Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)

2013-05-23 / 117. szám

Két bronzérem Kisvárdán rendezték meg a Katolikus Is­kolák országos döntőjét, ahol a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Is­kola 1. és 3. korcsoportos fiú csapatai az előkelő harmadik helyezést szerezték meg. Az iskola legkisebb focistái nagyszerű játékkal, 23 gól szerezve érdemelték ki a bronzérmet, hajszállal lema­radva a dobogó magasabb fo­káról. A nagyobbak a csoport­küzdelmekből továbbjutva az elődöntőben, szoros küzde­lemben szenvedtek veresé­get. A harmadik helyért leját­szott mérkőzésen a pécsiek­kel kerültek szembe, akiktől a csoportmérkőzésen kikap­tak. Azonban bronzcsatán a gyarmatiak hősies küzde­lemben egyetlen egy góllal le­győzték ellenfelüket. A bronzérem kivívói. 1. kor­csoport: Mátyás Tamás, Var­ga Áron, Dombi Nikolasz, Szilágyi Dániel, Kiss Dorián, Varga Ábel, Orgoványi Bálint, Nánássy Hunor. 3. korcso­port: Oláh Patrik, Szabó Ádám, Pécsi Róbert, Kmety Domnkos, Marsiczki Márk, Balga Balázs, Bojtos Gergő, Pécsi Máté. Tévén követik a sporteseményeket A sporteseményeket figye­lők döntő többsége a televízi­óban követi a mérkőzéseket, versenyeket - állapította meg a Századvég Alapítvány ku­tatása, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára készített. Kitta Gergely, a Századvég médiaüzletágának vezetője az MTI-nek elmondta: a lakos­ság 45 százaléka rendszere­sen figyeli, hogy mi történik a sportban. Hozzátette, hogy a társadalom minden rétege ha­sonló érdeklődést mutat a sportesemények iránt. A sportesemények figye­lemmel kísérésében a televí­zió dominanciája megkérdő­jelezhetetlen. Az érdeklődők 89 százaléka a tévén keresztül figyeli a mérkőzéseket, verse­nyeket. Az interneten 5 száza­lékuk, a helyszínen és a ven­déglátóhelyeken 2-2 százalé­kuk követi a történéseket. To­vábbi egy-egy százalékuk pe­dig rádióközvetítést hallgat vagy szabadtéri vetítést néz. A kutatás szerint a vidéken élők 91 százaléka a televíziót használja a sportközvetítések megtekintésére, és ennél is magasabb az arány az 50 év felettiek körében. Leginkább a labdarúgás iránt érdeklőd­nek az emberek. A teljes la­kosság csaknem kétharma­da, a sportfogyasztók majd­nem háromnegyede kíváncsi a meccsekre. Á foci mellett kiemelten fontos még szá­mukra a vízilabda, az úszás, a kézilabda, az autó-motor sportok, a korcsolya, a kajak­kenu és a tenisz. Kitta Gergely elmondta: egyértelműen megállapítha­tó, hogy a magyar lakosság igen jelentős mértékben ér­deklődik a nagy sportesemé­nyek, például a nyári olimpia, az úszó világ- és Európa-baj- nokság vagy a FIFA férfi lab­darúgó-világbajnokság és az UEFA férfi labdarúgó Euró- pa-bajnokság iránt. Szabóné Sipos Éva Kézilabda Utánpótlásért Alapítvány az év női utánpótlás edzője kitüntető címmel jutalmazta. 2009 júniusától ülő röplab- dázik, hetente kétszer-háromszor jár Bu­dapestre edzésre, tagja és csapatkapitá­nya a magyar nemzeti válogatottnak, amellyel Európa- bajnoki nyolcadik he­lyezést ért el. Megkapták a Győr díszpolgára címet Hiába volt az időmérőn a leggyorsabb a tavaly előt­ti DTM bajnok Martin Tomczyk (BMW), autóját a szabályosnál könnyebb­nek találták, és az utolsó rajthelyre száműzték. így többesélyessé vált a DTM idei második futama Brands Hatch-ben. Első idegenbeli futamát az angliai Kent grófságban teljesí­tette a DTM mezőnye, az otthon megszokott általában majd szá­zezres tömeg helyett „mindösz- sze” 22 000 néző előtt. Mike Rockenfeiler (Audi) örö­költe meg a bevezetőben emlí­tett első rajtkockát, és egy jó rajt majd a két kötelező boxlátogatás és a 98., utolsó kör után is őt in­tették le győztesként. Második­ként a tavalyi bajnok Bruno Spengler (BMW) hajtott át a cél­vonalon 7,6 másodperces hát­ránnyal, harmadik Robert Wickens (Mercedes) lett, aki a 19. helyről jött föl a dobogóra. Rocky második DTM szezonbeli győzel­mével két futam után összetett­ben is átvette a vezetést (29 pont), második Spengler (28), harmadik Farfus (BMW) 25 ponttal. Rockenfeiler nem sokat ült babérjain, Tomczyk és Farfus kíséretében azonnal magángép­be ültek és irány a „Zöld Pokol”, a legendás 24 órás nürburgringi verseny, ahol különböző csapa­tokban kerültek a kormányke­rék mögé. Rocky Marcel Fässler, Frank Stipplerés Markus Winkelhock (Audi R8 LMS Ult­ra) társaságában 5. lett a Phoenix-Racing csapatában. Eggyel mögöttük végzett a BMW-s Tomczyk Dirk Adorf, Claudia Hürtgenés Jens Klingmann (BMW Z4 GT3, segít­ségével a Schubert-Team-ben. Farfuson átok ült mindkét verse­nyen, Brands Hatch-ben műsza­ki okokból a második helyről kellett kiállnia, a Nürburgringen pedig egy baleset miatt be sem ülhetett az Uwe Alzen, Dirk és Jörg Müller nevével fémjelzett BMW Z4 GT3 versenygépbe. A 24 órást egyébként a német túraautó bajnokságban legtöbb győzelmet arató „Mr. DTM“, Bernd Schneider nyerte régi kol­légáival (Jeroen Bleekemolen, Sean Edwards és Nicki Thiim) egy Mercedes-Benz SLS AMG GT3 kocsival. kézilabda. A város díszpolgára címmel jutalmazták szerdán a május 11-én Bajno­kok Ligáját nyert Győri Audi ETO KC női ké­zilabdacsapatát. Az együttes tagjai a városi közgyűlés múlt pénteki döntése értelmé­ben közösen kapták meg az elismerő címet. A 26 fős csapat tagjai - a játékosok és a szakmai stáb - külön-külön oklevelet is kaptak a városháza dísztermében rende­zett ünnepségen. Al elismerő okleveleket átadó Botkai Zsolt polgármester - aki egy­ben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke - az eseményen arról beszélt, hogy régen várt pillanat érkezett el a diadallal, hiszen tíz NB I-es és nyolc Magyar Kupa-aranyérem után érte el a csapat azt a sikert, amelyet koráb­ban számtalan nagy csatában, az utolsó pil­lanatban nem sikerült megszerezni. Ahogy Borkai fogalmazott, a győzelem titka az volt, hogy az együttes valóban csapatként tudott fellépni, és ehhez meg­kapta a közönség támogatását is, hiszen nemcsak a győriek, de minden magyar is várta ezt a diadalt.- Hiszem, hogy ennek a csapatnak megvan az ereje a legjobbak között a leg­jobbnak maradni - jegyezte meg, azt is megemlítve, hogy a legnehezebb egy ilyen címet megvédeni. A Győri Audi ETO KC május 11-én nyer­te meg a női kézilabda Bajnokok Ligája 2012/13-as kiírását - és ezzel története el­ső nemzetközi kupadiadalát aratta -, mi­után a döntő veszprémi visszavágóján is legyőzte a norvég Larvik csapatát. A Győr a harmadik magyar női csapat a Vasas (1982) és a Dunaferr (1999) után, amely az élen végzett a legrango­sabb európai kupasorozatban. Az ETO­nak ez volt a nyolcadik fináléja az euró­pai porondon, az előző hetet (BL: 2009, 2012 - EHF Kupa: 1999, 2002, 2004, 2005, KEK: 2006) elveszítette. Sportpedagógusi kitüntetés Ebben az esztendőben először ír­ták ki az „Esélyteremtők-díját”, amelyet a döntnökök azon peda­gógusoknak, nevelőknek adomá­nyozhatnak, akik hátrányos helyzetű diákokkal foglalkoznak és maguk is mozgáskorlátozot­tak vagy valamilyen fogyatékkal élnek. A közelmúltban ünnepélyes keretek között, Becsó Zsolt országgyűlési képvi­selő adta át a salgótarjáni megyeházán - az év legjobb nógrádi sportolóival egyetemben - Szabóné Sipos Éva testne­velő tanárnak a CSEÖH díszserlegét, ok­levelét és virágcsokrát. A szívet melengető ünnepségen a né­hány éve tragikus balesetet szenvedett tanárnő méltatásán elhangzott, hogy „Éva néni” az általános iskolai tanulmá­nyait Mátranovákon végezte, a Kisterenyei középiskolában röplabdá- zott, és kézilabdázott. 1975-ben felvet­ték az Egri Ho-Si-Minh Tanárképző Fő­iskola testnevelés-biológia szakára. Itt kézilabdázott és tornázott, amelyekből edzői diplomát is szerzett. 1979-ben ke­rült Salgótarjánba, tanári munkáját a Mártírok úti iskolában kezdte. 1984 szeptemberében került át a Beszterce Lakótelepi Általános Iskolába, ahol 2010. júniusáig dolgozott. Elsősorban kézilab­da utánpótlással foglalkozott, de a Salgó­tarjánban működő felnőtt női csapatok­nak is volt edzője. Csapataival számos szép sikert ért el. Diákolimpiái második, negyedik és hatodik helyezést szerez­tek, a korosztályos gyermekbajnokságo­kon több korcsoportban állhatták dobo­góra. Tanítványai közül többen NB I-es utánpótlás csapatokban szerepeltek. Balesete után sem fordított hátat a ké­zilabda sportágnak. Jelenleg is a Beszter­ce DSE leány utánpótlás csapatait edzi, és versenyezteti. 2009 óta kétszer is orszá­gos döntőig jutott csapataival. 2010-ben a

Next

/
Oldalképek
Tartalom