Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-15 / 162. szám

Sikeres rekordkísérlet a IV. Palacsinta fesztiválon NÓGRÁDI Ilim ■ tán Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke szólt a jelenlé­(Folytatás az 1. oldalról.) Mátraterenye^tádujfalu. - A köz­ség Nádújfalu településrészén megrendezett fesztivál idén lett négy esztendős és rögtön az első alkalommal 2010-ben rekord fel­állításával kezdtük meg a feszti­válok sorát. Az első fesztiválon az egy helyen és egy időben pala­csintát sütők rekordját állítottuk fel 262 fővel, amivel letaszítottuk a trónról a Csongrád megyei De­rékegyház 204 palacsintasütőjét - mondta a rendezvény főszer­vezője, Gyurcsák Tamás. A mostani fesztiválon egy má­sik, a huszonnégy óra alatt sütött palacsinták számának rekordját szerette volna felállítani a dom­bóvári palacsintasütő fenomén, Pokol Krisztián. Az eddigi csúcs is az ő nevéhez fűződött 6636 da­rab palacsintával, ezt akarta hét­ezer darabra emelni, amihez el­mondása szerint tartania kellett a háromszáz körüli darabszámot óránként. A rekordkísérlet szom­bat reggel kilenc órakor kezdődött Gecse László polgármester megnyitásával és va­sárnap reggel kilenckor fejeződött be. 7422 darab palacsintával sikerült új re­kordot felállítani Pokol Krisztiánnak. Négy évvel ezelőtt csak szerény színpa­di programok voltak a rendezvényen, de az évek során ez egyre színvonalasabbá vált. Ezúttal a programok sorát a pala­csintasütő-versenyre nevezett huszon­négy csapat versengése indította el miu­vőkhöz. A kulturális műsort a pásztói Dudás András harmonikaművész nyitotta. A dél­után folyamán felléptek a környékbeli - például a salgótarjáni Savaria Tánccso­port, a mátranováki Nováki legények, az ivádi nyugdíjasklub - és helyi - többek között a mátraterenyei hagyományőrzők és a nyugdíjasklub - egyesületek is kü­lönböző zenés és táncos műsoraikkal. A humor is szerepet kapott, ugyanis egy visszatérő vendéget köszönthetett a kö­zönség, hiszen fellé­pett a stand up comedy sztárja is a debreceni Bihari Gel- lért is, aki az első rendezvényen is részt vett.- Délután öt órától tartottuk az ered­ményhirdetést a sü­tő és főző csapatok számára, ahol a győztesek egy kéz­műves által elkészí­tett fakupát vehettek át. De nem távozott egyik résztvevő csa­pat sem üres kézzel, ugyanis mindenki kapott egy palacsin- tafesztiválos emlék ajándékot. Ez volt az első fesztiválunk, ahová meg tudtunk hív­ni egy neves fellépőt is, ez az együttes a 3+2 volt, a 18 órakor kezdődő koncerten számos érdeklődő vett részt. A koncert után tartottuk a tombolahúzást, ahol a rengeteg nyeremény mellett az egyik fő­díj egy két fős wellness hétvége Hajdúszo­boszlón félpanziós ellátással, a másik egy konyhabútor volt - tudtuk meg a főszervezőtől. A tombolahúzás után folytató­dott a kulturális műsor az ECDS, Hip-hop Break Team (Zoltán Eri­ka táncstúdió) előadásával. Majd 21.30 órakor kezdődött a nyári Cool Tour Party, ahol a sztárven­dég Polgár Peti, a Morning Show humoristája volt. A party egé­szen hajnalig tartott és a zenét a meghívott DJ-k - Vanilla Creep, Mr. Bigee, T. Brother, Dj. Gabi - szolgáltatták.- A fesztiválra idén is nagy ér­deklődés volt a lakosok és más látogatók körében. A hagyomány folytatása érdekében már van­nak is terveink a jövő évi rendezvényre, amit pályázatból szeretnénk még színvo­nalasabbá tenni. Valamint szeretnénk a sztárvendég meghívásának hagyomá­nyát is tovább vinni és a tervek szerint a következő fesztiválra az Apostol együtte­sét akarjuk vendégül látni - fejezte be Gyurcsák Tamás. 2013. JÚLIUS 15.y HÉTFŐ HIRDETÉS •i$ PROGRAMAJANLÚ tföli Salgótarján APÓIM) MOZI Július 11-17.15.30 GRU23D © Szinkronizált amerikai animációs film Július 11-17. 17.45 NŐI SZERVEK (§) Szinkronizált amerikai akció-vígjáték Július 11-17. 20.00 MAGÁNYOS LOVAS (§) Szinkronizált amerikai akció-horror JÓZSEF ATTILA MÜUELÖDÉSI ÉS KONFEREMCIA KÖZPONT Kiállítások: SELMECI ORSOLYA, PRAKFALVI ANNA, MÁTÉ ALEXANDRA, JABLUNKOVI FOTÓKLUB A József Attila Művelődési és Konferencia Központ nyári nyitva tartása: hétköznapokon, 8.00 -17.00 óra Nyitva tartás: 9.00-19.00 Júl. 8-12., júl. 22-26. Érdeklődés: 20/4389757 Júl. 15-19., júl. 29-aug. 2. Érdeklődés: 30/5494239 SALGÓTARJÁNI ifjósAgi INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ iroda július 15. 14.30 PRESSLEY CSOPORT 16.30 JÓGA 17.30 TAI CHI A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programo’« www.stkult.info HIRDETÉS A KAVEHÁZ OTTHONT AD CÉGES- ES MAGANRENDEZVENYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK. ESKÜVŐKNEK. Mimi VKI \V III I HM M I Ólt lök: 9.00-11 .Ilii PÉNTEK-S7.0MRAT: I.IHI-’.VIMi WSÁimi’: 14.IMI 211.11« SAI.GO I \R.l W. KŐ I ÉK 5. Ti l EF0\:|32| 745-448. f-mail: slecekax eh«/ u "mail.com HIRDETÉS • HOLLÓKÖVES KÁVÉZÓ - Tourlnfo Hull ókő (Kft ‘•«SSs (3176 Hollókő. Kossuth út 50.; Tel.: +36-28/626-2844) • PÁL ÓC Ű D 0 L Ő H Á Z A K - Hollókő I n fopo n t (3176 Hollókő, Kossuth út 68.; lel.: +36-32/579-0 1 0) ■ JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (3100 Salgótarján, Kö tér 5.; lel: +3 6- 32/310-5 0 3) Emlékművet restaurálnak Nagyoroszi. Nemrégiben számoltunk be a község­ben jelenleg zajló fejlesz­tésekről és felújításokról, de most ismételten meg­kerestük a falu első em­berét, hogy mondjon ne­künk pár részletet a jelen­leg még elbírálás alatt ál­ló pályázatokról, vagy a még el nem kezdett mun­kálatokról.- Csakúgy, mint az elő­ző alkalommal most is több élő pályázatról és még el nem kezdett beru­házásról tudok beszá­molni. Két elbírálás alatt álló pályamunkákból az egyik az orvosi rendelő felújítá­sát célozza meg. A tervek szerint teljesen átrendez­zük a mostani belső teret, hogy maximálisan ki tud­juk használni az épület kínálta lehetőségeket. To­vábbá akadálymentesí­tést is végzünk az és kor­szerűsítjük a mostani be­rendezéseket is. A másik pályázatot egy térfigyelő kamerarend­szer kiépítésére nyújtot­tuk be. A rendszer tíz ka­mera telepítéséből fog áll­ni, amiknek a többségét a 2-es főút mentén szerelik majd fel, hogy figyelje a meglehetősen nagy jár­műforgalmat. A maradék kamerákat pedig az intéz­ményeink környékére szeretnénk telepíteni. Az elbírálás alatti pá­lyázatok mellett további két felújítási projektünk van, ahol még a munkák nem kezdődtek el, de ha­marosan meg fognak in­dulni. Ebből az egyik a ró­mai katolikus templom­mal szemben található Szentháromság szobor restaurálása lesz. A másik pedig a helyi focicsapatnak otthont adó focipálya és öltöző fejlesz­tése lesz. Aminek kereté­ben lecseréljük az öltöző tetejét, elhelyezünk a pá­lya mellett egy elektro­mos eredményjelzőt, kor­látokat, labdafogó háló­kat. Továbbá az öntözés­hez kitakarítjuk a kutat, valamint felszerelést vá­sárolunk a focistáink eredményesebb szereplé­se érdekében - fejezte be Gönczöl József polgár- mester. Ellopták a kamerát is... Mohora. Lopás vétség el- követésének megalapo- lgs zott gyanúja miatt folyta- tott büntetőeljárást egy 22 \ ^ éves mohorai férfi ellen a Balassagyarmati Rendőrka- jsal pitányság bűnügyi osztálya. wÍS@pP A fiatalember és három tár- sa tavaly nyáron több zsák csöves kukoricát tulajdonítottak el egy Mohora hatá­rában található földterületről. Idővel lopás köz­ben észre vették, hogy a területre kamerát sze­reltek fel, ezért a rögzítő heveder leoldásával azt is eltulajdonították. Ezzel csaknem kilenc­venezer forint összegű kárt okoztak. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság bűn­ügyi osztálya a nyomozást befejezte és a kelet­kezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészség részére. ___________________'.__________________ í 1 i \

Next

/
Oldalképek
Tartalom