Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)
2013-06-01 / 125. szám
nwrvmj wjirp ni. JL JEjj •. EVANGÉLIKUS ÉLET Többek között a nógrádi evangélikus kórus is énekelt a zsúfolásig megtelt templomban A balassagyarmatiak is a fellépők között voltak Igazi örömünnepe volt a nógrádi evangélikusoknak május 20-án, Pünkösd hétfő délutánján. Vanyarcra gyülekeztek az egyházmegye énekkarai, hogy a legcsodálatosabb hangszeren, az énekhangon kórusban dicsérjék az Istent. Vanyarc. Szám szerint tíz kórus töltötte meg zsúfolásig a vanyarci evangélikus templomot: Balassagyarmat, Bánk, Galgaguta, Kétbodony, Luciáivá, Nógrád, Ősagárd, Sámsonháza, Szügy és Vanyarc énekkarai. Az énekkarosokon kívül szép számmal érkeztek érdeklődők is, akik csak egyszerűen átadták magukat az ének és zene élvezetének, s talán kedvet kaptak arra is, hogy a maguk gyülekezetében énekkart szervezzenek a jövőben. Az 1999-ben első ízben Balassagyarmaton megtartott megyei énekkari találkozót követően az idei immár a tizenötödik volt a sorban. Hálát adhatunk Istennek, hogy ő maga is akarja ezeket az énekes találkozókat, és mindeddig megtartotta közösségeinket, erőt ad, és Szentleikével lelkesít minket az éneklésre. A helyi lelkész - e sorok írója - Lukács-evangéliuma alapján hirdette az Igét. Jézus így szólt Péterhez: „Simon, Simon! íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. De én imádkoztam' érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. Te azért idővel megtérvén, a te atyádfiáit erősítsed.” 22,31-32 Mi keresztyének nem az amerikai játékfilmek magányos szuperhősei vagyunk. Egyedül gyengék vagyunk, csak idő kérdése és elbukunk, mert az ördög tényleg nem alszik. De van reménységünk, mert nem vagyunk egyedül. Jézus imádkozik értünk, hogy el ne fogyatkozzon a hitünk a különféle bajok, terhek és kísértések között. Ugyanakkor társakat is ad mellénk, egyszer ők erősítenek minket, máskor mi erősítjük őket. Az énekkarok is ezt a csodát élhetik át Egymást támogató és hordozó közösség vagyunk s középen ott áll közöttünk a feltámadott Úr. Jó dolog neki énekelni mindazért, amit velünk és értünk tett. Ő maga is a tanítványaival együtt dicséreteket énekelve ment ki az Olajfák hegyére, elfogatásának színhelyére. A szent ének erőforrás a szenvedés elviseléséhez is. Találkozónk lényege tehát egymás hitbeli megerősítése volt, és meg is tapasztaltuk, mennyire jó együtt, egy szívvel, egy szájjal magasztalni Urunkat. Minden énekkar három művel készült. Széles volt a repertoár. A barokk négyszólamú kórusművektől egészen a mai magyar vagy éppen finn egy-, vagy kétszólamú keresztyén könnyűzenéig terjedt a skála. Voltak kórusok, melyek hangszeres támogatást is, kaptak: orgona, szintetizátor, gitárok, hegedű, fuvola. Mindenki a maga kincseit, lelkesedését és tudását hozta. Jó volt egymást hallani, egymástól tanulni, ötleteket meríteni, kottákat cserélni. Szükségünk van egymás zenéjére, és azt gondolom, hogy a „tömegélményre” is. Megtapasztalhattuk, hogy egy hatalmas közösség részei vagyunk. Ez az éneklő közösség egyszer majd a mennyben fog kiteljesedni, ahol minden nép és nemzet tagjai együtt fogják magasztalni az Urat. Ennek jó előízét vehettük Pünkösd hétfőn Vanyarcon, Isten legyen áldott érte! Sokan vagyunk és még többen leszünk! Szabó András esperes, Vanyarc Mi a dolgunk? Keresztényként feladatot kaptunk Isten üdvözítő tervében. A gond ott kezdődik, amikor a saját dolgunk helyett inkább Isten munkáját akarjuk elvégezni. „Az Úr Jézus pedig, miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült Azok (Kidig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Űr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” (Mk 16,19-20) Márk evangéliumának utolsó mondatai az együtt munkálkodás ígéretét tartalmazzák. A missziói parancs és az azt követő mondatok kijelölik a feladatunkat a világban. Jézus ezekkel a szavakkal küldi el a tanítványokat: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15) Az evangéliumot hirdető tanítványokkal együtt munkálkodott Jézus, aki megerősítette az igehirdetésüket úgy, hogy az emberi szavakat isteni erővel töltötte be. Különféle csodák és jelek követték a bizonyságtételeket, amelyek hatására rengetegen tértek meg. Ennek a különlegesen termékeny egyházi időszaknak az egyik legnagyobb titka, hogy mindenki tudta és tette is a dolgát. A hatékonyság kulcsa ez, legyen szó akár emberek, akár Isten és ember közötti együttműködésről. Minden közösen végzett munka addig működőképes, amíg mindenki teszi a dolgát Az ember vállalása Jézus szavainak továbbadása és a bizonyságtétel, vagyis annak elmondása, hogy' miért hisz Jézusban. Isten vállalása ebben az együttműködésben ma is ugyanaz, mintáz apostolok idejében volt: erejét adja az emberi szóhoz, hogy az valóban megszólító és lélekig hatoló legyen. A mi dolgunk az evangélium hirdetése és a bizonyságtétel, amit viszont előszeretettel hagyunk Istenre. Sokat imádkozunk azért, hogy terjedjen az evangélium. Nem mintha nem kellene ezért imádkozni, de az biztos, hogy ha többet lieszél- nénk róla, akkor gyorsabban is terjedne. A munkának ezt a részét ugyanis teljes mértékben ránk bízta Jézus. Ne cseréljük fel a feladatokat, abból semmi jó nem származik. Tegye mindenki a dolgát, mert ez az örömhír terjedésének leghatékonyabb módja, ahogy az apostolok korában is volt. Ezen emberi küldetésünk értelmében tartunk a Kétbodonyi Evangélikus Gyülekezet szervezésében június első hétvégéjén egy evangelizációs sorozatot Jézus él!” címmel. Dicsőfl Balázs protestáns teológus hirdeti az igét június elsején, szombaton 17 órakor, valamint a vasárnap, 10.30 órakor kezdődő istentiszteleten a kétbodonyi evangélikus templomban. Még nem késő útnak indulni a szombat délutáni alkalomra sem: szeretettel várjuk a kedves olvasót is! Gombor Krisztián lelkész, Kétbodony Testvéri találkozó az ökumené jegyében Az ökumenikus istentisztelet hagyományosan téli műfaj. A kiírás szerint január harmadik hetére esik, ekkor gyűlnek össze a katolikus, református, evangélikus egyházak képviselői, hogy közösen hallgassák Isten igéjét, együtt énekeljenek és imádkozzanak. Ezt a rendet kissé megtörve immár hagyományosnak mondható az a rétsági ökumenikus istentisztelet, amire nem a téli zimankóban, hanem Szentháromság vasárnapján kerül sor, így az mindig május-június hónap egyik kellemes vasárnap délutánjára esik. Rétság. Ez az alkalom nem csak abban más, mint a januárban megszokott, hogy nem a hideg templomokban gyűlünk össze, hanem azért is, mert itt nemcsak az imahét programja kerül elénk, hanem megszólal az egyházi esztendő üzenete is, valamint megemlékezünk a római katolikus egyház számára fontos aktuális éves témáról is. így e három gondolatkör különleges szövetet ad útravalóul az összegyülekezett egyháztagoknak. Az idei év kérdése az volt, hogy mit kíván tőlünk az Isten?. És a választ az indiai keresztények ajánlására János harmadik leveléből igyekeztünk megtalálni, miszerint „Jézussal élni, Jézus és egymás barátaiként”. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha van hitünk. Ezzel kapcsolódtunk ahhoz a gondolatkörhöz, amit a Hit éve jelent az idén. Tóth Ferenc rétsági plébános a hívő Máriát hozta elénk példaként igehirdetésében, míg Molnárné Tóth Erzsébet református lelkész a Szentháromság témakörét magyarázta egy szent- háromsági áldás segítségével. Az alkalmat a szentháromságról szóló énekek tették bensőségesebbé. Az istentisztelet végén a gyülekezet kivonult a templom melletti térre, ahol a Szentháromság szobor mellett közösen elimád- koztuk a Szentháromság-litániát. Mivel az időjárás is kedvező volt, ezért kötetlen együttlét, sze- retetvendégség következett a templom melletti parkban, amely ugyancsak erősítette a testvéri szálakat a gyülekezetek tagjai között. Legközelebb a téli hidegben találkozunk ebben a közösségben, ám akkor az evangélikusok lesznek a házigazdák. A Szent- háromság ünnepét viszont már jövő évre is előjegyeztük képzeletbeli naptárunkban. Zsugyel Kornél lelkész, Bánk-Rétság Nem vagyunk egyedül...
