Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-06 / 181. szám
SPORTTUKOR 2013. AUGUSZTUS 6., KEDD Két balassagyarmati ezüstérmes A közelmúltban Győrben rendezték meg az országos lábtenisz-bajnoksá- got. A szervezők minden kategóriában (egyéni, páros, hármas játék) meghirdették a versenyt, így volt gyermek, ifjúsági, felnőtt és 50 év feletti old boys kategória, valamint a női szakág is képviselte magát. Kanyó Ferenc A bajnokságon Makó, Százhalombatta, Vác, Győr, Veszprém, Szolnok és Balassagyarmat versenyzői vettek részt. Az Ipoly- parti old boys játékosok két bajnoki ezüstéremmel tértek haza. Páros játékban a Barta Attila- Taskó András páros nagyszerűen menetelve, egészen a döntőig LÁRTENISZ Magyar bajnokság, Győr verekedte magát, és a döntő mindkét szettjében vezetéssel érkeztek a végjátékhoz (14-11, ISII), ahol a váci Kiss Ferenc- Krasnyánszki Zoltán páros jobban bírta idegekkel a végét, és megfordítva az eredményt (17-15, 15-13) kettő nullra nyertek. A hármas játékban szintén ismétlődött az első játéknap, mert megint a váciak kerültek a balassagyarmati versenyzők útjába, és ismét ők lettek az elsők, míg a Barta Attila- Kántor István-Taskó András hármas második helyezett lett. A nyár hátralevő részében augusztus hónapban a sikeres balassagyarmati páros Bogácson, Vácon és augusztus végén a pénzdíjas (600.000 Ft. összdíjazású) hajdúszoboszlói tornán vesz részt, természetesen a klub további versenyzőivel képviselve megyénket az ország lábteni- szes térképén. Taskó András-Barta Attila páros ezüstérmet nyert debütáló, jósé María López rajtolhatott Michelisz a 8. helyről kezdte a futamot. Az élről induló López megtartotta vezető helyét, Muller a hatodik körben égy előzési manővernél meglökte Orioiát, aki a kavicságyba sodródott és Norbi mögé esett vissza. A beugró argentin fiút végül nem tudta senki sem megelőzni és megnyerte a futamot. Michelisz Norbi pontszerzőként, az 5. helyen ért célba.- Mindkét versenyünk hasonlóan küzdelmes volt, ha valaki azt mondja a második futam előtt, hogy ötödik leszek, akkor azt aláírtam volna. Volt néhány szituáció, ahol lehettem volna szerencsésebb vagy ügyesebb, de ebben most nem volt több. Az első futamon a második helyen haladtam, de ha nem löknek ki, akkor is talán a 4. hely lehetett volna a reális eredmény. Összesen 19 pontot gyűjtöttünk a hétvégén és biztos vagyok benne, hogy ezek a pontok sokat számítanak majd a végelszámolásnál - mondta Michelisz Norbert. A világbajnoki pontversenyben továbbra is Yvan Muller áll az élen 312 ponttal, Norbert 111 egységgel nyolcadik. Öthetes szünet után Argentínában a 15-16. fordulóval folytatódott a túraautó-világbajnokság, ahová először látogatott el a sorozat. A Zengő Motorsport a portugáliai fiaskó után helyre hozta Michelisz Norbert Hondáját és a magyar versenyző a 3. helyen végzett a szombati időmérő edzésen. Vasárnap két futamot rendeztek ahol igazán izgalmas csatákat és hazai meglepetés-győzelmet is hozott a kétszer 11 körös verseny. Az első futam repülőrajttal indult és a harmadik helyről rajtoló Michelisz feljött az élről induló Yvan Muller mögé a második pozícióba, de a háromszoros világbajnokkal nem lehetett tartani a tempót, gyorsan leszakította magáról az üldözőit. A második helyért azonban óriási előzéseket láthattunk hosszú körökön át oda- vissza. Norbi egészen a 6. körig tudta tartani pozícióját, amikor Nash kilökte, és 8. helyre esett vissza. Am a magyar fiú a végén egy nagyon A csapatfőnök sem tétlenkedik: Zengő Zoltán hűti Norbi motorját szűk kanyarban utasította maga mögé hatodik alkalommal Yvan Muller állha- Nasht és végül a 7. helyen fejezte be a tott fel. A második futam pole pozíciójá- versenyt. A dobogó legfelső fokára idén ból a FIA WTCC-ben hazai versenyén Michelisz pontok Dél-Amerikából TÚRAAUTÓ (WTCC) VILÁGBAJNOKSÁG Argentína - Egy „kibic” közbeszólt Nem mondott le a visszatérésről forma i Továbbra sem mondott le a királykategóriába visszatérésről Oroszország első Forma-l-es versenyzője, Vitalij Petrov, aki a DTM moszkvai fordulóján beszélt lehetőségeiről. Az flnews.ru nevű internetes szaklapnak nyilatkozó pilóta elismerte, hogy a 2014-ben bemutatkozó Orosz Nagydíj rengeteget segíthet a visszatérés ügyén, a szervezetők ugyanis lelkesen dolgoznak azon, hogy a jövőre esedékes első oroszországi viadalon egy hazai versenyzőnek is szurkolhasson a közönség. A hároméves Forma-les tapasztalattal rendelkező Petrov 2012- ben veszítette el a Caterh^m ülését, menedzsere szerint ugyanis a huszonnyolc esztendős sportember támogatói nem bírták felvenni a versenyt a meglehetősen stabil anyagi háttérrel rendelkező Giedo van der Garde szponzoraival, az előző hetekben azonban a pénzügyi oldalon is történtek előrelépések.- A pálya maga is rengeteget segít, hiszen a vezetőség többekkel is kapcsolatban áll, a háttérben pedig folyamatosan azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a lehető legjobb helyet a 2014-es esztendőre - kezdte i \ h Petrov, akinek „házon belül” is akadt egy kihívója, a Sauber ugyanis egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát a most tizenhét esztendős Szergej Szirotkinnal. A WSR-ben teljesítő ifjonc bevetésére a hírek szerint már a 2014-es versenyévadban is sor kerülhet, az istálló orosz támogatói ugyanis gondoskodni szeretnének a fiatal versenyző jövőjéről, valamint nekik is céljuk, hogy a rajongók 2014-es megmérettetésen egy hazai pilótának is szurkolhassanak. A Formula-l-es csapatok közül egyébként nemcsak a Sauber rendelkezik „orosz kapcsolatokkal” a Williams ugyanis egyre közelebb kerül a GP2-ben ténykedő Russian Time-hoz (igaz itt egy orosz versenyző sem kapott még lehetőséget), a Marussia pedig évek óta orosz licenccel versenyez. Petrovot éppen a fenti okok miatt már több alkalommal is szóbahozták mindkét alakulattal, melyek közül egyértelműen a Williamsszel való szerződéskötést favorizálná, azt ugyanis jelen pillanatban ő sem látja tisztán, hogy az egykori Virgin Racing komolyabb terveket szövöget, avagy továbbra is csak az a cél, hogy az istálló a mezőnyben maradhasson.- Egyértelmű, hogy hajlandó lennék átgondolni a williamses projektet, a Marussiával kapcsolatban pedig rengeteg dolgot tisztábban kellene látnom. Fontos lenne megérteni a terveiket, tudni azt, hogy mit szeremének elérni a Forma-l-ben, és, hogy milyen módon szeretnék elérni mindezt. )ó volna tudni, hogy továbbra is csak a mezőny részesei szeremének lenni, vagy esetleg egy komolyabb tervvel rendelkeznek, és hamarosan előrébb léphetnek” - zárta gondolatait a Lotus-Renault és a Caterham egykori versenyzője, aki nemrég azt is megerősítette, hogy ellátogat a szezon utolsó európai versenyére, azaz az Olasz Nagydíjra. Előkészületi mérkőzés Szécsény - Karancslapujtő 0-0. Szécsény; Baranyai Z. - Nagy (Rutai Sz.), Sztrigán, Szenográdi, Szekeres (Rácz R.) - Molnár, Kelecsényi G. (Bárány he-' lyette Szmolnik), Strihó (László), Heizer - Szabó, Babcsán Zs. (Varga Gergő). Játékosedző: László Lóránd. Karancslapujtő: Balázs T. - Ravasz G., Tóm, Cseh M., Laczkó (Szabó K.) - Sánta A. (Balázs Á.), Zsély D., Fodor M., Bozó P. - Berki, Lavaj. Edző: Csatlós Tamás. Magyar érmek Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás, valamint Lőrincz Viktor és Kiss Balázs is győzött a kötöttfogású birkózók varsói 56. Pytlasinski-emlékver- senyén. A hagyományos viadal rangos mezőnyében az idei Euró- pa-bajnokságon győztes Lőrincz Tamás (óó kg) öt mérkőzést nyert meg, s ezeken 30 pontot csinált, míg ellene a riválisok egyet sem tudtak. A ceglédi sportoló az elődöntőben az Eb fináléjában is legyőzött orosz Adam Kurakot verte 8-0-ra, míg a döntőben a német Frank Stäblert 3-O-ra. Testvérének, a 84 kilósok között szereplő Viktornak hat mérkőzést kellett megnyernie az első helyhez. Lőrincz a világbajnok török Selcuk Cebit és az azeri Eb-első Rafik Huszejnovot, valamint legnagyobb hazai riválisát, a 74 kilóban szintén Eb-győztes Bácsi Pétert is legyőzte. A 2009-ben világbajnok Kiss Balázs (96 kg) szintén kitűnően birkózott, s a fináléban a bolgár Vladiszlav Metodievet legyőzve lett aranyérmes. A nehézsúlyú Deák Bárdos Mihály (120 kg) ugyancsak remekelt a lengyel fővárosban, a londoni olimpián második észt Heiki Nabi ellen is nyert, s végül harmadik lett. Rekordfizetés Rekordfizetésért tér haza a Tottenham Hotspurtől Clint Dempsey, az amerikai labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. A 30 éves csatár az északamerikai bajnokságban szereplő Seattle Soundersben folytatja pályafutását, amely már be is mutatta őt szombaton, az FC Dallas elleni mérkőzés előtt. A Seattle sajtóértesülések szerint MLS-rekordot jelentő kilencmillió dollárt (kétmilliárd forint) fizetett érte, és négy évre 32 milliós jövedelmet ad neki, amelyre szintén nem volt még példa a tengerentúli pontvadászatban. Dempsey hat évet töltött el a Premier League-ben, s tavaly hagyta el a Fulhamet a. Tottenham kedvéért