Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)

2013-04-26 / 96. szám

12 •• .. SPORTTUKOR 2013. ÁPRILIS 26., PÉNTEK Sok nagy siker részese volt (II.) Hetvenéves Kriskó Lajos, az SBTC egykori remek labdarúgója A Salgótarjánban élő Kriskó Lajos, az SBTC lab­darúgócsapatának egykori kiváló csatára április 26- án ünnepli a hetvenedik születésnapját. „Imperial”, ahogy becézték, a fekete­fehér színű együttesben 1962 és 1973 között szere­pelt, de közben egy évig a Békéscsabai Előre csapa­tában is játszott. Pályafu­tásának befejezése után edzősködött, egészen 2003 nyaráig. Balogh Tibor A remek támadó 1971 nya­rán a Békéscsabai Előréhez iga­zolt, ahol egy évig játszott a má­sodik vonalban, majd ismét a Stécé következett. 1973 őszén a Nagybátony NB /B-s gárdájában szerepelt, végül 1975-bert még öt bajnokin lépett pályára a me­gyei II. osztályú Tar gárdájában. Edzői közül Marosvári Bélára emlékszik vissza legszíveseb­ben, akire a Stécénél emberileg is és szakmailag is felnéztek a játékosok. Mint mondja, szigo­rú volt, s mégis emberséges. Ha kellett, velük mulatott, ha kel­lett velük sírt, de mindig lelket öntött a csapatba. Kriskó Lajos 1974-ben a Testnevelési Főisko­lán megszerezte az edzői képe­sítést, majd a játékvezetőit, igaz az utóbbiban sosem működött. Mohácsi Lajos javaslatára a Bá­nyagépgyár csapatánál ült le először a kispadra 1974-ben, a legtovább 1976-92 között - köz­ben egy évig 1990-91-ben Cereden irányította a helyi gár­dát - az Ötvözetgyárnál edzősködött.- Nagyon jó társaság volt az ÖMTE csapatánál - hangsú­lyozza. - A megyei másod- és első osztályú bajnokság meg­nyerése után a területi bajnok­ságban (NB III) játszottunk, igaz csak egy évig. Még 1992- ben három hónapig voltam Ka­záron, de távoztam, mert értel­metlenné vált a munka, a játé­kosoknak a focinál mindig vala­mi más volt a fontosabb. Egyko­ri stécés csapattársammal, Kmetty Józseffel, 1993 őszétől a megyei I. osztályú SVT- Wamsler megyei I. osztályú csa­patánál edzősködtünk, amikor 1995. február 21-én közölték az illetékesek, hogy a csapat visszalépett a bajnokságtól. 1995 tavaszán ismét Kazár következett. 1996-ban feljutot­tak a megyei I. osztályba, ahol még két szép évet töltött a csa­pattal. A folytatásban dolgozott az St. Acél, majd az SBTC ifjú­sági csapatánál, a Nógrád Volán-Baglyasalja felnőtt csapatánál, majd 2001 őszétől a Stécé serdülő csapatának volt az edzője, 2003 nyaráig. Idő­közben játszott a Stécé- öregfiúk együttesében is.- Pályafutásom befejezése után a Nógrádi Szénbányáknál, majd az Ötvözetgyárban dolgoz­tam. Mindkettőt felszámolták, így 1992 óta a Tokaji Borozót ve­zetem Salgótarjánban, a Rákó­czi és az Acélgyári út sarkán. Sajnos második feleségem, Vertich Zsuzsanna 1997-ben el­hunyt. Lányunk, Beáta sokáig kézilabdázott, majd testnevelés­biológia szakos főiskolai, vala­mint gyógytestnevelő egyetemi diplomát szerzett, jelenleg Ba­lassagyarmaton tankerületi iro­dán dolgozik. Férje Schuchmann Attila, aki többek között játszott az SBTC és a Ba­lassagyarmat a másodosztályú csapatában is, jelenleg az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóság igazgatója. Két unokám van Esz- terke tíz, míg Zsófia 5 éves. Ők Balassagyarmaton élnek, de gyakorta találkozunk. Kriskó Lajos bizonyított a pá­lyán, és a kispadon is. Mindig bízott a kemény munkában, mert mint mondta, csak rend­del, fegyelemmel és alázattal le­het eredményt elérni. Egy olyan sportember, aki példaképe lehet a mai fiataloknak.- Összességében elégedett va­gyok labdarúgó-pályafutásom­mal - szól az összegezés a hetve­nedik születésnapon. ­Öröm volt az élvonalban ját­szani, és mindig nagy boldogsá­got jelentett az ellenfél hálójába betalálni. Egykori játékostársa­immal ma is jó kapcsolatom, kü­lönösen Kmetty Józseffel és Varga Sándorral. Mindig szívesen jö­vünk össze, s felelevenítjük a ré­gi szép emlékeket. (Vége) Névjegy Kriskó Lajos 1943. április 26- án született Békéscsabán. Posztja: csatár. Labdarúgó-pályafutása: Bé­késcsabai VTSK (1956-61), Martfű (1962 - fél év hamis iga­zolással), SBTC (1962-71), Bé­késcsabai Előre (1971-72), SBTC (1972-73), Nagybátony (1973), Tar (1975). Az SBTC-ben 1962. augusz­tus 5. és 1973. május 6. között 185 bajnoki mérkőzésen sze­repelt és 53 gólt szerzett (NB I-ben: 161/42, NB I/B-ben: 24/9) és. A Magyar Népköz- társasági Kupában második helyezett csapat tagja (1967: Győri Vasas ETO- SBTC 1-0). A Stécében egyszer a vidék legjobbja volt (1970-71-ben hetedik). Edzőként: Bányagépgyár, Ötvözetgyár, Cered, Ötvözet­gyár, Kazár, SVT-Wamsler ifi, Kazár, St. Acél ifi, SBTC ifi, Nógrád Volán-Baglyasalja, SBTC serdülő. Fradi-siker i i A Ferencvá- ; ros labdarúgócsapata törté- j nete során először hódította ! el a Ligakupát, miután a ! szerdai, székesfehérvári ! I döntőben 5-1-re legyőzte a ; címvédő Videotont. A főváro- j siak sikerükkel tízmillió fo- ! rintos pénzjutalomban ré- i szesültek, míg a vesztes szé- ! kesfehérváriak hatmillióval ; gazdagodtak a minden részt- ; vevőnek járó kétmillión j felül. A zöld-fehérek 2004 ! óta első trófeájukat nyerték. ! I Ligakupa, döntő Ferencváros - Videoton ! FC 5-1 (3-1) ; Székesfehérvár, 6000 néző, ; vezette: Farkas Á. Ferencvá- ; ros: Jova - Somália, Gyömbér, ; Besic, Bönig - Cukic (Orosz, ! 75.), Józsi - Aborah, Leonar- ! do, Jenner (Alempijevic, 64.) j - Böde (Klein, 79.). Vezet& \ edző: Ricardo Moniz. Video- J ton FC: Bozovic - Brachi, ! Caneira, Juhász, Stopira - ! Vítor Gomes, Vinícius ! (Gyurcsó, 56.) - Alvarez, ; Mitrovic (Paraíba, 56.), Ko- \ vács I. (Torghelle, 79.) - ! Nikolics. Vezetőedző: Jósé ! Gomes. 67.: Cukic (21.), j Jenner (27.), Aborah (39., 71.), ; Somalia (75.), ill. Mitrovic J (23.). Sárga lap: Besic (12.), ! Cukic (68.), Bönig (73.), Leo- ! nardo (87.), Aborah (88.), ill. j Alvarez (44.), Vinícius (45.), ; Juhász (49.), Gomes (52.). ; • MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. ü MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá Online és offline hirdetések Idejét és pénzét is megtaMfrítjuk! ■ BER-BERSZAMFEJTES Akciós áron! űgy,é.szolgálat WORK W^tK?,^rt.82-84. H-1134 BP-. Róbert Karö'y ra+3618889200 Telefonszám8 8 9206 F 3 X «ainfo@workiNayclob.bo E-mail' ceginto ■ _ . 1% u 1 Honlap'- www. workwayc»ub hu W tájékozódási futás. Az idei nemzetközi részvéte­lű, nyolcszáz futót felvonultató háromfutamos tájfutóviadal új terepen, a Pest megyei Dabas kör­nyékén bonyolították le a Postás Kupát. A nagysza­bású viadalon mindhárom nógrádi klub: Salgótar­ján, Pásztó és Balassagyarmat, közte az utóbbiak újonc versenyzőket is bedobtak a„mélyvízbe”. A ki­emelt elit kategóriákban induló nógrádiak közül el­sősorban ezúttal is a már szenior korú salgótarjáni Boros Anna teljesítménye emelkedik, aki a felnőt­tek között két futam alapján a nyolcadik helyezést érte el. A tarjáni „felnőttes” titánok közül Tóth Korinna, Goldmann Dóra, Fehérvári Dániel és Dió­szegi Bálint különböző okok miatt csak egy futamot teljesített. Ifjúságiaknál a tarjáni Stork Mihály (5), JJorváthÁdám (7.), Goldmann Júlia (8.) és Fésűs Eve­lin Anna( 11.) nemzetközi mezőnyben elért helyezé­se érdemel kiemelést. Serdülő és gyermek korosz­tályban a tarjáni Deák Maximilán Benedek, vala­mint klubtársa Bálái Bálint kategóriájában a bronz­érmes helyen végzett. A népes számú Open osztály­ban Varga István (Dornyay) összetettben a 6. helyezést szerezte meg. A balassagyarmatiaknál Jakubecz Andrea kategóriájában elcsípett egy előke­lő 5. helyezést. Jobb nógrádi eredmények. M12C (33): 10. Tábo­ri Marcell (St. Dornyay) 46:12 perc, 26. Tóth Ábel Ti­bor 109:09. M14C (16): 7. Tóth Zalán Zénó 58:25,9. Sörös Zol­tán 61:13, 11. Verebélyi Márton 71:40. M15-18C (13): 3. Deák Maximilián Benedek 76:04, 9. Varga Dániel 142:04. M10D (4 ): 3. Báldi Bálint (St. Dornyay SE) 57:07. M16E (22): 5. Stork Mihály 103:01, 12. Stork Gábor 117.18. M18E (18): 7. Hor­váth Ádám 123:22,12. Tábori Milán 140:14. M21BR (45): 10. Kovács Boldizsár 83:36, 19. Kovács Do­monkos 96:58,23. Kovács Sebestyén 100:48 (mind­hárman Balassagyarmati Balassi BKSE). M21C (11): 7. Tóth Zénó 85:51, 10. Stork Joachim Gábor 113:22. M35A(25): 10. Babka Miklós 172:54. M45A (48): 19. Kovács Gábor (Bgy. Balassi BKSE) 130:40, 21. Goldmann Róbert 130:55. OA (113): 38. Verebélyi Tibor 147:16. OB (64): 6. Varga István 71:23. W12C (33): 22. Varga Petra 54:02. W14E (25): 13. Goldmann Kata 90:07, 17. Dénes Réka 99:21. W16E (27): 11. Fésűs Evelin Anna. W18E (24): 8. Goldmann Júlia 103:28. W21B (29): 10. Ko­vács Anett 105:34, 13. Győri Judit 111:38. W21BR(25): 19. Balázs An­na (Bgy. Balassi BKSE) 111:06. W21E (16): 8. Boros Anna 142:28. W45A (25): 5. Jakubecz Andrea (Bgy. Balassi BKSE) 90:16. Megjegyzés: az egyesület nélkül közöl­tek mindannyian a salgótarjáni Dornyay versenyzői. CzimerZ. Értékes helyezések

Next

/
Oldalképek
Tartalom