Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-05 / 154. szám
Újra lesz bölcsőde Salgótarjánban HIRDETÉS céges- és egyedi borítékok 06 70 930 6707 www.boritekonline.hu Újra lesz bölcsőde Salgótarjánban, az önkormányzat az építéshez 348 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Észak-Magyarországi Operatív Programjához benyújtott pályázatával. Salgótatján. A beruházás 100 százalékos állami támogatást jelent, régiónk hat településén, Salgótarján mellett Egerben, Miskolcon, Hatvanban, Sirokon és Szügyben összesen 1,1 milliárd forintból építenek, illetve újítanak fel bölcsődéket - közölte Soltész Miklós szociális- és családügyi államtitkár, aki tegnap a nógrádi megyeszékhelyen, Baglyaskő és a Bükki Nemzeti Park szomszédságában építendő bölcsőde helyszínén tartott szemlét kiránduló óvodások társaságában. Amikor 1999. júniusában az előző, szocialista vezetésű önkormányzat az akkori kedvezőtlen normatív finanszírozásra és az alacsony kihasználtságra hivatkozással bezárta a salgótarjáni bölcsődét, ellátás nélkül maradtak a fiatal családok, az intézményt a később nyílt családi napközik sem tudták pótolni - jelentette ki Székyné ár. Sztrémi Melinda (Fi- desz-KDNP) Salgótarján polgár- mestere, országgyűlési képviselő az új bölcsőde helyszíni bejárásán. (Folytatás a 3. oldalon.) «INógrádlJírlap“"' .. . $ JULIUS 1-TOL JULIUS 31-IG BRUTTO ‘tJgill |p|J MINDEN APRÓHIRDETÉS* ^ r_ 1 —- . " MEGJELENÉS A VAROSUNK KEPES MAGAZINBAN Történelmi várjátékok Drégelypalánk, július 6-án, szombaton tartják a hagyományőrző, történelmi Szon- di-várjátékokat a községben. 10 órakor kezdődnek a hadijátékok a jubiláló épületnél, ahol viselet- és fegyvertörténeti bemutató lesz megtekinthető. 11 órától kezdődik a zászlófelvonás és az ünnepi köszöntő, majd a Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság adja elő műsorát, azt követően pedig bemutatják, és megkoszorúzzák a várat. 13 órakor a vár alatti Schaffer-kúti tisztáson lesznek az erőpróbák, az ostromjátékok, a hastáncos és a középkori harci bemutatók. Egész napos programok is lesznek a vár lábánál, mint például a kézműves kirakodó vásár, az élőmunka bemutató, középkori játszóházi foglalkozások, valamint életmód- és egészségsátor. MEGíYiEBEN?! L'EGS'ZEBB GYERMEKE M1E67ÄM® „Kettest adott a to'bamondásra, asztán hozzávágtam a dogát. Még vót képe rámszóni, hogy ne dobálózzak. Úgy kiosztottam, e'kűdtem a ....-ba” - csacsogott a kedvesnek, szendének, visszafogottnak éppenséggel cseppet sem nevezhető ifjú hölgy a vasútállomás lépcsőjén felfelé caplatva. És ez a stílus folytatódott még perceken keresztül, egészen a vonat megérkezéséig. Nem tudom, hogy a hasonló kvalitásokkal rendelkező kísérőnek szólt-e a vagánykodás, vagy nála tényleg ez a teljesen normális (iskolai) viselkedés, de a srác áhítattal hallgatta a sztorit. Hiába no, így is lehet hódolókat szerezni - bizonyos szinteken. Vagy talán inkább azok alatt... Százezer a jutalom Nyomravezetői díjat fizet - százezer forintot - a rendőrség annak, aki érdemi információkkal segíti a többmilliós salgótarjáni betörés elkövetőjének kézre kerítését. Salgótarján. Jelentős értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folytat eljárást a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztály. Valaki június 18-án, 8 és 13 óra közötti időben Salgótarjánban befeszítette egy Arany János úti emeletes ház egyik lakásának az ajtaját és onnan többmillió forintot tulajdonított el. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegye meg bejelentését. Horváth Zsófia, a rendőrség sajtóügyeletese mindezek mellett cárról is tájékoztatta lapunkat, hogy a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó százezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben. Ez az összeg annak fizethető ki, aki olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik. PROMÓCIÓ Médiapartnerünk a radio FM 100.-4 ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: SZIGETI ANDRÁS (20/246-4828) HIRDETÉS, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-190 FAX: 32/418-191 RÓLUNK SZÓL Nyuszifülek miatt kártérítés Tokió. Kártérítés megfizetésére és bocsánatkérésre kényszerült a Kanebo japán kozmetikai cég, amiért büntetésképpen nevetséges jelmezek viselésére kötelezte egy eladóját. A ól éves nő bűne az volt, hogy nem érte el a vállalat által kitűzött értékesítési célt 2009-ben. Emiatt órákon át jósjelmezt és nyuszifüleket kellett hordania, az erről készült képeket pedig mutogatták elrettentésképpen - írta a Mainicsi Simbun napilap. A nő később 3,3 millió jen (7,5 millió forint) kártérítést követelt a cégtől, arra hivatkozva, hogy az eset fizikai tünetekkel járó lelki szenvedést okozott neki. Az alkalmazottnak az ügyben eljáró óitai bíróság első fokon 220 ezer jen kártérítést ítélt meg, de a nő kevesellte az összeget. A felek végül peren kívül egyeztek meg, a Kanebo meg nem nevezett összegű kártérítést fizetett, és bocsánatot kért a nőtől. AJÁNLÓ Üdítő görögdinnye az egészségünkre 7. OLDAL IDŐJÁRÁS köpönyeg hu Pénteken szintén a napsütés lesz meghatározó. A napközbeni gomolyokból elszórtan várható frissítő zápor, zivatar. 25 és 30 fok közötti melegre számíthatunk. A NAP HÍRE ÜGYELETEK XXIV. ÉVFOLYAM, 154. SZÁM 2013. JÚLIUS 5., PÉNTEK KÖZÉLETI NAPILAP ÁRA: 135 Ft ELŐFIZETVE: 92 Ft SZLOVÁK NÉPRAJZI KUTATÓ TÁBOR HARMAS, NAGY ÜNNEPRE ÁRNYÉK VETÜL AZ 2. OLDAL KÉSZÜLNEK 3. OLDAL ÁLOMHÁZASSÁGRA