Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)

2013-06-06 / 129. szám

HIRDETÉS Ünnep a csitári kegyhelyen A községhez tartozó, csitári Mária kegyhelyen dr. Beer Miklós váci megyéspüs­pök püspökké szentelésének, Kelemen Zoltán és Luteránus Péter honti, illetve drégelypalánki plébániai kor­mányzók pappá szentelésének tizedik évfordulója alkalmából mutattak be nemrégiben ün­nepi szentmisét. Június 9-én vasárnap 11 órától dr. Paskai László fog misézni a búcsújáró helyen. Kapára, kaszára! ZSpfC* Egy új „mozgalom” kezdődött nemrégiben a telepü­lésen, a Vanyarcért Egyesület főszervezésében. Ennek lénye­ge, hogy a településen élőket ar­ra sarkalják, hogy a teleken ta­lálható művelhető földterülete­ket műveljék meg. Ez több szempontból is hasznos, hiszen nem terjednek el a gyomnövé­nyek, valamint az emberek to­vább vihetik a hagyományokat és megtaníthatják gyermekük­nek a földművelés hasznossá­gát Nem utolsó sorban pedig pénzt spórolhatnak meg azzal, hogy a főzéshez szükséges alapanyagokért nem kell fizet niük. A mozgalmat az egyesü­let elnöke, Henzeg Károly indí­totta el és eddig eredményes­nek mondható. Őrizetben a tolvajok Lopáson,kaptak két „vásárlót” a napokban egy áruházban a megyeszékhe­lyen. A 33 éves férfi és egy 18 esztendős nő egy huszonegy- ezer forint értékű DVD- lejátszót próbált meg egy táská­ba rejtve eltulajdonítani. Távo­zásukkor azonban bejelzett az áruvédelmi kapu bejelzett, ezért az alkalmazottak a rend­őrség segítségét kérték.- A két személyt a tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt - a gyorsított bírósági el­járás lefolytatása céljából - őri­zetbe vette a rendőrség - tájé­koztatta lapunkat Horváth Zsó­fia, a Nógrád Megyei Rendőr­főkapitányság sajtóügyeletese. „Vissza kell szeretnünk Magyarországot!" amely egy évezreden át megvédte őseinket, s amely jövőt adhat nekünk is.” • A nemzetet azonban nem csupán a har­cokban lehet szolgálni. Rokonainkért, bará­tainkért, vagy a városunkért végzett önzet­len munkával is. Közösségeinket kell így új­raépíteni, és meg kell tapasztalnunk az ösz- szetartozás örömét és fontosságát is - hívta fel a középiskolásokból, középkorú és idő­sebb felnőttekből álló, a kiszámíthatatlanná lett időjárás ellenére is - mintegy százfős hallgatóság figyelmét a Szent Imre-hegyen tartott rendezvényen a polgármester.- Amikor június 4-ét a Nemzeti összetarto­zás napjává nyilvánította 2010-ben, a nemze­ti összetartozás kormánya akkor a magyarsá­gon ejtett sebeket kívánta orvosolni a Kárpát­medencében élő magyar nemzetnek az ös­szetartozásával. Az összetartozás lehetőségét pedig biztosítani kell a magyarságnak kultu­rális és politikai értelemben is, ezt pedig az európai példák nyomán a széleskörű autonó­miával lehet megteremteni. - fejtette ki a szó­nok. Mint fogalmazott, ennek a közjogi formá­ja a kettős állampolgárság, s a szülőföldön maradás záloga pedig az autonómia. Egy test a mi hazánk - idézte Babitsot a szónok, aki­nek beszédét követően a Zenthe Ferenc szín­ház Csábi István, balassagyarmati előadómű­vésszel kiegészült Vertich Színpadának elő­adói adtak műsort, majd a Dobroda zenekar játszott a palóc folklórkincsből. Tarnóczi László (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. - Vajon tudjuk-e, hogy ma minden negyedik magyar nem itt születik, nem itt éli le az életét? S vajon tudjuk-e hogy minden nyolcadik iskolás, aki magyarul ta­nul, nem Magyarországon jár iskolába? - tette fel a kérdést a salgótarjáni országzász­lónál Székyné dr. Sztrémi Melinda, az össze­tartozás-napi megemlékezés szónoka, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen a fiataloknak meg kell ismerkedniük a múl­tunkkal, saját közösségünkkel. „Rajtunk a sor, vissza kell szeretnünk Magyarországot!” - fogalmazott a szónok, s néhai képviselő­elődjét idézte a Nemzetgyűlésből, aki 1920. június 5-én arra buzdított, hogy „föl kell tá­masztani magunkban a magyarság ősi haza­szeretetét, bátorságát, munkaszeretetét, Pincékét, kerteket öntött el a víz Felhőszakadás miatt alakult ki kri­tikus helyzet két napja a község­ben, a helyi vízözön következmé­nyeit a védelmi szervezetiek mel­lett önkéntesek, közmunkások igyekeztek mérsékelni, hárítani. Tegnap a károkat mérték fel az il­letékesek. Sziták. Másfél óra alatt nem kevesebb, mint nyolcvan milliméter eső zúdült kedden késő délután a falura. A felhőszakadás miatt a fél faluban rövid idő alatt alakult ki olyan veszély- helyzet, ami a kitelepítés szükségességét is felvetette. Gyors helyzetfelismerés után mie­lőbb cselekedni kellett. A helyi vezetés, az ön­kéntesek, a katasztrófavédők, a polgári véde­lem együtt dolgozott a veszélyek elhárításán. Kómár Jánosáé, a község polgármestere mond­ta el tegnap, hogy a rengeteg csapadékkal a pa­tak ugyan elbírt, de az elvezető árkok nem, így mielőbb neki kellett látni a védekezésnek. Ezer homokzsákot helyeztek a kritikus he­lyekre, hogy a domboldalról lezúduló víztö­megtől megvédjék a lakosokat, százötven ház és háromszáz itt élő volt érintett. Elöntött pincéket és kerteket, iszappal feltöltődött árkokat hagyott maga után a fel­hőszakadás, sőt van olyan falurész, ahol épületbe is bement a víz, kitelepíteni végül senkit sem kellett. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság tájékoztatása szerint öt utcában vé­gezték a védekezési munkálatokat, ebben har­minc önkéntes, negyven közmunkás, továbbá polgári védelmi szakegységekbe osztott ötven személy is részt vett. Munkájukat két munka­gép segítette. Az igazgatóság részéről a hely­színen volt Faragó Sándor a Salgótarjáni Ka­tasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője, Csépe Zsolt, a Pásztói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka, a járási védelmi bizottság katasztrófavédelmi elnök- helyettese, valamint Domokos Lajos, a Pász­tói Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság kataszt­rófavédelmi megbízottja. Tegnap megkezdték a károk felmérését a településen. ** 4. * ‘ I V ‘ • n\\ * Salgótarján ftPOUO MOZI máj. 30-jún. 5.15.30 20.00 A FÖLD UTÁN (§) amerikai akció-scifi jún. 6-12.17.45 MÁSNAPOSOK 3 (§) szinkronizált amerikai filmvígjáték június 6. 15.00 SVDÖK 15.00 ANIME KLUB 17.00 HIP-HOP BREAK TEAM június 6. 15.00 BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR Fiókkönyvtárának nyitva tartása 19.00 AEROBIK A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készüli További proyramo!; www.stkult.info honlapon HIRDETÉS JUT STÉCÉ k -uH» ^ j M9SSN8ESBE2V «SEI PSKSAMSKNä Mll\ \ T\R1 \N Hl IHM v KIK IOK: 9 : mi rrvrrk .;<nm \T 9 'Li.; t ,1.1 v\\(.01 \ R .1 V V 1 ti I Í R 5. m! fov »: i f -m^ 11: Már júniustól huszonnégy százalékkal olcsóbb a víz Ugyan csak az év második felében lép életbe az a kormányzati döntés a 10 százalékos rezsicsökken­tésről, Salgótarjánban és környékén már júniustól lényegesen kevesebbet kell fizetni a vízdíjért, ezen 24 százalékot spórol a lakosság - jelentette be Székyné dr. Sztrémi Melin­da (Fidesz-KDNP, Salgó­tarján polgármestere szer­dán, sajtótájékoztatón. T. L. ______________________ Sa lgótarján. Amint arról már beszámoltunk: az országban ed­dig Salgótarján és környékén fi­zette a lakosság az egyik legma­gasabb összeget az ivóvízért (köb­méterenként 725 forint), illetve a csatornamű használatáért (köb­méterenként 400 forintot). Álla­mi szerepvállalással ezért dolgoz­ta ki a vízmű-hálózat tulajdonosa (többségében a salgótarjáni, ki­sebbségben a szomszédos mint­egy harminc önkormányzat), hogy saját hatáskörben 100 fo­rinttal megfejelik az állami, 72,5 forintos vízdíjcsökkenést. Erről, valamint a helyi vízművek mű­ködtetési jogának az államra ru- házásáról a múlt csütörtöki ülé­sén döntött Salgótarján közgyűlé­se. A döntést a tulajdonosi köz­gyűlésen a többi önkormányzat is támogatta. A nógrádi megyeszékhely pol­gármestere tegnap bejelentette: az önkormányzati döntés a víz- díj-számla 14 százalékos csök­kentését jelenti, ami már a júni­usi számlán is jelentkezni fog. Ugyanakkor az új üzemeltető, az állami tulajdonú Észak-magyar­országi Regionális Vízművek (ÉRV) is vállalta, hogy ugyanek- kortól, vagyis a kötelezőtől egy hónappal korábban érvényesíti a rezsicsökkentést, így a júniusi számlán itt már köbméteren­ként 172 forinttal, azaz 24 száza­lékkal lesz olcsóbb a víz. A csa­tornadíjért ebben a térségben is 10 százalékkal kell majd keve­sebbet fizetni, azt azonban csak júliustól tudják érvényesíteni. Székyné dr. Sztrémi Melinda hozzátette:az országos átlagnál jóval magasabb rezsicsökkentést az önkormányzati szándékon és az állami szerepvállaláson túlme­nően az tette lehetővé, hogy az önkormányzat visszavásárolta a csatornamű társaságukban tulaj­donostárssá lett francia Veolia ér­dekeltségét, s ezzel az adás-vétel­lel az önkormányzat egy számá­ra „rendkívül kedvezőtlen szer­ződés végére tett pontot”. Emlé­keztetett rá, hogy az 10,4 százalék tulajdonjogával és mindössze egy 7,8 millió forintos tőkebefektetés­sel az évek során félmilliárd fo­rint bevételhez jutott. A polgármester kifejtette: az­zal, hogy a víz-, és csatornaháló­zatuk üzemeltetését júniustól az állami ÉRV-nek 15 évre átadták, s tárgyalnak azok eladásáról, a hálózati vezetékrendszer to­vábbra is az önkormányzatoké marad. Aminek karbantartása és annak költsége az ÉRV-t ter­heli, a cég ráadásul bérleti díjat fizet ezért, vízhálózat esetében évi 80, csatornahálózat eseté­ben pedig 50 millió forintot, amit hálózatfejlesztésre fordít­hatnak a jövőben. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha 2008-ban a szocialisták támogatják a regi­onális területfejlesztési tanács­ban azt a 3,5 milliárd forintos beruházási tervet, amely az el­öregedett vízhálózat cseréjét cé­lozta meg, a fejlesztés, a karban­tartás és a gyakori csőtörés ma már nem jelentene ilyen problé­mát a vidékünkön. A sajtótájékoztatón a polgár- mester megerősítette az ÉRV ve­zérigazgatójának ígéretét is, mi­szerint a helyi víz- és csatorna- művek dolgozóit változatlan jog­viszonyban és teljes létszámban átveszi az új szolgáltató, Sőt, be­jelentette: akár még foglalkozta­tás-bővítést is hozhat a váltás, hisz a cég egy helyi központ ki­alakítását tervezi a nógrádi me­gyeszékhelyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom