Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-13 / 161. szám

Czene Gyula Példakép lehet Az vitathatatlan, hogy a sporthoz való, egész életre szó­ló viszonyulás megalapozása elsősorban az iskolák hozzá­állásán múlik. A problémák mellett, szerencsére országos elismerést kiváltó példákkal is találkozhatunk Nógrádban. Sportos beállítottságú iskola igazgatójaként már az 1980- as évek végétől érdeklődéssel figyeltem egy diósjenői fiatal testnevelő munkáját, aki tanít­ványaival rangos versenyeken is szerepelt, s nem mellékesen, a megyei I. osztályban focizott (nem is akárhogyan). Józsa Csabát már akkor a megye egyik legjobb testnevelőjének tartottam, olyan szakember­nek, aki képes meghatározni egy intézmény arculatát. An­nak idején szerettem volna egykori iskolám testnevelői kö­zött látni, bár erről soha nem beszéltem vele. Alaposan rá­szolgált arra, hogy - ha jól em­lékszem - 2007-ben az első testnevelő volt az országban, aki megkapta a „Tehetséggon­dozásért” - díjat, az egyik nagy cégtől. Mit tett, és mit tesz Józsa ta­nár, hogy az országosan elis­mert testnevelők közé került? Erre választ kaphattunk la­punk július 10-i számában, a vele készült interjúban. Józsa Csaba falusi kis iskola testne­velőiéként, városi nagyiskolák diáksportjánál eredménye­sebb, sokakat motiváló rend­szert épített ki a Börzsöny lá­bánál lévő községben. Egyet­len példa a sok közül: nem akármilyen vállalkozás, hogy egy falusi iskolában fociosztá­lyok működtetésére vállalkoz­nak, felmenő rendszerben. Józsa Csabának jelentős szere­pe volt, s van abban, hogy Diósjenőt sportos település­ként tartják számon a megyén kívül is. A sikeres testnevelő a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata által tervezett „Miért épp a sport?” címet vi­selő tanácskozás egyik rangos előadója lehet Kiváló tavaszi menetelés kézilabda NB II, Észak csoport, juniorok - Mérlegen a Salgótarjáni Strandépítők A 2010-ben alakult Salgótar­jáni Strandépítők fiataljai a 2011 -2012-es bajnoki évadban vettek részt először az NB Il-es bajnokságban és a 9. helyen zár­ták a pontvadászatot. A második NB Il-es évükben Szabó Attila edző és Bártfai Ferenc másod­edző tudatos, kiváló szakmai munkájának az eredményekép­pen a csapat nagy fejlődésen ment át. A 2012-2013-as bajnoki év őszi szezonjában a megszerzett 14 ponttal 4. helyen zártak a bajnoki félévet. Ezt köve­tően a fiatalok egy csodálatos ta­vaszt produkáltak, 11 mérkőzés­ből 10 megnyertek, köztük a baj­nok, városi nagy rivális SKC csa­patát is legyőzték. A szezonzá­rón a Csömör KSK csapata állította meg a tarjáni fiatalokat, amellyel azonos pontszámmal végeztek, és csak az egymás el­ken keményén dolgoztak, mely­nek meg is lett az eredménye, mert zsinórban nyerték a mécs­eseket. Amennyiben Csömörön is sikerült volna diadalmaskod­ni, akkor másodikok vagyunk, de így fényesen csillog a bronz­érem. A kapusok - Csala, Hor­váth, Pilisi - a védelemmel re­mek összhangban voltak az egész bajnoki évben, de különö­sen tavasszal. Támadásban min­den poszton veszélyesen, szelle­mesen és eredményesen játszot­tak a fiúk, bár helyenként a fia­talságukból adódó szertelenség is jellemző volt rájuk. A házi gól­lövőlistán az első helyen Nagy Brúnó végzett 140 góllal, mely az egész bajnokságot tekintve a 8. helyre volt elég. Külön öröm, hogy néhány juniort a felnőtt mérkőzéseken is be lehetett vet­ni, ahol bátran, ügyesen játszva-*«• ; Hajdú Péter (kék mezben) tavasszal a junior && fplnntt pcanat wptíhatófftjn iátÁknca i,«u *'® U5»d|Jcll slIcglidUlIUiU JdlcKUad *1/11 3.: Juhász 99 Füzesabony SC (0) 36-35,. 4.: Mogyoród KSK (1) 32-20, 5.: SBS Eger Eszterházy SZSE II (o) 31-23, 6.: Hevesi SE (i) 26-25, 7.: Solymár SC (o) 46-36, 8.: Bu­dakalász SC (o) 33-26, 9.: Gyömrő VSK (i) 25-25, 10.: Csömör KSK (o) 24-33, Jl.: Dunakeszi Kinizsi USE (i) 21-29, 12.: Pilisvörösári KSK (i) 31-19, 13.: Salgótarjáni KC (o) 31-27, 14.: Juhász 99 Fü­zesabony SC (i) 35­27, 15.: Mogyoród KSK (o) 35-26,16.: SBS Eger Eszterházy SZSE II (i) 33-30,17.: Hevesi SE (o) 38-22, 18.: Solymár SC (i) 33-27, 19.: Budakalász SC (i) 30-27, 20.: Gyömrő VSK (o) 45-32, 21.: Csömör KSK (i) 21-33,1 22.: Dunakeszi Kinizsi USE (o)31-29. Házi góllövőlista 140 gól: Nagy Brúnó. 102: Dé­nes Máté. 101: Baranyi Dávid. 98: Vas Dániel. 84: Hajdú Péter. 62: Dancsák Benjámin, 24: Tajti Márton Vince. 23: Gyuriska Tamás. 19: Szikszai Nándor. 12: Bensouici Anis. 11: Rózsa László Dávid. 10: Torják Dávid. 2: Petróczy Tamás. Ki hányszor szerepelt? 22 mérkőzésen: Baranyi Dá­vid, Dancsák Benjámin, Dénes Máté, Nagy Brúnó, Horváth Dá­vid, Torják Dávid, Vas Dániel. 21: Pilisi Dániel. 20: Csala Dániel, Hajdú Péter, Rózsa László Dávid. 19: Gyuriska Tamás. 17:Tajti Márton Vince. 9: Szikszai Nán­dor. 7: Bensouici Anis. 1: Petróczy Tamás. Nagy Brúnó (fehérben, 3-as számmal) 140 góllal lett házi gólkirály leni összesített rosszabb eredmé­nyüknek köszönhetően szorul­tak le a dobogó második fokáról. Bártfai Ferenc, a Salgótarjáni Strandépítők másodedzője: - A fiúk az ősszel megszerzett 14 pont mellé, tavasszal a megsze­rezhető 22 pontból 20-at gyűjtöt­tek be, ezzel a tavaszi szezonban holtversenyben az első helyen végeztünk - kezdte Bártfai Fe­renc. - Az őszi szezonban még akadozott a játék, ennek volt kö­szönhető a két döntetlen és a há­rom vereség. Tavaszra a csapat megtáltosodott, igazi egységet képeztek. Küzdöttek, harcoltak egymásért a srácok, az edzése­megállták helyüket. Összességé­ben elégedettek lehetünk az el­ért harmadik hellyel. Az elkövet­kező évadban talán a legmaga­sabb fokra is léphetünk. Mulicza Ferenc A számok tükrében Végeredmény 3. SKC 22 16 2 4688-610 34 Őszi végeredmény 4. SKC .............11 6 2 3325-311 14 Mé rkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Pilis vörösvári KSK (otthon) 29-29, 2.: Salgó­tarjáni KC (idegenben) 22-30, Fogynak a belépők MAGYAR nagydíj. Alig egy hét alatt elfogyott a július 28-i Forma- 1-es Magyar Nagydíjra kínáltked- vezményes, ingyenes utazást biz­tosító jegyek 34,7 százaléka. A Hungaroring Sport Zrt csütörtöki közleménye szerint ez időszakos csúcs a belépők értékesítésében. Az Egyenesen a Hungaroringre 2 elnevezésű akció keretében 9900 forintért juthatnak álló-, 19990 fo­rintért pedig ülőhelyekre érvé­nyes, a iútam napjára, azaz vasár­napra szóló belépőkhöz a nézők. Ezekkel a jegyekkel július 28-án egész nap ingyenesen lehet utaz­ni a MÁV START Zrt. menetrend szerinti járatain, a GYSEV Zrt. ál­tal előre kijelölt menetrend szerin­ti vonatokon és a Volánbusz társa­ságok azon helyközi járatain, ame­lyek az érintett vonatokhoz bizto­sítják az utasok szállítását. A belé­pők tulajdonosai ezen felül Buda­pest területén térítésmentesen igénybe vehetik a metróvonalakat, illetve a Volánbusz Zrt. által bizto­sított Hungaroring-járatokat, ame­lyek az Árpád hídtól indulnak és Mogyoród, Templom térig közle­kednek. A jegyek megvásárolható­ak az Ostermann Forma 1 Kft. iro­dájában, a kijelölt MOL-töltő- állomásokon, az Ibusz-irodákban, valamint a www.ostermann.hu weboldalon. Szlovákiában szerepel a NMH Ptliny SE LABDARÚGÁS. A megyei III. osztályban szereplő NMH Piliny SE csapata július 13-án, szombaton a szlovákiai Alsózellőn (Maié Zlievce) vesz részt nemzetközi kispályás tornán. A meghívásos ese­ményen várhatóan tizenkét csapat méri össze erejét. Lemond, ha nem nyer a magyar pályázat ÚSZÁS, Gyárfás Tamás szerint Magyaror­szág lesz a 2021-es vizes világbajnokság ren­dezője, de ha nem sikerül elnyerni ezt a jo­got, lemond a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött elnöki tisztéről. A sportvezető az MTI-nek adott pénteki nyilatkozatában beszélt erről azt megelőző­en, hogy a barcelonai vb-n jövő hét péntek délelőtt a 203 tagországot tömörítő nemzet­közi szövetség, a FINA vezérkara dönt arról: nyolc év múlva hol rendezik az úszók, vízi­labdázók, műugrók, műúszók és nyíltvízi úszók világbajnokságát.- Ez az a megmérettetés, amelyen a máso­dik hely már valóban kudarc - jelentette ki Gyárfás, aki tagja a Bürónak, annak a 22 fős testületnek, amely a vb színhelyéről szavaz. - Itthon az utolsó pillanatban, február 21-én dőlt el, hogy pályázunk, de azóta minden úgy megy, mint a karikacsapás. Másnap, az akkor zajlott Büró-ülésen már személyesen adhat­tam át Orbán Viktor miniszterelnök levelét a FINA elnökének. A kormány azóta is minden támogatást biztosít, a pályázat sikere esetén a Dagály strandfürdő fantasztikus új úszó­komplexummal bővül - mondta. Arra a kérdésre, hogy a létesítmény akkor is felépül-e, ha nem Magyarországra esik a választás, Gyárfás kétségeinek adott hangot. A létesítmény biztosan elkészülne a meg­adott határidőre, de ha a rendezést mégsem nyeri el Magyarország, akkor félő, hogy még jó ideig az uszoda-csodára is várni kell - mondta. Hozzáfűzte: a felelősséget csak növeli, hogy a FINA elnöke budapesti látogatása­kor jelezte, ha a magyar főváros 2017-ben a junior világbajnokságnak is kész otthont adni, az a magyar pályázat számára előnyt jelent.- A kormányfő még erre is igent mondott. Nagyon nagy tehát a tét d szögezte le a MÚSZ elnöke, majd jelezte, ha a kandidálás nem jár sikerrel, akkor neki le kell vonnia a szükséges következtetést. - Ha a felfokozott várakozás ellenére csalódást okozunk, ez esetben méltatlannak érzem magam arra, hogy továbbra is én vezessem a Magyar Úszó Szövetséget. A FINA Büró Barcelonában a 2021-es mel­lett a 2019-es vb-színhelyét is kijelöli. Japán és Kína visszalépése után a Koreai Köztár­saság és Magyarország mellett az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán maradt versenyben. Gyárfás Tamás szerint 2019-ben a dél-koreaiak, 2021-ben pedig a magyarok lesznek a rendezők. A MÚSZ elnöke úgy lát­ja, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbaj­dzsán számára az lenne a legkedvezőbb, ha a másik két pályázó erejének ismeretében szintén visszalépne. * » I

Next

/
Oldalképek
Tartalom