Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-11 / 159. szám

HIRDETÉS 20 13. JULIUS 11., CSÜTÖRTÖK MAGAZINT ­ELETMOD Hazai folyóinkban, tava­inkban szerencsére nem kell tartani a víziszörnyektől, ennek el­lenére számos veszély fe­nyegeti a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Saj­nos a felelőtlen fürdőzés évről évre szedi áldozata­it, ám néhány alapvető szabály betartásával elke­rülhető, hogy az önfeledt nyári kikapcsolódás tra­gikus fordulatot vegyen. Fürdeni természetesen csak az arra kijelölt helyeken, stran­dokon szabad, ám felhevült test­tel, teli gyomorral, ittasan ne menjünk a vízbe! Bár a partra megérkezve jól esne egybó'l bele­vetni magunkat a vízbe, ám tes­tünk nehezen, sőt a legtöbb eset­ben egyáltalán nem viseli el az őt ért "hidegsokkot". Tanácsos ezért fokozatosan hozzászoktat­ni magunkat a víz hőmérsékle­téhez, egy-két percig csak boká­ig, majd térdig ellepve álldogál­ni, s közben óvatosai! pocsolni a testünket, főleg a szív tájékát. Egyébként is, mi szól az ellen, hogy megérkezve csak felmér­jük a terepet: merre úsznak a csinos lányok, fiúk? Különösen a bányatavaknál való fürdőzéskor fontos e sza­bály betartása, hiszen azok hir­telen mélyülnek, és lehetnek olyan mély pontjai, ahol a víz nem tud felmelegedni. Tehát csó­nakból, matracról stb. se nagyon ugráljunk be a vízbe, mert ha fel­hevült testtél hirtelen beugrunk, az izomgörcsöt vagy akár szívbé­nulást is okozhat. A bányatavak ezen kívül is számos veszélyt rejtenek. Fertő­zésveszéllyel is számolni kell, hiszen többségüknél a víz mi­nőségét nem ellenőrzik, ezért nagyon sok veszélyes hulladék és méreganyag kerülhet a víz­be. Területükön fürödni csak azokon a helyeken lehet, ame­lyek nem esnek tiltó rendelke­zés alá, illetve külön jogszabály szerint kijelölt fürdőhelynek minősülnek. A tiltott helyen fürdőzést a pénztárcánk is bán­Bíínmegelőzési tanácsok:- Ha lehetőség van rá, használjuk a csomagmegőrzőt, és a kul­csot tartsuk magunknál!- Ha autóval érkeztünk, ellenőrizzük, hogy bezártuk-e. Semmi­lyen nagyobb értéket ne hagyjunk szem előtt!- Vigyünk magunkkal zárható táskát, és felváltva vigyázzunk rá!- Csak annyi pénzt vigyünk magunkkal, amennyit feltehetően aznap el fogunk költeni! ja, természetesen nem ott rög­tön a vízben, azonban aki meg­szegi az előírást, a szabálysérté­sekről szóló kormányrendelet értelmében 20 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, mivel közlekedésrendészeti szabály- sértést követ el. ‘Talán mondani sem kell, hogy aki nem tud úszni, az messziről kerülje el a mély vizet - vagy gyorsan tanuljon meg... Esetleg bízzuk rá a gyermek­felügyeletet, mert őket egyedül a vízparton hagyni tilos és ve­szélyes! Jó napot! Hogyan tegyük kellemessé a nyarat? Krém egyszerű! Strandoláskor, kerti partikkor is ügyeljünk bőrünk épségére. Már Magyarországon is kapható a Gerovital Sun természetes alap­anyagokat tartalmazó napvédő termékcsaládja, amely bio grá­nátalma-kivonatának és UV- szűrőinek köszönhetően óvja a bőrt a napozás során, véd a bőr­rák kialakulásával szemben, de nem tartalmaz parabént, és men­tes attól az oxibenzontól, mely­nek egész- ségvé- x&agáT dő ha- BMi t á s a vita­tott. é 30 Ä5 ANTi-AGE NAPOZÓKRÉM ARCRA OWA W1MMNK mtmi f*t* : ' s A Gerovital Sun termékcsalád tagjai között megtalálhatóak a hagyomá­nyos 6, 15, 20, 30 és 50 faktoros fényvédők, a kifejezetten gyerme­kek számára ajánlott napvédő tej, valamint a különleges védelmet nyújtó, öregedésgátló napozó­krém arcra. További szép, romantikus nyarat! tsd le maga Ha már annyi vicceset láttunk és hallot­tunk, esetleg Bambit is kaptunk, haza­érkezve a strandról, biáiösan jól Á esneegy ♦ V 5|§i mm' tovább hűsítő ital vagy házi jégkrém, melyek további előnye, hogy egy hosszú,fárasz­tó nyári munkanap utájp is ugyanazt a hatást fejtik ki, mint ha szabadságop len­nénk... Jeges kávé házilag Az italok közül talán a sör az, amelyik minden évszak­ban nagyjából megőrzi a hő­mérsékletét, hiszen télen a bort forraljuk, nyáron a kávét pedig hűtjük. Na de mi is az a je­ges kávé? Sokan a kávés vaníliafagy­laltot hiszik annak, azonban ez inkább desszertnek nevezhető - enni kell, és nem inni. Az interneten számos recept található a jeges kávéra, ám a legegyszerűbb a Phaedra-féle változat, ráadá­sul eredeti görög recept! Hozzávalók 4 főre: négy teáskanál Nescafe, 12 teáskanál cukor egy shakerbe. Pici víz, hogy ezt az elegyet éppen hogy ellepje. Addig kell rázni, amíg a ™ ~~ X, cukor teljesen • el nem olvad, kb. 2-3 per­cig. Egy hosszú, talpas pohárba (kb. négydecis) rakjunk 3-4 jégkockát, egy tu­bus-sűrített tejet osszunk el négyfelé, majd töltsük a shaker tartalmát a poha­rakba. Öntsük fel vízzel, majd egy szívószállal keverjük fel. Ebből az alapból, ami önmagában is finom, tetszés szerint bár­milyen ízesítésű frappét készíthe­tünk: adhatunk hozzá vaníliafagy- laltot, ízlés szerint cukrot, tejszínha­bot, csokire­szeléket, gyöm­bért, sőt még tö­mény alkoholt is. Jégkrém pár óra alatt I ,r SORI Dóra is egyszerű titkot osztott meg velünk: ő a maradék idénygyümölcsökből készít jégkrémet gyermekeinek (vigyázat, felnőtteknek is nagyon ízlik!). Egy félliteres habtejszínt verjünk fel, rakjunk bele maréknyi ri- bizlit vagy málnát, ízlés sze­rint édesítsük porcukorral, és zsupsz be a fagyasztóba! 3-4 „ » óra alatt kész - nyugodtan szi- esztázhatunk délután, viszlát jégkrémes-kocsi... Hj H jHpl jWwl WgWÁ ml W mrfk É^Hm ájrvk w JF fflFWÉ| dm''^', &tA<W £$>%

Next

/
Oldalképek
Tartalom