Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-07 / 182. szám
/ Harangszó a Börzsönyből Hont. Augusztus 8-án csütörtökön a község római katolikus plébánia- templomának harangja üti a delet a Kossuth Rádióban. A Börzsöny északi lejtőjén található, Ipoly- parti település a régi Hont vármegye első székhelye volt. Német lovagok: Hunt és Pázmán szolgálatukért Gizella király-nétől kapták örökül. Váraikhoz, amint a híres honti szakadékhoz mondák fűződnek. Működött itt a XII. századtól főesperes- ség, később ajándékozással érseki tulajdonba került a település, amelynek 1775- ben épült meg a temploma. Három harangot húztak fel a tizenhét méter magas tornyába, ezek közül a több mint négy mázsás szólal meg délben. Az öntvény Walser Ferenc (Budapest) 1923-ból való, mesteri munkája. A világversenyeken elért diadalok talán senkit sem hagynak hidegen. Lehet sírni, belecsapni ököllel a levegőbe, világgá kiáltani, hogy igen, ez megvan, hogy ezekben az emelkedett pillanatokban nem számít semmi, ami amúgy nagyon is van, szóval, a rideg valóság - ’ gondoltam én. Aztán a hétvégén ez szertefoszlott. - Két újabb aranyat behúztunk, királyok vagyunk! - lelkendezett egyik ismerősöm. - Klassz, de ettől még nem lesz olcsóbb a kenyér - hűtötte le a kedélyeket a sportért egyébként rajongó beszélgetőpartnere, majd hozzátette: - Bezzeg ha fociban nyernénk, nemhogy a kenyeret, még a sört is ingyen adnák. Na ez az igazi mélyütés... Simon Lajos, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit KfL igazgatója és egyben a színház vezetője köszöntötte az első társulati ülés résztvevőit Az elmúlt szűk tíz év során sok fontos dátumot élt már meg a salgótarjáni színház társulata. 2004-ben jött létre az „elődcsapat”, a Vertich Színpadstúdió, amely 2005 tavaszán tartotta az első előadását. 2009 szeptemberében adták át a forgószínpadot, 2012 májusában volt a bemutatkozó premier Zenthe Ferenc Színház néven. A társulat ez év május 14-én Budapesten, a Thália Színházban vendégszerepeit. S a nevezetes napok közé immár 2013. augusztus 6-a is feliratkozott: tegnap tartották ugyanis az első évadnyitó társulati ülést, amelynek helyszíne - stílusosan - a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színpada volt. Salgótarján, Ilyen esemény még nem volt a fenntartó, működtető intézmény életében - mondta Simon Lajos, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, aki a színházat is irányítja. Ebbéli tisztségében köszöntötte a megjelenteket, köztük a fő támogató, Salgótarján Megyei Jogú Város részéről megjelent Eötvös Mihály alpolgármestert és Tarnócziné Máté Melinda közművelődési referenst, akik a maguk funkciójában sokat tettek azért, hogy megteremtődjenek a színház folyamatos működésének anyagi, valamint jogi, szervezeti feltételei. Az igazgató külön is üdvözölte a társulatban foglalkoztatott új tagokat: Bozó Andrea Jászai-díjas színésznőt, Csernák János és Hollai Kálmán - előbbi Érsekvadkerten él, utóbbi salgótarjáni származású - színművészt, továbbá Pallós Nelli látvány- tervezőt és Kerényi Mihály rendezőt. (Folytatás a 3. oldalon.) Baba - és gyermekszépségverseny O.IS BAbA-J BAbA ÉLETKORA: BaÖa lAkbrlyc: MEqjElENÉS dÁTUMA: Szavazó neve: Kovács Leiia (Salgótarján), 3 éves VÁqjA ki A SZAVAZÓSZElvÉNyT ÉS jUTTASSA El CÍMÜNkf?E: NóqRÁd MeqyEi HírIap, 5100 SAlqÓTARjÁN, Kassaí sor 6. ____ BŐVEbb ÍnForMÁCÍÓT UvpuNk 2. old A IÁN olvAsltATNAk. Sándor Flóra Valéria (Vizslás), 2 éves Médiapartnerünk a FM radio 100.4 A NAP HÍRE Rekordösszegű zsebpénz Beriiü-Minden korábbinál több zsebpénzt kapnak a gyerekek Németországban egy kedden bemutatott felmérés szerint. A ó és 13 év közötti korosztály tagjai átlagosan 27,56 euró (8200 forint) zsebpénzt kapnak havonta Németországban, ami minden korábbinál több, és 30 centes emelkedés az egy évvel korábbihoz képest az Egmont Ehapa kiadóvállalat évente elvégzett vizsgálatának 2013-as eredménye szerint A felmérés alapján minél nagyobb a gyerek, annál több zsebpénzt kap, a 6-9 éves korosztályban fejenként áüagosan 19,47 euró jár, míg a 10-13 évesek körében 34,47 euró. A német gyerekek „bevétele” nem csak a havi zsebpénzből áll. Szinte minden ünnepen pénzt kapnak ajándékba. A pénzt elsősorban édességre, magazinokra, képregényekre, és gyorséttermi enni- és innivalóra költik - mutatta ki a gyerekeknek szóló médiatartalmak, például képregények és okostelefonra fejlesztett alkalmazások előállítására és forgalmazására szakosodott kiadó. IDŐJÁRÁS Szerdán tovább erősödhet a nappali felmelegedés, hiszen a néhol viharossá fokozódó déli széllel még forróbb levegő érkezhet a Kárpátmedence térségébe. Több helyen 40-41 fokig kúszhat a hőmérő higanyszála, eső továbbra sem áztathatja a földeket. köpönyeg .h ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: MIHALIK JÚLIA (20/246-4828) HIRDETÉS, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-190 FAX: 32/418-191 ÜGYELETEK RÓLUNK SZÓL XXIV. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM 2013. AUGUSZTUS 7., SZERDA TÉRDIG GAZOLUNK AZ ASZÁLYBAN... KÖZÉLETI NAPILAP A DOBOGOM 2. OLDAL MESSZE VOLT ÁRA: 135 Ft ELŐHZETVE: 92 Ft 12. OLDAL VILÁGCSÚCCSAL LETT VILÁGBAJNOK 6 f Evadnyitas ■ / I ■■ ■■ I / I társulati u esse HIRDETÉS m boríték céges- és egyedi borítékok 06 70 930 6707 www.boritekonline.hu HIRDETÉS pjjkrí napúi ■TOL i kp AUGUSZTUS lm AUGUSZTUS 31-IG BRUTTÓ íl|® (FJ MINDÉ» APRÓHIRDETÉS*