Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-01 / 177. szám
NOGRADMW^ 2013. AUGUSZTUS L, CSÜTÖRTÖK Gyógyteák: természet és gyógyítás találkozása gel állnak a gyógyulni vágyók rendelkezésére. Ezen kívül telefonon is adnak tanácsot, a (46) 390-278-as központi telefonszámon. Továbbá e-mailben is válaszolnak (info@gyorgytea.hu). Mintabolt a fővárosban Évek óta készültek erre a fontos lépésre és most végre megvalósult az álom. Megnyílt Gyuri bácsi teáinak első' mintaboltja az országban Budapesten, az V. kerület, Bank. utca 4. szám alatt! Budapestet választották ehhez, mert ott már 9 éve jelen vannak. A mostani egyesületi irodában, az V. kerület Bank u. 6. szám alatt régóta lehet találkozni, beszélgetni Gyuri bácsival, odaszoktak az emberek. Ugyanazokhoz a termékekhez, tanácsokhoz, szolgáltatáshoz juthatnak hozzá, mint eddig. Ugyanúgy lehet Gyuri bácsival találkozni. Ugyanazok az ismert arcok fogadják az érdeklődőt, akiktől ugyanúgy lehet kérdezni, de minden gyorsabb, hatékonyabb, kényelmesebb és szebb lett. Az oldalt összeállította: Csuka Enikő főszerkesztő Mint azt már megszokhatták kedves olvasóink, szerkesztőségünk munkatársai mindig is nagy gondot fordítottak az egészséges életmód népszerűsítésére. Ezúttal a gyógynövények, gyógyteák világába kalauzoljuk el az érdeklődőt. Mégpedig a bükkszentk- ereszti füvesember, Szabó György segítségével. Szólunk a Bükk- ben elérhető növényekről, a bükki füvesember életútjáról és a manapság már oly1 népszerű teakeverékeiről, amelyeket nem mellesleg a nógrádiak is előszeretettel fogyasztanak. Fókuszban a népgyógyászat A népgyógyászat ma is működő, élő jelenség. Mindnyájunk tapasztalata tartja életben, teszi gazdagabbá. Ezzel együtt nem szabad elfelejteni azt a tudást sem, amelyet évszázadok alatt halmozott fel az emberiség. Hogy ne vesz- szen el a népi bölcsesség, hogy ápoljuk az értékes tudást, egyesületet hoztak létre azok számára, akik egyetértenek a hagyományőrzés nemes céljával. A Bükki Füvészmester és Népgyógyászati Egyesület 2004. augusztusában alakult Bükk-szentkereszten azért, hogy megőrizze a népi gyógyászat hagyományait, különös tekintettel a gyógynövények felhasználására. Fontosnak tartják az ezzel összefüggő ismeretterjesztő tevékenységet, valamint a szlovák népgyógyászati hagyományok őrzését is. Utóbbinak oka, hogy Bükkszentkereszten ma is jelentős számban élnek a szlovák kisebbséghez tartozó emberek. Sajnos, mára ez a tudás jórészt elveszett. Ma Magyarországon már csak 20- 25 olyan tudója van a gyógynövényeknek, aki őseitől szellemi örökségül kapta tudományát. Ilyen füvesember az egyesület elnöke, Szabó Gyuri bácsi, aki nagyanyjától tanulta a füvek ismeretét és szeretetét, és aki egészsége érdekében ma is a minden nap használja a gyógynövényeket. Több ezer tagja van már az egyesületnek, mind olyan emberek, akik a modern gyógyítás mellett kiegészítésként szívesen választják a természetes gyógymódokat. Előadásokat, gyógynövény-ismereti túrákat szerveznek nekik és ingyenes tanácsadással járulnak hozzá egészségük megóvásához. Rendezvényeiknek - amelynek nem egyszer adott már helyet Nógrád megyei város is - rangos meghívottjai vannak. Gyógynövénygyííjtő túrák >il ’ k A rendezvény alatt megtekinthetik Gyuri bácsi híres gyógynövénykertjét, ahol megterem a fürtös menta, az orbáncfű és a mediterrán levendula is. A kerti látogatás vezetője megmutatja a környék gyógyhatású növényeit, melyek mind megtalálhatók itt. Mesél arról, hogy melyik gyógynövény szereti a napot, melyik nem, mikor kell és melyik növénynek a gyökerét, szárát, levelét szedni. Tanácsadások Gyuri bácsi rendszeresen ad tanácsot Budapesten és Bükkszentkereszten. A tanácsadásokon érkezési sorrendben fogadja az érdeklődőket Az érkezéskor sorszámot osztanak. Naponta legfeljebb 20 érdeklődőt tudnak fogadni. Nem szükséges előre bejelentkezni, de mivel a tanácsadások időpontja változhat, kérik hogy egy nappal előtte érdeklődjenek telefonos elérhetőségeinken vagy figyeljék a honlapot. Jó hír azoknak, akik nem tudnak ellátogatni ezekben az időpontokban, hogy az irodákban folyamatosan van lehetőség egészségügyi tanácsadásra. A kollégák Gyuri bácsitól tanulták a gyógynövények használatát és készségTalálkozik a természet és gyógyítás A Magas-Tátra felől induló völgyvonulatok egy szélcsatornát képeznek Bükkszentkereszt felé és ez egy különleges szubalpin klímát hoz létre. Éppen ezért levegője nagyon tiszta. Dr Mandel Dezső tüdőgyógyász kutatásai szerint ez a gyógyító hatással rendelkező levegő rendkívül pozitív hatást gyakorol a légúti betegségekben szenvedőkre, főleg az asztmatikus betegekre. A falu körül cirkuláló szelek és a földrajzi elhelyezkedés miatt itt 21 nappal több a napos napok száma, mint a magyarországi átlag. A sok napfény hatására a növényvilág rendkívül változatos és dús. Az itt gyűjtött gyógynövények hatóanyagtartalma meglepően magas. Ez egyrészt a több napsütés miatt, másrészt a település magas fekvése következtében alakult ki. Minél magasabban található meg ugyanis a gyógynövény, annál alacsonyabbra nő meg, de ez által koncentráltabb a hatóanyagtartalma. — y t 4 4 »