Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)
2013-04-11 / 83. szám
Zeneképzelet: élmény gyerekek ezreinek- Nincs siker és nincs gazdasági felemelkedés a közös értékeink megtartó ereje nélkül. Nem fordulhat elő, hogy míg leromlik a nyelv, elsivárosodik a kultúra, közben virágozzék a gazdaság és fölemelkedjen a nemzet - mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a napokban, a Zeneképzelet nevű rendezvénysorozat dejtári állomásán. Dejtár. A zongoraművész házaspár, Várnagy Andrea és Farkas Zsolt am vállalkoztak, hogy - a szaktárca által támogatott - missziójuk keretében hátrányos helyzetű településeken élő gyerekek ezreinek nyújtanak maradandó komolyzenei élményt. Az államtitkár elmondta, a világ és a saját emlékezetünk is kulturális tettekkel, művészi értékekkel, a műveltség eredményeivel azonosít be egy-egy tájat vagy korszakot: épületekkel, tánccal, zenével, verssel. Azok az országok lettek igazán sikeresek a XX. század második felében, amelyek saját önazonosságukat és saját különleges értékeiket nemcsak megőrizték, de meg is erősítették.- Ez a jelenlegi magyar kulturális kormányzat célja is - hangsúlyozta Doncsev András: - Várnagy Andrea és Farkas Zsolt műsorukkal átörökítenek egy-egy részt a szépérzetből, az alkotói vágyból, vagy a nemzedékek óta változatlan formákból, technikákból. Felkeltik mindannyiunkban a természetes igényt a valódi értékekre és azok közösségi átélésére, nehogy a következő nemzedékek úgy nőjenek fel, hogy a klasszikus zene kimarad az életükből - méltatta az előadókat az államtitkár. A művészházaspár és a lelkes közönség bői is. Megjelent az ünnepségen - mások mellett - Lesskó László, a Kazasztáni Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke. Dr. Bállá Tibor, az alapítvány vezetője méltatta II. Rákóczi Ferenc emberi nagyságát, történelmi jelentőségét. A fejedelem szobránál Vincze Béla, az 1956-os Magyar Nemzetőrök Vidéki Szervezetének Nógrád megyei elnöke és dr. Bállá Tibor helyezték el a megemlékezés virágait. Az ünnepség a Székely Himnusz éneklésével ért véget. II. Rákóczi Ferenc 1735. április 8-án Rodostóban hunyt el. Halálának 278. évfordulója alkalmából Szécsényben, a Rákóczi Városa Alapítvány szervezésében meg-, emlékezést tartottak a fejedelem köztéri szobránál. A helyiek mellett voltak érdeklődők Nagylóc, Rimóc és Fudányhalászi községekLátogatás a Mikszáth Kálmán Tagiskolában: képünkön (balról jobbra) Selmeczi Zoltán tankerületi igazgató, Doncsev András államtitkár, az általános iskola igazgatója Smitnya Sándorné és Dejtár község polgármestere Smitnya Sándor A zongoraművész házaspár, Várnagy Andrea és Farkas Zsolt arra vállalkoztak, hogy egy misszió keretében Zeneképzelet című interaktív, verses műsorukkal, négykezes zongoraművekkel hozzávetőleg tizenháromezer, hat-tíz éves gyermeknek nyújtanak értékes, maradandó komolyzenei élményt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott előadás-sorozat az ország ötven leghátrányosabb települését keresi fel. Az eddigi állomások mindegyike nagy sikert aratott gyermekek és felnőttek körében egyaránt. Megyénkben két település iskolájában tartott koncertet a művészpár, s nagysikerű progPROMÓCIÓ ramjuk egyik állomásaként a Dejtáron tartott előadásra ellátogatott Balog Zoltán miniszter képviseletében Doncsev András parlamenti államtitkár, Selmeczi Zoltán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Balassagyarmati Tankerületének igazgatója, valamint a környező települések polgármesterei, ön- kormányzati képviselői is. A vendégek sétát tettek a Mikszáth Kálmán Tagiskolában, ahol megismerkedtek a diákokkal, nevelőkkel. Ezután a falu nemrég felújított kultúrházábana lelkes gyerekekkel közösén hallgatták meg a remek hangulatú, közvetlen, szórakoztató előadást. A koncertet követő kötetlen beszélgetésen minden résztvevő egyetértett abban, hogy az ilyen jellegű kezdeményezéseket a jövőben is támogatni kell, hiszen a zenei érdeklődés felkeltése, az igényes zenei ízlés kialakítása az általános iskolás korosztálynál kell elkezdeni, s a családok mai nehéz helyzetét figyelembe véve ez a feladat is nagyrészt az iskolákra hárul.- Egy Olyan országban, mely fiának nevezheti Kodályt, Bartókot, s számos híres zeneszerzőt, zenészt minden gyermeknek lehetőséget kell biztosítani, hogy mégislhéfhesse a komolyzene csodálatos világát, lakjék a fővárosban, bármely városban vagy egy apró faluban. - mondta Doncsev András. Vizsgálják az áradó folyókat Gyöngyös. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a világ legmodernebb légi kameráit és szenzorait vetette be két áradó vízfolyás, a Zala és a Kapos, valamint azok ártereinek felmérésére. A feladat elvégzésével a Károly Róbert Főiskola kutatócsapatát bízták meg.. A világban ma már bevett gyakorlat az árvízi események műholdas és légi felmérése. Az alkalmazott technológiák, speciális kamerák sokat fejlődtek az elmúlt években. A legmodernebb és egyben a legteljesebb eszközcsoport éppen Magyarországon áll rendelkezésre. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola üzemelteti az ENSZ egyik Regionális Támogató Hivatalát (RSO), melyből 12 létezik a világon. A Hivatal feladata többek között az árvízi helyzetek felmérése és térképezése, elsősorban a fejlődő országok számára. Ebben az esetben viszont Magyarországon vetik be a csúcstechnológiákat. A felmérés nemcsak operatív, de prevenciós célokat is szolgál. A repülőgépbe szereit lézerberendezés rendkívül nagy részletességgel (250 ezer impluzus másodpercenként) méri fel az áradó víz útvonalát meghatározó terepfelszínt. Az úgynevezett orthokamerával infraközeli felvételeket is előállítanak, melyek kifejezetten a vízzel borított területek felmérésére alkalmasak. A légi felméréssel - a kritikus töltésszakaszokat jelző - szivárgó valamint a fakadó vizek helyzete is megállapítható. f t t