Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)
2013-06-25 / 145. szám
2013. JÚNIUS 25., KEDD MAGAZIN! GARAZS UTAZAS ■ GARAZS ■ TUDOMANY&TECHNIKA ■ ELETMOD ■ GASZTRONÓMIA ■ ÉRTÉKŐRZŐ Történelmi esemény, hogy a 30 milliomodik Golf legördült a Volkswagen wolfsburgi gyárának szerelőszalagjáról, ami új rekord minden idők legsikeresebb európai autója történetében. Az „Ős-Golf ’ gyártása 1974 tavaszán vette kezdetét, s azóta az elmúlt 39 esztendő' minden egyes napján átlagosan több mint kétezer Golf - vagyis „Das Auto” - talált gazdára. A 30 milliomodik példány egy Golf TDI BlueMotion; melynek átlagfogyasztása mindössze 3,2 liter 100 kilométerenként, s ezzel az eddig valaha készült legtakarékosabb Golf is egyben. Az elmúlt héten Prof. Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke, hivatalosan is átvette az aktuális Golf 2013-as „Év Autója” kitüntetést a tekintélyes szervezet 60 tagú nemzetközi zsűrijétől. Mint Martin Winterkorn a két eseménnyel kapcsolatban kiemelte: „A Golf története az autók fejlődésének története is egyben. Olyan technikáival, mint az egyes Golf biztonságos fronthajtása, a hármas Golfban bemutatkozott TDI, a négyes Golfnál indult elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESP) és kettős ten- gelykapcsolós sebességváltó, vagy éppen a legújabb generáció szériában kínált másodlagos ütközésvédelme, ez az autó mindig is „demokraüzálta” a műszaki fejlődést. Az optimális biztonság és kényelem, valamint az élvezetes vezetés a Golfnak köszönhetően már nem pénz kérdése. A jubileumi példányt a szombaton sorra kerülő a „Nyílt napjon” mutatják be a wolfsburgi gyár dolgozóinak. GOLF I (1974-1983): „Valóságos forradalommal kezdődött 1974-ben” - emlékszik Klaus Bischoff, a Volkswagen márka vezető formatervezője: „A Bogártól a Golfig vezető út valóban forradalminak számított, a léghűtésű farmotorról a vízhűtésű orrmotorra, illetve a hátsókerék-hajtásról a fronthajtásra való átállás egészen újszerű alapkonstrukciót jelentett. A Volkswagen formatervezői eközben - Giorgio Giugiaro legendás terve alapján - a kerekről a szögletes formákra váltottak.” GOLF II (1983 - 1991): A Golf, amelyben a Volkswagen olyan technikákat indított útjukra, mint a szabályozott katalizátor (1984), a blokkolásgátló (ABS) (1986) és az összkerék- hajtás (1986). E generációjával a modellsorozat végérvényesen legendává avanzsált. „A Golf történetének egyik legfontosabb pillanata volt, amikor a vezetőség az egyes Golf formáinak továbbfejlesztése, s e gének alapján a Golf II megalkotása mellett döntött” - hangsúlyozta Marc Lichte, a Volkswagen első számú karosszéria formatervezője. „Ezzel kezdődött minden, így teremtette meg a Volkswagen a modellsorozat folyamatos fejlesztésének alapjait.” GOLF III (1991 -1997): A harmadik generációval a Volkswagen 1991-ben a biztonság terén nyitott új korszakot. A Golf III volt ugyanis a modellsorozat 1992-től úttörőként első légzsákokkal kínált tagja, másrészt a karosszéria építés jelentős fejlődése az ütközésbiztonsági tulajdonságai tekintélyes javulásához is vezetett. E nemzedék során jelent meg a TDI-motor is a Golf kínálatában (1993). GOLF IV (1997 - 2003): A Volkswagen Csoport akkori vezető formatervezője Hartmut Warkuß idejében kristályosodott ki az a nagy pontosságú dizájn, amely végül a feltörekvő Volkswagen jövője felé mutatta az utat. Napjainkban a Golf IV stílusikonként, s a teljes modellsorozat szempontjából is iránymutató modellként szerepel a szakemberek körében. Ez a Golf A Nissan e-autóval áll jövőre rajthoz ADAM, a beszélő Opel A Nissan bemutatta az úttörő és innovatív ZEOD RC-t - a világ leggyorsabb elektromos meghajtású versenyautóját, amelynek végsebessége meghaladja a 300 km/órát is. A ZEOD RC-t (Zero Emission On Demand Racing Car) a vállalat először a jövő évi 24 órás Le Mans-i futamon indítja. Az elektromos országúti járművek fejlesztésében élen járó Nissan az új elektromos hajtáslánc különböző változatait teszteli, mielőtt visszatérne a világ legrangosabb állóképességi versenyének LM Pl osztályába, hogy - reményei szerint - megszerezze a végső győzelmet. f • lesztés állásáról a Nismo.TV csatornán keresztül. A Nissan a francia Michelin vállalattal lépett partnerségre az új prototípus gumiabroncsainak elkészítéséhez. A két vállalat égyüttműködése már a korábbi Nissan DeltaWing program során is sikeresnek bizonyult. A Clermont-Ferrand-i székhelyű vállalat abroncsai irigylésre méltó teljesítményt értek el a 24 órás Le Mans-i versenyeken, ahol az elmúlt 15 verseny nyertesei mind Michelin abroncsokkal álltak rajthoz. A Nissan ZEOD RC első tesztjei idén nyáron kezdődnek. A Nissan újra a dobogóra tör a 2013-as 24 órás Le Mans-i futam P2 osztályában, ahol a 22 rajtpozícióbók 15-öt Nissan autók foglaltnak el. I Amazonban olyan fejlett tech nikáival, mint az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESC) (1998) vagy a kettős tengelykapcsolós sebességváltó (2002) miatt is jövőbemutatónak bizonyult. GOLF V (2003 - 2008): A Golf, amely kényelmével, dinamikájával és mindenekelőtt minőségével jó néhány középkategóriájú modellt is maga mögé utasított. Hatásosan igazolta a lézerhegesztéssel készült karosszéria szilárdságát a 2003-ban bemutatott Golf V 35 százalékkal megnövelt torziós merevsége. Az első Golf BlueMotion (4,5 1/100 km) 2007-ben ugyancsak a Golf V alapjain született meg. GOLF VI (2008-2012): A szintén lézerhegesztésű karosszéria olya biztonságosnak bizonyult, hogy a maximális, vagyis az ötcsillagos minősítést szferezte meg az EuroNCAP töréstesztjein. A TSI-motorok (high-tech benzines) megjelenése és a turbódízelről (TDI) a common-rail rendszerekre való átállás fokozott menetdinamikai képességek mellett eredményezett alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást. Pozitív értelemben számított éllovasnak e téAz Opel ADAM Intelli- Link infotainment- rendszere most már integrálja a Siri Eyes Free alkalmazást is. Az ADAM vezetőjének menet közben csupán annyi a dolga, hogy utasításokat adjon, és már segít is mindenfélét elintézni az Apple egyedülálló, intelligens asszisztense. ren a második Golf BlueMotion, ez esetben már csupán 3,8 literes átlagfogyasztással 100 kilométerenként. GOLF VII (2012 ÓTA): A hetedik Golf akár 100 kilogrammal is könnyebb lehet elődjénél. Motorváltozattól függően üzemanyag-fogyasztása akár bő 23 százalékkal is az előző nemzedéké alatt alakulhat. E folyamat bajnoka a 30 milliomodik példányként a szerelőszalagról legördülő Golf TDI BlueMotion, 100 kilométerenként mindössze 3,2 literes átlagos üzemanyag-fogyasztással. A Golf VII minden bizonnyal olyan alsó-középkategóriájú autóként vonulhat majd be a történelembe, amelyben új vezetői segédrendszerek egész serege mutatkozott be. Ilyen például a proaktív utasvédelem és a balesetet követő másodlagos ütközéseket megelőző funkció. Ezek olyan technikák, amelyek korábban sokkal inkább a felső- semmint az alsó-közép- kategóriájú modellek kiváltságai lehettek. Ez pedig megint csak nem más, mint a műszaki fejlődés „demokratizálása”... Akinek van iOS 6-kom- patibilis iPhonel telefonja, teljes biztonságban, a kormánykerék gombjáról aktiválhatja a Siri Eyes Free-t, majd hangvezérléssel tudja használni, miközben szeme az úton, keze a volánon marad. A készülék többet tud az egyszerű hangfelismerésnél - a Siri Eyes Free révén úgy beszélgethet az ember az ADAM-mel, mint egy élő útitárssal. A figyelemelterelés csökkentésére úgy fejlesztette tovább az Apple és az Opel a hangvezérlést, hogy az autós kizárólag a beszédhangjával; kommunikálhasson az Apple készülékkel. Közben észrevenni, hogy beszélgetés közben a képernyőn nem jelenik meg annak szövege - ez egyike a fontos biztonsági jellemzőknek. Ezt a funkciót ingyen érheti el minden olyan ADAM- tulajdonos, aki mostantól IntelliLinkkel rendeli meg autóját. Ám azok is profitálhatnak belőle, akiknek már van IntelliLinkes ADAM-jük, mert az Opel ingyenes szoftver-frissítést kínál nekik, amely képessé teszi az IntelliLink rendszert a Siri Eyes Free funkcióra. Sőt, az IntelliLink folytonosan aktualizálható az ADAM teljes élettartama során, hogy mindig ugyanolyan magas színvonalat képviseljen, mint a tulajdonos okostelefonja. A frissítésért csak be kell menni a legközelebbi Opel-márkake- reskedésbe. Carlos Ghosn, a Nissan elnökvezérigazgatója februárban jelentette be japánban, hogy az ACO (Automobile Club de l'Ouest) felkérte a Nissant a 2014-es Le Mans-i 24 órás versenyen való részvételre. A Nissan autója az ACO 56-os bokszában, az új és innovatív technológiákat felvonultató autók számára fenntartott rajthelyen indulhat A cég japánból, Európából és az Amerikai Egyesült Államokból toborozott tagokat a Nissan ZEOD RC tervezőcsapatába, amelyet a Nissan újonnan kinevezett, motorsportinnovációért felelős igazgatója, Ben Bowlby vezet, aki 2012-ben már a Nissan DeltaWing programon is dolgozott. Bár az autó először a jövő évi 24 órás Le Mans-i futamon indul, a Nissan egy különleges bejelentést tett programja kapcsán: a versenyzés megszállottjai már korábban megtekinthetik az új autót a Circuit de la Sarthe versenypálya nagyközönség számára megnyitott területén. A Nissan a YouTube-bal partnerségre lépve folyamatosan tájékoztatja rajongóit a fejiffsma ouü fl I® offloi®ü®iÄ (MM! mmm©ro)DQ a Mropoo