Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)

2013-05-25 / 119. szám

10 SPORTTUKOR ; Triplázásra I készülnek Győrben i ; Triplázásra ké­! szül a Győri Audi ETO KC női ! kézilabdacsapata, amely az NB ! lés a Bajnokok Ligája megnye- j rését követően toronymagas ; esélyese a Magyar Kupa hétvé- gi, veszprémi négyes döntőjé- 1 nek is. Az ETO - amely 2005 1 óta mindig diadalmaskodott az ; MK-ban - a házigazda Veszp- ; rémmel, míg a bajnoki ezüstér- i mes, BL-középdöntős FTC a ! Kiskunhalassal találkozik a ! szombati elődöntőben. A Győr ; legnagyobb hazai ellenfele - ; ahogy Elek Gábor vezetőedző I mondta saját együtteséről - ! „foghíjas”, hiszen a BL- ! gólkirály Tömöri Zsuzsanna, ; valamint NereaPena még nem ; gyógyult fel sérüléséből, míg I Szamoránsky Piroska beteg. ! így aztán a fővárosiaknak az a ! célja, hogy legalább a fináléba | jutás sikerüljön a minden bi- ; zonnyal sikerre éhes halasiak- I kai szemben. A női MKtörténe- I tében a Vasas a legsikeresebb 1 12 aranyéremmel, az FTC-nek | 11 van (a legutóbbi még 2003- ; ból), a Győr pedig nyolcszoros ! győztes, és ezzel az örökranglis- ! ta harmadik helyén áll. 1 A program. Szombat, elödön- I tők: Győri Audi ETO KC - ; Veszprém Barabás-DunaTaka- I rék 15.00, Kiskunhalas - FTC- 1 Rail Cargo Hungária 17.00. Va- ! sámap: a 3. helyért 17.00, dön- 1 tő 19.00. Az utóbbi tíz kiírás baj- \ noka. 2003: FTC. 2004: \ Dunaiéi ’005-2012: Győr. Alig ért véget a terem­szezon, máris folytatódik a nagyüzem a Salgótarjá­ni Strandépítők kézilab­dázói számára. Ráadásul a „homokidény” a legran­gosabb versengéssel, az EBT (Európai Strandkézi­labda Körverseny) hor­vátországi döntőjével kezdődik. H. H. A strandkézilabda versenyki­írásának furcsasága, hogy az előző évi nemzetközi versenye­ken elért pontok alapján az EBT nagydöntőjét a következő idény nyitányaként rendezik meg. A Salgótarjáni Strandépitők éppen kiváló 2012-es szereplésüknek köszönhetik, hogy június első hét végéjén részt vehetnek a hor­vátországi Umagban, az európai kupadöntőn (Masters Final). Csak emlékeztetőül a tavalyi „nagy túra” fontosabb állomásai: a spanyolországi Callela városá­ban a 32 fős, rendkívül erős me­zőnyben bronzérmet szereztek, a hazai rendezésű Salgó Cup versenyen csak az orosz Jekatyerinodar győzte le őket a fináléban, majd Keszthelyen, a Balaton Openen már visszavág­tak a „medvéknek”, ahol elhódí­tották az aranyat. Az európai ranglistán végül a második he­lyen végeztek, ezzel sporttörté­nelmi sikert arattak, hiszen csa­patjátékok tekintetében Nógrád megyét korábban senki sem képviselte kontinensdöntőben. A fiúk tehát szorgosan készül­nek az umagi megmérettetésre. A nyolc résztvevőt két csoportba osztották, ahol a „B” jelű kvartett­ben a Jekatyerinodar, a lengyel Inowroclaw és a horvát Sokol gár­dája lesz az ellenfél.- Úgy érzem, a 2012-es nyár egyfajta választóvíz volt a csa­patunk számára, hiszen ekkor­ra ért össze igazán a közössé­günk, kovácsolódott össze a ru­tin és a fiatalság - mondotta el érdeklődésünkre Rácz Viktor, a Strandépítők játékos-edzője. - A keretünkből négyen már kez­detektől játszanak, azaz nagy tapasztalattal rendelkezünk, míg az ifjabbak roppant elhiva­tottak. Remélem, ez az egység érződni fog Umagban is. Nem­régiben jártunk egy háromna­pos összetartó edzőtáborban, és kedden utazunk Horvátország­ba, ahol szerdától péntekig edzünk, szombaton pedig már a meccsek következnek. A tava­lyi csapathoz képest csupán annyi a változás, hogy a külföld­ön dolgozó Magyar Bence he­lyett Csala Dániel lesz az egyik kapusunk. Határozott célunk, hogy éremmel térjünk haza, amely szerencsés esetben - és ez a titkos vágyunk - akár a leg­fényesebb is lehet. A többiek­nek nagyobb a rutinjuk az ilyen nemzetközi kupadöntőkről, de az egység bennünket segíthet. Nem utolsó sorban pedig meg­ígértük legtapasztaltabb játéko­sunknak, Petreczky Tibornak, hogy pályafutása befejezéséig eljutunk az EBT-döntőbe, ezt teljesítettük, ezzel azonban nem állunk meg. A horvát tengerpartra mintegy húsz-huszonöt fős szurkolótábor is elkíséri a Strandépítőket, de azok sem maradnak le, akik itthon szo­rítanak a tarjániakért, mert az eu­rópai szövetség élő internetes köz­vetítést ad a döntőről, ami a Strand­építők honlapján (www.strand- epitok.hu) elérhető lesz. A Salgótarjáni Strandépítők EBT-kerete: Jakab István, Csala Dániel (kapusok), Petreczky Ti­bor, Hortobágyi Zsolt, Lőrik Ta­más, Szabó Tamás, Forgács Péter, Dénes Máté, Hajdú Péter, Rácz Viktor (mezőnyjátékosok). Má­sodedző: Bártfai Ferenc. Csapat- vezető: Hadfi András. Bayern-Dortmund a bajnokok ligája. Német házidöntőt rendeznek szomba­ton a labdarúgó Bajnokok Ligá- ja 2012/13-as szezonjának dön­tőjében, a londoni Wembley Sta­dionban, ahol a Bayern Mün­chen a Borussia Dortmunddal találkozik. A bajorok négy idényen belül a harmadik fináléjukra készül­nek, 2010-ben az Internazio- nalétól, tavaly pedig hazai kör­nyezetben, a müncheni Allianz Arénában büntetők után a Chelsea-től szenvedtek veresé­get. A Dortmund története során eddig egyszer játszhatott döntőt, azt pedig meg is nyerte: 1997-ben hatalmas meglepetésre 3-1-re győzött a Juventus ellen, a talál­kozót Puhl Sándor vezette. A két csapat eddig csak egyszer talál­kozott egymással a legrangosabb európai kupasorozatban: 1998- ban a Dortmund címvédőként került össze a Bayernnel a ne­gyeddöntőben, Münchenben gól nélküli döntetlent játszottak a csapatok, majd a visszavágón a svájci Stéphane Chapuisat gólja a sárga-feketék továbbjutását je­lentette. A német riválisok a kü­lönböző sorozatokban eddig ösz- szesen 100 alkalommal találkoz­tak egymással, 29 döntetlen mel­lett a Bayern 45-ször, a Dort­mund pedig 26-szor diadal­maskodott. A mostani idényben négyszer adott „randevút” egymásnak a két együttes, a bajnokságban mindkét alkalommal 1 - 1-es dön­tetlen született, míg a német Szu­perkupa fináléjában 221-re, a Né­met Kupa negyeddöntőjében pe­dig 1 -0-ra nyert a Bayern. Tavaly májusban a Német Kupa fináléjá­ban a Dortmund 5-2-re bizonyult jobbnak, Jupp Heynckes, a Bayern vezetőedzője - akit a sze­zon végén Josep Guardiola vált a kispadon - azonban nem készül arra, hogy a mostani BL- döntőben visszavágjon kollégájá­nak, a Borussiát irányító Jürgen Kloppnak a fájó vereségért. BAYERN MÜNCHEN Alapítva: 1900. Színe: piros-kék-fehér. Stadion: Allianz Aréna (befogadó képes­ség: 69 901 fő). Vezetőedző: Jupp Heynckes (2011 júniusa óta). Legnagyobb hazai sike­rei: bajnok: 23, kupagyőztes: 15, Ligakupa­győztes: 6, Szuperkupa-győztes: 4. Legnagyobb nemzetközi sikere: BEK- és BL-győztes: 4 (1974, 1975, 1976, 2001). KEK-győztes: 1 (1967). UEFA Kupa-győztes: 1 (1996). Klub-világbajnok: 2 (1976, 2001). BORUSSIA DORTMUND Alapítva: 1909. Színe: sárga-fekete. Sta­dion: BVB Arena (befogadó képesség: 80 720 fő). Vezetőedző: Jürgen Klopp (2008 májusa óta). Legnagyobb hazai sikerei: baj­nok: 8, kupagyőztes: 3, Szuperkupa-győzte 4. Legnagyobb nemzetközi sikerei: BL-győztes: 1 (1997). KEK-győztes: 1 (1966). Világkupa-győztes: 1 (1997). trófeáért- Ez a meccs nem a kettőnk párharcáról szól, miért is kelle­ne arról szólnia? - mondta a 68 éves Heynckes. - Jó a kapcsola­tom Jürgen Kloppal, nem azzal foglalkozunk, hogy bármikor re- vánsot vegyünk a másikon. Klopp elismerte, hogy a papír­forma alapján a München a dön­tő esélyese, ugyanakkor azt is ki­jelentette, játékosai készek arra, hogy meglepetést okozzanak szombaton a Wembley-ben.- Nagyon szerencsésnek ér­zem magam, hogy ott lehettem, amikor ezek a fiúk felnőtté vál­tak, ahogyan ígéretes tehetsé­gekből minőségi futballistákká lettek - utalt a Borussia sziszte­matikus felépítésére a 45 éves szakvezető. - Készen állnak ar­ra, hogy bebizonyítsák, képesek csodát tenni. A Bajnokok Ligája történeté­ben negyedszer fordul elő, hogy a döntő két résztvevője egy or­szágból kerül ki. Először 2000- ben találkozott egymással két azonos nemzetbeli együttes, ak­kor a Real Madrid simán, 3-0-ra nyert a Valencia ellen a Saint- Denis Stadionban. Három évvel később, 2003-ban az AC Milan és a Juventus mérkőzött meg a manchesteri Old Trafford Stadi­onban, és a piros-feketék gól nél­küli döntetlent követően bünte­tőkkel diadalmaskodtak. A 2008-as moszkvai fináléban a Manchester United a Chelsea-t győzte le szintén 11-esekkel. A szombati döntőben - amely 20.45 órakor, az olasz Nicola Rizzoli sípjelére kezdődik - mindkét gárda eltiltottak nél­kül, szinte a legerősebb összeál­lításában léphet pályára, az egyetlen komoly hiányzó a Dortmund oldaláról a sérült Mario Götze lesz, aki a követke­ző idényben már a müncheni­eknél szerepel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom