Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)
2013-05-13 / 109. szám
ARCHÍV' FOTÓ: GYURKÓ PÉTER SPO RTTUKOR 2013. MÁJUS 13., HÉTFŐ A Lapujtő győzött Karancskesziben LABDARÚGÁS Megyei I. osztály, 26. forduló - Mátranovák döntetlent játszott a Berkenyével Szécsény VSE - Somoskőújfalu 0-4 (0-2) Szécsény, 200 néző, vezette: Boda V. (Holecska A., Béres K.). Szécsény VSE: Baranyai - Galcsik, Sztrigán, Rácz, Rutai - Molnár, Juhász, Szenográdi, Heizer (László) - Bárány (Strihó). Sza\)ó. Játékos-edzá László Lóránd. Somoskőújfalu: Peleskei - Oláh T., Sulcz, Sándor A., Dudás - Balázs A., Balázs Gy. (Gyarmati), Birincsik, Berki (Szőllősi) - Bognár (Oroszi), Ajtai. Edző: Smelkó Károly. Gl.: Ajtai (2), Balázs Gy., Sándor A. (11-esből). Sárga lap: Rutai, ill. Dudás. Jók: Rácz, Galcsik, Juhász, ill. Oláh T., Sulcz, Sándor A., Balázs Gy., Birincsik, Ajtai. A hat nap alatt harmadik tétmérkőzését játszó, és ezáltal önmagához képest kissé fásulnak tűnő hazai csapatot sikerült a vendégeknek már a mérkőzés elején meglepniük, így a 8. percben már 2-0-ra vezettek. Ezután kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, mivel a szécsényiek is próbáltak felpörögni. Az 58. és a 78. percben azonban a hazai védelem megingásait kihasználva Ajtai szemfüles gólokat szerezve bebiztosította, az ezúttal minden csapatrészben jobb teljesítményt nyújtó és a győzelmet jobban akaró vendégek számára a győzelmet. László Lóránd: - A csapaton item Játszott az átütő felnő. rtrszűk játékoskeretünk nem tette-tehető1 vé, hogy frissítsünk. Smelkó Károly: - Nagyon nehéz héten vagyunk túl. A szerdai események személy szerint engem nagyon megviseltek, de a csapat ezúttal is bizonyította, hogy van tartása, és szebbnél-szebb támadásokat vezetve magabiztosan győztük le a jó játékerőt képviselő szécsényi csapatot. Bartus Attila Balassagyarmati VSE - Palotás 2-1 (0-0) Balassagyarmat, \00 néző, vezette: Telek Á. (Dobos A., Balázs K.). Balassagyarmati VSE: Szath- mári Zs. - Ágner, Kálmán R., Földvári, Benécs - Chikán, Balga, Pápai (Mezei), Nagy G. - Dudás (Strehó I.), Hodúr (Kelecsényi T.). Edző: Sebestyén Szilárd. Palotás: Lados I. - Mladoniczki, Here, Pásztor, Hadrik - Tancsik, Kotasz G. (Zachar M.), Zsiga, Jambrich - Kotasz IIT. (Zachar), Sipos. Edző: Hegyi Tamás. GL: Balga, Pápai, ill. Zsiga. Sárga lap: Jambrich, Hadrik, Sipos B., Tancsik. Jók: Kálmán, Balga, Strehó, ill. Here, Zsiga, Tancsik, Kotasz G. A hazaiaknál két visszatérőt: Ágner Attilát és Kelecsényi Tamást láthattak, s üdvözölhettek a nézők. Avendégeknél egy sajnálatos sérülés történt a bemelegítés során, emiatt Jele Zoltán nem tudott egykori sikerei színhelyén pályára lépni. A mérkőzésen rendesen bekezdtek a hazaiak, többnyire az ő akaratuk érvényesült a pályán. Gólhelyzeteket dolgoztak de azokat támadóik egymással versengve ki is hagyták. Fordulás után szűk négy perc alatt két óriási hazai gólhelyzet maradt ismét kihasználaüanul, és erre törvényszerűen jött a vendégek találata a 49. percben. Aztán egy szép támadás végén Strehó István bal oldali elfutását, és beadását követően Balga Bálint lőtte kapásból 14 méterről a kapuba a 71. percben, majd a hajrában Pápai Péter ló méteres átlövés gólja három pontot eredményezett a hazaiaknak. Sebestyén Szilárd: - Óriási mezőnyfölényünket a végén nehezen tudtuk győzelemre váltani, megküzdöttünk a három pontért. Hegyi Tamás: - Úgy gondolom nem érdemeltünk vereséget, egy jól játszó hazai csapat ellen. A mérkőzés végére kijött a sok edzésbeli különbség, elfáradtunk. Kanyó Ferenc Mátranovák - Berkenye 1-1 (0-0) Mátranovák, 150 néző, vezette: Pap I. (Dobsonyi L, Katona L). Mátranovák: Herczeg - Nánási, Varga, Szoó, Kovács - Líber Zs., Pataki (Zsákai), Oszvald, Lakatos (Új B.) - Tóth, Molnár. Játékos-edző: Pataki László. Berkenye: Rácz - Farkas, Páles, Szatmári, Tányéros (Miklián) - Benke, Gulyás, Papp (Balázs), Greff - Fábri, Rusvay. Edző: Mózner János. GL: Molnár, ill. Greff. Sárga lap: Varga, Pataki, Tóth, ill. Szathmári. Jók: az egész csapat, Molnár a mezőny legjobbja, ill. Rácz, Benke, GrefTj*Rusvay. Kitűnő játékvezetés mellett jó iramú, színvonalas mérkőzést hozott a rangadó. Az első félidőben a vendégek birtokolták többet a labdát, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. A második játékrész első fele hasonlóan telt el, de ekkor a berkenyeiek a 71. percben helyzet nélkül gólt találtak, amit a hazaiak három perc múlva Molnár jól eltalált lövésével egalizáltak. Innentől kezdve több ígéretes gólveszélyes támadást vezettek a novákiak, de a szerencse elpártolt tőlük. A második félidei játék alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Pataki László: - A mai mérkőzés példa arra, hogy nem azzal kell foglalkozni, hogy kit honnan igazoltak, futballozni és egymásért küzdeni kell. Gratulálok a csapatomnak, és ha az adódó helyzeteinknél jobban koncentrálunk a győzelmet is megszerezhettük volna. Szabados György, a Berkenye pályedzője: - A mai nap pozitívuma az egy pont. A vezetőedzőnknek mielőbbi gyógyulást kívánok. Gecse István Érsekvadkert - Pásztó 0-0 Balassagyarmat, műfüves pálya, 120 néző, vezette: Pap I. (Szász K., Balázs K.). Érsekvadkert Ficza - Tolnai, Szabó, Nagy, Gerendái - Szilágyi, Paulicsek, Kakuja, Holman - Varga, Mácsik (Gidrányi). Edző: ifj. Holman József. Pásztó: Prezenszki - Kuris, Edmar, Bednár (Kotroczó), Gömbicz - Ráduly, Tari, Csépe, Bakos - Kapás, Baranyi. Edző: Almási Dénes. Sárga lap: Kakuja, ill. fari. Jók: A Mátranovák (pirosban) döntetlent játszott, míg a Balassagyarmat nyert Szilágyi, Nagy, Szabó, Gerendái, Kakuja, ill. Prezenszki, Kuris, Tari, Edmar, Ráduly. Harcos meccsen, igazságos döntetlen született. Jfj. Holman József: - Helyzetkihasználásunk még mindig gyatra, szerencsénkre az ellenfelünk is hasonló cipőben járt ezen a mérkőzésen. Almási Dénes: - Helyzetkihasználásunknak köszönhetően meg kellett elégednünk a döntetlennel. Balogh Balázs Karancskeszi - Karancslapujtő 1-2 (0-0) Karancskeszi, 200 néző, vezette: Varga G. (Fodor R., Bogár E.). Karancskeszi: Lázár - Galbács, Ferkó, Dániel (Lantos D.), Danczák - Puszta, Znamecz, Pál, Bóna - Simon, Ferhan. Edző: Mátyus Sándor. Karancslapujtő: Babjak - Ravasz G., Bujtár (Sánta), Bartha, Pingiczer (Mezei) - Lavaj, Cseh, Bozó, Rács - Fodor, Szabó. Edző: Tőzsér Zsolt. Gl.: Pál, ill. Bozó, Rács. Sárga lap: Puszta, Ferhan, ill. Bartha, Pingiczer, Bozó, Fodor. Jók: Simon, Puszta, ill. az egész csapat, Babjak a mezőny legjobbja. Mátyus Sándor: - Sajnos elől és hátul is sok hibát követtünk el, ezért nem sikerült megnyernünk a mérkőzést. Mentünk, akartunk, de ez nem volt elég. Remélem az ■elkövetkező mérkőzéseken sikerül annyi pontot szerezni, hogy az érem meglegyen. Gratulálok az ellenfélnek. Tőzsér Zsolt: - Bravúros győzelmet arattunk, mert csapatként jól működtünk. M.Zs. Szurdokpüspöki - Bércéi 3-1 (0-1) Szurdokpüspöki, 100 néző, vezette: Szederkényi Cs. (Dobos A., Nagy S.). Szurdokpüspöki: Szeles - Sándor, Szabó, Petre Sz., Bódi - Tamás (Bacsa), Miczki, Munkácsi, Baranyi - Petre D., Zohó. Edző: Kis Zoltán. Bércéi: Egervári - Kaluzsa, Tövis, Gyurcsek, Mohácsi - Havjár, János, Jele Cs., Túri - Molnár, Koplányi Sz. Edző: Koplányi Örs. GL: Zohó (2), Baranyi, ill. Túri. Sárga lap: Tamás, Miczki, Munkácsi, Petre D., ill. Gyurcsek. Kiállítva: Túri .Jók: az egész csapat, ill. Mohácsi, Jele Cs. Kis Zoltán: - Az első félidei küzdelmes játék után a másodikban már sikerült játékban az ellenfél fölé nőnünk. Tetszetős támadásokat vezetve sikerült megfordítanunk a mérkőzést, és a számunkra nagyon fontos három pontot megszerezni. Koplányi Örs: - Szégyen az egész mérkőzés, megérdemeljük, hogy kiesünk. Gratulálok a hazai csapatnak. K.Z. Nőtincs - Rimóc 4-0 (1-0) Nőtincs, 150 néző, vezette: Boda V. (Béres K., Katona L). Nőtincs: Bohony - Prukker (Sírkő), Kurali, Miklovicz, Földvári - Nagy, Krajcsek, Dancsó (Hugyecz), Keresztes - Szunter (Kovács), Szegvári. Játékosedző: Schwarcz Zoltán. Rimóc: Csampa - Laczkó, Kelecsényi, Mócsány, Hodúr - Beszkid, Árva, Botos, Szilvási (Kormány) - Vincze (Farkas), Bangó R. Edző: Komár Gábor. GL: Dancsó, Szunter, Prukker, Földvári./o'/c Dancsó, Szunter, ill. Kelecsényi. A hazai csapat gyors verzetést szerzett és továbbiakban egy percre sem forgott veszélybe a győzelem. A második félidőben a helyezetek kihasználása már az eredményben is megmutatkozott. Komár Gábor. - Nem okoztunk komoly ellenállást az ellenfél részére, így sima vereséget szenvedtünk. Gratulálok a hazaiaknak. H.R. Szabadnapos: Héhalom. A bajnokság állása 1. Berkenye 24 17 4 3 83-27 55 2. Karancskeszi 25 17 3 5 47-16 54 3. Mátranovák 24 14 6 4 57-24 48 4. Balassagyarmat 24 13 4 7 42-24 43 5. K.-lapujtő 24 13 2 9 46-44 41 6. Nőtincs 24 12 3 9 39-32 39 7. Szécsény 25 11 6 8 50-38 39 8. Héhalom 24 10 5 9 49-37 35 9. Palotás 23 9 2 12 39-48 29 10. Somoskőújfalu 23 8 4 11 46-38 28 11. É.-vadkert 24 6 7 11 37-45 25 12. Pásztó 25 7 3 15 39-53 24 13. Sí-püspöki 25 7 1 17 25-83 22 14. Rimóc 24 6 2 16 33-55 20 15. Bemei 24 4 2 18 22-90 14 SBTC: három helyett újra egy pont LABDARÚGÁS NB III, Mátra-csoport, 23. forduló - A félidőben még vezetett a Nagybátony Maglódi TC - SBTC-Puebla 1-1 (0-0) Maglód, 50 néző, vezette: Ducsai J. (Viktor F., Szert B.). Maglódi TC: Szacskó - Szőke (Kardos, 85.), Rakita, Molnár, Németh - Budafai, Weisz, Makovi (Pintér, 48.), Pólyák - Lovrencsics, Nagy T. (Haciglu, 87.). Vezetőedző: Gyurik József. SBTC-Puebla: Róza - Zimányi, Sólyom, Boczki, Kerényi - Mészáros - Alex (Jeney, 88.), Bonivárt, Novák, Lenkó (Kálmán T., 92.) - M. Ramos (Taliga, 89.). Vezetőedzők: Tamási Zoltán, Takács László. GL: Lovrencsics (95. - 11-esből), ill. M. Ramos (65.). Sárga lap: Makovi (21.), Pólyák (38.), Szőke (54.) Szacskó (80.), ill. Bonivárt (28.), Alex (44.). Kiállítva: Sólyom (91.). Jók Weisz, Lovrencsics, ill. Kerényi, Novák, Boczki. 65. perc: M. Ramos ugrott ki a vendég védők között, a brazil támadó két védő szorításában 10 méterről hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba. 0-1. 95. perc: Egy beívelést követően Boczki melléről pattant le a labda, a földről visszapattanó azonban a védő kezét érintette. A játékvezető bár tovább engedte az esetet, a partjelző intésére azonban pár másodperccel később büntetőt ítélt. Lovrencsics állt a labda mögé, és a jó irányba vetődő Róza mellett laposan a jobb alsóba lőtt. 1-1. Kevés igazán nagy helyzetet hozó, ám annál nagyobb parázs hangulatú mérkőzést játszott az SBTC a Maglód otthonában. Az első félidő első részében egy hazai kapufa, vendég részről pedig Ramos nagy ziccere volt igazán említésre méltó esemény. A játékrész további részében sok pontatlanság, és eladott labda jellemezte a játékot, amiben leginkább a hazaiak „jeleskedtek”. A második félidőben szemmel láthatóan egy fokkal feljebb kapcsolt a Maglód, ám támadásaik nagy részt ve- ~ szélytelenek voltak. Ramos találatával sikerült megszereznie a vezetést a vendégeknek, a gól mellett pedig további két találatot érthetetlen módon érvénytelenített a játékvezető. És ahogy ez j ilyenkor lenni szokott: a 95. percben Boczki szerencsétlen kezezése után a hazaiak egy büntetőnek köszönhetően egyenlíteni tudtak. A lefújást követően érhető módon többen is nehezen fogadták az elbukott két pontot. Ennek következménye volt, hogy a levonulás közben tumultus alakult ki a játékvezetők és a játékosok, vezetők között, ezt követően pedig hosszú jiercekig tartott, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. Gajdár Zsolt MTK Budapest n. - Nagybátonyi SC 3-2 (0-2) Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, 50 néző, vezette: Budai B. (Berendi Cs., Sára B.). MTK Budapest n.: Scheilinger - Csikortás, Poór, Major, Hajdú- Sipos, Nikházi, Varga, Pál (Huller, 46.) - Pintér (Nagy, 78.), Batizi-Pócsi. Edző: Pölöskei Gábor. Nagybátonyi SC: Roma - Vámosi, Füzy (Tóth I M., 67.), Almási, Kulin - Pozsár (Farkas, 20.), Vig, Kovács, Alapi - Tarlósi, Lőrincz. Szakmai vezető: Verebélyi Attila. GL-Nikházi (52.), Huller (76.), Sipos (82.), ill. Alapi (15., 26.). Sárga lap: Csikortás (25.), Sipos (45.), Major (79.), ill. Füzy (34.), Lőrincz (64.). Jók: Nikházi, Huller, ill. Roma, Almási, Alapi. Verebélyi Attila: - Ez a mérkőzés is a vicc kategóriába tartozott, mint ahogyan az egész tavasz... További eredmények: Felső- tárkány - FC Hatvan 0-0, Tápiószecső - REAC 0-1, Túra - Rákosmente KSK 0-2, Egri FC II.- Bükkábrány 1-1, Gyöngyösi AK - Ózdi FC 2-0. 22. forduló: REAC - Maglód 3-1. A bajnokság állása 1. Hatvan 23 15 5 3 45-21 50 2. REAC 23 15 2 6 47-22 47 3. MTK II. 23 13 6 4 63-25 45 4. Felsőtárkány 22 13 6 3 37-23 45 5. Rákosmente 22 11 6 5 46-21 39 6. Maglód 23 11 2 10 46-39 35 7. SBTC-Puebla 23 9 5 9 42-40 32 8. Gyönqyös 23 8 7 8 33-32 31 9. Túra 23 7 5 11 34-39 26 10. Bükkábránv 22 7 3 12 23-36 24 11. Tápiószecső 22 6 6 10 29-42 24 12. Nagybátony 23 4 4 15 29-55 16 13. Ózdi FC 23 4 3 16 18-60 15 14. Egri FC II. 23 3 6 14 19-56 15