Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)
2013-04-09 / 81. szám
SZOLGALTATAS Kínai együttműködésben készíti el Michael Bay amerikai rendező a Transformers sci-fi akciófilm újabb folytatását: az állami kézben lévő Kínai Mozicsatornával kötött együttműködést az amerikai Paramount Pictures. Kínai részről ez az első alkalom, hogy az állami kézben lévő mozicsatorna nyugati partnerrel társuljon egy produkció elkészítésében. Abban ráadásul a csatorna mellett annak videoszolgál- tatója, a Jiaflix is részt vesz - írja a sina.com hírportál nyomán az MTI. A Transformers 4 forgatását a tervek szerint két hónap múlva kezdhetik meg, a filmet 2014 júniusában mutatják be. A jelenetek egy részét á kelet-ázsiai országban veszik fel, és az amerikaiak mellett híres kínai színészek is szerepet kapnak benne. A megegyezés ertelmeben a kínai vállalatok a forgatási helyszínek és a szereplők kiválasztásában, a terjesztésben és valószínűleg az utómunkálatokban is segítik majd a Paramountot. Az együttműködés kialakításában a kínai mozipiac robbanásszerű növekedésén túlmenően az is szerepet játszhatott, hogy a sorozat előző részei igen nagy sikert arattak Kínában: a 2011-es Transformers 3 például 165 millió dolláros bevételt hozott. A kínai piacra mind nagyobb számban próbálnak betörni a nyugati vállalatok, az ugyanis - Japánt megelőzve - jegybevétele alapján tavaly a világ második legnagyobbjává vált, csaknem 3 milliárd dolláros összbevételt jegyezve. Ennek legutóbbi eredménye, hogy az Iron Man harmadik része - amelyet májusban mutatnak be - szintén részben Kínában készült, a Marvel Studios és a pekingi DMG közös munkájának eredményeként. í Megvadul a Compact Disco Stúdióba vonul a következő hetekben a Compact Disco. A fiúk az új nagylemezükön dolgoznak, amelynek hangzása a szokásosnál kicsit vadabb lesz. Budapest. Harmadik nagylemeze dalain dolgozik a Compact Disco, a hazai elektronikus zenei szcéna egyik legnépszerűbb zenekara.- Nem kapkodunk, mert az új albumot ősszel tervezzük megjelentetni. A stúdióba most néhány olyan szerzeményt viszünk el, amelyek már majdnem készen vannak. A hangzásban kicsit vadabb, rockosabb irányba fogunk elmozdulni, de az elegánsabb fajtából, hiszen alapvetően maradunk a tőlünk megszokott stílusnál. Producerként csatlakozott hozzánk Szakos Krisztián, akivel ráérősen kísérletezünk, új ötleteket próbálunk ki, szóval igazi örömzenélés várható - mondta Walkó Csaba, a Compact Disco énekese. A készülő album kulisszatitkait videónapló formájában osztják meg rajongóikkal, vagy ahogyan ők nevezik magukat a Compact-család tagjaival. A zenekar október végéig mobiltelefonnal és kézikamerával rögzíti majd az élményeit. Az érdeklődők havonta két részt nézhetnek meg, de az első dalrészleteket is hallhatják. A Compact Disco az új album első végleges dalát májusban mutatja be. A stúdiómunkálatok közben a zenekar továbbra is járja az ország klubjait. Április 19-én, pénteken este Budapesten, az A38-on lépnek fel. TELEV1ZIO-MUSOR 2013. ÁPRILIS 9., KEDD 5.35 TopShop 6.05 Jó reggelt, skacok! (i2) Benne: ■ BeyBlade - Metál őrület ■ Pókember legújabb kalandjai - Lego Ninjago-Tini nindzsa teknőcök 7.35 RTL Klub Híradó 6.00 TotalCar (ism.) (12) . Autós magazin 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka (12) 9.20 Stahl konyhája (12) 9.25 Babapercek (12) 9.30 Teleshop 10.30 Astro-Világ 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Az este (ism.) 5.55 Ma Reggel Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 India - Álmok útján <i2) (braz-ind. kalandfilmsor, 143. rész) 6.00 Gyermekeknek Benne: Postás Pat, A kék egér, Kukori és Kotkoda, Állatkert a hátizsákban, Raju, a riksa, Miss BG, Mese Bolt, Pom Pom meséi, Maja a méhecske, Nils Holgersson, Eszes Jess, Benjámin, az elefánt, Kérem a következőt, Postás Pat, Egér-úti kalandok, Blinky Bili, A kis Amadeus, Miss BG, A kék egér, Kukori és Kotkoda,Magyar népmesék, Miss BG, Gyerek híradó 5.25 Tuti gimi (12) (am. filmsor., III./13. rész,) 6.15 Gyilkos sorok (12) (am. filmsor, Vili./167. rész) 8.25 Életfogytig zsaru (i2) (am. krimisor., II./12. rész) 9.20 Anagyzsozsó(U) (am. akció-vígj.,) O'" 6.30 Híradó 6:30 6.35 Roma Magazin 7.05 Domovina 7.30 Híradó 7:30 7.35 Közbeszéd 8.05 Kultikon (ism.)|i2) 8.30 Híradó 8:30 8.35 Sportaréna 9.00 Kapcsoljuk az Országházat 6.05 Cheers (12) (am. vígj. sor., 1982) 7.00 Gordon Ramsay-A pokol konyhája (i2) 8.00 Dallas (12) (am. filmsor., 196. rész, 1978) 9.00 Televíziós vásárlási műsorablak 9.30’ Láptópkonyhá (új ......... 9. 35 Televíziós vásárlási műsorablak 10.05 Laptopkonyha (i2) 10.10 Televíziós vásárlási műsorablak 10.30 Columbo: Testvéri szeretet <i2) ..........(am. krimi, 1995)....................... 12 .30 Született feleségek 112) (am. vígj. sor., III./54-55. rész,) 14.30 Jim szerint a világ (12) (am. vígj. sor., III./13. rész,) 15.00 Poirot (12) (angol tévéfilm sor.,) 17.00 Gordon Ramsay - A pokol konyhája <12) 18.00 Columbo: Végzetes nyom (12) (am. krimi, 1997) 20.00 Miss Marple történetei ...........Nemezis ti2)............................... 22 .00 Párizsi helyszínelők (12) (francia krimisor., 11. rész, 2006) 23.05 Jim szerint a világ (12) (am. vígj. sor., III./13. rész,) 23.35 Dallas (12) (am. filmsor., 197. rész) 23.35 Ezo TV 8.08 Minden reggel (i2) Benne: ízes élet-Mautner Zsófival, Reflektor 10.00 TopShop 11.50 Asztro Show 12.50 Reflektor (i2) 13.05 Gasztrotúra Gasztronómiai magazin 13.40 Éjjel-nappal Budapestiig (magyar filmsor., 39. rész, 2013) 14.35 Fókusz (12) 15.20 Bűnös szerelem <i2> (am. filmsor., 124. rész, 2007) 16.20 Riválisok (12) (mex. filmsor., 104. rész, 2010) 17.20 A gyanú árnyékában (i2) (magyar dokureality-sor., 158. rész) 18.30 RTL Klub Híradó 19.25 Fókusz (12) 19.50 Éjjel-nappal Budapest ii2) (magyarfilmsor., 40. rész, 2013) 20.50 Barátok közt (12) 21.30 A mentalista 112) 22.30 A Grace klinika |12) 23.30 XXL század 11.30 Árva angyal (12) (mex. filmsor., 48/2. rész, 2008) 12.00 Titkok hálójában (12) (am.-mex. filmsor., 94. rész, 2010) 13.00 Doki (12) (am. filmsor., 70. rész, 2001) 14.00 Tények Délután 14.50 Csapdába csalva (12) ............(németdokureality-sor,21: rész) • • 15 .20 Amit a szív diktál (i2) (mex. vígj. sor., 25. rész, 2012) 16.20 Walker, a texasi kopó 112) (am. akciófilm-sor., VI./14. rész) 17.20 Update Konyha (12) 17.25 Hal a tortán (12) 18.30 Tények 19.25 Aktív (12) 19.55 Családi Titkok 112) (magyar reality-sor., 68. rész) 20.55 Jóban Rosszban <i2) ..........(magyarfilmsor:, 2118: rész)" ‘ • 21 .35 Különvélemény (i6) (am. akcióthriller, 2002) Egy különleges rendőri egységnek az a feladata, hogy a gyilkosságokat az elkövetésük előtt leleplezze. A rendszer tökéletes, Ám egyszer a cég parancsnoka, John'Anderton (Tom Cruise) kételkedni kezd. 9.50 Rex felügyelő (12) 10.40 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Srpski Ekran 12.55 Unser Bildschirm 13.25 Hacktion Újratöltve (i2) (magyar akciófilm-sor., 16. rész) 14.20 Magyar stilus ..........(magyarkisjátékf.,-2010)............ 14 .30 ízőrzők: Gyenesdiás (magyar ismerett. film, 2012) 15.05 Boston Legal - Jogi játszmák (i2) 15.50 A szenvedélyek lángjai (i2) 16.40 Rex felügyelő <121 17.30 Híradó 17.40 Ridikül (12) 18.30 Maradj talpon <12) 19.30 Híradó este 20.15 Párizsi helyszínelők (i2) ............(francfa-krimiser.-, 49.-rész,-)- • • 21 .10 Hölgyek öröme 22.05 Az Este (magyar tévéfilm sor., 3. rész) 22.35 Tudorok (is) 23.30 Híradó 23.45 Boston Legal Jogi játszmák (i2) (ism.) 12.25 Geronimo Stilton (6) 12.45 Mi micsoda (6) 13.10 Animália (6) (auszt. anim. sor., 21. rész,) 13.35 A nyereg klub (i2> (auszt filmsor., 40. rész,) 14.05 Ókori kalandok (6) 14.30 H20: Egy vízcsepp ...........elég.íí..................................... (au szt tévéfilm sor., III./24. rész) 15.00 Született kémek 02) (am. rajzfilm sor., III./7. rész) 15.20 Lizzie McGuire (am. tévéfilm sor., 40. rész,) 15.45 Gyerekeknek Animália,Geronimo Stilton, Raju, a riksa, Blinky Bili, A kis Amadeus, A kockás fülű nyúl, Kérem a következőt, Benjamin, az elefánt, Magyar népmesék, Mesebolt, Pom Pom meséi, Maja a méhecske, Nils Horgesson, Eszes Jess, 11.10 A dadus (12) (am. vígj. sor., IV./18. rész, 1993) 12.10 Egy kapcsolat szabályai (12) 12.40 Jóbarátok <12) 13.10 Szívek szállodája (12) (am. filmsor., VII./153. rész) 14.05 Éden Hotel (i2) 15.10 Nyomtalanul (12) ............(am. knmisor.,V./95r96. rés,) Gy erekhíradó, 20.00 Híradó este 20.35 A Nagy Versmondás 20.45 Waczak Szálló (6) 21.20 Pasta (i2> (dél-kor. tévéfilm sor., 15. rész,) 22.30 Munkaügyek - IrReality Show (16) ) 23.00 A Hivatal (iá) 17.00 Sztárkoktél 17.05 Életfogytig zsaru (12) (am. krimisor., II./13. rész,) 18.00 OSI: A helyszínelők (i2) 19.00 Álomgyári feleség |i2) (am.-auszt. vígj. sor., l.rész) 19.55 Jóbarátok (12) (am. vígj. sor., VII./177. rész, 1994) 20.25 Két pasi meg egy kicsi <12) (am. tévéfilm sor., l./23-24rész) 21.25 A címlaplány ..........(reality mús, L.rész)..................... 09 .35 09.55 10.15 11.05 16.00 Virágzó mai (magyar ism. sí Magyar elsők (12) (magyar ism. sor.) Híres zeneszerzők nyomában (randa ism. sor., 7. rész,) Univerzum (osztrákisiasor,)................ NB l-es labdarúgómérkőzés - OTP Bank Liga (élő) Pécs - Kaposvár Térkép Híradó 18:00 22.20 A híd (12) (svéd-dán thrillersor., l./l. rész,) 23.35 CSI: A helyszínelők (am.-kan. krimisor., VIII./167.) 00.30 A híd (12) (ism.) (svéd-dán thrillersor., l./l. rész,) 1.50 A nagy házalakítás (i2) (am. szórakoztató sor, 59. rész,) 16.30 18.00 18.20 Dunasport 18.30 Közbeszéd Aktuális háttérműsor 19.00 Angyali érintés (12) (am, tévéfilm sor, IV./3. rész,) 19.55' Szép maszkok' (ú)............. (m agyar tévéfilm sor, 3. rész,) 20.55 Hírek 21.00 Dunasport 21.15 Míg végül semmid sem marad (i2) (német filmdráma) 1030 Hírvilág. 11.05 Sportné. 1130Ázsial2.00 Déli híradó. 12.45 Teleshop. 13.05 Lapzárta. 1330 Európai híradó. 14.05 Páholy. 14.30 Befutó. 15.00 Híradó. 1530 Globál. 16.05 Stopper. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Zöld övezet 18.00 Híradó. 19.00 Híradó 1930Riasz- tás<i2). 20.05 Rájátszás. 21.00 Hfradó21.2135 Retrograd. 22.00 Híradó. 22.30 lapzárta. 11.30 Lad bácsi konyhája.11.55 Déli Híradó. 12.15 Teleshop. 1225 fórum. 12.55 Teleshop. 1525ATVStart.l6.00Stait<'.1635Képlet 16.55 Világhíradó. 17.10 fórum. 17.55 Híradó. 1830 fórum. 18.50 Sporthíradó. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.40 No comment 20.45 HúaSs. 21.55 Híradó. 22.15 Vilájjtíradó. 2230 700-askkjb(12). 23.05 Hazahúzó. 23.55 Híradó. 8.20 Zsaruvér. 9.20 Luxusdoki 10.20 Kisvárosi gyilkosságok. 12.20 Kékpróba .14.20 Zsaruvér. 13.20 Monk - Flúgos nyomozó 14.20 Zsaruvér 15.20 Luxusdoki. 16.20 Kisvárosi gyilkosságok. 18.20 Kékpróba. 19.20 Monk - Rugós nyomozó. 20.20 Psych - Dilis detektívek. 21.20. Botrány. 22.20 A féljem védelmében. 9.00 Labdarúgás Sevilla - Athletic Bilbao (ism.) 11.00 TeleShop. 12.00 Labdarúgás Real Madrid - Levante (ism.) 14.00 Labdarúgás Barcelona - Mallorca (ism.) 16.00 Ökölvívás (ism.) 19.00 Freszta (éló) 20.00 Labdarúgás BL, negyeddöntő, visszavágó (éló) 22.45 labdarúgás (éló) BL összefoglaló 23.30 Póker 0.30 Labdarúgás Haladás - FTC. (ism.) lO.lOGyújBgetök 111.(12). 11.00 Beépftettlonök. (12). 11.55 Fák) fel amerikát (12). 12.55 60 álla« kalandom (12). 14.05 A Föld nevű gépezet (12). 15.05 JégSrségben: cirkálunk és védünk 17.05 Faki fel amerikát (12) 18.05 Miág a város alatt (12). 19.00 Állati rekordok (12). 20.00A Föld nevű gépezet (12). 21.00 Tudomány a sport mögött (16). 22.00 Rettegett harcosok(18) 9.55 Hetedik mennyország (12). 10.55 Hetedik mennyország (12). 11.55Teleshop. 13.00 Rubf, az elbűvölő szörnyeteg (12). 14.00 Rosalinda. 15.00 A szerelem tengere (12). 16.00 Megkövült szívek (I2)i 17.00 A szerelem nevében (12). 18.00 Könnyek királynője (12). 19.00 Váratlan utazás (12) 20.05 Áfáim, ahol élünk (12). 21.10 Észak & Dél (12). 2230 Hotel Babylon (16). A műsor es a kezdési időpont megvaltoztatasanak ioeat minden tévéadó