Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)
2013-06-29 / 149. szám
MÉLYINTERJÚK Galambos Lajos: „Mindig a rokonaim voltak a legirigyebbek a sikereimre" „A tágabb családban nagy széthúzás van. Mindig a rokonaim voltak a legirigyebbek a sikereimre. Azzal persze nem foglalkoznak, hogy mennyi meló van a siker mögött. Mindegy, más helyett nem lehetek boldog. Boldog vagyok én a saját kis családommal és a testvéremmel. Mindenki oldja meg az életét, én senkiét nem fogom.” Sándor András- Azt mondtad a telefonban, csak két órát aludtál az éjjel- Különleges éjszakám volt A kisebbik fiam, Istvánka nem tudott aludni, ezért átjött a szobánkba. A feleségem már elaludt, de a fiammal sokáig beszélgettünk. Aztán, mivel épp a bátorsághoz szoktatom a gyerekeket, hogy ne féljenek, kimentünk még éjjel a sötétbe sétáim egy kicsit Igazi éjszakai kaland volt ez, és mindketten nagyon élveztük. A reggel is csodásán indult: háromnegyed hétkor együtt teázott az egész család.- Az egyik legelőkelőbb ötcsillagos szálloda kávézóba hívtál. Miért pont itt találkoztunk?- Két oka van ennek. Egyrészt a belváros kellős közepén vagyunk, s mivel keddi napon beszélgetünk, este még a barátaimmal is találkozom valahol a közelben, hiszen mindig kedden tartjuk az úgynevezett „fiús napunkat”. Másrészt úgy sejtem, magadtól te úgysem jönnél be ide.- Ezt jól gondolod. Te gyakran megfordulsz itt?- Igen. Szeretek magasan pozícionált helyekre beülni. De már akkor is is így volt, amikor csak pár forint volt a zsebemben.- Vagyis szerinted ez nem úri passzió.- Miért lenne az? Ezek az épületek értünk vannak. És nem csak úgy, hogy kívülről megnézzük őket. Be kell ülni, inni kell egy teát. Nézz szét: gyönyörű a berendezés, pompa van a szálloda minden egyes szegletében. Ezeket nekünk építették azért, hogy használjuk. És nem kell feltétlenül súlyos tízezreket fizetnünk, mert egyszer megengedtük magunknak, hogy itt kávézzunk, vagy teázzunk. Tudtad, hogy itt adják a világ legjobb teáját?- Honnan tudtam volna? Drága?- Micsoda? A tea? A tea nem drága.- De itt nem is olcsó.- Ötszáz forint körül lehet. Azért ez egy átlagembernek is megfizethető. Egy teát bárki megengedhet itt magának. De elárulom, a tea még a világ legdrágább szállodájában, Dubaiban, a Burj A1 Arabban sem drága.- Te mióta jársz ilyen helyekre?- Egy ideje szerencsére megengedhetem magamnak. De az első alkalomra is pontosan emlékszem, amikor életemben először láttam belülről hasonló exkluzív szállodát. A Duna Korzónál történt, 1975-öt írtunk. Te még akkor meg sem születtél. Én is kicsi gyerek voltam, és a németországi rokonainkkal elmentünk egy szállodába. Kisétáltunk a teraszra. Mivel hol magyarul, hol németül beszéltünk, odajött hozzánk egy pincér, hogy ide csak külföldi vendégek jöhetnek be. Majd amikor meghallotta, hogy németül is kommunikálunk, elnézést kért. Nem voltam több mint 13 éves, de nagyon rosszul esett. Miért ez a megkülönböztetés? Persze az egy nagyon más rendszer volt akkor. Mindenesetre azóta vallom: ezeket a gyönyörű épületeket mindenkinek joga van használni!- Alig beszélgetünk öt perce, de már témánál vagyunk.- Milyen témánál?- A pénznél Hiszen egy ilyen szállodát mindenki a jómóddal párosít. Ahogyan a neved hallatán is sokaknak a pénz jut eszébe először a muzsika mellett- Ezt sajnálom. Jó volna, ha ez nem így lenne.- Azt gondoltam, tudatosan kommunikáltad az elmúlt években, hogy jómódban élsz.- Nem. Az emberek nem buták. Mivel többször leírták már, hogy hárommillió CD-t és kazettát adtam el pályafutásom során, s az abból szerzett bevételeimet befektettem, így nagyjából sejtik, hogy nincsenek filléres gondjaim. De ez sem törvény- szerű hisz annyi rossz példát láttam már magam körül, pályatársakat, akik szétszórták a bevételeiket Én inkább befektettem. Több mint húsz éve ingatlanfejlesztéssel foglalkozom a zene mellett, de a mai napig keresett művész vagyok: tavaly 120 fellépésem volt országhatáron innen és túl. Lehetőségként fogom fel az életet, és soha nem volt büdös a munka.- Amikor megérkeztem, láttam, hogy épp névjegykártyát cseréltél valakivel a bejáratnál.- Csak én kaptam egyet az illetőtől, akiről egyébként azt sem tudom, hogy kicsoda, csak odajött hozzám. Én nem tudtam neki adni, nekem ugyanis nincs.- Soha nem is volt?- Csak egyetlenegyszer életem során. A cégvezetőm csináltatta.- Mi volt ráírva?- Galambos Lajos, a Lajcsi. Ennyi.- Most mit írnál rá, ha lenne?- Galambos Lajos vállalkozó. Egy bátor vállalkozó vagyok, aki szeret kockáztatni. És egész életében ezt tette. Egyébként azóta ezen a témán jár az agyam, amióta a pénzt említetted. Tényleg ezzel azonosítanának az emberek? Nem is értem, hiszen egyáltalán nem vagyok anyagias.- Ennyire érdekel, hogy mit gondolnak rólad az emberek? Tényleg bánt?- Furcsállom. Mindenki előtt szabad az út. Mindenki úgy alakítja az életét, ahogyan csak szeretné. Soha nem keseregtem a körülményeken, és a kilátástalanabb korszakokban sem adtam fel.- Pedig a zenészek imádnak keseregni.- Sosem érdekelt, mit csinálnak mások. Az az ő életük. Keseregjenek csak! Én vízöntő jegyben születtem, ezért egész életemben optimista voltam. Annak ellenére is, hogy egy zenész pályafutása kiszámíthatatlan. Van, amikor nagyon keveset keres, és van olyan korszak, amikor hihetetlenül sokat. Olyan is előfordul, hogy megreked a karrier, és hirtelen nem jön több pénz. A legtöbben ilyenkor kétségbe esnek. Én soha nem keseregtem. Tényleg lehetőségként fogom fel az életet. Azt is jó lehetőségnek tartottam, amikor a Sugár előtt muzsikáltam. És azt is, amikor a főiskola mellett éjszakánként dolgoztam. Vecsésen volt egy éjszakai bár, ahol osztrákoknak zenéltem. Akkor épült Ferihegy 2, s az építkezés fővállalkozója egy osztrák cég volt. Hétig dolgoztak az emberek, nyolcra jöttek a bárba, én pedig éjfélig muzsikáltam. Az akkori gázsim tízszeresét is megkerestem azon a helyen. Később természetesen ezt a pénzt is befektettem. Persze a főiskolán nem nézték jó szemmel az éjszakai ténykedésemet. A tanáraim folyton szívattak. Ott is akartam hagyni, de mivel édesapámnak megígértem, hogy diplomát szerzek, miatta végigcsináltam. Lajcsiből. Továbbá azt is a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjam szétesni a családot. Folyton azt ismételgette, „soha ne felejtsd el, hogy ketten vagytok!” Ezzel természetesen a testvéremre, Pisti öcsémre célzott. Apukám félt attól, hogy ha ő már nem lesz, egymásnak esünk majd, és háborúzni kezdünk. Pedig eszünkbe sem jutott volna, hiszen Pistivel mindig jó testvérek voltunk. Jóban-rosszban osztozunk azóta is, sőt, szerencsére inkább jóban. A kórházi ágyán édesapám két dologra figyelmeztetett még. Egyrészt megkért, hogy legyek türelmesebb édesanyámhoz, másrészt a szórakoztatóipar buktatóitól is óvott. Korábban hajlamos voltam anyukámat egy „jól van már”-ral elintézni, ha éppen zaklatottabb időszakban talált meg valamilyen észrevétellel, s ez apunak nagyon rosszul esett. A Dá- ridó-béli tündöklésemet pedig eleve kételyekkel fogadta. Azt mondta, senkiben se bízzak, csak magamban, mert a népszerűség miatt hozzám csapódott sok barát előbb-utóbb úgyis el fog árulni.- Az édesapádnak tett ígéretből mindent betartottál?- Igen. Pisti öcsém nem csak a testvérem, de a barátom is. Ma este még vele is találkozom. Nemrég szerveztünk a gyerekeinkkel és a feleségeinkkel közösen egy nagy erdei kirándulást. Bekötöttük a gyerekek szemét és rönköket kellett keresni. És ez egy fél forintos program volt. Olyan jól éreztük magunkat, mint még soha. Ketten találtuk ki, és a forgatókönyvet is együtt írtuk a gyerekeknek. Nagy móka volt.- Mesélted korábban, hogy széthúzás van a családodban.- A tágabb családban igen. Mindig a saját rokonaim voltak a legirigyebbek a sikereimre. Azzal persze nem foglalkoznak; hogy mennyi meló van a sikerek mögött. És esetleg mennyi kudarc. Mindegy, más helyett nem lehetek boldog. Boldog vagyok én a saját kis családommal és a testvéremmel. Mindenki oldja meg az életét, én senkiét nem fogom. -Átnéztem néhány régi cikket rólad, mielőtt idejöttem. Furcsa, hogy amíg nem volt a nagy, gyomorgyűrűs, látványos fogyásod, soha nem beszéltél az elhízásodról Aztán visszajöttek a kilók, és újra nem téma a testsúly...- Miről kellene beszélnem? Hogy kövér vagyok?- Akár. Koraszülöttként alig két kilóval jöttél a világra, és sokáig vézna gyerek voltál Hogyan lett ebből ekkora súly?- Sokáig beteges gyerek voltam, hét hónapra születtem. Ötéves koromig minden létező betegséget elkap- Édesapádnak később mást is ígértél a halálos ágyán.- Jaj... Ez egy szívbemarkoló téma. Igen, több dolgot is kért, és mindenre meg kellett esküdnöm neki. És tudod mi a furcsa? Hogy mostanában egyre többször jut eszembe az az évekkel ezelőtti februári este, amikor édesapám remegő hangon hívott a kórházból. A Transzplantációs Klinikán feküdt, s a tévéhíradóban látta, hogy megölték a barátomat, Fenyő Jánost. Azt mondta, „Kisfiam, ugye nincs semmi bajod? Azonnal gyere be, hogy láthassam, egyben vagy-e!” Rohantam hozzá. Ha tudtam volna, hogy akkor beszélgetünk utoljára...- Miről beszélgettetek?- Szinte mindenről. Egyfajta végrendeletet mondott szóban. Először is meg kellett neki ígérnem, hogy eladom az autómat, hiszen pontosan ugyanolyan kocsim volt, mint szegény Fenyőnek. Ezért is izgult apám értem annyira. Szerinte akár össze is téveszthettek volna bennünket. Meg kellett neki esküdnöm, hogy soha nem fogom beleütni az orromat a politikába, mert az nem vezet jó útra. Bevallom, akkor nem is értettem, miért mondja ezt. Csak később derült ki, hogy a kórházban egyfolytában azt haj- togatták neki a be- tegek, hogy milyen jó politikus lenne tam, rendkívül gyenge volt a szervezem. Valamennyi ételt én kaptam meg először, nem pedig az öcsém, mert fontos volt, hogy megerősödjek. De ez sem volt egyszerű, mert nem akartam enni. Vasárnaponként, a családi ebédnél mindig nekem kellett először ennem. Volt, amikor ettem, volt, amikor nem. Minden falatot, úgy kellett belém könyörögni. A szüleim addig erőltették, amíg csak megszerettem az ízeket. És be is hoztam a lemaradást... Ennyi, amit el tudok mondani erről. Hagyjuk ezt a témát! Egyébként ma már nem zavar a súlyom, ha erre gondolsz. Volt, amikor zavart, de nem akarok meghalni azért, hogy vékony legyek.- Ezt hogy érted?- A gyomorgyűrűs korszakomban eljött egy pont, amikor az induló súlyomnál 30 kilóval kevesebbet mutatott alattam a mérleg. Ekkor még kifejezetten energikusnak éreztem magam, de a mínusz 40 felé közeledve egyre erőtlenebb lettem, 50-nél pedig már a lábaim is remegtek. Egy szerbiai koncertünkön az első óra után le kellett mennem a színpadról. Annyira elhagyott az erőm, hogy alig tudtam lebotorkálni. Szédültem, kivert a víz, a lábaimból kiment minden erő. Pedig azt megelőzően 3-4 órákat is végigzenéltem úgy, hogy le se jöttem a színpadról, csak álltam vagy táncoltam. Ekkor orvoshoz fordultam, aki azt mondta, nem vagyok normális. Azonnal energiabevitelre utasított, s ekkor visz- szatértek a szénhidrátok is az életembe. Egy-egy süti, egy kis tojásos nokedli vagy épp vadassal ízesített zsemlegombóc... Egyébként korántsem vagyok annyi kiló, mint régen, sőt...- Senki nem merte a szemedbe mondani, hogy elszaladt veled a ló, és butaságot csinálsz a fogyókúrával?- Senki! Sőt, mindenki adta alám a lovat. Biztattak, dicsérgettek. Egyre el- szántabban diétáztam, megesett, hogy két napig nem ettem semmit, csak vizet ittam. Butaság volt, tudom. De már rend van a fejemben.- Zavar, ha még Lagzi Lajcsiz-nak?- Nem. (nagyon nevet) Ez is életem része. Vidéken hívnak még így az emberek, pedig már évekkel ezelőtt elhagytam ezt a nevet. Általában Galambos uraznak, időnként művész uraznak. Leginkább a Lajcsit szeretem.- Nagyon nézed az órád. Menned kell?- Lassan igen, várnak a fiúk.-Kikők?- A barátaim. Körmendi Peti, Cso- csesz, Bódi Guszti, Hajdú Peti, Pisti öcsém, és a többiek. Minden kedd este találkozunk valahol, és beszélgetünk.- Mikorra fogsz ma hazaérni?- Hajnal egyre. Tényleg, még Bogit is fel kell hívnom, hogy ne várjon...- Mérges lesz?- Nem hiszem. Nagyon türelmes asz- szony. Ha újra kezdeném, ugyanúgy őt választanám társamnak, és a gyerekeim anyjának. Nem bántam meg, hogy 38 évesen családot alapítottam. Imádom a gyerekeimet, ők ébresztettek rá arra, hogy van más fontos dolog is az életben, mint az állandó munka.- Nálatok valóban olyan harmónia van, ahogyan azt évek óta előadod a nyilatkozataidban? A hétköznapok nyilván nem csak rózsaszín felhőkből állnak.- Én nem vetítek. Esküszöm! (nevet, majd a szívére teszi a kezét.) Gyakran meggyanúsítanak azzal, hogy ez a harmónia csak a külvilágnak szól, pedig Isten látja a telkemet, nálunk valóban ilyen idilli minden. Bosszúságok persze minket is érnek, de mivel mindenki pozitív beállítottságú a családban, hamar túllendülünk a nehézségeken. Egyébként is ilyen típus vagyok: mindenben meglátom a jót... t V » » 1 4 j
