Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)

2013-05-29 / 122. szám

SZOLGALTATAS Május 27. 2 9 10- 11 12 18 21 25 34 36 37 46 49 64 66 68 71 72 73 74 2013. MÁJUS 29., SZERDA A nagynénje miatt vállalta... Mellrákban meghalt Angelina Jolié nagynénje vasárnap, két héttel az után, hogy az amerikai filmsztár felfedte: tartva ugyanettől a daganatos betegségtől kettős emlőel­távolításon esett át. Escondido. A ól éves Debbie Martin egy San Diego melletti kórházban hányt el. Az asz- szony Angeline Jolié édesany­jának volt a húga. Halálhíréről férje, Ron Martin tájékoztatta az AP hírügynökséget. Elmon­dása szerint feleségében is megtalálták ugyanazt a BRCA1 jelű gént, amely Jolié szerveze­tében van, de csak 2004-ben, miután kiderült, hogy mellrák­ban szenved.- Ha tudtuk volna korábban, biztosan ugyanazt tettük volna,' mint Angelina - mondta a férj. Angelina Jolié május köze­pén osztotta meg a közvéle­ménnyel a The New York Times amerikai napilapban, hogy ket­tős emlőeltávolításon, majd helyreállító műtéten esett át, miután a BRCA1 jelű gént mu­tatták ki nála. Orvosok szerint a 37 éves színésznő 87 százalé­kos valószínűséggel mellrákos lett volna, ha nem esik át a mű­téten, illetve ötven százalékos esélye van annak, hogy petefé­szekrák fejlődik ki nála. Angelina Jolié orvosa közölte, hogy a színésznő anyjának is mellrákja volt, de petefészekrák­ban hunyt el, anyai nagyanyjá­nak pedig ugyancsak petefé­szekrákja volt, és ez erős bizo­Angelina Jolié szinte biztosan rákos lett volna, ha nem esik át a műtéten nyitókul szolgált az öröklött, ge- mellét eltávolíttatta, hogy meg- netikus kockázatra, ami alapján előzze a betegség kialakulását, a színésznő mindkét egészséges Kiadó Sting „birodalma" Esküvőkre és partikra is kiadó Sting hosszú évek munkájával megteremtett toszkánai birodalma. Firenze. A zenész kis paradi­csomot hozott létre a Firenzéhez közeli 360 hektáros birtokon: biogazdaságában mézet, olíva­olajat, valamint bort termel, és rendbe hozatta a 16. századi főépületet is. A 61 éves sztár most úgy döntött, meg­nyitja birodalmát a tehetős érdeklődők előtt: a birtokon talál­ható hat ház mind­egyikét, egyenként heti hétezer euróért (kétmillió forintért) lehet bérelni - szá­molt be a The Daily Telegraph online ki­adása. A vendégek az úszómedencét is használhatják, játsz­hatnak a kertben ta­lálható óriási sakkal, és Sting borospincé­jében költhetik el a vacsorájukat. Akár ötven főt is el tudnak szállásolni. Ajánlják exkluzív esküvői partik megrendezé­sére, a számla vég­összege azonban így már akár 42 ezer euróra (12 millió fo­rintra) is rúghat. A kiadást szervező ügynökség szerint Sting az Olaszország­ban bevezetett új in- Sting és felesége, Trudie Styler az II Paiagio bejáratánál gatlanadó miatt döntött a nagyobb bevétellel kecsegtető hasznosítás mellett. Az egykori Police együttes énekese 1999-ben vette meg az el­hanyagolt házat, az II Palagiót a birtokkal, és az eltelt idő alatt vi­rágzó gazdasággá változtatta. A ze­nész honlapján hirdeti saját ter­mésű olívaolaját és borát. A keres­letet a birtokon megnyitott, saját termékeit - az említetteken kívül mézet és szalámit is - forgalmazó boltban is igyekszik kielégíteni. Az ügynökség azzal is csá­bítja az érdeklődőket, hogy mi­vel Sting nem az a típus, aki elefántcsonttoronyba húzódik az emberek elől, a bérlők köny- nyen összefuthatnak vele ott- tartózkodásuk ideje alatt. TELEVIZIO-MUSOR * 2013. MÁJUS 29., SZERDA onai k u u el 5.35 TopShop 6.05 Jó reggelt, skacok! (i2) Benne:-Tini nindzsa teknöcök- A dinoszauruszok királya- Monsuno- Chima legendái 7.35 RTL Klub Híradó ' 8.08' Mindén réggel 9.10 ízes élet Mautner Zsófival 9.40 Reflektor (12) 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.50 Reflektor Reggel ra) 13.05 Mi muzsikus lelkek 13.40 Éjjel-nappal Budapest (12) (magyarfilmsor., 73. rész) 14.35 15.20 Fókusz (12) Bűnös szerelem |i2) (am. filmsor.,158. rész, 2007) Kettős játszma (i2) Riválisok (i2) A bosszú angyala (i2) RTL Klub Híradó Fókusz (12) Éjjel-nappal Budapest (i2) Barátok közt ;i2> 21.30 Szulejmán (i2> (törökfilmsor., 20. rész, 2011) 22.45 Házon kívül <12) Heti magazin 23.15 Reflektor (12) 23.30 Döglött akták (is) (am. krimisor., VI./7. rész) 16.20 17.25 17.55 18.30 19.25 19.50 20.55 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokkára ATV2 reggeli magazinműsora 9.20 Stahl konyhája ra 9.25 Babapercek ra 9.30 Teleshop 10.30 Astro-Világ 11.30 Árva angyal <i2) (mex. filmsor., 92/2-93. rész) 13.00 Doki ra (am. filmsor., 11/38. rész, 2001) 14.00 Tények Délután 14.55 Amit a szív diktál ra 15.55 Csapdába csalva ra 16.25 Veled is megtörténhet! ra (magyar dokureality-sor., 26, rész,) 17.25 Update Konyha ra .........(magyar főzőshowj.............. 17. 30 Hal a tortán ra 18.30 Tények 19.25 Aktív ra (élő játék-show) 19.55 Családi Titkok (ra (magyar reality-sorozat) 20.55 Jóban Rosszban ra (magyarfilmsor., 2152. rész) 21.40 Sherlock és Watson ra (am. krimisor., 18. rész, 2012) 22.40 Frizbi Hajdú Péterrel ra) .........(magyarta|k.stiQví)............... 23. 40 Update Konyha (12) 23.45 Tények Este (ra 0.20 Astro-Világ Éjjel 1.25 Menyasszonya háborúban rai (ff., am. filmdráma, 1952) 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Az Este (ism.) 5.55 Ma Reggel Közéleti műsor Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 Szerelemhajóra 9.50 Rex felügyelő (ra 10.40 12.01 12.25 12.55 13.25 14.15 14.30 Család-barát Szolgáltató magazin Híradó délben Hrvatska krónika Ecranul nostru ra Párizsi helyszínelők Útravaló ízőrzők: Szany (magyar ismerett. film,) 15.05 Boston Legal - Jogi játszmák ra (am. tévéfilm sor., IV./9. rész) 15.50 A szenvedélyek lángjai ra (am.-kol. filmsor., 74. rész) 16.40 Rex felügyelő ra (osztrák-német-olasz krimisor., VIII./97. rész) 17.30 Híradó 17.40 Ridikül (12) 18.30 Maradj talpon! ira (magyar műveltségi vetélkedő) _ 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek 20.15 Bosszú (am, drámasorozat 11/15. rész) 21.00 Életművész ra) 22.00 Az Este 6.00 Gyermekeknek Benne: Egér-úti kalandok, Mazsola és Tádé, A legkisebb Ugrifüles, Nils Holgersson, Allatkert a hátizsákban, Raju, a riksa, Caillou, A kis Amadeus, Napfény farm, Mekk Elek az ezermester, Maja, a méhecske, Segítség kacsa-szárnyakon, Pom Pom meséi, Egér-úti kalandok, Tesz-vesz város, Bfínky Bili kalandjai, A kis Amadeus,. Mazsola .és. .Tádé.. .A legkisebb Ugrifüles, Magyar népmesék, Miss BG, Gyerekhírado, Garfield és barátai, Heathcliff, 12.25 Sandokan (6) 12.55 Geronimo Stilton (6) 13.20 A Nyereg Klub (6) 13.45 Animália (6) 14.10 Lizzie McGuire (ra 14.30 Amika (12) 15.00 Szille'tétt'Rémék ra " (am. rajzfilm sor., III./43. rész,) 15.20 Animália (6) 15.50 Gyermekeknek Benne: Geronimo Stilton. Heathcliff, Garfield és barátai, Logjam, Nils Holgersson, Raju, a riksa ,Tesz-vesz város, Slinky Bili kalandjai, Pom Pom meséi, Miss BG, Magyar népmesék, Napfény farm, Mekk Elek az ezermester, Maja, a méhecske, Segítség kacsaszárnyakon, Gyerekhíradó 20.00 Híradó este 20.46 Meíissá és jóéy (am. vígj. sor., II./3. rész) 21.00 Sophie Paquin fent és lent (kan. tévéfilm sor., 27. rész) 21.50 Zöld Tea Ökomagazin e 5.00 Zsírégetőkrai (am. reality show, 2004) 5.45 Gyilkos sorok (12) (am. filmsor., X./204.rész) 6.50 Őrangyalra (am. tevéfiim sor., I./22. rész) 8.10 A médium ra (am. krimisor., V./19. rész) 8.45 Asterix az Olimpián ira 11.10 A dadus (i2> 12.10 Mike és Molly ra (am. víg. sor., II./35. rész) 12.40 Erica világa <12) (kan. vígj. sor., III./4. rész) 13.35 CSI: A helyszínelők ira (am.-kan. kiimisor, DC/201-202. rés) 15.30 Nyomtalanul (12) .........(am.,kínw.J\fl,/131.-ffii^ 17. 30 Esküdt ellenségek ira 18.30 Erica világa (kan. víg. sor., III./5. rész) 19.25 Jóbarátok (12) (am. vígj. sor., IX./211.-212. rész) 20.25 Két pasi - meg egy kicsi ra (am. tévéfilm sor., III./58-59. rész) 21.25 A kalandorra (am. akciót.,) A nagy bunyós hírében álló Chris (Jean- Claude Van Damme), a minden héjjal megkent. Lord. Edgar.(Hoger. Moore), kényszerű társaságában elindul, hogy megszerezze a legjobb harcosnak járó Aranysárkányt. 0.00 Az ördög ügyvédje ra (am. thriller,) 2.15 Újoncra) (19. rész) •0* ot 6.30 Híradó 6.35 Unser Bildschirm 7.00 Srpski Ekran 7.30 Híradó 7.35 Közbeszéd 8.05 Kultikon 8.30 Híradó . .8.35. Angyali érintés.................. (am. tévéfilm sor., V./7. rész) 9.25 Táncvarázs (magyar szór. műsor, 2012) 10.20 Építészet XXI. 10.50 Kántor (ff., magyartévéfilm sor., 2. rész) 12.02 Híradó ■ 12.10 Afrika világa.................... (angol ism. sor ., 2011) 12.25 Liszt Ferenc (tévéfilm sor., 11. rész) 13.00 Kívánságkosár 15.00 Kerekek és lépések 15.50 Az emlékezet helyszínei rai 16.30 Térkép 17.00 MacGyverra) (am.-kan. tévéfilm sor., V./90. rész) 18.00 Híradó 18.20 Dunasport Í8.30 közbeszéd 19.00 Angyali érintés ra) (am. tévéfilm sor., V./8. rész,) 19.45 A világörökség kincsei ira Damaszkusz 20.00 A Tenkes kapitánya (i2> (íj. kalandf. sor., 5-6. rész) 21.00 Hírek 6.00 Hetedik mennyország ra) (am. vígj. sor., 77-78. rész,) 8.00 Daliásra) (am. filmsor., 232. rész) 9.00 Televíziós vásárlási műsorablak 9.30 Laptopkonyhaira 9.35 Televíziós vásárlási műsorablak ÍÖ.05 Laptópkohyliá (rá 10.10 Televíziós vásárlási műsorablak A szív parancsa ra) (rhex. drámasorozat, 23. rész) Doktor Addison ra) (am. filmsor., II./14. rész) Született feleségek rai (am. vígj. sor., VI./124-125. rész) 10.30 11.30 12.30 14.30 Columbo: Nehéz ügy ra) (am. krimi, 1993) 16.30 Jim szerint a világ 17.00 Gordon Ramsay ­A pokol konyhája rai 18.00 Columbo: Testvéri szeretet rai (am. krimi, 1995) 20.00 Poirot (angol tévéfilm sor.,) 22.00 A hidegsebész (i6> ........(am. filmsor., jl./E rész). 23. 05 Jim szerint a világ ra) (am. vígj. sor., IV./20. rész) 23.35 Daliásra) (am. filmsor., 233. rész) 0.35 EzoTvra) 21.30 Szulejmán ra) (török filmsor., 20. rés, 2011) 22.40 Frizbi Hajdú Péterrel ra) (magyar talk show) 18.30 Maradj talpon! ra) (magyar műveltségi vetélkedő) 20.40 Melissa és Joey (am. vígj. sor., II./3. rés) 21.25 A kalandor (isi (am. akciót.,) 19.00 Angyali érintés ra) (am. tévéfilm sor., V./8. rész,) 22.00 A hidegsebész ra (am. filmsor., II./7. rész) MŰSOR TAR JANI TV VHHH UNIVERSAL VHHH spörtTVHHHÍ SPEKTRUM stÖrysHHEHI 09.00 Hírfüzér 09.30 Tarjáni életképek 10.05 Magyar Hősök Emlékünnepe Salgó­tarjánban 10.40 Hírfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFOTV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 29. Nemzetközi Dix­ieland Fesztivál -3. nap 20.30 Hírfüzér20.55 Ajánló 21.00 INFOTV 11.05 Stopper. 1130 GyógyHír (12). 12.00 Déli híradó. 12.45 Teleshop. 13.05 lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Vetítő (12). 15.00 Híradó. 1530 Retrográd. 16.05 Páholy. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730Panaszkönyv. 18.00 Híradó. 19.00 Híradó. 1930Masraraszágélótien. 21.00Híradó 21.21.30 Panaszkönyv (ism.). 22.00 Híradó. 2230 Ikon 23.05 Magyarország élőben (ism.) 10.50 Lad bácsi konyhája 11. lOTeleshop 1130 Álomsztori 11.55 Déli Híradó 12.15 Teleshop 15.00 Tabu 15.25 ATV START 16.00 Start+ 1625 Könyvjetző 16.55 Világtíradó 17. lOFŐium 17.55 Híradó 1830 Fórum 1150 Sporthíradó 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 A tét 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó (ism.) 22.30 70Oas klub 8.20 Zsaruvér 9.20 Testvének 10.20 Kisvárosi gyilkosság 12.20 Békét bírt. 13.20 Monk - Rá­gós nyomozó. 14.20 Zsaruvér. 15.20Testvérek 16.20 Kisvárosi gyilkosság 18.20 Békét bíró 19.20 Monk - Rúgos nyomozó. 20.20 Psych - Dilis detektívek. 21.20. Sárkányölő lovagok 23.20 A féljem védelmében. 0.20 Botrány. 1.20 Békét bíró 2.20 Zanrvér ll.OOTeleshop 12.00 labdarúgás 12.15 Har­cművészmagazin 1230 NBA 14.30 Reszta+ 14.45 Kosárlabda 15.30 Arany pillanatok 15.45 Labdarúgás Goalissimo 16.45 Lab­darúgás (Ism.) Bajnokok ligája, döntő, Dort­mund - Bayern München 20.15 Labdarúgás 20.45 Labdarúgás Felkészülési mérkőzés, An­glia - Írország 23.15 Mai helyzet 23.30 NBA 8.05 Jimmynek malaca van9.10 River Cottage 11.10 Beépltettfőnök 12.00 Fald lel Amerikát! III. 13.00 Billy, a proli II. 14.00 A Kék bolygó keringő 15.00 Építsd let a lehetetlent! 17.00 Fald fel Amerikát! III. 18.00Avilágegyetemlll. 19.00 Állati ietadokW.20.00AKék bolygó keringö21.00Avfc az úr 22.00 Igaz legendák 23.00 Venguaid - Rontvonalban O.OöTávol Európától 9.55 Hetedik mennyország (12). 10.55 Hetedik mennyország (12). 11.55 Tetesfiop. 13.00 Rubí,az elbűvölő szörnyeteg (12). 14.00 Rosalinda (12) 15.00 Hetedikmennyoiszág(l2). 16.00 Megkövült sróek(12). 17.00Aszfvparancsa(l2).18.00Kön- nyek királynője (12). 19.00 Idődén szerelem (12). 20.05Afaim, ahol élünk (12) 21.10 Az elveszett ékkövekttka (12). 2220 Hotel Babylon (161 műsor es a kezdési időpont megvaltoztatasanak jogát minden tévéadó fenntart

Next

/
Oldalképek
Tartalom