Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-23 / 194. szám
Eremért mennek Rióba Új néven indulnak A BSE és az MTK egyesülését követően a csapat MTK-Budapest néven adta le nevezését a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének. A klub honlapjának tájékoztatása szerint - a hagyományoknak megfelelően - minden korosztályban neveznek együttest a bajnokságba, valamint a női NB IA és B osztály küzdelmeiben is részt vesznek. A 2013/2014-es szezonban már kék-fehér színekben játszik a fővárosi gárda. Az új név ellenére az MTK- Budapest szakmai irányítása változatlan: a vezetőedző továbbra is Stevan Cupic, akinek munkáját a sokszoros válogatott Károlyi Andrea segíti. Kitiltották a hollandokat Súlyos pénzbüntetést és eltiltást szabott ki holland tagszervezetére az Eúrópai Kézilabda Szövetség. Az EHF 550 ezer eurós bírsággal sújtotta a hollandokat, mivel tavaly júniusban - anyagi okokra hivatkozva - lemondták a fél évvel későbbi női Európa-bajnokság megrendezését, amelynek végül Szerbia adott otthont. Az EHF emellett 2016 decemberéig valamennyi tornáról kitiltotta a holland nemzeti csapatokat A magyar válogatott harmadik lett a decemberi Eb-n, miután a bronzmérkőzésen hosszabbítás után 41-38-ra legyőzte a házigazda szerbeket cselgáncs. Hétfőtől vasárnapig 14 magyar cselgáncsozó részvételével rendezik a XXIX. cselgáncs-vb Rio de Janeiróban, a szakvezetés egy érmet és két pontszerző helyet vár a magyar küldöttségtől. A delegáció az utóbbi hetekben meglehetősen átalakult, ugyanis +100 kilogrammos Bor Barna térdsérülés miatt visszalépett, a vb- ezüst- és áprilisban Budapesten Eb-bronzérmes paksi versenyző helyett a 100 kilós Cirjenics Miklós indulhat. A vb-ken kétszeres ezüst- és bronzérmes Mészáros Anett pedig egészségi problémák miatt nem tarthat a többiekkel.- Nagyon erős mezőny lesz Rióban, talán az ugyanott 2007-ben rendezett olimpiai kvalifikációs vb-nél is erősebb, a magam részéről egy éremmel és két pontszerző hellyel már elégedett lennék, ezen túl minden eredmény a magyar dzsúdó rátermettségét bizonyítaná - kezdte az esélylatolgatást az MTI érdeklődésére Pánczél Gábor, a szövetség szakmai alelnöke, hozzátéve: az egy hétre széthúzott program fizikailag és anyagilag is megterhelő, ezért a küldöttség több lépcsőben utazik Brazíliába. Az alelnök szerint a válogatott gerincét a londoni olimpikonok alkotják, a férfiaknál Ungvári Miklós és Csoknyai László, a nőknél pedig a Budapesten Eu- rópa-bajnok Csernoviczki Éva, valamint Karakas Hedvig és az idén Eb-harmadik Joó Abigél. Hozzájuk csatlakoznak a fiatalok, akik kedvező sorsolással akár pontszerző (1-7.) helyre is befuthatnak.- Évinek fantasztikus éve van, Abigél az iskolai nyári gyakorlat miatt naponta csak egyszer edz, de ő is remek formában van, Ungvári Miki pedig már régóta minden versenyen az esélyesek közé tartozik - jelentette ki Pánczél Gábor. Magyar vbcsapat Férfiak: Burján László (60 kg, Budaörsi SC), Zámbori Bence (66, Honvéd- Kipex), Gorjánácz Zsolt (66, Honvéd-Kipex), Ungvári Miklós (73, Közgép-Ceglédi VSE), Ungvári Attila (73, Közgép-Ceglédi VSE), Csoknyai László (81, Atomerőmű SE), Krizsán Szabolcs (81, Honvéd-Kipex), Tóth Krisztián (90, KS1 SE), Cirjenics Miklós (100, Honvéd-Kipex). Nők: Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya), Karakas Hedvig (57, Honvéd-Kipex), Szabó Katinka (57, Leányvár-Varga Csepp), Szabó Franciska (70, Leányvár-Varga Csepp), Joó Abigél (78, KSI SE) A világbajnokságokon résztvevő nemzetek és sportolók.1993, Hamilton: 78 ország, 511 dzsú- dós. 1995, Makuhari: 97, 637. 1997, Párizs: 93, 567. 1999, Birmingham: 93, 622. 2001, München: 88, 586. 2003, Oszaka: 102, 688. 2005, Kairó: 94,710.2007, Rio de Janeiro: 129,776.2009, Rotterdam: 105, 660. 2010, Tokió: 101, 843.2011, Párizs: 136,949.2013, Rio de Janeiro: 124,779. Kanadai nyerte a csúszkálást AUTÓSPORT Német túraautó bajnokság (DTM) Nürburgring Tavaly az utolsó, 10. futamon hatalmas izgalmak közepette dőlt el a bajnokság végeredménye, ám idén ez több mint valószínű, hogy nem így lesz. Mike Rockenfeller és csapata az Audi Sport Team Phoenix ugyanis a legjobb időben húzta elő a gumiabroncs- adut az Eiffelen, és az így szerzett 4. hely- lyel valamint az érte kapott 12 ponttal Rocky megerősítette, sőt minden bizonnyal véglegesítette vezető helyét a bajnokságban. A brazil Farfus (BMW) futotta a leggyorsabb köridőt a szombati kvalifikáción, így másnap ő indulhatott az első rajtkockából a Nürburgring 3,6 kilométeres pályáján. Kicsúszások és megpör- dülések jellemezték már a kezdőkört is és a szemerkélő esőben bejött a safety car, Rockenfeller pedig ki, esőgumit cserélni. Csapata briliáns döntésének köszönhetően amikor a biztonsági autó kiállt, Rocky két három körön belül az utolsó helyről a tizenötödikre jött fel az immár szaporázó esőben. Mire a többiek kapcsoltak és az ötödik-hatodik körben csúcsforgalmat generáltak a depóban, Rockenfeller már a vezető helyen tartott. A tizenötödikben már 25 mp volt az előnye, de neki a többiekkel szemben még két kötelező boxenstopra kellett kiállnia, így hárman - Wickens (Mercedes), Farfus, Vietoris - elé kerültek és ez a sorrend már nem változott a 47 körig, mert a lejárt versenyidő miatt itt fejezték be, az audis főnök Dieter Gass szerint az ide DTM szezon leglátványosabb és legizgalmasabb futamát. Toto Wolff, a Mercedes Motorsport főnöke is osztotta ezt a véleményt, hozzátéve, hogy a nézők nyertek a legtöbbet a látvány miatt Jens Marquard, a BMV Motorsport igazgatója gratulált a Mercinek, mert ők követték el a legkevesebb hibát és megjegyezte, hogy ha Farfus autójának egy kisebb ütközésben nem esett volna baja, akkor a végén felszáradó pályán nagyobb sebességet tudott volna ftitni. Még három futam van hátra, az összetett pontversenyben tehát Rockenfellernek 106, Vietorisnak (Mercedes AMG) 71, az újonc Wickensnek pedig 70 pontja van. HIRDETÉS ■ m m MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megt BÉR-BÉRSZÁ Akciós áron! Hét futam után első DTM győzelmét aratta RobertWiqkens,, Mourinho továbbra is veretlen labdarúgás. A Chelsea hazai környezetben 2-1-re nyert az Aston Villa ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójából előre hozott mérkőzésén. Jósé Mourinho, aki a 2004 és 2007 közötti szerepvállalását követően most nyáron tért visz- sza a londoni csapathoz, ezzel bajnoki találkozón továbbra is veretlen a Stamford Bridge-en: a portugál tréner mérlege hazai pályán immáron 48 győzelem és 14 döntetlen. A találkozót azért hozták előre, mert a Chelsea jövő pénteken a Bayern Münchennel találkozik az Európai Szuperkupában. Premier League, a 3. fordulóból előrehozott mérkőzés: Chelsea - Aston Villa 2-1 (1-1). gy,é\SZOl9á'at H-1134 dP■. .361 8889200 Tetetonszám'. + '-) g g a 9 2 0 6 Honlap' ,.»»WOrkW«yc'Ub "" 4 í 1 I I