Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)

2013-08-16 / 190. szám

MII FOTÓ: BEIJCZAY LÁSZIjÓ Fo gathajtó verseny Pásztón A Mátrai Lo­vas Egylet augusztus 18-án, vasárnap 10 órai kezdettel Pásztón, a Gépállomás la­kótelep előtti területen ren­dez fogathajtó versenyt. Az országos nyílt CAN-C és SZLV kategóriájú kettes- fogat verseny egyúttal a Cserhát Takarék Kupa és a Nógrád megyei fogathajtó bajnokság egyik helyszíne is. A rendezvény ingyene­sen látogatható. A délután folyamán a ver­senyt a helyszínen támoga­tók között tombolahúzást rendeznek. A rendezvény alatt büfé, póni lovagolta­tás, gyermek arcfestés, ki­rakodóvásár és óriás (7 m magas) ugrálóvár működik. A program. 10 óra: Maratonhajtó verseny­szám. 14 óra: Akadályhajtó ver­senyszám (kettő forduló és összevetés). 16.30: ünnepélyes felvo­nulás, eredményhirdetés, díjátadás. Hetvenöt éves Balczó ÖTTUSA. Balczó András háromszoros olim­piai, tízszeres világbajnok öttusázó, a Nem­zet Sportolója pénteken lesz hetvenöt éves. 1938. augusztus 16-án született Kondoro­son. Nyíregyházán ismerkedett meg az öt­tusával, illetve gyermekként még a három­tusával. Tehetsége a legjobbak közé emel­te. Az 1958-as világbajnokságon hatodik lett, az egy év múlva rendezett világverse­nyen már ezüstérmet szerzett. 1956-tól a Csepel versenyzője volt, első magyar baj­nokságát 1961-ben nyerte. Összesen nyolc magyar bajnoki címet szerzett egyéniben öttusában, de 1963-ban párbaj tőrvívásban is a legjobb lett. 1960-ban Rómában tagja volt az olimpi­ai aranyérmes öttusa-válogatottnak, egyé­niben akkor a negyedik helyet szerezte meg. A huszonkét éves fiatalember csaló­dott volt római teljesítménye miatt, meg is sérült, miután nagyot esett a lovával, nem tudott úgy versenyezni, ahogyan elképzel­te. Lassan megérlelődött benne az elhatá­rozás: - Többet kell edzenem, és önma­gam irányításával. Onnantól nem mondta meg nekem senki, mennyit fussak, ha úgy éreztem jól magam, hogy tíz kilométerrel többet futottam, mint a társaim, akkor azt tettem. Saját maga edzőjeként 1963 és 1969 kö­zött sorozatban öt világbajnokságon nyert egyéni aranyérmet, és - az 1969-es világbaj­nokságot leszámítva - csapatban is diadal­maskodott Török Ferenc és Móna István társaként. Az 1969-es csapatezüstérmet az 1970-es világbajnokságon aztán ismét aranyra váltotta a nagy hármas. Az 1964- es olimpián nem indulhatott, 1968-ban Me­xikóvárosban egyéniben ezüstöt, csapat­ban aranyat nyert, 1972-ben pedig Mün­chenben - 34 évesen - egyéni olimpiai baj­nokságot nyert, míg csapatban ezüstöt. Balczó András pályafutása során 19 vi­lágbajnoki érmet szerzett, ebből 10 ara­nyat. Minden idők egyik legsikeresebb öt­tusázója volt, Magyarországon háromszor (1966, 1969, 1972) választották meg az év sportolójának, 1970-ben sportszerűségi dí­jat kapott. Kivételes tehetsége elhivatott­sággal és akaraterővel párosulva segítette győzelemről győzelemre. Versenyzői évei alatt két diplomát is szer­zett a Testnevelési Főiskolán (vívó szak­edző, öttusa szakedző), de visszavonulását követően nem tartottak igényt tapasztalata­ira, szaktudására. Hogy az öttusa közelében maradhasson, 1973-tól belovaglóként dol­gozott, majd mivel úgy érezte, hogy nem ré­szesült a teljesítményeit, személyiségét megillető támogatásban, távol tartotta ma­gát a sporttól. 1983-tól szellemi szabadfog­lalkozásúként tevékenykedett. Pályafutásáról 1976-ban Kosa Ferenc ké­szített sikeres filmet Küldetés címmel. Eb­ben Balczó élesen kritizálta a szocialista rendszert, és azt sem rejtette véka alá, hogy istenhívő. Ugyanebben az évben jelent meg a Dávid Sándor Balczó című könyve. Balczó András sportolói életútját 1994- ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kö­zépkeresztjével, 1996-ban Magyar Örökség­díjjal jutalmazták. 2001-ben a Nemzeti Sport által rendezett szavazáson - Puskás Ferenc mögött - a 20. század második leg­jobb magyar férfi sportolójává választották, ugyanebben az évben kapta meg a Magyar Olimpiai Bizottság Érdemérmét, valamint a Csík Ferenc-díjat. 2004-ben beválasztották a Nemzet Sportolói közé, de a díjátadásra nem ment el, tiltakozásul a Balczó András 1990 óta tagja a Nemzet­közi Transsylvania Alapítvány kuratóriu­mának, 2009 óta a debreceni Oxigén Kupa erdei futóverseny-sorozat védnöke. Felesé­gével, Császár Mónikával, a Münchenben bronzérmes tornászolimpikonnal és 12 gyermekükkel Budakeszin él, ahol a Balczó-ház a saját keze munkájának kö­szönhetően épült fel. Életéről, pályájáról 2005-ben jelent meg Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség című kötete. Rangos torna Rangos, négy­csapatos nemzetközi női kézi­labdatornát rendez szomba­ton és vasárnap az FTC-Rail Cargo Hungária az Elek Gyu­la Arénában. A zöld-fehérek Kőbányai úti csarnokában sorra kerülő Elek Gyula Ku­pán a házigazdákon kívül a Larvik, a Rosztov-Don, vala­mint a Siófok KC-Galerius Fürdő együttese vesz részt. Jeney Zsolt Ákos, a zöld­fehérek női kézilabda-szak­osztályának elnöke a csütör­töki sajtótájékoztatón emlé­keztetett rá, hogy az új veze­tőség három éve - amikor átvette a csapatot - „Vissza a csúcsra!" címmel tízéves programot hirdetett, és en­nek fontos állomása a hét­végén első alkalommal ren­dezendő torna, amellyel a házigazda egykori siker­edzőjére is emlékeznek.- Nagy örömünkre szol­gált, hogy elfogadta meghí­vásunkat a 2011-es BL- győztes és idei BL-döntős norvég Larvik, a többszörös orosz bajnok a Rosztov- Don, valamint partner egye­sületünk, a Siófok - jelen­tette ki Jeney. Elek Gábor, a ferencvárosi­ak vezetőedzője arról be­szélt: két héttel a bajnokság rajtja előtt jó alkalom ez a torna arra, hogy csapata erős ellenfelek ellen mérje fel, hol tart a felkészülésben. Szombaton jön az örökrangadó . labdarúgó nb i. Szombaton rendezik a Ferencváros-MTK Budapest örökrangadót a labda­rúgó OTP Bank Liga 4. forduló­jában. A két patinás fővárosi gár­da ellenkező előjelekkel várja a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő összecsapást, ugyanis a zöld-fehérek múlt héten 2-1-es győzelmet arattak a címvédő Győr vendégeként, míg a kék-fe­hérek váratlan vereséget szen­vedtek hazai környezetben az addig nyeretlen Szombathelyi Haladástól. A két együttes törté­nete során 203. alkalommal ta­lálkozik egymással az NB I-ben: eddig a Ferencváros 82-szer, az MTK 74-szer győzött, 46-szor pe­dig döntetlennel zárult az össze­csapás. Vasárnap két százszáza­lékos gárda, a Videoton és a Paks székesfehérvári randevúja ígér­kezik a legérdekesebbnek, de ugyanezen a napon lép pályára a harmadik hibátlan csapat, a Debrecen is, amely a forduló zárótalálkozóján a Szombathelyi Haladás vendége lesz. OTP Bank Liga, 4. forduló. Péntek: Kaposvári Rákóczi- Újpest FC 19.00, v.: Szabó Zs. Szombat: Diósgyőri VTK - Kecs­keméti TE-Phoenix Mecano 16.30, v.: Andó-Szabó, Mezőkö­vesd Zsóry-Lombard Pápa Ter­mál FC 19.00, v.: Kassai, PMFC-Matias - Győri ETO FC 19.00, v.: Vad II., Ferencváros- MTK Budapest, Puskás Ferenc Stadion 21.00, v.: Farkas. Vasárnap: Budapest Honvéd- Puskás Akadémia 16.30,'V.: Er­dős, Videoton FC-MVM Paks 18.30, v.: Solymosi, Szombathe­lyi Haladás - DVSC-TEVA 20.30, v.: Fábián. * ★ ★ A Dunaújváros - Vasas mér­kőzéssel pénteken kezdetét ve­szi a magyar labdarúgó-bajnok­ság másodosztályú küzdelemso­rozata: a Ness Hungary NB II 2013/14-es idényének újdonsá­ga, hogy kilenc év után ismét egy csoportban szerepelnek a csapatok. Az eddigi kétszer 16 együttesből álló - Keleti- és Nyu­gati-csoportra bontott - mezőny létszámát ugyanis megfelezték. Egycsoportos küzdelemre leg­utóbb a 2004/2005-ös szezon­ban volt példa, akkor 14 klubbal. Változatlan ugyanakkor, hogy a fordulók száma harminc, illetve hogy továbbra is két gárda jut fel az élvonalba. Eddig a keleti és a nyugati bajnok léphetett fel az első osztályba, így összevonva pedig az első két helyezett szerez indulási jogot az OTP Bank Ligá­ba. A magyar szövetség (MLSZ) azt várja az újítástól, hogy egy­részt színvonalasabbá váljon az NB II, másrészt gazdaságilag erősebb csapatok szerepeljenek benne. Vagyis ne forduljon elő olyan eset, mint legutóbb, ami­kor a Vác nem tudta befejezni a pontvadászatot. atlétika. A magasugró Szabó Barbara nem jutott be a döntőbe a moszkvai atlétikai világbajnok­ságon. A 23 éves magyar verseny­ző a selejtezőben 1,83 méterig ju­tott - a vb honlapja szerint -, s ez­zel búcsúzott. A selejtező szint 1,95 volt, de végül 1,92 m is elég­nek bizonyult a fináléhoz. Más magyar atléta csütörtökön nem szerepelt a vb-n. » MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. 1 ' K -V i • MUNKAERO-KOZVETITES Sikerdíjas kiválasztás garanciával. n Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá; Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megta^frítjuk! • BER-BERSZAMTEJTES Akciós áron! gyléiszoigáiat .3618889200 T.letonwíw-y 8 8 8 9 2 0 6 .o^o,»6vco6­Honlap «w.«°r*wayclub­I

Next

/
Oldalképek
Tartalom