Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)
2013-06-17 / 138. szám
Pozsony: séta a koronázó városunkban Borban az igazság Ha azt mondom Pozsony, Prágához hasonlóan hozzágondolok egy jó korsó sört. Pozsonyhoz azonban legalább ennyire hozzátartozik a bor is. Ez a régió ugyanSzlovákia idei utazási ajánlatai közt első helyen szerepel Kassa. Joggal, hiszen a „Hernád-parti Párizs” 2013-ban Európa kulturális fővárosa és nem csak szépen helyreállított főtere, és műemléki épületegyüttesei, de programjai révén is sok látnivalót kínál. Ugyanakkor a nyári utazások tervezésekor ne feledkezzünk meg egykori koronázó városunkról, Pozsonyról sem, ami ma egy dinamikusan fejlődő nagyváros képét nyújtja. S amely a dunai árvíz levonultával hamar visszakapja azt a néhány hete megörökített arcát, amely egy nagy kávéházra emlékezteti az utazót. krakoványi udvarház is keresett a nagyszombati kerületből indulók, vagy épp a krakoványi borkóstolókra érkező utazók körében. A szőlészet és borászat tárgyi emlékein és az ezekhez kapcsolódó szokásokon túl a szőlőhegyi házak jellegzetességei, a borokkal társított ételkülönlegességek vonzó szórakozást és tanulságos ismeretszerzést ígérnek. Tippek az utazóknak Pozsonyban érdemes turistakártyát váltani, ugyanis a „Bratislava City Card” fejében ingyenes városi közlekedést és a szolgáltatásokra mintegy 60 helyen árengedményt kapunk a turisztikai létesítményekben: múzeumokban, galériákban, szállodákban, éttermekben, szabadidőközpontokban. Az egynapos turistakártya 10, a kétnapos 12, a háromnapos 15 euróba kerül, s egész évben használhatóak. Beszerezni ezeket a helyi információs irodákban és szállodákban lehet, háromnyelvű turista- kalauzt a www.visitbratislava.eu honlapon találunk. A pozsonyi idegenforgalmi szervezet turisztikai információs központjai az óvárosban, valamint a repülőtéren találhatóak, az érdeklődőknek itt általános információkkal és tippekkel szolgálnak a város történelmének, építészeti emlékeinek, turisztikai érdekességeinek és kulturális életének megismeréséhez. Személyre szabott, egyéni illetve csoportos tematikus városnézésen túlmenően itt a szállásbiztosításban vagy borkóstolók szervezésében is segítséget nyújtanak. T. L. adrenalinfüggőknek. Pozsony csatiakozott a nemzetközi dunai kerékpárúthoz (amely Németországból, Ausztrián és Szlovákián keresztül Magyarországra vezet) a belvárosból akár kerékpárúton is eljuthatunk, mondjuk a Morva torkolatában lévő divényi várhoz. Aki a friss levegőn való mozgást kedveli, meglátogathatja a pozsonyi erdőparkot, itt a nyári bobozás kínál programot, meg a csónakázás, s ahonnan libegő viszi fel a kirándulókat a Kamzík-csúcsra. is híres a szőlőtermesztésről. Számtalan szőlőskert hajol a város fölé és vendéglők, borospincék kínálják a jó minőségű borokat erre felé is. A Kis-Kárpátok dombvidéke különösen alkalmas a szőlészetre, s ennek a régiónak ez turisztikai profilt is ad. A Szentgyörgyön (Sväty Jur), Bazinon (Pezinok) és Modoron (Módra) át a kiskárpáti falvakat összekötő, Nagyszombatra (Trnava) vezető borút kitüntetett állomáshelye mondjuk a modori bormúzeum, ahol sokszázéves prések, míves munkával készült hordók, a borkóstolók érzékeit trenírozó illatőrző amforák, valamint irodalmi estekkel gazdagított borkóstolók várják a vendégeket. De a panzióáron kínált Jó itt élni - mondják a pozsonyi szlovákok és magyarok. Jó lehet itt élni - mondja az is, aki átutazóban tölt néhány napot az egy nagy kávéházra emlékeztető, szlovák , elnevezéséből (Bratislava) Partyslava-ként is emlegetett városban. Az utóbbi években sokat változott Pozsony arculata: a betonszürke lakótelepeket kiszínezték, új üzleti és bevásárlóközpontokat emeltek, amelyek közül a leglátványosabb projekt az Eurovea Komplex a Duna partján. Ez a városközpontba modern üzleteket, vendéglőket, kávéházakat hozott, emellett korszerű lakásoknak, új hivataloknak és különféle kulturális rendezvényeknek is teret biztosít. Az átalakítások része volt a belvárossal szemközti Duna- part, a plázs, amely pesti mintára egy tengerparti homokos fövenyre emlékeztet. Pozsonyban éledőben a kerékpáros-turizmus és talán ez az egyetlen olyan város, amely azzal büszkélkedhet, hogy a város szívében kezdődnek a turistajelzések a Kis-Kárpátok turistaútjain a vidéket felfedezni akarók számára. A központban emellett lüktető az élet, más-más hangulatú klubok, szabadtéri koncertek sora várja az ide látogatókat. Az idei nyár kulturális rendezvényei is igazából még csak most kezdődtek, így semmiről sem maradtunk le. De nehéz lenne a következő hónapokban olyan időszakot kifogni, amikor nem történik semmi érdekes. Június 21-22-én például a Koronázási ünnepségek, majd június 23-29 közt a Viva Musicalfesztivál kínál programot. Gazdag történelem Pozsonyhoz közelítve már messziről látszik a Duna fölé magasodó vár, amelyben Mátyás király is gyakran tartózkodott, majd halála után, 1491-ben II. Ulászló és Habsburg Miksa arról állapodott meg, hogy a Jagellók kihalása esetén a Habsburgok öröklik a magyar trónt. A mohácsi csata után a várban őrizték a magyar szent koronát, de ha a történelemben akarunk elmerülni, elég a belvárosban a ma a Fegyvermúzeumnak otthont adó Mihály-kaput átlépnünk. A szűk 3 / 3 S c < H, S/J « ttj kis utcák itt hangulatos terekre nyílnak, amelyeken magyar főnemesek egykori palotái ma már közintézményekként, látványukban pedig fotótémaként szolgálnak. Buda török megszállása után Pozsony 250 évig Magyarország fővárosa volt, Fehérvár helyett ebben az időben lett koronázó város is. Ma a belváros sétálóutcáin 178 fényes, sárgarézből készült korona mutatja az eredeti útvonalat, amelyen az uralkodók vonultak a koronázásukkor. E szertartás helye 1563 és 1830 között a Szent Márton- katedrális volt, ahol a Habsburgházból tizenegy királynak és nyolc királynénak feje fölé tartották a koronát. A feljegyzések szerint a legnagyobb ünnepség Mária Terézia koronázásakor volt 1741-ben, aki Pozsonyt nyári székhelyül választotta. Az első pozsonyi koronázás 450. évfordulóját az idén ünnepük. Turistaparadicsomok Pozsony a Dunával és a belvárostól csak néhány percre található ligettel ideális a szabadidős tevékenységekhez. Az itteni tavak és az erdei park turistaparadicsommá teszik nyaranta: a vadvízi evezéstől az elképzelhető ösz- szes vízi sporteszközökig széles választékot kínálnak az ♦ 4 I ft < é UTAZÁS ■ GARÁZS ■ TUDOMÁNY&TECHNIKA ■ ÉLETMÓD ■ GASZTRONÓMIA ■ ÉRTÉKŐRZŐ