Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)
2013-04-08 / 80. szám
SPORTTUKOR Nagy pillanatok a medencében ÚSZÁS Egerben és Miskolcon szomszédoltak a salgótarjániak A szeptemberi (úszó) évadkezdet óta eltelt jó fél év alatt a salgótarjáni GDSE úszóinak jó része sokat fejlődött, páran csúcsforma közelébe jutottak, és az északi régió két rangos versenyén ez az egyéni és váltó- helyezésekben is megmutatkozott. Márton (Satis) István A napi két edzés, a becsületes munka egyeseknek igen szépen kamatozott, Nagy Balázs például úgy ússza hatalmas egyéni csúcsait, hogy edzője Kovács Dénes néha - természetesen tudatosan, amolyan szakítópróbaként - kvázi „agyonterheli”, mert annak ellenére, hogy a mellúszás a fő száma, majd minden más úszásnemben is elindítja. Egerben az 50 és 200 méteres számok váltogatták egymást és a keleti országrészen kívül a Dunántúlról és a fővárosból is számos egyesület érkezett a szomszédunkba, és természetesen a tarjániak sem hiányoztak. Közülük nem csak a már tapasztaltabb versenyzők, hanem az újoncok és kevésbé rutinos úszópalánták (Grosch Dominika és Linett, Fancsik Panna, Pozsonyi Réka, Balázs Boglárka, Tátrai Tímea, Barta Zsombor, Tóth Zalán Zénó, Balázs István) is rajtkőre álltak. Ha ők még nem is, de a klubtársaik közül többen (Kőrös Evelin és Eszter, Muzsnay Zsófi, Tóth Kristóf, Csincsik Dani, Szolnoki Kende, Nagy Balázs, Kovács Bendegúz, Pozsonyi Péter, Preisler Máté) már dobogóközeiben és pontszerző helyeken végeztek mind egyéniben, mind több korcsoportos váltókban. Muzsnay Zsófit (200 gyors) és Kőrös Evelint (200 vegyes) a győzelmi dobogóra is kiszólították ezüstérméért. Az egri szomszédolás utáni hétvégén Miskolcra is nagyjából az imént felsorolt tarjáni versenyzők utaztak Kovács Dénes tanítványai. A 10 éves Muzsnay Zsófinak 15 századmásodperc hiányzott a 100 méter gyors megnyeréséhez, és 100 pillangón is csak parányival maradt le a második helytől. 100 méter mellen és háton távol volt a dobogótól 6., illetve 8. helyezésével. Barta Luca 200 mellen maradt le a pódiumról (4.), Csincsik Dani viszont három számban (200 hát, 400 gyors és 200 pillangó) is a közelében járt hozzá, pillén egy század másodperc hiányzott a 4. helyhez. Külön fejezetet érdemel a 13 éves Nagy Balázs, aki egyébként korosztálya legfiatalabbja és idén az egy évvel idősebbek között kell helytállnia: 200 gyorson 5., ugyanilyen hosszú hát és vegyesúszásban 4. lett, aztán a saját úszásnemében mellen, kétszázon már a dobogó 2. helyére szólították, ugyanúgy mint 200 pillangón. Egy ország vagy egyesület erejét a váltók szereplése bizonyítja legjobban. Egerben is tisztesen szerepeltek a GDSE stafétái, de a miskolci még jobban sikerült. A 4x100 nyílt férfi négyes (Csincsik, Preisler, Pozsonyi R, Tóth K.) negyedikként ért célba, de ezen is túltettek vegyes váltóban, ahol Pozsonyi, Tóth, Csincsik és Nagy ezüstérmet „lapátolt össze”, s emellett a fiatalabb kor- osztályos lány és fiú staféta sem vallott szégyent. Négygólos vereség kézilabda A magyar férfi kézilabda-válogatott négygólos vereséget szenvedett a horvát csapattól Zágrábban a 2014-es dániai Eu- rópa-bajnokság selejtezőjében. A szombati eredmény következtében négy forduló után mindkét válogatott hatpontos, de a legutóbbi három világversenyen - olimpián, vb-n és Eb-n - bronzérmes horvátok jobban állnak az egymás elleni eredmények alapján, mivel csütörtökön, Veszprémben csak két góllal, 20-18-ra kaptak ki. A letteket és a szlovákokat a magyar és a horvát válogatott is megverte már egyszer-egyszer, a csoportból az első két helyezett lehet majd ott a kontinenstornán. Eb-selejtező, 4. forduló Horvátország - Magyarország 30-26 (15-9) GL: Horvát 8, Duvnjak 7, Vori 4, Nincevic 4, Lackovic 2, Buntic 2,Kopljar 1, Matulic 1, Vukovic 1, ill. Zdolik ó, Mocsai 3, Császár 3, Harsányi 2, Törő 2, Ilyés 2, Zubai 2, Szöllősi 1, Leie 1, Vadkerti 1, Schuch 1, Szalafai 1, Ancsin 1. A zágrábi mérkőzésen Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese - amelyben nem volt ott a sérült Nagy László - nehezen melegedett bele a játékba, 5-O-s horvát vezetésnél, a 9. percben Mocsai Tamás révén szerezte első gólját. Aztán a folytatásban csökkent valamelyest a különbség (6-3), de a második tíz perc végére megint megléptek a horvátok (10-4), köszönhetően elsősorban leindítás- ból lőtt góljaiknak, melyeket a magyarok előkészítetlen és rosszul befejezett támadásai után, rendezetlen védelemmel szemben szereztek. Csakhamar hétgólosra hízott a különbség (11-4), amikor Ancsin átlövésből eredményes volt. A 23. percre ötgólosra csök- kentahorvát előny (13-8), így egy jó hajrával akár szorossá is lehetett volna tenni a mérkőzést. Ehhez képest megint a hazaiak percei következtek, így hamarosan újra hét találat volt a magyarok hátránya (15-8), amelyből a szünetig egyet tudtak faragni. A horvátok felállt védelem ellen nem játszottak különösebben hatékonyan, de a sok leindítással szinte végig kedvező helyzetben járathatták a labdát az első félidőben, és nem változott a helyzet a második játékrész elején sem. Ismét horvát gólok következtek, s csak a harmadik után, 18-9-nél lőtt Alilovic kapujába beállóból Zubai. Aztán megtorpantak a horvátok, újabb három magyar gól jött (18-13), erre időt kért Slavko Goluza, a hazaiak szövetségi kapitánya. Ennek ellenére tovább fogyott a hazaiak előnye, a 44. percben Mocsai lövése nyomán már csak négytalálatnyi volt (20-16). Aztán megint a horvátok szereztek könnyű gólokat, de a magyarok továbbra sem adták meg magukat, és ismét visszazárkóztak. Az újonc Zdolik Bence nagyszerűen mutatkozott be, a hajrában gyakorlatilag nem tudott hibázni: hat lövésből hat gólt szerzett, ezzel ő lett a magyar csapat legeredményesebb játékosa. Sikeresen debütált ökölvívás. Győzelemmel debütált a profik táborában Cou Si-ming, a kínaiak kétszeres olimpia és háromszoros világbajnok ökölvívója. A profiboksz.hu szerint a kislégsúlyban szereplő Cou Si-ming Makaón egy négymenetes mérkőzésen könnyedén nyert a mexikói Eleazar Valenzuela ellen. Bogár és Druskó nyert atlétika. A férfiaknál Bogár János, a nőknél Druskó Zsófia győzött az ultrafutók 100 kilométeres országos bajnokságán. A szervezők tájékoztatása szerint az erősen kezdő Bogárral csak Kovács Zsolt tartotta a lépést egy darabig, a különbség azonban a verseny végére kettejük között közel hétpercesre nőtt. A nőknél Druskó Zsófia rajt-cél győzelmet aratott. Eredmények. Férfiak: 1. Bogár János 8:04:01 óra. Nők: 1. Druskó Zsófia 9:53:59 óra. HIRDETÉS MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megt KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. Akciós áron! gytélszoigá‘at WORK ^0 82-84. H.-|134Bp.,Róbe,tKa'0y ■3618889200 Telefonnám- 88g 9 2 0 6 w,n workwayctub hu Honlap: #*« >' /ork Way Club