Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-16 / 214. szám
NOGRAD Sil (Folytatás az 1. oldalról.) A Mr. és Ms. Sztárpár-showban szerepel együtt feleségével, Bea asszonynyal és főz a Hal a tortán című műsorban unokatestvérével, Gáspár Lacival az ország Győzikéje. Ma estétől pedig újra vendége lehet otthonunknak, hiszen a 19.05 órától kezdődő Édes Élet című napi Celebes valóság show-ban is feltűnik. Gáspár Győző mégsem vonult vissza a média világából, mint azt korábban többször is kijelentette. Mint mondta: „Egyszerűen nem engedtek el.. A nagyközönség elől el akartam tűnni, de mindig foglalkoztatta az életem az újságírókat, sokat cikkeztek rólunk ”. Nyolc év után - amelynek minden percét élvezte - hozott egy olyan döntést, amelyet sohasem gondolt volna: felmondott az RTL klubnál s - a 2009- ben véget ért Győzike show által népszerűvé vált sztár - két héttel ezelőtt leszerződött a TV2-vel. A ma este induló műsorban öt magyar sztár és családjuk kap szerepet. A nézők pedig minden este találkozhatnak velük a televízió képernyőjén keresztül. A történéseken kívül pedig láthatják a szereplőkkel készült riportokat, amelyben kifejtik saját véleményüket az adott napokról, szituációról. Hatodik esküvő A salgótarjáni sztárpár a legnagyobb titokban hatodszor is örök hűséget fogadott egymásnak a nyáron. Ezúttal elmaradt a buli: meghitt, családi közegben ünnepeltek, még vendégeket sem hívtak a ceremóniára. Győzike ezúttal nem egy egzotikus or- ' szágban, hanem megyeszékffiSTyünkÖTT, „í#z általa olyannyira szeretett Salgótarjánban mondta ki újra a boldogító igent.- Lehet minket megkritizálni és támadni, hogy már jópárszor elvettem Beát, de nem árt tudni, hogy a kubai és a jordániai esküvőnk egy show része volt. Számunkra érzelmileg ez volt a legfontosabb, most minden csak a Jóistenről, a papról, kettőnkről meg a két tanúról szólt. Húsz éve vagyunk együtt Beával, ezalatt volt jó s rossz egyaránt. Sikerek, kudarcok, háborúk, veszekedések jelen voltak az életünkben. Nem vagyok mindenre büszke, mindenre, dent. A hatalmas gyűrűt egyedileg csináltatták Bea ruhájához, nem túl értékes, mivel nem nemesfémből van. A két karikagyűrű pedig ugyanaz volt, amiket az első házasságkötésükön húztak egymás ujjára 1993-ban. Most ezeket ismét felszenteltették Isten színe előtt - tette tisztába a dolgokat Győzike. Egyáltalán nem akartak nagy csinnadrattát rendezni, ezért csak a tanúk meg Virág voltak ott velük. Evelin külföldön volt, ezért igazoltan maradt távol. Virág nagyon örült neki, hogy az ő szülei ilyen hosszú idő után is együtt maradtak, mert van olyan barátnője, amelyiknek szinte hetente „új apukája” van. A gyereknek ez óriási öröm, pedig nagy háborúk meg mélységek vannak Győző és Bea háta mögött is, de a szeretet erejével megoldottak mindent, s boldogok együtt. Evelin és Virág ■ - Evelinre nagyon büszkék vagyunk Beával. Az általános iskolában s most, a gimnáziumban is kitűnő. Perfekt beszél angolul, és mindent megtesz, hogy megvalósuljon az álma. Májusban adott be egy pályázatot, amit megnyert, így ösztöndíjasként folytathatja a tanulmányait Miamiban - állítja a büszke apuka, akitől azt is megtudtuk: Evelin álma, hogy nagykövet legyen, nemzetközi kapcsolatokat tanul angol nyelven. Virág Salgótarjánban jár általános iskolába. Éli a diákok mindennapi életét: szorgalmasan tanul. Az új műsorban valószínűleg vele is találkozhatunk majd. ami történt, de arra ez egyre biztosan, hogy amellett az asszony mellett fek- szem-kelek, akit két évtizeddel ezelőtt megszerettem és elvettem. Isten előtt megfogadtuk, hogy a halálom órájáig együtt maradunk. Erre kértünk most áldást, mert a házasság nekünk Isten előtt felbonthatatlan, érezzük, hogy nagyon szeret minket - árulta el Gáspár Győző, aki ezúttal a menyegző költségvetéséből sem csinál nagy titkot. Mint megtudtuk, két hónapja kezdték a szervezést. Az életkorukhoz illő összes csodaszép, visszafogott ruhát AlmássyÉva tervezte, tőle kaptak miné « i fc I • »