Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-10 / 185. szám
SPORTTUKOR 2013. AUGUSZTUS 10., SZOMBAT A hőségben is hajtottak TRIATLON XXIX. SporTolna fesztivál A napokban Fadd-Domboriban rendezték meg a sprint távú országos bajnokságot, ahol a salgótarjániak is rajthoz álltak. A kéttucatnyi nógrádi közül többen is jól szerepeltek saját kategóriájukban. A rekkenő meleg ellenére közel ezren indultak nemrég a sprint távú országos bajnokságon. A Fornetti Magyar Nagydíj XXIX. SporTolna Triatlon fesztivál egyúttal gyermek, serdülő, ifjúsági, felnőtt, szenior és veterán országos bajnokság is volt. A magyarokon kívül cseh, szlovák és lengyel versenyzők is indultak. A sprint távon, néhányan nagyon kihajtották magukat, a hatalmas hőség miatt többen is rosszul lettek, orvosi segítségre szorultak, de szerencsére komolyabb baj senkivel sem történt. Ami a nógrádiakat illeti, a Schuchmann Eszter (Tarjáni Tornádó Triaüon SE) a hatodik legjobb futással zárkózott feljebb. A legjobb eredmények gyermek kategóriában születtek, ahol Tórák Levente (TTT) futása során megőrizte az első két szám után kiharcolt a hatodik helyet, míg csapattársa, Laczkó Rozina a második legjobb futást produkálta, így a 15. helyről a hatodikra kapaszkodott fel. A serdülőknél Grajzel Sáron (Salgótarjáni HKE) nyolcadikként kezdte a futást, végül kilencedikként ért célba. Az idősebbeknél Tóth Máté (SHKE) szőkébb kategóriájában hetedikként zárt. A korábban megrendezett hosszútávú bajnokságon a balassagyarmati Farkasné Tórák Levete (TTT) hatodikként végzett Bors Ágota (BADISZVSE) saját, szenior korcsoportjában ezüstérmet szerzett, Nagyatádon Dr. Bakos Gergő (SHKE) pedig a 23. lett. A Kaposváron megrendezett váltó bajnokságon a TTT három alakulatot is kiállított, a klub egy hatodik és két nyolcadik hellyel gyarapodott. Nógrádi eredmények. XXIX. SporTolna fesztivál, ranglista futamok, és bajnokság. Újonc II. Lányok (58 induló): 14. Schuchmann Eszter (TTT) 18:59 perc. Gyermekek. Fiúk (91): 6. Tórák Levente (TTT) 28:09 ... 18. Bajczár Benedek (TTT) 29:32 ... 21. Vanó Gergő (SHKE) 30:20 ... 39. Póczos Sándor (TTT) 32:42 ... 61. Fiser Márk (TTT) 34:31. Lányok (51): 6. Laczkó Rozina (TTT) 31:12. Serdülők. Fiúk (67): 29. Tóth Zalán (SHKE) 42:31 ...35. Sándor Tamás (SHKE) 43:39. 36. Laczkó Soma (SHKE) 44:03 ... 45. Petróczy Bálint (TTT) 45:20... 47. Marcsok Tihamér (TTT) 46:08 ... 55. Póczos Mátyás (TTT) 49:01. Lányok (48): 9. Grajzel Sáron (SFIKE) 45:25... 15. Laczkó Szabina (TTT) 46:13 ... 21. Király Dóra (SHKE) 46:54. Sprint. Férfiak, abszolút (92): 43. (kategóriájában 22.) Jakubovics István (TTT) 1;01:27 ... 55. (7.) Tóth Máté (SHKE) 1;05:00... 66. (39.) Gyöngyösi József (TTT) 1;09:40... 70. (10.) Marcsok Márton (TTT) 1;10:14 ... 80. (48.) Sallai Dávid (TTT) 1;17:38. Nők, abszolút (108): 54. (11.) Szuhán Zsófia (TTT) 1;18:37 ... 66. (18.) Laczkó Franciska (TTT) 1;23:35. Férfiak, A40-44 (29): 13. Szuhán Attila (TTT) 1;18:23. Férfiak, A35-39 (28): 25. Szarvas Tamás (Salgótarján) 1;27:11. XXUI. Hosszútávú bajnokság, Nagyatád. Nők (21): 17. (kategóriájában 2.) Farkasné Bors Ágota (BADISZVSE, Bgy.) A nógrádiak közül Jakubovics István (TTT) teljesítette leggyorsabban a sprint távot 15;42:44 óra. Férfiak (197): 109. (23.) Dr. Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE) 12;55:03. Váltó bajnokság, Kaposvár. Utánpótlás I. Fiúk (14): 8. TTT (Tórák Levente 16:52 perc, Bajczár Benedek 18:17, Petróczy Bálint 18:07) 53:16 perc. Lányok (9): 6. TTT (Laczkó Szabina 18:06, Laczkó Rozina 19:24, Nagy Anna 20:07) 57:37. Utánpótlás II. Fiúk (8): 8. TTT (Jakubovics István 31:32, Gyöngyösi József 36:55, Marcsok Márton 32:04) 1;40:31. B. L. Ötödik Future Cup Budapesten Szintidőn belül a kánikulában ATLÉTIKA Budapest Terep Kupa Nemrég a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség rendezésében került sor a Budapest Terep Kupára, melyen négy táv közül választhattak a futás szerelmesei. Lencsés Éva, a balassagyarmati Vitalitás SE szeniorja a fél- maratont teljesítette sikeresen.- Már maga az, hogy terepfutás, önmagába véve is számomra nehéz kategóriát jelent - kezdte beszámolóját - Aztán ezt fűszerezte, hogy hegyi emelkedők és szaharai hőmérséklet is társult hozzá. A terepet ismertem, mert már a múlt évben is végigcsináltam ezt a versenyt, és mivel jelzett turista útvonalon haladt, aktív teljesítménytúrázós korszakomban is sokszor megtettem már ezt az utat. A dologban az volt az egyetlen jó, hogy a rajt korán reggel volt, bár már akkor is 25 fok meleg volt Nagyon jó itinert kapott minden táv minden egyes résztvevője, eltévedni nem lehetett. Merthogy ez a terep kupa sokféle távot foglalt magába, 8 kilométer mellett félmaraton, maraton és ultramaratonok, azaz 65 és 85 kilométer is volt az „étlapon”- Hogyan kezdődött a félmaraton?- A táv váltakozva napos, és árnyas terepen haladt, 13,47 kilométernél volt a fordító, itt volt az első, és egyetlen frissítőpont. Idáig 36-38 fokos kánikulában, végig emelkedő terepen haladtunk. Emlékezve az elmúlt évi fütásra, vittem ugyan magammal egy fél literes flakonban vizet, amiből kortyolgattam is, locsolgattam is a fejem, de hát ebben a nagy melegben ez a kis meny- nyiségű víz alig segített valamit is, nem szólván arról, hogy olyan meleg lett, hogy fürödni sem lett volna benne jó, nem hogy Inni. Nos, a fordítónál aztán ihattam kedvemre. Erre a távra felhasználtam az engedélyezett négy és fél órás időből 2 óra 15 percet.- Hátra volt még 8,1 kilométer...- Eddigre a nagy meleg, a folytonos felfelé futás, a frissítés hiánya úgy kifárasztott, hogy már alig-alig bírtam futni, pedig ez a tereprész viszonylag jó volt, eléggé sima és széles úttal, egészen a Remete-szurdokot megelőző majdnem függőleges sziklás, alig járható lejtmenetig. Nos, ez aztán embert próbáló művelet volt lemászni onnan. KőtóT kőig, fába, kövekbe kapaszkodva araszoltam csiga gyorsasággal lefelé, vigyázva arra, hogy ki ne csússzon a lábam alólam. Hát bizony itt rettentő sok időt vesztettem, és mire leértem az aljára, teljesen kimerültem. De innen már csak 2,2 kilométer volt hátra. Igaz, hogy ebből másfél forró aszfalton, égető napsütésben, árnyék nélkül. Végül is szintidőn belül maradtam. A lényeg, hogy minden baj nélkül - bár helyenként a hányinger és ájulás környékezett - célba értem. Jövőre már nem kísérletezem vele, ebből ennyi is elég volt Eredmény: Terep félmaraton. Nők (18 induló): 18. Lencsés Éva (Vitalitás SE, Bgy.) 4;09:06 óra. B. L Lencsés Éva (Vitalitás SE) Világcsúcsot úszott Hosszú Katinka 200 méter vegyesen úszott szerdai két világcsúcsa után csütörtökön 100 méter vegyesen is két világrekordot állított fel a rövidpályás Világkupa-sorozat eindhoveni állomásán. A barcelonai nagymedencés világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen egyformán aranyérmes magyar sportoló a legrövidebb vegyestáv előfutamában 57.73 másodperces eredményt ért el, amivel egy századot faragott a holland Hinkellen Schreuder 2009 novemberében úszott világcsúcsából, majd az esti fináléban - a verseny honlapjának tanúsága szerint - már saját friss legjobbját vitte még lejjebb, 57.50 másodpercre. A Vasas SC kirobbanó formában lévő versenyzője 400 m vegyesen is hatalmas fölénnyel, a 25 méteres medencébe kiírt világkupák történetének eddigi legjobb eredményével (4:22.18) diadalmaskodott - a teljés magyar siker jegyében Jakabos Zsuzsanna (4:30.75) és Verrasztó Evelyn (4:34.31) előtt. Hosszú a csütörtöki diadalmenet részeként első lett a számára Barcelonában vb-bronzot hozó 200 m pillangón is (2:03.67), „utcahosszal" nyerve a többiek, így az ötödikként beérkezett Jakabos előtt (2:05.45). Utóbbi magyar, aki ugyanabban a három döntőben volt érdekelt, mint Hosszú, 100 m vegyesen hetedikként végzett (59.81). Gyúrta Dániel, a 200 méteres mellúszás londoni olimpiai és barcelonai világbajnoka, aki kedvenc számában nagy fölénnyel nyert az eindhoveni viadal szerdai nyitónapján, a hollandiai megméretésen csütörtökön 100 m mellen a második lett (57.10 mp) megelőzve többek között a nagymedencében 200 és 100 méteren egyformán olimpiai és világbajnoki aranyérmes japán Kitadzsi- ma Koszukét (57.83) és a 200- on londoni ötkarikás ezüstérmes brit Michael Jamiesont (58.00). Csupán a táv rövidpályás specialistája, a világ- és Európa-bajnok olasz Fabio Scozzoli (56.49) bizonyult mindannyiuknál gyorsabbnak. Egyet léptünk előre A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet előrelépve a 31. a FIFA világranglistáján, amelyet változatlanul a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet. Az élcsoportban nem történt változás, így a németek a másodikak, míg a kolumbiaiak a harmadikak, a magyarok világbajnoki selej-' tezőcsoportját vezető hollandok pedig az ötödik helyen állnak. A FlFA-ranglista (zárójelben az júliusi helyezés): 1.(1.) Spanyolország 1484 pont, 2. (2.) Németország 1257,3. (3.) Kolumbia 1219,4. (4.) Argentína 1210,5. (5.) Hollandia 1165,6. (6.) Olaszország 1142, 7. (7.) Portugália 1099, 8. (8.) Horvátország 1098,9. (9.) Brazília 1089, 10. (10.) Belgium 1079 ...31. (32.) Magyarország 749 ...33. (33.) Románia 732 ...58. (57.) Törökország 573 ...85. (86.) Észtország 423 ...205. (205.) Andorra 8. a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia. A szervezó'k remélik, hogy mint tavaly, az idei döntőt is a világ egyik legjobb játékvezetője, Kassai Viktor fogja vezetni. A 5. Future Cup az FC Budapest otthonában a 16. kerületi Bátony utcai Ikarusz sportkomplexumban lesz augusztus 17-18.között Sturm Graz, F Bate Boriszov, FC FIradec Krarové, FC Bars Vladikavkaz, FA Bratislava, FC Danut Coman, ACS Tampa Brassov és a házigazda FC Budapest. A torna két fő támogatója a 16.kerületi Önkormányzat és a MLSZ Budapesti Igazgatósága. Az esemény szakmai fővédnöke lóan idén újra színes paletta várja a rendezvényre kilátogatókat: nyolc ország ló csapata érkezik a Future Cup-ra. All éves gyerekek számára kiírt tornán a következő csapatok vesznek részt: Fulham FC, FCZ Brno, CFR Cluj, Slovan Bratislava, Videoton FC, MSK Zilina, Sparta Praha, Rapid Wien, labdarúgás. Az FC Budapest 5. alkalommal rendezi meg Magyarország egyik legszínvonalasabb nemzetközi gyermek labdarúgó tornáját, amelyen az előző években olyan ismert klubok is részt vettek mint az FC Barcelona a Fulham FC a Herta Berlin vagy a Rapid Wien. Az előző évekhez hason-