Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)

2013-05-15 / 111. szám

C7AI f*AI TÄTÄC Május 13. 5 6 12 18 19 25 29 30 33 44 48 49 51 52 58 61 64 65 76 79 2013. MÁJUS 15., SZERDA Demokratikus elnök lesz Steven Spielberg azt ígéri, hogy demokratikus zsűriel­nök lesz a 66. cannes-i filmfesztiválon, miután szerinte „a bemutató előtt minden film egyenlő”. Cannes. Az amerikai filmren­dező-producer arra a kérdésre, hogy milyen zsűrielnök lesz a május 15-én, szerdán kezdődő filmes mustrán, azt válaszolta: „demokratikus”. A világ egyik legsikeresebb filmrendezője nem tesz különbséget közönség­vagy művészfilm között.- Mielőtt bemutatják, mind­egyik film egyenlő. A szándék mindig ugyanaz, legyen szó Christopher Nolanról (Batman, A sötét lovag) vagy Michael Hanekéről (Szerelem): azt akar­ják kifejezni, ami bennük van ­mondta Steven Spielberg, aki szerint annak ellenére, hogy a hollywoodi szuperprodukciók tömegeket vonzanak, a függet­len filmgyártás „soha nem ör­vendett még ilyen jó egészség­nek”. Mégpedig azért, mert „az embereknek elegük van abból, hogy mindig ugyanazokat a tör­téneteket mesélik el nekik”. A háromszoros Oscar-díjas alkotó elárulta, hogy minden hétvégén átlagosan négy-hat filmet néz meg.- Behozom, amit hét közben el­mulasztok a munka miatt. Ezért már nagyon várom, hogy napi két filmet láthassak Cannes-ban - fo­galmazott az amerikai rendező. Spielberg jobban szereti „a cel­luloidszalagra készült film tiszta­ságát, azt a fajta vizuális vibrálást, amit a digitális forma nem tud visszaadni”. A háromdimenziós technika szerinte egyébként nem több, mint egy újabb eszköz, s úgy érzi nem volt igaza, amikor né­hány évvel ezelőtt digitalizálta az E.T.-t, mert azzal „belenyúlt egy már létező műbe”.- Soha többé nem csinálok ilyet - fűzte hozzá. Egyébként Spielberg az E.T.-vel kapott először meghívást 1982- ben Cannes-ba.- Senki nem gondolta, hogy ennek a filmnek sikere lehet. A stúdió egy kis művészfilmként kezelte - emlékezett vissza a rendező. Elmondta azt is, hogy soha nem hagy ott a felénél egy filmet, és utálja, amikor az em­berek filmnézés közben SMS- eznek a moziban. A cannes-i filmfesztivált május 15. és 26. között rendezik meg. Illegális bevándorlók Budán Hogyan fér össze a világze­ne, a latinos temperamen­tum és a punkos attitűd? Re­mekül, ha valakik igazán jól vegyítik ezt a három telje­sen eltérő stílust. A barcelo­nai Che Sudaka pedig pont ilyen zenekar, és erről min­denki a saját szemével és fü­lével is meggyőződhet, ha május 15-én, szerdán este el­látogat a Zöld Pardonba. Budapest Az immáron tíz éves múltra visszatekintő csapatot dél­amerikai, egészen pontosan ar­gentin és kolumbiai illegális be­vándorlók alkotják, akik 2000- ben papírok nélkül léptek be Spa­nyolországba, hogy szerencsét próbáljanak. Kitartó munkájuknak köszön­hetően pedig azóta valódi sikersztorit tudhatnak maguké­nak, hiszen utcazenekarból rendszeresen koncertező bandá­vá léptek elő és a közönség mel­lett az évek során a szakma elis­merését is sikerült kivívniuk: 2009-ben megjelent lemezüket a következő évben a spanyol Független Hanglemezkiadók Egyesülete az év legjobb világ­zenei albumának választotta. Turnéik során Magyaror­szágra is eljutottak már, töb­bek közt tavaly a Sziget világ­zenei nagyszínpadán adtak fer­geteges hangulatú koncertet, idén május 15-én pedig a Zöld Pardont veszik célba, hogy minden helyszínre látogatót megfertőzzenek pozitív üzene­tükkel és újra megmutassák a magyar közönségnek, hogy mi­ért is hívják őket a világ egyik legenergikusabb és legőrül­tebb zenekarának. A magyar nagyközönség azért is jól ismerheti őket, mert az elmúlt évek során slágerei­ket rotációban játszotta a Pető­fi Rádió. Tehát aki egy óriási, féktelen, latinos hangulatú punk bulira vágyik, látogasson el a Rákóczi-híd budai hídfőjé­hez május 15-én, szerdán, 19 órakor. A koncertre a belépő 800 forintba kerül. TELEVIZIO-MUSOR 2013. MÁJUS 15., SZERDA [3I3^h klub nBHRnHRi o-wmmmm DÉLELŐTl 5.3 5 Top Shop 6.05 Jó reggelt, skacok! (i2) Benne:-Tini nindzsa teknőcök -A dinoszauruszok királya -Transformers Prime - Chima legendái 7.35 RTL Klub Híradó 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka (i2) ATV2 reggeli magazinműsora 9.20 Stahl konyhája (i2) 9.25 Babapercek (i2) 9.30 Teleshop 10.30 Astro-Világ 11.30 Árva angyal (i2) (mex. filmsor.. 79-80/1. rész) 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Az Este (ism.) 5.55 Ma Reggel Közéleti műsor Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 Szerelemhajó (12) 9.45 Rex felügyelő (12) 6.00 Gyermekeknek Benne: Egér-úti kalandok, Trombi és a tűzmanó, A legkisebb Ugrifüles, Allatkert a hátizsákban, Raiu, a riksa, Caillou, Napfény farm, Vackor az első bében, Maja, a méhecske, Nils Holgersson, Segítség kacsa­szárnyakon, A kockásfulű nyúl, A kockasfiilű nyúl, Egér-úti kalandok, Tesz-vesz város, Blinky Bili 5.00 Lehetetlen küldetés (12) rám. exriém vetélkedő, II./17. rész) 6.05 Gyilkos sorok (12) (am. filmsor., K./195. rész) 7.05 Őrangyal (12) (am. tevéfilm sor., I./13. rész) 8.01 A médium (12) (am. krimisor., V./85. rész) 8.55 Égiposta (12) 6.30 Híradó 6.35 Unser Bildschirm 7.00 Srpski Ekran 7.30 Híradó 7.35 Közbeszéd 8.05 Kultikon (12) 8.30 Híradó 6.00 Hetedik mennyország (12) (am. vígj. sor, 53-54. rész,) 8.00 Dallas (12) (am. filmsor, 222. rész) 9.00 Televíziós vásárlási műsorablak 9.30 Laptopkonyha (12) 9.35 Televíziós vásárlási . kaiandjai.CaLiipu..Trombi.ésajtűzmadó. műsorablak DÉLUTÁN 8.0 8 Mindén réggel 9.10 ízes élet Mautner Zsófival 9.40 Reflektor (12) 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.50 Reflektor Reggel (12) 13.05 Ml muzsikus lelkek 13.40 Éjjel-nappal Budapesté (magyar fílmsor., 64. rész) 13.00 Doki (12) (am. filmsor., 11/29. rész, 2001) 14.00 Tények Délután 14.50 Amit a szív diktál (12) 15.50 Csapdába csalva (i2) 16.20 Veled is megtörténhet! <12) (magyar dokureality-sor., 17. rész,) 17.20 Update Konyha |i2) (magyar főzőshow) 10.40 Család-barát Szolgáltató magazin 12.01 Híradó délben 12.25 Hrvatska krónika 12.55 Ecranul nostru 112) 13.25 Átjáró 13.55 Úticélok (_Madrid -1. rész) . 14,15.Útíavúló....................................... ,A legkisebb Ugrifüles, Magyar népmesék, Gyerekhiradó, Garfield és barátai, Vipo es barátai 12.15 Sandokan (6) 12.40 Geronimo Stilton (6) 13.05 A Nyereg Klub (6) 13.30 Ókori kalandok (6) 14.00 Szaladin (i2) 14.25 Amika (i2) 11.10 A dadus (12) 12.10 Mike és Molly (12) (am. vígj. sor., II./26. rész) 12.40 Erica világa (12) (kan. vígj. sor., 1/7. rész) 13.35 CSI: A helyszínelők (i2) (am.-kan. krimisor, (t/191-192. rész) 15.30 Nyomtalanul (12) .(am krimisor, VI./121.-122. résé 8.35 Ahgyáll érintés (ii) (am, tévéfilm sor, IV,/26. rész) 9.25 Táncvarázs 10.20 Közlekedés XXI. 10.50 Margarétás dal 12.02 Híradó - Déli kiadás 12.10 Vers 12.25 Liszt Ferenc (i2) (magyar-német-olasz sor, 5. rész) 10.05 Laptopkonyha <i2) 10.10 Televíziós vásárlási műsorablak 10.30 A szív parancsa (12) (mex. drámasorozat, 13. rész) 11.30 Doktor Addison (12) (am. filmsor, II./4. rész) 12.30 Született feleségek (i2) (am. vígj. sor, V./104-105. rész) ' 14155 'Szülétéft kémék ............ (am. rajzfilm sor., III./33. rész,) 15.20 Animália (6) 15.45 Gyermekeknek Benne: Geronimo Stilton, Vipo és barátai, Garfield és barátai, Raju, a riksa, Tesz-vesz város, Caillou, Aprónép, Blinky Bili kalandjai, Pom Pom meséi, Magrar népmesék. Napfény farm, Vackor az első bében, Maja, a méhecske, Nils Holgersson, Segítség kacsaszámyakon, Gyerekhíradó 20.00 Híradó este 17.30 Esküdt ellenségek (12> 18.30 Erica világa (kan. vígj. sor., II./8. rész) 19.25 Jóbarátok (12) (am. vígj. sor, IX./202.-203. rész) 20.25 Két pasi-meg egy kicsi (12) (am. tévéfilm sor, II./48-49. rész) 21.25 Get Carter (is) (am. krimi, 2000) Amikor Jack Carter (Sylvester Stallone) értesül róla, hogy bátyja meghalt hazatér. . A. csatádhoz.. melyet, .elhagyott,. az.. 13.00 Kívánságkosár 15.00 Kerekek és lépések (magyarism. sor., 21. rész) 15.55 Az emlékezet helyszínei (szín.-ff, dók, sor, 5. rész, 2009) 15.55 Az emlékezet helyszínei (szín.-ff, (toksor, 6. rész,) (i2) 16.30 Térkép 17.00 MacGyver(i2) (am,-kan. tévéfilm sor, IV./80. rész) 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 14.30 Columbo: A nős detektív és a szex (i2) (am. krimi, 1989) 16.30 Jim szerint a világ 17.00 Gordon Ramsay ­A pokol konyhája <12) 18.00 Columbo: Embert barátjáról (i2> (am. krimi, 1974) 20.00 Danny Blue- A Tudatfeletti ESTE 14. 35 Fókusz (12) 15.20 Bűnös szerelem (12) (am, filmsor.,149. rész, 2007) 16.20 Kettős játszma (12) 17.20 Riválisok (i2) 18.30 RTL Klub Híradó 19.25 Fókusz (12) 19.50 Éjjel-nappal Budapest <i2> 20.50 Barátok közt (12) magyarfilmsor., 6507-6508. rész) 17.25 Hal a tortán (12) 18.30 Tények 19.25 Aktív (12) (élő játék-show) 19.55 Családi Titkok (12) (magyar reality-sorozat) 20.55 Jóban Rosszban (i2) (magyarfilmsor., 2143. rész) 21.35 Sherlock és Watson (12) (am. krimisor., 16. rész, 2012) 22.35 Frizbi Hajdú Péterrel |i2) (magyar tajkíbow) 14.30 ízőrzők: Siófok (magyar ismerett. film,) 15.05 Boston Legal - Jogi játszmák 112) (am. tévéfilm sor., III./24. rész) 15.50 A szenvedélyek lángjai (i2) (am.-kol. filmsor., 65. rész) 16.40 Rex felügyelő (12) (osztrák-német-olasz krimisor., VII./88. rész) 17.30 Híradó 17.40 Ridikül (» | ÉJJEL 21. 30 Szulejmán |i2) (török filmsor., 18. rész, 2011) 22.40 Házon kívül (12) Heti magazin 23.10 Reflektor (12) 23.30 Döglött akták (is) (am. krimisor., VI./3. rész) 23.40 Én is karcsú vagyok <i2) 0.10 Update konyha 112) 0.15 Tények Este 112) 0.50 Astro-Világ Éjjel 1.55 Gáz van, jövünk! (12) (am. vígj., 2005) 18.30 Maradj talpon! (i2> (magyar műveltségi vetélkedő) 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek 20.15 Bosszú (am. drámasorozat II./13. rész) 21.00 Életművész (12) 22.00 Az Este 20.35 Melissa és Joey (i2) (am. vígj. sor,, 24, rész, 2010,) 21.00 Sophie Paquin fent és lent (i2> (kan. tévéfilm sor., 18. rész) 21.45 Zöld Tea 22.15 Noé barátai (Minden, ami állat) adósságokhoz, melyeket nem rendezett és egy rejtélyhez, ami a lelke mélyéig hatol. 23.35 Hetedik (isi (am. krimi, 1995) 2.05 Újonc (12) (18, rész) 18.30 Közbeszéd 19.00 Angyali érintés (i2) (am. tévéfilm sor, IV./27. rész,) 19.55 A Tenkes kapitánya 112) (ff, magyar ifj. kalandf, sor, 1, -2.rész) 20.55 Hírek (12) 20.30 Európa Liga (élő) Benfica - Chelsea (Döntő) 23.05 Jim szerint a világ (i2) (am. vígj. sor, IV./10. rész) 23.35 Dallas (12) (am. filmsor, 223, rész) 0.35 Ezo Tv (12) 21.30 Szulejmán 112) (török filmsor., 18. rész, 2011) TARJANI TV” 09.00 Hírfüzér9.30Tatjáni életképek 10.30 Hír- füzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 1920 Ajánló 1930 Csendes pernek (Adventista Egyház pünkösdi műsora) 20.00 Háttér - Péntek esti randevú a Fő téren 20.15 Értéktár-Táncvilágnapi Gála 20.30 Hír- füzrér 20.50 AjánkS21.00 INFO TV 22.35 Frizbi Hajdú Péterrel <i2) (magyar talk show) 11.05 Stopper. 1130 GyőgyHír(l2). 12.00 Déli híradó. 12.30 Teleshop. 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Veti» (12). 15.00 Híradó. 1530 Retiográd. 16.05 Páholy. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Panaszkönyv. 18.00 Híradó. 19.00 Híadó. 1930Magyarországétőben. 21.00 Héadó 21.21.30 Panaszkönyv (ism.). 22.00 Híradó. 2230 Ikon 23.05 Ma$aioiszág élőben (ism.) 15.50 A szenvedélyek lángjai m (am.-kol. filmsot., 65. rés 10.50 Laci bácsi konyhája 11.10 Teleshop 11.30 Alomsztori 11.55 Déli Híradó 12.15 Teleshop 1230 Fórum 12.55 Teleshop 15.00 Tabu 15.25 ATV START 16.00 Start+ 16.25 Könyvié« 16.55 Világiíradó 17.10 Fórum 17.55 Híradó 1830 Fórum 18.50 Sporthíradó 18.55 Kiadó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment20.45Atét21.55 Híradó 20.35 Melissa és Joey (i2) .. (am. vígj. sor., 24, rés, 2010,) 8.20Zsaruvér9.20 Luxusdoki 10.20 Kisvárosi gyilkosság 12.20 Kékpróba. 13.20 Monk- Rá­gós nyomozó. 14.20 Zsaruvér. 15.20 Luxus- doki 16.20 Kisvárosi gyilkosság 18.20 Kékpiőba 19.20 Monk - Rágós nyomozó. 20.20 Psych - Dilis detektívek. 21.20. Rémjárás 23.20 A féljem védelmében. 0.20 Botrány. 1.20 Kékpróba 2.20 Zaruvér 21.25 Get Carter (is) (am. krimi, 2000) ll.OOTeleshop 12.00 Mai helyzet 12.15Ub- darúgás(ism.) Győri EID-Ferencváros 14.15 Harmadik félidő (ism.) 16.00 Harmadik félidő Extra 16.15 Cselgáncs 16.45 Reszta+17.00 Kosárlabda 17.45 NBA San Antonio Spurs - Golden State Warriors 19.45 Mai helyzet 20.00 Goalissimo 21.00 Arany pillanatok 21.15 Ökölvívás (ism.) 23.15 Póker (ism.) 19.55 A Tenkes kapitánya (i2) (ff., m^jarifj. kalandf. sor., 1. -2.rész) 11.10 Beépített »nők (12). 12.00 Fald fel amerikágl2). 13.00 Billy, a profil4.00 A Föld NaiakUása 14.55 Arküszidilemm(12). 15.55 Előt­tünk az Özömé(12) 16.55 Faldfei Amerikát(12). 17.55Metropolisz(12). 19.00 Állat rekordok(12). 20.00 A Föld kialakulása (12). 21.00 Nincs lehetetlen (16). 22.00 Rettegett haroosok (18). 22.55 louisTtmK Gyógyszeres nevelés(16) 20.30 Európa Liga (éis) Benfica - Chelsea (Döntő) 9.55 Hetedik mennyország (12). 10.55 Hetedik mennyország (12). 11.55 Teleshop. 13.00 Rubí, az elbűvölő szörnyetegig). 14.00 Rosalinda (12) 15.00 Hetedik mennyország (12). 16.00 Me#ö- vültszfvek(12). 17.00Aszfvparancsa(l2). 18.00 Könnyek kiiálynője (12). 19.00 Váratlan utazás (12). 20.05 Ataim, ahol élünk(l2)21.10 Pusz­taház örökösei (12). 22.20 Hotel Babylon (16). ■TrarirrrnrnTTtrinnrnifT A műsor es a kezdési időpont megvaltoztatasana

Next

/
Oldalképek
Tartalom