Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-03 / 152. szám

Közel a megállapodás Közel a megál­lapodás az érintettek között, így szinte biztos, hogy az észak-amerikai profi jégko­rongliga játékosai is ott le­hetnek a jövő évi szocsi téli olimpián. Hétfőn Gary Bett­inán, az NHL vezetője, René Fasel, a Nemzetközi Jégko­rong Szövetség elnöke, vala­mint Donald Fehr, a játékos­szakszervezet vezetője öt •órán át tárgyalt New York­ban a részletekről: - Még van néhány dolog, amit meg kell beszélnünk, de úgy gon­dolom, hamarosan bejelent­hetjük a megegyezést. Az NHL-es klubtulajdono­sok nehezményezik többek között, hogy semmilyen kompenzációt nem kapnak a busásan megfizetett sztár­jaikért, ráadásul két hétre szünetelne a bajnokság az olimpia alatt, így bevételki­esést is el kellene könyvelni­ük. Elsősorban nem pénzbe­li ellenszolgáltatást remél­nek, hanem kereskedelmi jo­gokat szeretnének kicsikar­ni a Nemzetközi Olimpiai. Bizottságtól. A játékosok közül több orosz világsztár már jelezte: ők mindenképpen szeretné­nek ott lenni a hazájukban rendezendő ötkarikás játé­kokon. Jó világbajnokságra számít labdarúgás. Elégedetten értékelt a va­sárnap befejeződött Konföderációs Kupa után Joseph Blatter. A Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség (FIFA) elnöke annak elle­nére is pozitív mérleget vont, hogy több mérkőzés helyszínén - igaz, a stadiono­kon kívül - utcai zavargások, tüntetések zajlottak a torna idején.- Amikor ez a torna elkezdődött, volt némi bizonytalanság a tekintetben, hogy hova vezetnek a társadalmi meg­mozdulások. Örülök, hogy végül pozitív mérleget vonhatunk, mégpedig azzal a benyomással, hogy a zavargások vala­mennyi időre nyugvópontra jutottak, és egy rendkívüli eseménynek adták át a teret - utalt a sportvezető a vasárnap es­ti döntőre. A házigazda brazilok sikerével véget érő viadal alatt a tüntetők számos helyszí­nen kifejezték nemtetszésüket. A százez­reket megmozgató, országossá terebélye­sedett tüntetések egyik célja a tömegköz­lekedés olcsóbbá tétele volt, de a korrup­ció, a rossz minőségű közszolgáltatások és a kormányzati túlköltekezés ellen is tiltakoztak az emberek, többek között a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra for­dított összegeket felemlegetve.- A futball összehozza az embereket stadionon belül és azon kívül is, biztos va­gyok benne, hogy jövőre itt csodálatos vi­lágbajnokságunk lesz - tette hozzá a FIFA első embere. Szerinte azt nem lehet elvár­ni, hogy egy ilyen esemény megrendezé­se mindenkit örömmel töltsön el. Új edző ■ > Giuseppe Sanni- no lesz az olasz labdarúgó­bajnokság élvonalában sze­replő Chievo új vezetőedzője. A Palermo és a Siena koráb­bi trénerét hivatalosan ked­den mutatták be új állomás­helyén. Sajtóértesülések sze­rint az 56 éves szakember egy évre kötelezte el magát az együtteshez, amely a Serie A előző szezonjában - Euge­nio Corini irányításával - a 12. helyen zárt. vízilabda. Merész András, a női vízilabda-válogatott szö­vetségi kapitánya megnevez­te azt a 13 játékost, aki ott lesz a szűk három hét múlva rajtoló barcelonai világbaj­nokságon. A szakvezető a va­sárnap, magyar elsőséggel zárult dunaújvárosi nemzet­közi torna tapasztalatait is fi­gyelembe Véve hirdetett csa­patot. A tavaly nyári londoni olimpián negyedikként vég­zett együttesből nyolcán kap­tak helyet a barcelonai vb-re készülő alakulatban is. Ma­gyarország válogatottja a D csoportba került a július 21- től augusztus 2-ig tartó női tornán Olaszország, Brazília és Kazahsztán társaságában. A magyar-brazil nyitómérkő­zés után két nappal, 23-án lesz a magyar-olasz csata, majd 25-én rendezik a cso­portzáró magyar-kazah ösz- szecsapást. Merész András két játékosa - Menczinger Kata és Sziics Gabriella társaságában A csoportkörös alapsza­kaszt követően a korábbi le­bonyolítási renddel szemben a mostani világbajnokságon - az eddigi pihenőnapos juta­lom helyett - már a csoportel­sők is vízbe szállnak a nyolcaddöntőben, ahol is egy másik négyes utolsó helye­zettjével találkoznak, a csoportmásodikak pedig a né­gyesükben harmadikként végzett riválist kapnak a foly­tatásban. A világbajnoki résztvevők (a honi sportági szövetség, a www.waterpolo.hu hétfői közlése szerint): Bolonyai Flóra, Kasó Orsolya (kapu­sok), Antal Dóra, Bujka Bar­bara, Garda Krisztina, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kis­teleki Dóra, Menczinger Ka­ta, Miskolczi Ibolya Kitti, Szűcs Gabriella, Takács Or­solya, Tóth Ildikó (mezőny- játékosok). Példaértékű sakk- és kalandtábor Az elmúlt héten második alkalommal adott otthont a kővári lovarda a 8-12 éves korosztály számára rendezett sakk- és ka­landtábornak. A szülők akár naponta hordhatták csemetéiket a foglalkozá­sokra, de lehetőség volt ott aludni a kultúráltan kialakított szálláshelye­ken, a bátrabbak akár szénapadláson is tölthet- ték az éjszakát. Balassagyarmat a mindenna­pi sakkoktatás mellett igen gaz­dag programkínálatból választ­hattak a táborozok. Megtanulták az ősmagyar íjak kezelését, a székelyrovást, ismerkedtek a Ké­pes Krónikával, az origami alap­jaival, biliárdozni, csónakázni tanultak,különböző ősi kézmű­ves mesterségekkel barátkozhat­tak, esténként távcsővel csilla­gokat vizsgálhattak. Volt lehetőség lovagolni, elsa­játíthatták a háziállatok tartásá­val járó teendőket, a bográcsos főzés fortélyait. Természetesen a kánikulában nem maradhatott el a fürdés sem. Volt számhábo­rú, kalandtúra az ipolyszögi, ter­alig akarták elhagyni a tábort, még maradni szerettek volna. Az ötlet gazdája és megvalósítója Ónodi Krisztián táborvezető az­óta is kapja a telefonhívásokat a hálás szülőktől, akik megdöb­benve tapasztalták, hogy nehe­zen kezelhetőnek minősített cse­metéjük kicserélődött, jelentős pozitív változáson ment át. Töb­ben jelentkeztek azzal, hogy sze­retnék a módszert elsajátítani, az otthoni nevelésükben kama­toztatni. A végszó megegyezik a gyermekek és szüleik kívánsá­gával, jövőre megint ugyanitt! mészetvédelmi területnek nyil­vánított mocsárvilágban, ahol a táj jellegzetes növény- és állatvi­lágával ismerkedhettek meg. Ki­rándultak a szlovákiai Újkóvár- ra, ahol a régi paraszti építészet­be és életmódba nyerhettek be- tekintést.És hogy miért is volt példaértékű a tábor? Nem első­sorban a gazdag programkíná­lat miatt, hanem azért, mert a programválasztást többször a gyerekek döntötték el, és mert egyedülálló pedagógiai mód­szert, egy jó tulajdonságfejlesz­f tő és jutalmazó rendszert való­sított meg. A gyermekek estén­ként, illetve a tábor végén egy­mást értékelték olyan jó tulaj­donságaik szempontjából, mint bátorság, kitartás, szerénység, jószívűség, a másikkal való törő­dés, türelem, és kb. további öt­ven jellemvonás szerint. A leg­jobbak jutalomban részesültek, táborzárásra mindannyian gaz­dagabbak lettek egy kassai íjászkészlettel. A módszer sikerét bizonyítja, hogy a kiskamaszok záráskor Kijelölte a keretét a kapitány

Next

/
Oldalképek
Tartalom