Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)

2013-06-06 / 129. szám

Lemondott a kormánybiztos Pozsony. Benyújtotta le­mondását Robert Fico kor­mányfőnek A Nagy László, a szlovák kormány kisebbség- ügyi kormánybiztosa szer­dán - közölte az MTI-vel az érintett. A. Nagy László azt követően adta vissza megbí­zatását, hogy a Most-Híd ve­zetősége szerdán lemondás­ra szólította fel. Arra hivat­koztak, maradásának a to­vábbiakban nincs értelme, mivel a Robert Fico vezette kormánypárt, a Smer-SD parlamenti képviselői előző nap nem támogatták a ve­gyes párt javaslatát, amely lehetővé tette volna, hogy két nyelven tüntessék fel a vas­útállomások nevét. Bevezethetik azeurót Brüsszel- Lettország megfe­lel a feltételeknek, ezért az Európai Bizottság azt java­solja az uniós pénzügymi­nisztereknek, tegyék lehető­vé, hogy Lettország január 1- től, tizennyolcadikként beve­zesse az eurót - jelentette be szerdán Olli Rehn, az Euró­pai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért és az euróért felelős alelnöke. A bi­zottság úgy ítéli meg, hogy Lettország megfelelő fenn­tartható gazdasági konver­genciát ért el az euróövezethez képest, és mind az öt konvergencia-kri­tériumnak eléget tesz, ezért készen áll, hogy a latot az euróra cserélje. Elpostázzák az ebpiszkot Btünete. „Kutyapiszokfu­tárok” álltak szolgálatba egy spanyol városban. Azoknak visznek küldeményeket, akik nem szedik fel ebük után közterületen azok emésztési végtermékét. A csomagon tartalomként „El­veszett tulajdon" felirat áll. Az újítást Brunete település vezette be. Húsz önkéntes járja az utcákjat és ha meg­látják, hogy egy gazdi hátra­hagyja a piszkot, odalépnek hozzá és barátságos beszél­getést kezdeményeznek ve­le. A városházán azután azo­nosítják őt, a kutya piszkát a város címerével ékesített do­bozba teszik, a futár pedig kézbesíti a küldeményt. Tíz percen belül két budapesti hídról két férfi ugrott a Dunába szerda dél­után - erősítette meg az Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI információját. Az egyik férfi egy mentő­autóból kiszállva vetette magát a folyó­ba. Mindkettejüket stabil állapotban szállították kórházba. Budapest. Kovács Viktória elmondta, 13 óra kö­rül érkezett a rendőrségre állampolgári bejelentés, hogy egy férfi készül leugrani az egyik dunai híd­ról. Az árvízi védekezésben részt vető vízrendésze­ti járőrök a Szabadság hídhoz tartva meglátták, ahogy egy másik férfi a Lánchídról is ugrani ké­szül. Ezért az ő segítségére siettek, egyúttal a má­sik hídon lévő férfihoz erősítést kértek. Előbb a Lánchídról ugrott le az egyik férfi, majd tíz percen belül a Szabadság hídról is levetette ma­gát a másik. Mindkettejüket rövid időn belül ki­mentették a vízi rendészet járőrei. Kovács Viktó­ria hangsúlyozta, hogy az esetek között nincs ös­szefüggés. A két öngyilkossági kísérletet egymás­tól függetlenül követték el. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivő­je elmondta: a fiatalabbik férfivel egy mentőautó tartott a kórház felé, amikor a férfi a Lánchíd kö­zepén agreszszíwá vált, rátámadt a mentősre, fel­tépte a mentőautó ajtaját, majd beugrott a Duná­ba. A férfi a járműben károkat is okozott, ezek fel­mérése még tart. Elmondása szerint látszólag mindkét férfi zúzódásokat szenvedett. Mindkette­jüket stabil állapotban szállították kórházba. Mentősök ápolják azt a férfit, aki a Lánchídon egy mentőautóból kiu­grott, majd a vízbe vetette magát. Tíz percen belül egy másik férfi a Szabadság hídról ugrott a Dunába. Másik felvételünkön tűzoltók, rendőrök és mentősök dolgoznak a budai rakparton. Ausztriában már tetőzött Valószínűleg elérte legmagasabb vízállását az áradó Duna Bécsnél szerdán reggel a az osztrák fővá­ros vízügyi igazgatóságának köz­leménye szerint. Becs. A Bécs szempontjából mérvadó korneuburgi mérőálláson a reggeli órákban 7,93 méter vízállást és másodpercenként 10,ó ezer köbméteres vízhozamot mértek. 2002-ben 7,89 métert, illetve másodpercen­ként 10,33 ezer köbmétert mértek Korneuburgnál. A Duna szokásos vízhoza­ma kétezer köbméter Bécsnél. Az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy a bécsi árvízvédelmi létesítmények - amelyek között a Dunát tehermentesítő Új- Duna-csatorna és Duna-sziget a legfonto­sabbak - jól betöltik a szerepüket - írták a közleményben. A fővárosban nem számítanak komoly károkra, nagyobb elöntésekre. Az Új-Duna gátrendszere másodpercenként 14 ezer köbméterrel is képes megbirkózni. Ilyen magas vízállás a statisztikai adatok sze­rint néhány ezer évenként fordulhat elő. Az áradás jelei így is érzékelhetőek vol­tak a városban: kedden víz alá kerültek a Duna-sziget alsó sétaútjai, valamint né­hány gyalogosrakpart. A belvároshoz kö­zelebb, a Duna-csatorna alsó szakasza mellett, az A4-es autópálya városba beve­zető szakaszán kedd reggel vízátfolyás okozott közlekedési dugót. Az ország árvíztől leginkább veszélyez­tetett részein, Alsó és Felső-Ausztriában reggelre már apadásnak indult a Duna, de a veszély még nem múlt el teljesen. Az ár a legmagasabb vízálláskor, 15 méternél sem lépte át a mobil gátak peremét, a na­gyobb elöntések veszélye így csökkent, de továbbra is folyamatosan figyelték, hogy nem szakad-e át a védőfal. Apad az Inn folyó is Felső-Ausztriában, de Salz­burg és Tirol tartományokban is vissza­tértek már medrükbe a hét végén még tomboló hegyi patakok és a folyók. Szerdán is jelentős közlekedési korláto­zások álltak fenn Alsó és Felső-Ausztriá­ban a Duna térségében. Az osztrák autópá­lyák járhatóak voltak, a Salzburgot a tiroli Innsbruckkal összekötő németországi A8- as autópálya azonban változatlanul le volt zárva. Salzburg és Innsbruck között szüne­telt a vasúti összeköttetés is. HIRDETÉS- Bőrszobrászok, porcelánfestők gyönyörű munkái - Egyedi, kézzel készült termékek- Neves festő-, szobrász­éi képzőművészek alkotásai rendkívüli kedvező áron IMpHS: Nyitvatartási**. 10:00 18:00_ | SZ: 9:00^13:00 3100 Salgótarján* Kassai sor 6 iSwÉÍ&Tel.: 32/418-190 El tarjanimucsarnokfSgmail.hu A közét­keztetés feltételei­nek megfelelő, biharugrai halból készült termékek bemutatóját és kóstoltatását tar­tották meg szer­dán a gyulai Imp- lom lózsef Általá­nos Iskolában. A reformkonyha re­mekei - amelyek a mintamenza-prog- ram keretében ke­rültek a gyerekek asztalára - nagy siker arattak a gye­rekek körében, többen még repe­tát is kértek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom