Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-11 / 159. szám

11 SPORTTUKOR Futballünnep volt Füleken egyedül nem ment volna. Remé­lem, hogy a kilátogató emberek nem csalódtak, hanem jól érez­ték magukat. A Füleki Testnevelési Club (Szlovákia) labdarúgócsa­pata 1908-ban alakult meg. A 105. évforduló al­kalomból az egyesület ve­zetősége az elmúlt szom­baton sportnapot rende­zett a helyi sportpályán. mek játékerőt képviselő Nóg- rád/Gömör válogatottja ellen 5-0-ra kapott ki. A folytatásban elérkezett a várva-várt pillanat, közel ezer ember előtt mérkőzött meg egy­mással Fülek és a Ferencváros öregfiúk gárdája. A Fradi együttesében a kilátogatok töb­egy hasonló találattal egyenlített a Fradi: Szűcs fejelt közelről a kapuba. Az ezt követő időszak­ban felváltva forogtak veszély­ben a kapuk, a hazaiak kétszer is közel jártak ahhoz, hogy újra átvegyék a vezetést, gólt mégis a zöld-fehérek értek el. Egy jogos büntetőt váltott gólra Nyilas. Eb­saiknak csak egy felsőléc volt a jutalma, így végül 4-1-re győzött a Fradi. A mérkőzés végén vas­taps kísérte a csapatokat az öltö­zőkbe, közben megejtettek egy közös fotót is. A programot két koncert zárta. Tehát méltókép­pen lett megünnepelve a Füleki TC 105. születésnapja, „melyet” Eredmények Serdülők: Fülek A-Ipolyság A2-2,FülekB-IpolyságB6-2. . Felnőttek: Fülek - Nógrád/ Gömör válogatottja 0-5. Öregfiúk-mérkőzés Füleki TC - Ferencvárosi TC 1-4 (1-2) Füleki TC: Riecan Marián, Titton Erik, Tóth Csaba, Visnyai Attila, Tóth Frantijek, Felső Zol­tán, Veres Miroslav, Simkovic Lubomir, Pauk Csaba, Tóth Ró­bert, Sáfrány Péter, Bari Jenő, Slovák Ján, Csömör Csaba, Far­kas Flórián, Molnár Tibor, Richard Hamsík, Sebesztyén Alexander. Ferencváros: Kiss Rigó Lász­ló, Rab Tibor, Szűcs Mihály, Szenes Sándor, Bánki József, Horváth Péter, Nyilas Elek, Fischer Pál, Wukovics László, Szeiler József, Milanovic Dejan, Bubcsó Norbert, Kóos Mihály, Murai Márk, Vas András, Mu­rai Sándor, Schultz Levente, Deszatnik Péter. GL: Sáfrány, ill. Szűcs, Nyi­las, Szeiler, Deszatnik. bek közt felfedezhették Nyilas Eleket, Szeiler Józsefet vagy épp Sulcz Leventét, míg a hazai olda­lon Richárd Hamsíkot, Marek Hamsík (SSC Napoli) édesapját, Bári Jenőt, akTVácott, Nyítrán és Punaszerdajjelyen ,is megfor­dult, illetve Tóth Csabát, aki pár évvel ezelőtt az SBTC csapatát erősítette. A mérkőzés elején ki­mutatta foga fehérjét a hazai gár­da, mert már az 5. percben veze­téshez jutottak egy nagyszerű akció után. Sáfrány volt a gól­szerző. Három perccel később ben a játékrészben más érdekes­ség nem történt. A második já­tékrész elején próbált egalizálni a füleki csapat, de nem sikerült megzörgetniük a hálót. Az FTC nem Őpp8h az öreges, 20-as évé1 inek közepén járó Murai Mark révén egymás után vezette a ve­szélyes támadásokat, gyors egy­másutánban kétszer is betalál­tak, korán lezárva ezzel az ösz- szecsapást. Előbb Szeiler, majd Deszatnik lőtt a kapuba. A sárga­kék „csatalovak” ugyan mentek előre becsülettel, de próbálkozá­a felnőttcsapat - az átlagéletkor 23 év - egy nagyon szépen csil­logó ezüstéremmel jutalmazott meg a szezon végén, a IV. ligá­ban. Visnmt'Mila, a ßleki let elnökei - Úgy gondolom, hogy- sikerült mindenből kihoznunk a maximumot és örülök, hogy egy ilyen rangos eseménnyel tudtuk megünnepelni a klub 105. szüle­tésnapját. Szeretném mindenki­nek megköszönni a segítséget, hiszen nem kis dolog egy ilyen napot megszervezni, ez pedig Az eseményen a kicsiktől a nagyokig mindenki megtalálhat­ta a kedvére valót a stadionban és annak környékén. A gyereke­ket ugrálóvár és lovaglás várta, míg a feInóuBrrn^ékih thettek négy egymást követő mérkőzést is, plusz két koncertet. Az első serdülő meccsen igaz­ságos, 2-2-es döntetlen szüle­tett, a másodikon viszont a füleki fiatalok ó-2-re nyertek a az Ipolyság csapata ellen. Ezt követően jött a Fülek felnőtt csa­patának mérkőzése, amely a re­Hosszabb távra terveznek Räikkönennel forma i. Miközben a Lotus csapat ve­zetői megerősítették a hírt, miszerint megkezdték a tárgyalásokat Kimi Räikkönennel a hosszabbításról, a finn másik kérője, a Red Bull elárulta, vélhe­tően két-három évre kötelezné el 2007 bajnokát. A Red Bull a folytonosság hí­ve, és eszük ágában sincs a Ferrari út­ját követni versenyzőfelállásukkal. Továbbra is Kimi Räikkönen a ver­senyzőpiac meghatározó figurája. Gerard Lopez, a Lotus tulajdonosa és Eric Boullier csapatfőnök kényelmes és barátságos közeggel, valamint megfele­lően erős háttérrel próbálja maradásra bírni bajnokát, a Red Bull viszont évek óta tartó sikereivel és az ellenfelénél jó­val szerteágazóbb erőforrásokkal csá­bítja őt. No meg egy két-három évre szó­ló szerződéssel - mint azt az istálló oszt­rák tanácsadója, Helmut Marko nem­régiben elárulta.- A Red Bull hagyományosan a nyári szünetben szokta megvitatni verseny­zőkérdését, és ekkor is szokott dönteni. Azt a versenyzőt kell választanunk, amely képes az elkövetkező két-három évben a lehető legtöbbet nyújtani a csa­pat számára. Mindkét versenyzőnknek ugyanúgy részt kell vennie a pályán kí­vüli munkában, így a szimulátorozás­ban is, valamint a technikai megbeszé­léseken - nyilatkozta a tanácsadó a Servus TV-nek. Hogy mindehhez mit szól Räikkönen, ugyanakkor kérdés: a finn köztudottan nem híve a szimulátoros munkának, miként a mérnökök tevékenységébe sem szeret túlságosan belefolyni. A Lotustnál például egyedül Romain Grosjean végzi a virtuális teszteket, s vélni. Csökken a sebességhatár, változ­nak a bokszutcában dolgozók munkájá­ra vonatkozó előírások. Mint ismert, a Nürburgringen Mark Webber első kiállásánál elszabadult egy rosszul rögzített kerék, amely hátba ta­lálta a Formula One Management (FŐM) egyik operatőrét, aki borda- és kulcscsonttörést szenvedett. Az esetet követően a csapatok és az FI irányítói sürgős lépéseket szorgalmaztak, s most az FIA azonnali szabályváltoztatások­kal reagált is. Ennek megfelelően ezentúl a verse­nyek és az időmérők alatt a média mun­katársai kizárólag a bokszfalon dolgoz­hatnak, a csapatok bokszutcában tevé­kenykedő alkalmazottainak pedig kivé­tel nélkül védősisakot kell viselniük. Ezenkívül már idén csökkenteni fog­ják a bokszutcái sebességha tárt: az eddigi 100 km/óráról 80-ra (kivétel ez alól Ausztrália, Monaco és Szingapúr, ahol az érték 60 km/óra). Az FIA közleményében kiemelte, Jean Todt elnök kérésére hozták előrébb a sportszabályzat vonatkozó pontjainak egyébként 2014-re amúgy is tervezett módosítását. A szövetség emellett arra kérte a vasárnapi balesetet okozó Red Bull istállót, hogy az általa az eset körül­ményeiről és okairól készített írásos be­számolót még szerdán juttassák el az FIA-nak, valamint az összes többi csa­patnak, hogy mindenki tanulhasson a történtekből. Mint ismert, a cím­védő alakulatot hibájáért 30 ezer eurós büntetéssel sújtották. A gár­da tanácsadója, Helmut Marko a minap elmondta, a kerék rossz rögzítését egy nem működő biztosító pecek okozta, míg Webber idő előtti kiengedéséért egy a kerékcserét végző szerelő által vé­letlenül megnyomott gomb volt a fele­lős, amely idő előtt szabad jelzést adott a versenyzőnek a feje fölött lévő zöld lámpán keresztül. Az osztrákok már je­lezték, a következő versenytől változtat­ni fognak kerékcseréik mechanizmu­sán, hogy azt biztonságosabbá tegyék, és elkerüljék a hasonló eseteket. ennek kapcsán a finn már többször is elmondta, nem is érzi szükségesnek, hogy szimulátorral készüljön a verse­nyekre. Marko ezen feltételek mellett azt is hangsúlyozta, ők nem szeretnék követ­ni a Ferrari példáját, és egyetlen ver­senyzőre építeni csapatukat, mivel a konstruktőrök bajnokságában is szeret­nének további sikereket elérni. Emel­lett pedig hosszú távra terveznek - új versenyzőjükkel is. Mint ismert, Sebastian Vettel szerződése 2015-ig szól.- A folytonosság a legfőbb célunk. Már öt éve ugyanazokkal az emberek­kel dolgozunk, és egy ilyen nagyon spe­ciális sportágban nagyon fontos, hogy szenvedélyünket sikerre váltsuk - érvel Marko. * ★ * A Nürburgringen történt baleset mi­att a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, már az idei évben bevezet pár eredetileg 2014-re tervezett szabály­változtatást, amellyel a bokszutcában dolgozók biztonságát igyekszik nö­T

Next

/
Oldalképek
Tartalom