Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-13 / 187. szám
MTI FOTÓ: LAKATOS PÉTER Bá r a látogatószám elmaradt a várttól, és a tavalyinál tizenhétezerrel kevesebben, összesen há- romszázhatvankétezren voltak az idei Sziget fesztiválon, a főszervező mégis elégedett a vasárnap zárult rendezvénnyel.- A nemzetközi szakma és a látogatók visszajelzései egyértelműen megerősítenek minket abban, hogy jó döntés volt a Sziget vizuális megújítása, a sokszínűség erősítése - fogalmazott Gerendái Károly az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben. A rendezvény ideje alatt nemzetközi fesztivál-konferencia zajlott a Sziget kezdeményezésére. Ezen mintegy huszonöt fesztivál igazgatója, továbbá ügynökségek képviselői vettek részt, és a fő téma „az egyre elszabaduló és a Szigetet is egyre jobban sújtó fellépti díjak” kérdése, a zenekarokat képviselő ügynökségek és fesztiválok közötti párbeszéd elindítása volt ezzel kapcsolatban. A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a Sziget idei vizuális megújulása, a programok sokszínűsége, a szolgáltatások változatossága kiváló irány, hogy vonzóvá tegyenek egy fesztivált. Gerendái Károly szerint a vizuális megújulás nem mehet a zenei kínálat kárára, és továbbra is fontos, hogy aktuális sztárokat sikerüljön felvonultatni a Szigeten.- Sajnos idén az ág is húzott minket, nem sikerült a tervezett sztárelőadók egy részét elhozni - fogalmazott. A szervezők összegzése szerint a múlt heti rendezvényen jól vizsgázott a Sziget Fesztiválköztársaság biztonsági szolgálata. A korábbi éveknél is hatékonyabbak voltak az elfogások, a tolvajok leleplezése, többen a bejáratnál lebuktak azok közül, akik nagyobb tételben illegális szereket igyekeztek becsempészni a rendezvényre. A Sziget szabadstrandján, a Sziget Beach-en naponta több ezer ember fordult meg. Az estéket sokan töltötték a Cirque du Sziget programjain, több tízezren vettek részt naponta a nagyszínpad előtt rendezett esti partikon." Az egész fesztivál területét látványos installációk, díszkivilágítás, lampionok, fényfüzérek, tükörgömbök, fényfestés jellemezte, a nagyszínpad programját vasárnap este lezáró End Show-ban fényjáték, lézer, tűzijáték, pirotechnika egyaránt volt. A fesztivál területén hétfőn megkezdődik a bontás és a takarítás, ami egy hetet vesz igénybe, utána következik a kertészeti rehabilitálás. Kiállítás elkobzott képekből Egy, a helyi alvilághoz közel álló vállalkozótól elkobzott festményekből nyílt kiállítás a dél-olaszországi Reggio Calabriában. Reggio Gala I Az MTI értesülése szerint mindössze két euróba kerül a belépőjegy a Reggio Calabria múzeumában látható kiállításra. A város így kívánja jelezni, hogy a törvénytelenül szerzett pénzből vásárolt festmények a helyi közösség tulajdonává váltak. Többek között Salvador Dali (1904-1989), Renato Guttuso (1911-1987), Giorgio De Chirico (1888-1978), Antonio Ligabue (1899-1965) és Luciano Fontana (1899-1968) alkotásai kerültek a múzeumba. A 20. századi gyűjteményt az olasz rendőrség 2009-ben foglalta le Gioacchino Campolo calabriai vállalkozó lakásaiban. Azóta az olasz jegybank páncélszekrényeiben őrizték a most kiállított képeket. A jelenleg tizenhat éves börtönbüntetését töltő Campolo a helyi alvilág megbízásából a dél-olasz szerencsejáték-piacot működtette: a félkarú rablóként is emlegetett nyerőgépekkel négyszáz millió eurós vagyonra tett szert. Campolo nevére kétszáz- hatvan ingatlant jegyeztek be Reggio Calabriában, Róma és Párizs központjában. Ezen kívül műkedvelő is volt, értékes festményeket vásárolt. Akna a felrobbant házban Budapest Egy második világháborús aknát találtak annak az óbudai épületnek a belső udvarán, melyben robbanás volt múlt szerdán - közölte PetridiszMiklós, a bontási munkák építésvezetője újságírókkal a helyszínen hétfőn. Elmondta, úgy tudja, az épület sok belövést kapott a második világháborúban és a robbanószerkezetek általában a födémbe fúródtak be. Lehetségesnek nevezte, hogy a vélhetően gázrobbanást követően a födémbe ágyazódott robbanószerkezetek működésbe léptek. Hangsúlyozta azonban, hogy ez csupán csak feltételezés, ám ez magyarázatul szolgálhat a detonáció szokatlanul nagy erejére. „Erkölcsileg elkorcsosult” Peking. Csaknem 18 millió dollárt - 4 milliárd forintot - tartott több mint két tucat bankszámlán, és 25 ritka gyémántot is őrzött aranyrúdjai mellett Liu Tien- an, a kínai nemzeti fejlesztési- és reformbizottság volt helyettes vezetője, akit korrupciós vádak miatt nemrégiben zártak ki a kommunista pártból - írta hétfőn egy hongkongi üzleti napilap. Az 59 éves férfi nem csupán anyagi javakat, hanem egyéb örömöket is halmozott. Összesen nyolc szeretőt tartott, csingtaói lakásában több mint 330 pornófilmet találtak. mLiu Tien-an az utóbbi idők legmagasabb rangú kínai köztisztviselője, aki ellen internetes leleplezés alapján eljárás indult, és akinek ügyével már az ügyészség foglalkozik. A párt központi fegyelmi ellenőrző bizottságának múlt heti közleménye megállapította, hogy Liu a beosztását kihasználva nyerészkedett, ő és családja nagy összegű kenőpénzt kapott. A törvények áthágásával rokonait előnyhöz juttatta, készpénzt és ajándékokat fogadott el, „erkölcsileg elkorcsosult”. A 800 millió jüan - 29,2 milliárd formt - körüli vagyon megszerzéséhez fizetését alapul véve 8529 évet kellett volna dolgoznia. HIRDETÉS _______________________________________^____________________ TÁ JÉKOZTATÁS Hazánk tíz nemzeti park igazgatósága az idei évben mindösszesen 140 000 hektár termőföldet kíván haszonbérletbe adni. A pályázatok célja a természeti értékek megóvása mellett, a természetkímélő gazdálkodási módokat alkal mazó családi gazdaságok kialakítása, megerősítése, az állattenyésztési tevékenység ösztönzése és az állattenyésztés termőföld igényének biztosítása, különös tekintettel védett őshonos és veszélyeztetett háziállatfajtáink megőrzésére. Mindezekre figyelemmel a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény felhatalmazása alapján nyilvános pályázatokat hirdet. A haszonbérleti szerződések futamideje legfeljebb 10 év. A pályázó a lakóhelyétől számított 20 kilométeres távolságon belül eső állami tulajdonú, igazgatósági vagyonkezelésben lévő földterületre pályázhat. Nógrád megyében 2013. augusztus hónap folyamán várhatóan a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az alábbi földrészleteket fogja kiírni haszonbérleti pályázaton: Település Hrsz Szántó(ha) Rét (ha) Legelő (ha) Egyéb kivett (ha) Terület (ha) AK A jelenleg hatályos szerződés lejárata* Alsótold oir 3.6696 3.6696 2.19 2014.08.31 Alsótold 018/11 1.4675 1.4675 0.88 2014.08.31 Alsótold 018/2 3,5643 3.5643 2,14 2014.08.31 Alsótold 018/9 1.7680 1.7680 1.06 2014.08.31 Alsótold 031/28 5.9357 5.9357 3.56 2014.08.31 Alsótold 031/33 0,9181 0,9181 1.74 2014.08.31 Bátonyterenye 052/1 8,5031 8,5031 26,36 2014.08.31 Bátonvterenve 053/9 6.9915 6.9915 36.36 2014.08.31 Bátonvterenve 054/9 17,0740 17,0740 44.53 2014.08.31 Bátonytorenye 061/10 2.2495 2.2495 11.70 2014.08.31 Buják 014 14.0299 14.0299 45.56 2014.08.31 Buiák 029 10.7535 10.7535 41.25 2014.08.31 Buják 046/22 33.2126 33.2126 33.21 2014.08.31 Csorhátszentiyán 0100/4 0.2405 0.2405 0.46 2014.08.31 Cserhátszentiyán 0100/7 1,1852 1.1852 17,80 2014.08.31 Csorhátszentiyán 091 17,4725 17.4725 10.48 2014.08.31 Cserhátszentiyán 098 5.9546 5.9546 3.57 2014.08.31 Hollókő 057/10 12,0343 1.1123 13.1467 2239 2014.08.31 loolytarnóc 015/4 10.8439 10,8439 41.64 2014.08.31 iDolvtarnóc 018 9.8007 9.8007 26.83 2014.08.31 Ipolytarnóc 029 21.6536 21.6536 87,58 2014.08.31 Ipolytarnóc 048 14,0968 14.0968 93,04 Ipolytarnóc 065/2 40.0030 40.0030 216.58 2014.08.31 Ipolytarnóc 068 9.8849 9.8849 46,34 2014.08.31 Karancsberény 033 5,9229 26,8347 32,7576 145,38 2014.08.31 Mátraszőlős 011/3 46.2732 46.2732 169.34 2014.08.31 Mátraszölős 015/4 3,3795 3.3795 34,13 2014.08.31 Mátraszőlős 058/2 16.8174 16.8174 96.51 Pásztó 0228/12 2.7334 2.7334 3,13 2014.08.31 Pásztó 0228/14 6.7478 6.7478 19.22 2014.08.31 Pásztó 0228/15 2.6517 26517 4.56 2014.08.31 Pásztó 0228/16 2,4227 2.4227 5,81 2014.08.31 Salgótarján 01000 1.3707 8.4856 9.8562 62.88 2019.08.31 Salgótarján 01008/1 48,3572 48,3572 235,80 2014.08.31 Salgótarján 0101 1,0389 1,0389 3,22 2014.08.31 Salgótarján 01022/1 6.5490 6.5490 20.30 2014.08.31 Salgótarján 01029 14.6910 14.6910 65.22 2014.08.31 Salgótarján 01036 7,7312 7.7312 23.97 2014.08.31 Salgótarján 01043 12.5788 12.5788 38.99 2014.08.31 Salgótarján 0105 7,4970 7,4970 38,99 2014.08.31 Salgótarján 0106 0,8433 0,8433 4,39 2014.08.31 Salgótarján 0110 21.2983 21.2983 80.13 2014.08.31 Salgótarján 0123/10 18.7996 18.7996 92.05 2014.08.31 Salgótarján 0123/12 12,0690 12,0690 34.96 2014.08.31 Salgótarján 0123/3 1.9781 1.9781 6.13 Salgótarján 0123/5 0.7622 0,7622 1,45 Salgótarján 0133 6.6397 6.6397 17.00 Saleótarián 0142/2 8.9363 8.9363 23.85 2019.08.31 Saleótarián 081/21 1,4481 1,4481 4.20 Saleótarián 095/20 19,6328 19.6328 86,54 2014.08.31 Saleótarián 095/3 3.7633 3.7633 11.90 2014.08.31 Sámsonháza 075/10 36.2313 36.2313 98.58 2014.08.31 Nógrád megyében 2013. augusztus hónap folyamán várhatóan a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság az alábbi földrészleteket fogja kiírni haszonbérleti pályázaton: Település Hrsz Szántó (ha) Rét (ha) Legelő (ha) Egyéb kivett(ha) Terület (ha) AK A jelenleg hatályos szerződés lejárata* Deitár 038 5 5 45 2014.08.31 Deitár 043 19 19 330.6025 2014.08.31 Deitár 064 29.2237 29.2237 508.49 2014.08.31 Deitár 070 7.8413 7.8413 136.44 2014.08.31 Deitár 074 15.9916 15.9916 94.35 2014.08.31 Drégelypalánk 0153 10 10 111.92 2014.08.31 S l 01 92 95.6076 95.6076 1643.49 2014.08.31 Hont 011 60,7319 60.7319 680.27 2014.08.31 Hont 017 84.7115 84,7115 1350.26 2014.08.31 Hont 09 10 10 95.04 2014.08.31 Ipolyvece 010 5 5 4,5 2014.08.31 Ipolyvece 012 12 8 20 140.72 2014.08.31 Ipolyvece 062 63.5617 63.5617 ___1185,3 20 14.08.31 Patak 049 46,7581 46,7581 408.43 2014.08.31 Patak 051 8 8 47,2 2014.08.31 Patak 062 75.7398 75.7398 1678.73 2014.08.31 Patak 064 3 3 52.2 2014.08.31 Patak 069 3.2727 1.1123 3.2727 56.94 2014.08.31 Patak 073 9,8731 9,8731 171,79 2014.08.31 • AMENNYIBEN A HELYRAJZI SZÁM TÖBB HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉSSEL ÉRINTETT ÉS AZOK ELTÉRŐ IDŐTOOTBAN TÁRNAK LE, A TÁBLÁZAT A LEGKÉSŐBBI IDŐPONTBAN LBÁRŐ SZERZŐDÉS LEJÁRATÁNAK DÁTUMÁT TARTALMAZZA. Ez a tájékoztatás nem minősül pályázati felhívásnak! A pályázati felhívásokat az érintett önkormányzat hirdetőtábláján tesszük közzé, illetve megtekinthető lesz a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Igazgatóság internetes honlapján (www.bnpi.hu), valamint székhelyén (3304 Eger, Sánc út ó.), illetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság internetes honlapján (www.dinpi.hu), valamint székhelyén (1121, Budapest, Költő u. 21.). Bükki Nemzeti Park Igazgatóság . Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság »■>.. B^ B^ ' ■ Ji .B^ # f f/|f UIIIS£.fl/C£l K1Ib ßiJk