Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-11 / 159. szám
MTI FOTÓ: FÖLDI IMRK Ül jön össze a nemzetbiztonsági bizottság! A Fidesz szerint maffiahálózatokra emlékeztetnek a „kémkedési perként” ismert büntetőügyre adott baloldali reakciók, ezért a testület három kormánypárti képviselője az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi hétfőre a 2040-ig titkosított per iratanyagának megismerésére. Budapest Erről Kocsis Máté, az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke beszélt szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A képviselő példátlannak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nyilatkozatában a bírót fenyegette bukással, míg a baloldal más szereplői az ügyészeknek üzengettek burkoltan. Szerinte ezek a „szélsőséges és veszélyes reakciók” teszik indokolttá a nemzetbiztonsági bizottság összehívását.- Ezek a reakciók ugyanis maffiahálózatokra emlékeztetnek - fogalmazott Kocsis Máté, aki aláhúzta: az ügyben eljáró bíró, valamint az ügyészek támadása is az igazságszolgáltatás működését veszélyezteti.- Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és MesterházyAttila egyaránt a védhetetlent próbálja védeni - hangsúlyozta a kormánypárti politikus, megjegyezve: ez érthető, mivel közeli munkatársai voltak Szilvásy Györgynek, aki „valószínűleg sokat tud a múlt koalíciójának közös és viselt dolgairól”.- Mindez azt is jelenti, hogy most is együtt vannak, akik együtt tették tönkre az országot - fűzte hozzá Kocsis Máté. A fideszes képviselő kitért arra is, mire számít az ügyben a baloldaltól a jövő héten: miután a bizottság megismeri a per titkosított iratanyagát, a baloldal várhatóan kétségbe vonja azok hitelességét, ezért ugyanők nyilvánosságra hozatalt, majd hanganyagokat követelnek, amelyeket végül manipuláltnak nyilvánítanak. Kocsis Máté tájékoztatása alapján Csampa Zsolt és Németh Szilárd frakciótársával közösen azt kérték, a bizottság július 15-én délelőtt zárt, rendkívüli ülésen ismerhesse meg az ügy iratait. Hozzátette, arra kérik Molnár Zsoltot, a testület szocialista elnökét, hogy ha szükséges, kérje be az ide vonatkozó iratokat az Alkotmányvédelmi Hivataltól, a rendőrségtől, a katonai ügyészségtől, valamint az ügyben eljáró debreceni bíróságtól. Kiemelte, a Fidesz a nyilvánosság pártján áll, az ügy titkosításának feloldásáról azonban csak a bizottsági ülés után lehet beszélni, mivel akkor derül ki, mely szerv rendelte el. Szólt arról is, a kormánypártok - eddigi gyakorlatuknak megfelelően - ezúttal is hozzájárulnak ahhoz, hogy Vadai Ágnes is részt vegyen a nemzetbiztonsági bizottság ülésén annak ellenére, hogy a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló független képviselő nem tagja a testületnek. A Debreceni Törvényszék múlt pénteken kémkedéssel összefüggő bűncselekmények miatt elsőfokú - nem jogerős - ítéletet hirdetett, amely szerint Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója, valamint Szilvásy György, a Gyurcsány- kormány titókminisztere letöltendő börtönbüntetést kapott, míg Labore Sándor, aki Galambos Lajost váltotta a hivatal élén, felfüggesztett büntetést. Zamecsn IKPétrryl.a b ö rC áaR- jjor védője á* tátgyalás-utániest mondta az MTI-nek, hogy az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították. A pénteki ítélethirdetést zárt tárgyalás keretében tartották meg, csak az ítélet rendelkező része volt nyilvános. Szeptembertől megemelik Tatabánya. Átlagosan 34 százalékkal emelkedik száz- ötvenezer pedagógus illetménye szeptember elsejétől - jelentette b e Balog Zoltán embe- rierőforrás-miniszter szerdán Tatabányán. A tárcavezető elmondta azt is, hogy a teljes pedagógus-életpályamodell tervezett béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket. A béremelést az októberi fizetéssel kapják meg az érintettek. A következő négy évben, 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés. Úgy fogalmazott, igazságosabb, minőségibb és kiszámíthatóbb lesz a pedagógusok bérrendszere. További hárommilliárd Székesfehérvár. Újabb hárommilliárd forint támogatást nyújt a Nemzetgazdasági Minisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásaira - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán Székesfehérváron. Czomba Sándor az MTI szerint elmondta: az idén 10 milliárd forintot ítéltek oda a kkv-knak, miközben 22 milliárd forintnyi igény érkezett be. Ezért a minisztérium további hárommilliárdforint tá-_ mogitás odaít’éféserőT dön- töttjsA nyertes pqjíjpók üsjfe-. ja szerdától érhető el a minisztérium honlapján. Visszaélésekre gyanakodnak Győr. Földbérleti mutyik révén jelentős területek kerülhetnek „Fidesz-közeli” kezekbe Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében - mondta Magyar Zoltán jobbikos országgyűlési képviselő szerdai győri sajtótájékoztatóján. Közölte: egy mosonmagyaróvári ügyvédi iroda egy nap alatt több, a cégjegyzékbe nemegyszer egymást követő sorszámmal, gyakran azonos székhellyel, minimális alaptőkével bejegyzett kft.-t hozott létre. A ló társaság felosztotta egymás között a két megye meghirdetett területeit oly módon, hogy a fóldpályázatokon nem indultak egymás ellen. Kocsis Máté fideszes képviselő (balra) napirend előtt felszólal az országgyűlés június 11-i plenáris ülésén Színvonalesés a felsőoktatásban A Magyar Szocialista Párt szerint a pénzkivonás színvonalesést és működési problémákat okozott a felsőoktatásban, így a kormánynak ott nem életpálya-, hanem életben maradási modellt kell kidolgoznia. Budapest Hiller István volt oktatási miniszter szerdán elmondta: a 2010-es kormányváltáskor 186 milliárd forint volt a felsőoktatási költségvetés, mostanra viszont csak 123 milliárd. Az MTI beszámolja szerint azt ígérte, ha a szocialisták kormányra kerülnek, a 2015/16-os tanév végére visszaadják az ágazatnak a hiányzó 60 milliárd forintot. A szocialista politikus azt mondta: rossz irányban halad a felsőoktatás átalakítása, a kormányzati politika nem itthon tartja a fiatalokat, hanem növeli a kivándorlók, a külföldön tanulók számát. Ezt azzal magyarázta, hogy kevesebben juthatnak be egyetemre, főiskolára, mint korábban, 16 - többnyire gazdasági - képzés esetében pedig előre meghatározták a bekerülési ponthatárokat. Az előzetes számítások szerint az oda jelentkezők tizede jut csak be államilag finanszírozott képzésre, a fel nem vett, átlagosnál jobban képzett fiatalok többsége pedig külföldre megy tanulni. Hiller István szólt arról is, hogy a pénzkivonás az egyetemek és a főiskolák napi működését veszélyezteti, színvonalromlást okozott. A kormány azt közölte, tíz- milliárd forinttal támogatja a legkiválóbb felsőoktatási intézményeket. A szocialista politikus viszont egy birtokában lévő kormány-előterjesztésből idézve azt mondta: mindössze átcsoportosításról van szó, új forrást nem vontak be a felsőoktatás finanszírozásába.- Ha a közoktatásban életpályamodell kell, akkor a felsőoktatásban életben maradási modellre van szükség - jelentette ki Hiller István, hozzátéve: helyeslik a pedagógusbérek emelését, de ugyanilyen fontos a felsőoktatás működési nehézségeinek orvoslása is. Az MSZP-s képviselő arról is beszélt, hogy a felsőoktatási államtitkárság új stratégia kidolgozását ígéri őszre. Szerinte ezzel beismerték, hogy a másfél éve elfogadott felsőoktatási törvény használhatatlan.- A pénzkivonás miatt azonban egy új stratégia sem lesz működőképes - hangoztatta Hiller István, felszólítva a kormányt, hogy stratégiagyártás helyett a felsőoktatási felvételi gond nélküli lebonyolítására figyeljen. HIRDETÉS TIGÁZ-DSO Kft Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2013. július 31-én 08.00 órától 18.00 óráig Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Szarvasgede, Csécse, Ecseg, Kozárd, Bér, Buják településeken A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! Hazánk fuldoklik a korrupcióban Az Együtt-PM választási szövetség szerint a Transparency International (TI) korrupciós felmérése ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország fuldoklik a korrupciótól - közölte Karácsony Gergely független országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel. Budapest. A politikus közleménye szerint „a fideszes gazdasági érdekcsoportok polipként telepednek rá az államra, legyen szó közbeszerzésről, trafikokról vagy az állami földekről”. Karácsony Gergely azt írta, a magyar választók világosan látják, hogy az elmúlt években a korrupció minden korábbinál magasabb szintet ért el. A TI által megkérdezettek hatvanegy százaléka szerint az elmúlt két évben nőtt a korrupció, ötvenkét százalékuk szerint Karácsony Gergely a gazdasági érdekcsoportok képesek érdekeiket, a közjó rovására is, érvényesíteni a kormány döntéseiben. Csupán az emberek tizenöt százaléka mondta, hogy a kormány eredményesen lép fel a korrupcióval szemben - emlékeztetett az ellenzéki képviselő. Az Együtt-PM szövetség képviselője bírálta Rétvári Bencét, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, amiért az úgy értelmezte ezeket az adatokat, hogy Magyarország ezen a területen is jobban teljesít. Karácsony Gergely kiemelte: az Együtt- PM szövetség azért hirdette meg a „zéró korrupció” programot, mert az állami beszerzések átláthatóságának növelésével, a párt- és kampányfinanszírozás átalakításával, tisztességes közbeszerzési szabályokkal gyökeres fordulatot lehetne elérni a korrupció elleni küzdelemben. 2013. JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK