Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-28 / 198. szám
SZOLGALTATAS "VAugusztus 26. 5 8 15 18 23 29 33 36 38 45 TV-r-V ‘ifT- 46 56 57 68 70 73 74 75 77 79 2013. AUGUSZTUS 28., SZERDA Wellness-élménnyel lepte meg kedvesét Josh A feszített munkatempó mellett pihenésre is szakít időt Josh. Az énekes zenei karrierje mellett tavasz óta látható önálló műsorával, a Muzsika Tv-n futó Hungarian PopTop-al is jelentős sikereket ért el. Pihenni nem sok ideje marad. Nemrég kedvesét, Szilviát lepte meg egy egyhetes pihentető kényeztetéssel, ugyanis a csinos hölgy a napokban szerezte meg diplomáját. Josh titokban, a szülőkkel együtt szervezte le a családi pihenést az ötcsillagos sárvári hotelbe, ami nagy meglepetést okozott Szilviának, hiszen így az egész család együtt lehetett. - A pihenés mellett kényeztető programok, hangulatos vacsorák, koktélestek színesítették a nyaralásunkat, ami valódi felüdülést, feltöltődést jelentett számunkra. Az egy hét gyorsan eltelt, és én a szállodából egyenesen fellépésre siettem. Olyan jól sikerült a kikapcsolódás, hogy megújult energiával vetettem bele magam a munkás mindennapokba, Szilvi pedig lazíthatott a sok tanulás után - árulta el az énekes. Forrás: Sajtó klub.tv Autós kalandok az RTL Klubon A’la Car címmel új autós magazin indul az RTL Klubon augusztus 31-én, szombaton. A producer-műsorvezető Istenes László lesz, aki különleges hangulatot, látványt és kalandokat ígér a nézőknek. Különleges járművek, a legújabb modellek tesztje, valamint a mindennapokban használható vezetéstechnikai ismeretek is szerepelnek abban a műsorban, mely minden bizonnyal felkelti majd az autók iránt szenvedélyesen érdeklődők figyelmét. Istenes László 1994-ben forgatott először autós műsort, azóta több mint ezer ilyen témájú adásnak volt szerkesztő-műsorvezetője tévében, rádióban. Ezúttal mindent a .megszokottól otiétű módon kutat fel és mutat be: a néző bepillantást nyerhetégv olyan világba, amit talán kevesen ismernek, vagy csak álmodoznak róla. Ha pedig „küldetése” úgy kívánja, minden extrém tevékenységet kipróbál, sőt, ahogy arra a műsor címe utal, még a kulináris élvezetek sem maradnak ki az adásból. - Nem a száraz prospektus-szöveget mondjuk el, hanem a látványra, a hangulatra helyezzük a hangsúlyt. Az ország legszebb, legkülönlegesebb helyszínein forgatunk, és igyekszünk a legkülönlegesebb járműveket bemutatni. Az első adásban például egy háromkerekű, vászontetős Ape Calessino kismotort, amivel Olaszországban a pizzafutárok közlekednek. Ennek apropóján pizzát sütök, amit megkísérlek kiszállítani a vidám kis járművel. Ezen kívül bemutatjuk a Jaguar F-type-ot, ami a márka legerősebb, legszebb és legdrágább autója, a vezetéstechnikai részben pedig a vészfékezést gyakoroljuk majd - meséli Istenes László, aki egyébiránt nagyon •örül annak, hogy ugyanazon csatornán szerepelhet fiával, Bencével. - Nagyon büszke vagyok rá, szívemnek nagy boldogság, hogy ilyen szép feladatokat kap, és jól megállja a helyét. Remélem, hogy egyszer, majd valamikor együtt, egy műsorban is dolgozhatunk. Ez a legnagyobb álmom - tette hozzá Istenes László. Autós kalandok ínyenceknek minden szombaton délben az RTL Klub-on. Forrás: Sajtó klub.tv TELEV1ZIO-MUSOR 2013. AUGUSZTUS 28., SZERDA *0 kJ ö kJ 'H fi 5.35 Top Shop 6.05 ió reggelt, skacok! (12) Benne:-Monsuno-A dinoszauruszok királya -SpongyaBob Kockanadrág - Chima legendái 7.35 RTL Klub Híradó 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka (12) ATV2 reggeli magazinműsora 9.20 Stahl konyhája (U) 9.30 Babapercek (12) 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál (12) (mex. vígj. sor., 122. rész) 8.08 9.10 9.40 10.00 11.40 12.50 13.05 13.40 Minden reggel ízes élet Mautner Zsófival Reflektor (12) Top Shop Asztro Show Reflektor Reggel 112) Mi muzsikus lelkek ízes élet GasztronómiaLraagazin ......... 14 .05 14.45 15.20 16.25 17.25 18.30 19.20 19.45 20.30 Éjjel-nappal Budapest rui (magyar filmsorozat) Fókusz (12) A végső akarat (12) (török filmsor., 54, rész) Kettős játszma (12) A bosszú angyala (12) RTL Klub Híradó Fókusz (i2) Éjjel-nappal Budapest (12) Barátok közt (12) 13.00 Monk - Flúgos nyomozó (12) (am. krimisor., VI./83. rész) 14.00 Tények Délután 15.00 Született feleségek (12) 16.00 Csapdába csalva (12) 17.00 Veled is megtörténhet! (12) (magyar dokureality-sor., 41. rész) 18.00 Tények 19.10 Családi Titkok (12) 20.15 Aktívái)........................... 21 .00 Jóban Rosszban (12) (magyarfilmsor., 2180. rész) 21.35 Csontdaráló (12) (am. akció-vígj., 2005) A Nemzeti Futball Liga egykori játékosát, Paul Crewe-t(Adam Sandler) börtönbe csukják, Nehéz és nem kívánt feladatot kap: a fegyencek gyülevész népségét kell ütőképes futballcsapattá kovácsolnia. 5.25 Múlt-kor (12) 5.55 Ma Reggel Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 Capri Az álmok szigete (12) (olasz filmsor., 54. rész) 10.00 Rex felügyelő (12) 10.50 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Hrvatska krónika 12.55 Ecranul nostru 13.25 Útravaló 13.40 Ridikül (12) 14.30 Szeretettel Hollywoodból <12) 15.00 .Az ember bolygója (12) .........(artgoLdok.-sor,, 6r rész, 2011)- • 15 .50 Család csak egy van (12) 16.35 Híradó Nyár 2013 16.50 A szenvedélyek lángjai (12) 17.35 Híradó 17.45 A múlt fogságában (i2) 18.35 Rex felügyelő (12) 19.30 Híradó este 20.15 Egyszer volt, hol nem volt (12) 21.00 Gyilkosság (i6) (am.-kan. krimisor., 7. rész) 6.00 Gyermekeknek Benne: Maja, a méhecske, Trombi és a tűzmanó, Pom Pom meséi, Richard Scarry Tesz-vesz városa, Lolka és Bolka Európában, Magyar népm.esék, Frakk, a macskák réme, Allatkert a hátizsákban, kalandozások Andyvel, Angelina, a balerina, Patrick, a postás, Mumin-völgy, Tickety Toc, Egér-úti kalandok, Trombi és a tűzmanó, Pom Pom .meséi, .Miss BG,.Gógyi.felügyílö, Shaun a bárány, Garfield és barátai, Fixi, Foxi és barátaik, Ml micsoda, Willy Fog újabb kalandjai 12.30 Hunyormajor (6) 12.50 A Mozart Band (6) 13.20 Született kémek (12) 13.40 Varázslók a Waverly helyről (12) 14.30 Rocky és Bakacsin kalandjai (U) 14:55 Himybrmajor(í2|.............. 15 .20 Willy Fog újabb kalandjai (6) 15.45 Gyermekeknek Benne: Föd, Foxi és barátaik, Gógyi felügyelő, Garfield és barátai, Shaun a bárány, Richard Scarry Tesz-vesz városa, Lolka és Bolka Európában, Tickety Toc, Egér-úti kalandok, Miss BG, Magyar népmesék, Frakk, a macskák réme, Állatkert a hátizsákban, Kalandozások Andyvel, Angelina, a balerina, Patrick, a postás, Mumin-völgy, 5.45 Gordon Ramsay (12) (am. reality show, DC/112. rész) 6.40 Harmadik műszakin) (am. filmsor., IV./18-19. rész) 8.30 Minden gyanú felett (12) (am. politikai dráma) 10.40 Las Vegas (is) (am. filmsor., V./14. rész) 11.35 Esküdt ellenségek (is) 6.30 Híradó 6.35 Unser Bildschirm 7.00 Srpski Ekran 7.30 Híradó 7.35 Határtalanul magyar 8.00 Térképm 8.30 Híradó 13.35 Monk - Flúgos nyomozó (U) (am. krimisor., IV./59-60. rész) 15.30 Shark fi2) (am. krimisor., I./9. rész) 17.25 Gyilkos számok (12) (am. krimisor., l./ll. rész) 18.20 Férjek gyöngye (12) (am. vígj. sor., I./17-18. rész) 19.20 Jóbarátok (12) ........(am: vígj. sor.; IH./49-50: rész)- • • • 20 .25 Két pasi-meg egy kicsi (12) (tévéfilm sor., VI./122-123. rész) 21.25 Sleepers - Pokoli lecke (is) (am. filmdráma, 1996) Négy srác ostoba csínyével egy ember halálát okozza. A fiúk javítóintézetbe kerülnek. Évek múlva szabadulnak, ám még komoly férfiként sem tudnak szabadulni a történtektől. Barry Levinson filmje. 8.35 Táncvarázs 9.25 Zebra (6) 9.45 Angyali érintés (121 (am. tévéfilm sor., VII./15. rész) 10.30 Kisvárosiul (ma©ar tévéfilm sor., 71. rész) 11.05 Robog az úthenger (magyartévéfilm sor., 6. rész) .12,02. Híradó.............................. 12.20 Velünk élő Trianon (U) (magyardok, sor., 11. rész) 13.15 Széchenyi napjai (12) (magyartévéfilm sor,, l.rész) 14.30 Kívánságkosár 16.35 Térkép (12) 17.10 Everwood(i2) (am. tévéfilm sor., I./10. rész) 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Kisvárosiul 6.10 McLeod lányai (U) (kalandfilmsor, IV./11-12. rész) 8.00 Dallas (u) (am. filmsor, 297. rész) 9.00 Televíziós vásárlási műsorablak 9.30 Laptopkonyha (12) 9.35 Televíziós vásárlási műsorablak 9.50 Laptopkonyha (U) 9.55 Televíziós vásárlási műsorablak 10.30 A szív parancsa (U) (mex. drámasorozat, 88. rész) 11.30 Doktor Addison (U) (am. filmsor, III./3. rész) 12.30 Született feleségek iuj (am. vígj. sorozat) 14.30 Columbo: A nős detektív és a szex (ui 16.30 Jim szerint a világ (U) 17.00 Gordon Ramsay A pokol konyhája (U) 18.00 Columbo: Columbo farkast kiált (U) 20.00 Csodákra várva (U) (kan. családi film) A16 éves Ryan Delaney ösztöndíjat nyer, de nem egy ........teljes.évre.szójót,így nyári......... mu nkát kell talalnia, hogy ki tudja fizeni egyetemi tanulmányait. És bíjr még nincs 18 éves, nem tud úszni, es sosem., 22.00 A hidegsebész (i6) (am. filmsor, I./8. rész, 2010) 23.00 Jim szerint a világ (U) 23.25 Dallas (U) 21.10 Szulejmán (U) (török filmsor., 44-45. rész) 23.30 Reflektorl (U) Sztármagazin 23.45 Rejtélyek asszonya (U) (am. krimi, 2006) 23.55 Ringer - A vér kötelez (12) (am. krimisor., 11. rész, 2011) 0.55 Tények Este 1.30 Astro-Világ Éjjel 2.35 Zűrös turné (A zenekar látogatása) (12) (izr.-francia-am. filmdráma) 21.50 Hacktion Újratöltve |U) (magyar akciófilm-sor, 20. rész) 22.45 Híradó 23.00 Átok (16) (III./19-20. rész) 0.00 Munkaügyek- IrReality Show <i6) 20.30 Híradó este 21.05 Sophie szerint a világ (12) (francia dók. sor, 7. rész) 21.35 Csillagjegyek (U) (francia tévéfilm sor, 10. rész) 22.25 Kis hal (16) (auszt. filmdráma, 2005) 0.25 Vírus (15) (am. katasztrófa fi, 1995) 2.45 Las Vegas (is) (am. filmsor, V./15. rész) 3.30 A nagy házalakítás (ui (szórakoztató sor, V./133. rész) 19.10 Angyali érintés <12) 20.00 Linda (12) 21.00 Hírek 21.15 Cigányok ideje 116) (francia zenés fi, 2008) 23.05 Koncertek az A38 hajón (U) 21.10 Szulejmán iu) (török filmsor., 44-45. rész) 21.35 Csontdaráló (i2) (am. akció-vígj., 2005) 21.50 Hacktion Újratöltve |U) (magyar akciófilm-sor, 20. rész) 21.35 Csillagjegyek (12) (francia tévéfilm sor, 10. rész) 21.25 Sleepers - Pokoli lecke (is) (am. filmdráma, 1996) 17.10 Everwood(U) (am. tévéfilm sor.. I./10. rész) 18.00 Columbo: Columbo farkast kiált (U) TÁRJAN TV 09.00 Hírfüzér 09.30 Államalapító Szent István ünnepe-koszorúzás 10.15 Gólyavédő lettem 10.40 Hírfüzér 11.00 INFOTV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFOTV 19.00 Hírfüzér 19.30 Államalapító Szent István ünnepe - programok a Fő téren 20.50 Hfrfüzér21.00 INFOTV 11.05 Stopper. 1130 GyójjHTr (12). 12.00 Déli híradó. 12.45 Teleshop. 13.05 lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Ve« (12). 15.00 Híradó. 1530 Retrograd. 16.05 Páholy (ism.) 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 1730Panaszkönyv. 18.00 Híradó, 19.00 Híradó. 19.30 Magyamszágáldben. 21.00 Híradó 21. 2130 Panaszkönyv (ism.). 22.00 Híradó. 2230 Ikon 23.05 Maganxszágélóben 10.50 Laci bácsi konyhája 11. lOTeleshop 1130 Átomsztoii 11.55 Déli Híradó 12.15 Teleshop 15.00 Fő az egészség 1525 ATV START 16.00 700-as klub 1635 Stait+ (ism.) 16.55 Világhíradó 17.10 Fórum 17.55 Híradó 1830 Fórum 18.50 Sporthíradó 18.55 Híradó 1925 Egyenes beszéd 20.50 No comment 20.55 Híradó 21.05 Vitóghfradó 2120 ATV Classic 8.20 A féljem védelmében 9.20 Testvérek 10.20 Kisvárosi gyilkosság 12.20 Psych - Dilis detektívek. 13.20 Monk - Flúgos nyomozó. 14.20 A féljem védelmébe. 15.20 Testvérek 1620 Kisvárosi gyilkosság 18.20 Psych-Dilis detektívek 19.20 Monk - Flúgos nyomozó. 20.20 Luxusdoki 21.20.JackHunter 120 Mit gondolsz, ki vagy? 2.20 A férjem védelmébe. 9.00 Labdarúgás (ism.) Granada - Real Madrid 11.00 Teleshop 12.00 labdarúgás (ism.)BL, playoff, visszavágó 14.45 Labdanjgás (ism.) BL, ösáefoglaló 16.00 Cselgáncs (ism.) 18.00 Sport science 19.00 Mai helyzet 19.15 Arany pillanatok 1930 Goaltsstmo 2030 Póker2230 ÖkölVNás (im)2330KQW(ism.)0.00 Labdarúgás (ism.) BL, playoff, visszavágó 2.45 labdarúgás (ism.) 10.00 Az Északj-sarkkörön Brnce Parryvel (12) 11.00 A Föld madáiszemmel (12) 12.00 Állati rekordokIV. (12) 13.05 Billy, a pnofi II. (12) 14.05 A világegratem VI. (12) 15.00 Élet az emberek után (12) 17.00 Végső ajánlat (12) 18.00 Őshüllők anénája (12) 19.00 Állati rekordok IV. (12) 20.00 A világegyetem VI. (12) 20.50 Élet az emberek után (12) 21.05 Életaz emberek után (12) 9.55 McLeod lányai (12). 10.55 Mdeod l< (12). 11.55 Teleshop. 13.00 Rosalinda (12). 14.00 A véget hatalma (12) 15.00 Sebzett szívek (12) 16.00Menekülésaszeielembe(l2) HOOAszN parancsa (12). 18.00 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (12) 19.00 Időtlen szerelem (12). 20.05 A fáim, ahol élünk (12) 21.10 Éltelem és áizelem (12) 23.20Charlie angyalai (16). 0.15 Katonafeleségek Bb»ni;n.ig •JXYfflllT