Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-25 / 171. szám

PÉTER HI RDETÉS Gyógyszerár: határt szab a gyógyulásnak? (Folytatás az 1. oldalról.) Míg a vény nélkül vásárolha­tó készítmények aránya keve­sebb, ezt megállítja az 1-2 ezer forint, ugyanakkor egyre többen keresik az alternatív megoldáso­kat, például a homeopátiás ter­mékeket. A vásárolt gyógyszerek és ké­szítmények szempontjából fon­tos a foglalkozás szerinti meg­oszlást is. Ebből kiderült, hogy a homeopátiás készítményeket és az öngyógyítást elősegítő termé­keket leginkább a vállalkozók, a vállalati vezetők, valamint a kis­mamák tartják szem előtt. Meg­lepő megoszlást figyelhetünk meg a páciensek által kiváltott termékkategóriák is, ugyanis a legtöbb diák nőgyógyászati­vagy valamilyen hormonkészít­ményért látogat el a patikába, to­vábbá a kisgyermekes családok kicsivel több antibiotikumot vá­sárolnak, mint az átlag. Az is megfigyelhető, hogy a munkanélküliek közel fele áll valamilyen gyógyszeres kezelés alatt, ami a központi idegrend­szerre is hat. További érdekes in­formáció, hogy az allergiát, az ál- talonos és kisebb fájdalmakat a vállalkozók és az alkalmazott ve­zetők viselik el legkevésbé. Szerkesztőségi tapasztalat, hogy a nógrádi ember - valószí­nűleg más megyékben is ez a tendencia - nagyon ár érzékeny a gyógyszerekkel szemben, kü­lönösképpen, ha egy hátrányos helyzetű megyéről van szó. To­vábbá az is megfigyelhető, hogy általában a lakosok nagy része arra az időszakra ütemezi be a vények beváltását, amikor fize­téshez vagy nyugdíjhoz jut. Megkérdeztünk két korosz­tály képviselőjét a gyógyszervá­sárlási szokásaikkal kapcsolato­san. Elsőként egy pályakezdő fi­atalt faggatunk, aki a következő­ket válaszolta: - Szerencsére nem sokat járok gyógyszertár­ba, mert nem szoktam beteges­kedni. De ha menni kell általá­ban a háziorvos vagy egy szak­orvos által felírt recepteket vál­tom ki. Ritkábban vásárlók vita­minokat és különböző pezsgőtablettákat (kalcium, magnézium) és megfázás elleni recept nélkül vásárolható termé­keket is. Természetesen szem előtt tartom az árakat is, ugyan­is nem egy igazán tehetős csa­ládból származom és mindig ar­ra neveltek, hogy ha lehet, gaz­daságosan éljem az életem. A témával kapcsolatban egy középkorú hölgytől is érdeklőd­tünk, aki a következőket mond­ta: - Családanyaként sok min­denre oda kell figyelnem és eb­be tartoznak bele a gyógyszerek is. Természetesen szem előtt tar­tom, hogy a legfontosabb az egészség, így ha adódik megbe­tegedés a családomban a gyógy­szervásárlást még aznap elinté­zem, amikor felírta a receptet az orvos. De ha nem megbetegedés­ről van szó, hanem a napi gyógy­szereket (vérnyomáscsökkentő) kell kiváltani próbálom akkor próbálok úgy alakítani a dolgot, hogy ha lehet, fizetés környékén váltom ki. A gyógyszereken kí­vül nem igazán vásárolok mást a patikákban, mert ezekben a homeopátiás készítményekben nem igazán hiszek - zárta szava­it az anyuka. A probléma tehát adott, s to­vábbi fejtörést okoz az ember­nek: vajon kiváltsa-e a méreg­drága gyógyszereket vagy in­kább (természetesen kisebb prob­léma esetén - a szerk.) alkalmaz­za a nagyanyáinknak jól bevált és a népgyógyászatban olyany- nyira népszerű természetes, im­munerősítő, gyógyító kúrákat. Falunap Lucfalván A községet körbe- ölelő dombokon évek óta me­zőgazdasági munkákat foly­tatnak, de ezek mellett van idejük a közösségi élet moz­gásban tartására is. Jól mu­tatja ezt az augusztus 17-i fa­lunap is.- A programokat úgy pró­báltuk összeállítani, hogy mi­nél élvezhetőbbek és változa­tosak legyenek a lakosok szá­mára. A nap folyamán fellép­nek a helyi iskolások és ovi­sok, valamint a helyi roma fiatalok is műsort adnak. A falubeli előadók mellett lesz­nek nemzetiségi csoportok, valamint operett énekesi elő­adás is. Az ünnepséget az es­ti utcabállal zárjuk majd. A nap folyamán minden lucfalvai lakost meglepünk egy nagy tányér bográcsgu­lyással is - tudatta Bakos Gyula polgármester. Kilencvenedik szuietesnamat unnene te Szécsényfelfalu. A napokban tölti be kilencvenedik életévét Dankó Géza Pál, akinek ez alka­lomból Orbán Tí/ctorminiszterel- nök emléklapját Keresztes Imre polgármester és Vincze Nikolett jegyző adták át. Szécsényfelfalu egyik legidő­sebb lakója már szépkorúnak számít, így a jubileumi köszön­téséről szóló 255/2008. (X.21.) Korm. rendelet alapján vált jo­gosulttá a személyes gratuláció­ra és az azzal járó okiratra, to­vábbá a jubileumi juttatásra. Géza bácsi jó egészségnek ör­vend, szívesen beszélget a régi idők történéseiről és olyan rész­letességgel mesélt a világhábo­rús élményeiről, mintha azok csak tegnap történtek volna. Ez­úton is kívánunk kitartást, jó egészséget és további boldog éveket neki! PROGRAMAJÁNtÚ '«Salgótarján % ( APOLLÓ MOZI Július, 25-31.15.30 MAGÁNYOS LOVAS (§) Szinkronizált amerikai animációs film Július 25-31.17.45,20.00 FARKAS 3D @ Szinkronizált amerikai akció fantasy IÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Kiállítások: SELMECI ORSOLYA, PRAKFALVI ANNA, MÁTÉ ALEXANDRA, JABLUNKOVI FOTÓKLUB A József Attila Művelődési és Konferencia Központ nyári nyitva tartása: hétköznapokon, 8.00 -17.00 óra Július 25. és 26.: IX. SALGÓTARJÁNI FOLK ÉS SZLOVÁK NAPOK a Fő téren Július 29.19.00 DR. FÖRSTER KÁLMÁN EMLÉKNAP A Bátki József Közösségi Ház és a Siti nyári szünet miatt zárva tart. Nyitva tartás: 9.00-19.00 EH P# s 9 júl 29-aug. 2. Érdeklődés: 30/5494239 Július 27. 21.00-tól MR. BUSTA+ESSEM közös koncert és közönség- találkozó a Városi Strandon A programajánló a Salgótarjáni Közművelőd*! Nonprofit Kft. támogatásával készült. www.stkult.info HIRDETÉS A KAVEHAZ OTTHONT AD CEGES- ES MAGANRENDEZUENYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK.ESKÜVŐKNEK MIIW IVKI \S: IIIIIO-CSÍ rÖKIÜk: 9.IIO-21.Ilii PÉ.NTEk-SZOMBAT: 9.0II-2J.0II \ VSÁRNAI’: 14.(10-20.00 SAKíÓIAIMÁN. Fő 11 K 5. 1 FELI ()N:(A2) I -maii: stectkinilla/ « «inail.com. Minin n s_______________________________________________________________________________________________________ Mátraverebély Község Önkormányzata a "Köztisztviselők jogállásáról szóló" 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet jegyzői munkakör betöltésére. A foglalkoztatás teljes munkaidőben, határozatlan idejű közszolgálati jogviszony keretében történik. A munkavégzés helye: Mátraverebély, Vasút út 82. Ellátandó feladatok: általános közigazgatási, jegyzői feladatok. Polgármesteri Hivatal vezetése. A Helyi Önkormányzatokról szóló törvényben és az SZMSZ-ben meghatározott feladatok. Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Köztisztviselők jogállásáról szóló" 1992. évi XXIII. törvény, valamint á jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló" 2011. évi CXCIX. törvény. Kinevezés 6 hónapos próbaidőt követően, az illetmény megállapítása a Ktv. és az önkormányzat vonatkozó helyi rendelete szerint történik. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a jegyzői tapasztalat. A pályázat részeként benyújtandó iratok: a végzettségeket tanúsító okiratok másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz, vezetői elképzelések bemutatása, a polgármesteri hivatal irányításáról és a jegyzői feladatok ellátásról szóló szakmai program. A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információ a 32/475-194-es telefonszámon. A pályázatot postai úton vagy e-mailban a pol gannesterVzmati~.iverchelv.hu cípire lehet elküldeni .Jegyzői pályázat” megjelöléssel. A munkáltatóval kapcsolatban további információk a www.matraverebely.hu honlapon. Fórum gazdáknak Buják. A mezőgazdaság, a vidékfejlesztés és a pályázatok iránt ér­deklődőknek tartanak fórumot a Glatz Oszkár Művelődési Ház el­ső emeletén lévő IKSZT irodában (Buják Kossuth út 3.) július 30-án, kedden 18 órától. A rendezvényen bemutatkozik a bujáki IKSZT (Sza­bó Zsolt Iván IKSZT vezető), ismertetik a vidékfejlesztési program 2014-2020 közé eső terveit (Bíró Anna, MNVH Nógrád megyei refe­rens), szó esik a pályázati lehetőségekről (Horváth Borbála Széche­nyi Programiroda), majd kérdések, észrevételek hangzanak el a vi­dékfejlesztési programmal kapcsolatosan. Feleségét verte Kishartyán. Súlyos testi sértés kísérletének elkövetése miatt foly­tatott büntetőeljárást egy 27 éves férfi ellen a Salgótarjáni Rendőr- kapitányság vizsgálati osztálya. A fiatalember kishartyáni házuk­ban bántalmazta a feleségét: előzetes szóváltást követően több alka­lommal tenyérrel arcon ütötte őt. A nő ennek következtében meg­sérült. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítha­tó férjet előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A nyomozást befejezte a rendőrség és az iratokat vádeme­lési javaslattal átadta az ügyészségnek. HIRDETÉS Magánszemélyek, vállalkozások részére Kist erényén a 21-es főút mellett, új építésű társasházi an 29-, 35-, 41-, 44-, 50-, 66-, 69- m^S lakások, üzlethelyiségek kedvező áron eladók. Parkolási lehetőség biztosított. Érdeklődni: 32/521-258 és 32/521-237-es telefonszámokon lehet. Hitelfelvételi lehetőségről a 32/512-400 telefonszámon tájékozódhat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom