Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-14 / 213. szám
MÉLYINTERJÚK Geszti Péter: „Nem mentem műsorvezetőnek a Heti Hetesbe" „Volt egy pont, amikor rájöttem, hogy nem kell a kereskedelmi médiában izmoznom azért, hogy valahová eljussak. Nem akartam médiasztár lenni, és ma sem vagyok az. Ha annak idején elmegyek a Heti Hetesbe, vagy zsűritagnak a Megasztárba, ráálltam volna egy könnyű pályára, amely később nem engedett volna sem a Nemzeti Vágtához, sem a Média Unióhoz eljutni. Mert hiányzott volna a mélység a dologból...” Sándor András- Azt mondtad egyszer, hogy a Rapülők búcsúkoncertjén, a nagy őrületben szándékosan megálltál egy pillanatra a színpadon. Csak azért, hogy magadba szívhasd azt az érzést, amit tízezer ember együttes szeretete ad.- És azóta minden egyes nagykoncerten ugyanígy meg szoktam állni. Ügyelek erre. Fontos pillanatok ezek, amelyeket majd elő lehet venni abból a bizonyos zsákból.- Mikor?- Amikor picit nehezebb a helyzet, és szomorúbb vagyok.- Sokszor van ilyen?- Szerencsére nem. Sokat változtam az évek alatt. Korábban például sokkal türelmetlenebb voltam. Ezt ugyan nem nőttem ki teljesen, de az érzelmi viszonyaimban mégis sokkal türelmesebb vagyok. Nyilvánvalóan azért, mert átmentem nagy traumákon, például egy váláson. Flajdani kollégám, eredeti szakmáját tekintve pszichológus, mondta nekem akkor, amikor a nagy balhé zajlott, hogy Petya, nem keü mindig nyerni, nem kell azt mutatni az embereknek, hogy te mindenből győztesként kerülsz ki, hisz nem vagy mindig az.- Gyakran eszedbe jutnakazoka balhék?- Nem gondolok rájuk, inkább csak a szépre emlékezem. Az életszemléletem is ilyen. Persze, amikor baj van, felidéződnek a drámák. De az előző feleségemmel (Gryllus Dorka - a szerk.) eltöltött minden napot, ami jól sikerült együtt, betettük egy zsákba. Az a miénk marad, minden más r problémától függetlenül. v- Beszéltek egymással?- Persze, megmaradt egy nagyon jó, baráti viszony. Sőt, Edit, a második feleségem is találkozott már Dorkával, aki Sári lányomat is látta. Mindketten toleráns, komoly és jó szívű emberek, jó volt együtt beszélgetni velük. Attól, hogy két ember szakított, még nem kell törvényszerűen utálni a másikat. Megmaradhat egy szeretetten emlék.- Amíg nem volt gyereked, olyannak képzelted a szülői szerepet, ahogyan ma megéled?- Majdnem. Azt például sosem gondoltam volna, hogy a legfőbb érzelmi töltetet tőlük kapom majd meg. Beszéltem az imént a koncerteken való tudatos megállásról. Évekig azt hittem, nincs ennél fontosabb. Ma már tudom, hogy van. Ma reggel például Lenke lányom egy mosollyal megszépítette a napomat. Ő egyébként is egy igazi kis mosolygombóc. Sokkal mosolygósabb, mint a nagyobbik lányom, Sára.- Lenkét miért nem láthattuk még?- A feleségem megkért, hogy a nyilvános szerepléseimet oldjam meg nélkülük, és ezt maximálisan megértem. Nincs mese. Mese este van a gyerekeknek. Zene pedig a színpadon van.- Öröm újra zenélni?- Nagyon, ez a legjobb! Sokkal jobb zenészekkel együtt lenni, mint menedzserekkel a reklámiparban. Emberibb, egyszerűbb. Visszaköltözik az ember a saját életébe.- Egyszer elmesélted nekem, hogy gyerekként a szüleid valóságos burkot építettek köréd, ami a mai napig megvéd attól, hogy az irigység, vagya rosszindulat megnehezítsék a hétköznapjaidat.- Meg is véd Ne hidd, hogy ezek visszavesznek a tempóból. Érdekes, hogy ezt a védőburkot említetted, mert ma már a gyerekeim is elfeledtetik a napi gondokat Minden olyan pillanatban, amikor elfáradok, vagy egy picit elkeseredek, az vígasztal, hogy seöregszik, egyre hamarabb tud egy beszélgetésből érezni. Elég csak egy ebédet elkölteni hozzá közösen. De ez nem csak a munkára igaz. Ha találkozom valakivel, és van egy órám beszélgetni, utána meg tudom mondani, hogy szívesen ebédelnék- e vele máskor is, vagy eltöltenék-e vele egy hétvégét valahol barátként.- Ezek szerint van még nálad barátfelvétel 48 évesen?- Elvben van, gyakorlatilag nagyon kevés. - Tehát csak elvben lehet hozzád közeledni? • - Furcsa ez, mert van néhány, akár a médiából is ismert fickó, akikről tudom, hogy nagyon jóban lehetnénk, ha összejárnánk.- De nem jártok össze...- Nem, mert nem hagyunk rá időt, és ez a legfőbb probléma. De közben azt érzem, hogy nagyon közös baj, estére úgyis hazaérek a fürdetésre. És az a félóra, amíg a pucér kisangyalokat ide-oda hordozgatom a kád és a pelenká- zó között, mindenért kárpótol. Visszatérve a szüléimhez, és a szeretethez; most is csak olyan emberekkel dolgozom, akikről tudom, hogy szeretnek. És én is szeretem őket, azért dolgozom velük.- Sok régi arc dolgozik veled, vagy új munkatársaid is vannak?- Változó. Régr és új emberek egyaránt vannak körülöttem. Nem félek az újaktól, ha erre gondolsz.- Egy-egy új projectnél te veszel fel személyesen mindenkit?- Igen.- Mi alapján döntesz?- Beszélgetés alapján. Ha valakivel beszélgetek egy órát, igen nagy biztonsággal meg tudom állapítani, hogy ezzel az emberrel szeretnék-e együtt dolgozni, vagy nem. Olyan minőségű ember-e az illető, olyan stílusú, olyan pontos, precíz, morális, esetleg olyan tempós-e, mint én. Ez viszonylag hamar kiderül. Ahogy az ember hullámhosszon vagyunk, a céljaink is azonosak. Szeretem mások másfajta tehetségét látni, érzékelni. Ez engem inspirál.- Mi jut eszedbe, ha a holnapra gondolsz?- Harmónia. Soha nem féltem a holnaptól. Figyelem az embereket, és látom, nem veszik észre, hogy szabadok, nincsenek tudatában annak, hogy bármit csinálhatnak az életben, mert nincs vesztenivalójuk.- Az X-Faktort leszámítva a kereskedelmi tévék életéből legalább tíz évig kimaradtál.- Nem véletlenül. Volt egy kezdeményezés a TV2-n, Gesztiméter címmel. Tudom, hogy unod, hogy minden interjúban ezt a műsort említem meg „bukásként”, de az egy felkiáltójel volt az életemben, hogy Petya, nem ezt kell csinálni. Ilyen értelemben nem is bukásnak tartom azt a műsort, hanem egy nagyon jó váltópontnak, amikor bebizonyosodott számomra, hogy nekem nem kell a kereskedelmi médiában izmoznom azért, hogy valahová eljussak. Nem akartam médiasztár lenni, és ma sem vagyok az. Ha annak idején elmegyek a Heti Hetesbe, vagy zsűritagnak a Megasztárba, ráálltam volna egy könnyű pályára, amely később nem engedett volna sem a Nemzeti Vágtához, sem a Média Unióhoz eljutni. Mert hiányzott volna a mélység a dologból...- Ezt mindig ilyen nagyvonalúan tudtad kezelni?- Igen. A pályám elején olyan szerencsésen alakultak a dolgok, annyira könnyedén ment minden, hogy nagyon sokszor elgondolkodtam, vajon ez nekem, vagy a rendszerváltásnak köszönhető?- Nyilván ugyanúgy belefutsz a rádiót hallgatva a régi dalaidba is, ahogyan magam is nem sokkal ezelőtt. Milyen érzések kavarognak benned olyankor?- Amikor magamat hallom a rádióból, olyan, mintha egy előző életemből kerülnének elő emlékek.- A Jazz+Az jó emlék?- Jó, de nagyon bánom, hogy nem tudtuk folytatni. És ez nem csak rajtam múlt Az emberi viszonyaink feszültek meg, mert nagyon más tempóban és más ízléssel éltünk együtt, s ez feszültségeket hozott. Jobb volt azelőtt befejezni a munkát, mielőtt törvényszerűen jött volna a szakítás.- És az Első Emeletről mi jut eszedbe?- Nagyon bájos korszak volt az életemben, de ha régi Emelet dalt hallok, akkor konkrétan röhögök. Az a korszak hárommal ezelőtti életem volt! Mintha egy másik csillagrendszerben lenne, már nem is nagyon emlékszem a nótákra. Egyébként 25 éve úgy tekintek ezekre a korai dalszövegekre, mint az általános iskolai éveimre. Ami szép volt, bájos volt, de ahogy a Repülőkben mondtuk, „szép volt, jó volt, köszönöm ennyi”. Ha szakmai szemmel nézem az akkori dalszövegeimet, sok gyenge dolog van benne, mert kezdő voltam. A tehetségem - ha van ilyen egyáltalán -, később szökött szárba, később találtam rá az igazi hangomra dalszövegíróként.- Mikor találtál rá pontosan? Melyik dal volt az, amire igazán büszke voltál? - Azért már az Emeletben is voltak ilyen dalok. Néhány éve elmentem egy retro-Emelet klubba. Láttam, hogy a srácoknak még mindig jól állnak ezek a nóták. Ott állt 200 vi- songó 35-40 éves anya, akik a rajongói korszakból beleléptek a felnőtt korszakba, és az egészben volt valami kedves, szívmelengető érzés. Megértettem, hogy nem azt kell mondani, én ezen már túl vagyok, hanem azt, hogy ez is van, ez is szép, és ez is jó. Igenis jó volt, hogy megtörtént velünk. Hiszen ezzel telt a kamaszkorom, illetve a pioszt-kamasz korom, és csomó jó dal megmaradt.- Mint például „A lány körbejár”?- Na igen... Az például egy egyszerű kis kamaszsláger, aminek abszolút valós alapja volt, mert a zenekar körül bizony több hölgy körbejárt bizonyos urak ágyaiban. Szerencsére ebből nem lettek nagy konfliktusok köztünk.- Ela már a nőket említetted, úgy fogalmaztál egyszer ennek kapcsán - szintén az Emelet-korszakodból -, hogy „az asztalról lehulló morzsák” jutottak neked abban az időben.- Pontosan. A morzsák, és én voltam a molyzsák... (nevet) Akkoriban a zenekarok körül mindig voltak úgynevezett „zencsicsajok”, akiket mi „pop choopy" hívtunk. Ezekből nekem valóban kevesebb jutott. De aTevedlett zenészcsajokat nem is próbáltam magamra rántani. Tény azonban, hogy abban az időszakban igen komoly „hölgyfürtök” rohangáltak a zenekar körül, s mindig volt egykét szem, ami nekem is jutott. Ettől nagyon boldog voltam, és azon gondolkodtam, mi lenne, ha egyszer én lennék a fő popsztár...- Ez motivált abban, hogy a Rapülőkkel felugorj a színpadra?- Talán ez is. Persze ezen hamar túlesik az ember. Mert attól, hogy te popsztárként vagy azonosítva, a nők nagyobb fokú libidót vélnek felfedezni benned. Tulajdonképpen olyan ez, mint egy foglalkozási ártalom, amit hamar megunsz.- Nálad meddig tartott az a korszak, amíg örültél a csajoknak?- Ha jól emlékszem, a Rapülők végéig. Vagyis 1994-ig. Utána az ember megérti, hogy sokkal fontosabb, és érdekesebb dolgok is vannak az életben, minta csajozás.- Apropó rádiós műsorvezetés. Arra szerinted emlékszik még valaki, amikor rádióztál?- Nem hiszem, hogy sokan emlékeznének rá, de ez cseppet sem bánt. Kétségtelen, hogy az ember észre sem veszi, és hirtelen „régen” lesz... Látod, pontosan ezért kezdtem el más irányokba mozogni, mert még időben megértettem ezt a folyamatot. Ki tüntet ma azért, hogy Vitray Tamás nincs képernyőn? Ki tüntet ma azért, hogy mi van Déri János emlékével? És folytathatnám a sort.- Minden nagyobb magánéleti rezzenésednél írtál egy dalt?- Igen. Az embernek bele kell raknia egy zsákba az érzelmi emlékeit. Ma már tudom, hogy a boldogtalanság a szerzőknél igenis jó dolog, mert annak az érzelmi hőfokából később is lehet táplálkozni. A boldogság nem szül okvetlenül nagy műveket. A boldogtalanság, az elégedetlenség, az éhség a legfontosabb.- És pontosan tudjuk, hogy nem volt mindig kiegyensúlyozott az életed.- Nem hát De kinek az? Minden színésznek, zenésznek, de még sportolónak is - akik direkt alkotó munkát végeznek - szükségük van az érzelmi drámákra. Akkor is, ha szenvednek tőle.- Itt a telefonod?- Persze.- Ki van a háttérképén?- A lányaim, de korábban az édesapám volt.- Fontos pillanat volt az életedben az a bizonyos „csere”?- Fontos. Amikor megszületik a gyereked, folytatódik egy generációs láncolat. Amíg nem jött az első lányom, Sárika, ebben a generációs láncolatban én voltam a végpont ezért a felmenőm, vagyis az édesapám volt a legfontosabb. Édesapám jelentette a fölöttem elhelyezkedő generációt. Most már Sári jelenti a következő generációt. A születése után úgy döntöttem, attól fogva a jövőt akarom magammal hordani, nem a múltat. A múlt ugyanúgy ott van velem, nem történt semmilyen szentségtörés.- Agglegényként, ha a családról kérdeztek, rendszerint azt nyilatkoztod, hogy kisfiút szeretnél. Miért akartál hosszú évekig annyira fiút?- Az apámmal való Viszony annyira meghatározta az életemet, hogy azt gondoltam, egy apának inkább fia kell, hogy szülessen. Gyerekkoromban érzelmileg az apám állt hozzám közelebb, de ez idővel megváltozott. Nem csak azért, mert meghalt, hanem mert a válásuk után anyámmal maradtam.- Hogyan élted meg később, hogy nem fiad született?- Teljesen jól. Talán emlékszel rá, egyszer egy rádióban készítettél velem interjút, s akkor még nem tudtam, hogy gyarapodni fog a család. De lányos apukaként azt mondtam neked, hogy ha legközelebb gyerekem születik, legyen most - már az is lány.- Fiú-project ezek szerint lezárva?- Teljesen mindegy, hogy fiú, vagy lány. Úgyis a saját génállományod jön vissza. Az egyik legszórakoztatóbb dolog egy gyerekben azt figyelni, hol köszön vissza benne az apja és az anyja. Vagy a nagyapja, a nagyanyja. Talán ez az egyik legszebb játéka az életnek... ? ♦ i 1 « t
