Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-09 / 184. szám
Ötödszörre is Tour de Pásztó Ötödször rendezik meg a Tour de Pásztó kerékpártúrát a hétvégén a városközpont és mátra- keresztesi településrésze között. A részvevők - várhatóan legalább kétszázan - augusztus 10-én, szombaton, 11 órakor indulnak Pásztó központjából. A szervezők az előnevezéseket péntekig várják, de a helyszínen is lehet jelentkezni a túra megkezdéséig - méghozzá díjtalanul. A 12,6 kilométer távon 270 méter szintkülönbséget kell majd leküzdeni. Nógrádi rendezés a jubileumon A salgótarjáni Nord Sport KSE rendezi meg a nyári biatlon országos bajnokságot augusztus 10-én, szombaton Galyatetőn. Az idén 100 éves Magyar Sí Szövetség jubileumi ob-je mellett először tartanak egy nyílt, amatőr versenyt is, amelyen a gyerekektől a nyugdíjasokig mindenki elindulhat, ennek távja egy kilométer lesz, és egyszer kell majd lőniük a „szárnypróbálgatóknak". A klasszikus versenyszámok kapcsán a teljes hazai gárda jelezte indulási szándékát, és már Szlovákiából is érkeztek nevezések. A kispuskás rajt 10.50 órakor, míg a légpuskás rajt 13.50-kor lesz, a nyílt amatőr versenyt pedig 15 órakor indítják el. Nevezni a helyszínen is lehet majd, nevezési díj nem lesz. Szilágyi Áron bronzérmes Edzőközpont létesülhet? vívás. Egy magyarországi nemzetközi edzőközpont tervezett létesítéséről tett említést a minap Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke a budapesti világbajnokság szerdai versenynapjának végén. Csampa Zsolt úgy fogalmazott, hogy erős törekvések vannak a magyarországi és középeurópai vívósport megerősítésére. Hozzátette, hogy most éppen centenáriumi világbajnokság zajlik, de a sportág következő száz évét most kell megalapozni. Aliser Uszmanov, a nemzetközi szövetség elnöke minderre úgy reagált, hogy először hall az ötletről, de természetesen támogatja.-Természetesen meg kell vizsgálni, hogy ennek milyen költségei és hatásai lennének - fűzte hozzá. A tájékoztatón jelen volt, Alberto Martinez Vassallo, a kerekesszékes vívók nemzetközi szövetségének elnöke is, aki nehezményezte, hogy az esti főprogramból kikerült, illetve a főcsarnokból kiszorult a tervezett kerekesszékes döntő. szecsapott, akkor 15-7-re nyert, ezúttal viszont sokkal szorosabban alakult az asszó. Az utolsó tust 14-14-nél azonban Kovaljov adta, ezzel ő jutott a döntőbe, a magyar kardozó pedig harmadikként végzett.- Bonyolult asszó volt, ezt még ki kell elemezni - kezdte értéke- lésébfttbronzérmes: - Sajnac.vé; gig az orosz irányított, én erre nem voltam képes, pedig ez elengedhetetlenül fontos a győzelemhez. Edzőm, Somlai Béla azt mondta, hogy ha esetleg 14-14 lesz az állás, csináljak valami meglepőt. Nem jött össze. Az orosz „házi” döntőben aztán Venjamin Resetnyikov 15-13-ra legyőzte Kovaljovot, így övé lett az aranyérem. Szilágyi Áron bronzérmét mutatja az ünnepélyes eredményhirdetésen Bronzérmet nyert a kardozó olimpiai bajnok Szilágyi Áron szerdán a budapesti vívó-világbajnokságon. vívó-vb. A londoni játékok győztese a spanyol Sergio Escudero, a román Ciprian Galatanu, a 2004- ben ötkarikás aranyérmes, címvédő olasz Aldo Montano és Gémesi Csanád magabiztos legyőzésével jutott az elődöntőig. Szilágyi Áron egyedüli magyarként lépett itt pástra - hiszen Szatmári András is a legjobb nyolc között búcsúzott - és kiélezett küzdelemben 15-14-re kapott ki Nyikolaj KovaljovtóL Orosz ellenfelével a tavalyi olimpia elődöntőjében is őszIsmét jól sikerült a focitábor Palotáson Magyar siker, nógrádi érdekeltség a világjátékon A palotási tábor résztvevői labdarúgás. A palotási sportpályán az elmúlt rendezték meg az immár hagyományos nyári labdarúgótábort. A résztvevők száma az elmúlt évekhez képest kevesebb volt, 36 fő vett részt a napközisrendszerű egyhetes táborban. Ez köszönhető valószínűleg az iskolai sporttábor közelségének. A táborvezetését Hegyi Tamás vállalta magára, segítői voltak Krácser Péter, Sípos Bence, Kiss László és Kékesi József. Az ellátási feladatokat, tízórai, uzsonna elkészítése és minden egyéb jellegű segítői feladatot Hegyiné Petre Mária és Krácser Péterné mindenki megelégedésére nagyszerűen ellátott. Az ízletes ebédet a Plécsárda-Pizzéria biztosította. A foglalkozások a korosztályoknak megfelelően három csoportban délelőtt és délután volt lebonyolítva. tájékozódási futás. Kedden, az olaszországi világjátékon Pra- gelato városában tartották meg a szenior tájékozódási futók első megmérettetését, a sprint távú selejtezőt, ahol több ezer induló közül, öt magyar versenyző tudta magát kvalifikálni a már kötött létszámú szerdai döntőbe. A finálét Sestriere városában bonyolították le, ahol a versenyzői pályafutását Egerben kezdő, későbbi válogatott, jelenleg a szentendrei Hegyisport Sportegyesületben futó Kármán Katalin szép magyar sikerként a bronzérmes helyen végzett. Az olaszországi torinói verseny- központtal a héten tartandó világjáték sportági eredményhirdetésein az érmeket és a tiszteletdíjakat (sprint és normáltáv - a szerz.) a nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) magyar elnökségi tagja a Salgótarjánból elszármazott dr. Zentai László adja át. Az olaszországi szenior tájékozódási világjáték W 55 életkori kategória végeredménye: 1. Kati Cejka Svájc 17:08 perc, 2. Lena Larsson (Svédország) 18:41, 3. Kármán Katalin (Magyarország - Hegyisport Szentendre) 18:50. Cz. Z. J. Kármán Katalin bronzérmet szerzett a világjátékon, jobbra dr. Zentai László r T Szilágyi Áron (balra), miután vereséget szenvedett az orosz Nikolaj Kovaljov ellen