Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)

2013-06-01 / 125. szám

nwrvmj wjirp ni. JL JEjj •. EVANGÉLIKUS ÉLET Többek között a nógrádi evangélikus kórus is énekelt a zsúfolásig megtelt templomban A balassagyarmatiak is a fellépők között voltak Igazi örömünnepe volt a nógrádi evangélikusok­nak május 20-án, Pün­kösd hétfő délutánján. Vanyarcra gyülekeztek az egyházmegye énekkarai, hogy a legcsodálatosabb hangszeren, az énekhan­gon kórusban dicsérjék az Istent. Vanyarc. Szám szerint tíz kórus töltötte meg zsúfolásig a vanyarci evangélikus templomot: Balassa­gyarmat, Bánk, Galgaguta, Kétbodony, Luciáivá, Nógrád, Ősagárd, Sámsonháza, Szügy és Vanyarc énekkarai. Az énekkaro­sokon kívül szép számmal érkez­tek érdeklődők is, akik csak egy­szerűen átadták magukat az ének és zene élvezetének, s talán kedvet kaptak arra is, hogy a maguk gyü­lekezetében énekkart szervezze­nek a jövőben. Az 1999-ben első ízben Balassa­gyarmaton megtartott megyei énekkari találkozót követően az idei immár a tizenötödik volt a sor­ban. Hálát adhatunk Istennek, hogy ő maga is akarja ezeket az énekes találkozókat, és minded­dig megtartotta közösségeinket, erőt ad, és Szentleikével lelkesít minket az éneklésre. A helyi lelkész - e sorok írója - Lukács-evangéliuma alapján hir­dette az Igét. Jézus így szólt Péter­hez: „Simon, Simon! íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. De én imádkoztam' érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. Te azért idővel megtérvén, a te atyádfiáit erősítsed.” 22,31-32 Mi keresztyének nem az ameri­kai játékfilmek magányos szuper­hősei vagyunk. Egyedül gyengék vagyunk, csak idő kérdése és elbu­kunk, mert az ördög tényleg nem alszik. De van reménységünk, mert nem vagyunk egyedül. Jézus imádkozik értünk, hogy el ne fo­gyatkozzon a hitünk a különféle bajok, terhek és kísértések között. Ugyanakkor társakat is ad mel­lénk, egyszer ők erősítenek min­ket, máskor mi erősítjük őket. Az énekkarok is ezt a csodát élhetik át Egymást támogató és hordozó közösség vagyunk s középen ott áll közöttünk a feltámadott Úr. Jó dolog neki énekelni mind­azért, amit velünk és értünk tett. Ő maga is a tanítványaival együtt dicséreteket énekelve ment ki az Olajfák hegyére, elfogatásának színhelyére. A szent ének erőfor­rás a szenvedés elviseléséhez is. Találkozónk lényege tehát egy­más hitbeli megerősítése volt, és meg is tapasztaltuk, mennyire jó együtt, egy szívvel, egy szájjal ma­gasztalni Urunkat. Minden énekkar három mű­vel készült. Széles volt a reperto­ár. A barokk négyszólamú kó­rusművektől egészen a mai ma­gyar vagy éppen finn egy-, vagy kétszólamú keresztyén könnyű­zenéig terjedt a skála. Voltak kó­rusok, melyek hangszeres támo­gatást is, kaptak: orgona, szinte­tizátor, gitárok, hegedű, fuvola. Mindenki a maga kincseit, lel­kesedését és tudását hozta. Jó volt egymást hallani, egy­mástól tanulni, ötleteket meríte­ni, kottákat cserélni. Szüksé­günk van egymás zenéjére, és azt gondolom, hogy a „tömegél­ményre” is. Megtapasztalhattuk, hogy egy hatalmas közösség ré­szei vagyunk. Ez az éneklő kö­zösség egyszer majd a menny­ben fog kiteljesedni, ahol min­den nép és nemzet tagjai együtt fogják magasztalni az Urat. Ennek jó előízét vehettük Pün­kösd hétfőn Vanyarcon, Isten le­gyen áldott érte! Sokan vagyunk és még többen leszünk! Szabó András esperes, Vanyarc Mi a dolgunk? Keresztényként felada­tot kaptunk Isten üdvö­zítő tervében. A gond ott kezdődik, amikor a saját dolgunk helyett inkább Isten munkáját akarjuk elvégezni. „Az Úr Jézus pedig, miután ezeket mondta nekik, felemel­tetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült Azok (Kidig elmen­tek, hirdették az igét mindenütt, az Űr pedig együtt munkálko­dott velük, megerősítette az ige­hirdetést a nyomában járó jelek­kel.” (Mk 16,19-20) Márk evangéliumának utolsó mondatai az együtt munkálko­dás ígéretét tartalmazzák. A missziói parancs és az azt köve­tő mondatok kijelölik a felada­tunkat a világban. Jézus ezek­kel a szavakkal küldi el a tanít­ványokat: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremt­ménynek.” (Mk 16,15) Az evangéliumot hirdető ta­nítványokkal együtt munkálko­dott Jézus, aki megerősítette az igehirdetésüket úgy, hogy az emberi szavakat isteni erővel töltötte be. Különféle csodák és jelek követték a bizonyságtétele­ket, amelyek hatására rengete­gen tértek meg. Ennek a külön­legesen termékeny egyházi idő­szaknak az egyik legnagyobb titka, hogy mindenki tudta és tette is a dolgát. A hatékonyság kulcsa ez, legyen szó akár em­berek, akár Isten és ember kö­zötti együttműködésről. Minden közösen végzett munka addig működőképes, amíg mindenki teszi a dolgát Az ember vállalá­sa Jézus szavainak továbbadá­sa és a bizonyságtétel, vagyis an­nak elmondása, hogy' miért hisz Jézusban. Isten vállalása ebben az együttműködésben ma is ugyanaz, mintáz apostolok ide­jében volt: erejét adja az emberi szóhoz, hogy az valóban meg­szólító és lélekig hatoló legyen. A mi dolgunk az evangélium hirdetése és a bizonyságtétel, amit viszont előszeretettel ha­gyunk Istenre. Sokat imádko­zunk azért, hogy terjedjen az evangélium. Nem mintha nem kellene ezért imádkozni, de az biztos, hogy ha többet lieszél- nénk róla, akkor gyorsabban is terjedne. A munkának ezt a ré­szét ugyanis teljes mértékben ránk bízta Jézus. Ne cseréljük fel a feladatokat, abból semmi jó nem származik. Tegye min­denki a dolgát, mert ez az örömhír terjedésének leghaté­konyabb módja, ahogy az apos­tolok korában is volt. Ezen emberi küldetésünk ér­telmében tartunk a Kétbodonyi Evangélikus Gyülekezet szerve­zésében június első hétvégéjén egy evangelizációs sorozatot Jé­zus él!” címmel. Dicsőfl Balázs protestáns teológus hirdeti az igét június elsején, szombaton 17 órakor, valamint a vasárnap, 10.30 órakor kezdődő istentiszte­leten a kétbodonyi evangélikus templomban. Még nem késő út­nak indulni a szombat délutáni alkalomra sem: szeretettel vár­juk a kedves olvasót is! Gombor Krisztián lelkész, Kétbodony Testvéri találkozó az ökumené jegyében Az ökumenikus istentisztelet hagyományosan téli mű­faj. A kiírás szerint január harmadik hetére esik, ek­kor gyűlnek össze a katolikus, református, evangéli­kus egyházak képviselői, hogy közösen hallgassák Is­ten igéjét, együtt énekeljenek és imádkozzanak. Ezt a rendet kissé megtörve immár hagyományosnak mond­ható az a rétsági ökumenikus istentisztelet, amire nem a téli zimankóban, hanem Szentháromság vasár­napján kerül sor, így az mindig május-június hónap egyik kellemes vasárnap délutánjára esik. Rétság. Ez az alkalom nem csak abban más, mint a január­ban megszokott, hogy nem a hideg templomokban gyűlünk össze, hanem azért is, mert itt nemcsak az imahét programja kerül elénk, hanem megszólal az egyházi esztendő üzenete is, valamint megemlékezünk a ró­mai katolikus egyház számára fontos aktuális éves témáról is. így e három gondolatkör kü­lönleges szövetet ad útravalóul az összegyülekezett egyházta­goknak. Az idei év kérdése az volt, hogy mit kíván tőlünk az Isten?. És a választ az indiai kereszté­nyek ajánlására János harmadik leveléből igyekeztünk megtalál­ni, miszerint „Jézussal élni, Jé­zus és egymás barátaiként”. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha van hitünk. Ezzel kapcsolódtunk ahhoz a gondolatkörhöz, amit a Hit éve jelent az idén. Tóth Ferenc rétsági plébános a hívő Máriát hozta elénk példa­ként igehirdetésében, míg Molnárné Tóth Erzsébet reformá­tus lelkész a Szentháromság té­makörét magyarázta egy szent- háromsági áldás segítségével. Az alkalmat a szentháromságról szó­ló énekek tették bensőségesebbé. Az istentisztelet végén a gyü­lekezet kivonult a templom mel­letti térre, ahol a Szentháromság szobor mellett közösen elimád- koztuk a Szentháromság-litáni­át. Mivel az időjárás is kedvező volt, ezért kötetlen együttlét, sze- retetvendégség következett a templom melletti parkban, amely ugyancsak erősítette a testvéri szálakat a gyülekezetek tagjai között. Legközelebb a téli hidegben találkozunk ebben a közösség­ben, ám akkor az evangélikusok lesznek a házigazdák. A Szent- háromság ünnepét viszont már jövő évre is előjegyeztük képze­letbeli naptárunkban. Zsugyel Kornél lelkész, Bánk-Rétság Nem vagyunk egyedül...

Next

/
Oldalképek
Tartalom