Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)

2013-04-25 / 95. szám

SPORTTUKOR Remek mezőny kajak-kenu. Mintegy 50 or­szág 800 versenyzője, Store z Bolond szövetségi kapitány szerint csaknem világbajnoki szintű mezőny indul a május 10. és 12. között zajló szegedi kajak-kenu Világkupa-verse­nyen, amely a nemzetközi szö­vetség idei Vk-sorozatálrak el­ső állomása lesz. Az esemény keddi, kampányindító sajtótá­jékoztatóján Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára, a szervező­bizottság vezetője azt mondta: célegy enesben a felkészülés a tavalyi, londoni olimpia utáni első rangos versenyre.- Egy Vk-hoz mérten szokat­lanul magas a nevezők száma, közel 50 nemzet 800 sportoló­ját várjuk a Maty-érre. Mivel a belépés ingyenes lesz, remél­jük, hogy minél több néző láto­gat majd ki az eseményre - fo- gal mázott, hozzátéve, hogy az MTVA-val kötött megállapodás értelmében az M1 a szombati döntőket élőben közvetíti majd, míg a vasárnapi eseményekről felvételről számol be. StorczBotoncl úgy vélte, a kö­zel vb-szintű mezőny és a vár­hatóan színvonalas versenyek jó indításául szolgálnak majd a 2013-as esztendőnek. Elárulta, hogy a magyar csapat összeál­lítása még folyamatban van, a tavalyi, londoni hősök mellett fiataloknak is szeretne lehető­séget adni. Mivel a Vk- versenyeken számonként két- két egység indítható nemzeten­ként, a hazai válogatott várha­tóan bő 60 fős lesz. A kapitány korábbi döntése értelmében ugyanakkor Douchev-Janics Natasa biztosan nem lesz a csa­pat tagja, mert a szakember azt akarja, hogy a szerbiai kitérő után ismét Magyarországon készülő, háromszoros olimpi­ai bajnok kajakos a válogató­kon harcolja ki ismét a váloga­tottba kerülést. A májusi Vk-t már plakáto­kon népszerűsíti a magyar szövetség, a kampány úgyne­vezett arca a tavaly, London­ban K-2 1000 méteren diadal­maskodó Dombi Rudolf, Kő­Sok nagy siker részese volt Hetvenéves Kriskó Lajos, az SBTC egykori remek labdarúgója A Salgótarjánban élő Kriskó La­jos, az SBTC labdarúgócsapatá­nak egykori kiváló csatára ápri­lis 26-án ünnepli a hetvenedik születésnapját. „Imperial”, ahogy becézték, a fekete-fehér színű együttesben 1962 és 1973 között szerepelt, de közben egy évig a Békéscsabai Előre csapa­tában is játszott. Pályafutásának befejezése után edzősködött, egé­szen 2003 nyaráig. Balogh Tibor Kriskó Lajos labdarúgó-pályafutását a Bé­késcsabai VTSK csapatában kezdte. Már 14 éves korában a megyei 1. osztályban szerep­lő felnőttcsapatban játszott. Innen került be a magyar ifjúsági válogatottba. A Viharsa­rokban szerezte meg szerszámkészítő szak­munkás bizonyítványát, majd elvégezte a gépipari technikumot is. A focival egyidejű­leg az atlétikával is kacérkodott, ahol futó­számokban állt rajthoz, szép sikerekkel. A labdarúgást 1962 tavaszán Martfűn folytat­ta, igaz hamis igazolással.- Az SBTC vezetői, Boóth László és Végvá­riJózsef1962 nyarán megkeresték egyik volt békéscsabai j átékostársamat, GesztiJózsefet, akitől megkérdezték, hogy tud-e ajánlani fi­atal tehetséget - eleveníti fel a múltat Kriskó Lajos. - Ő engem említett, és szerencsére pont otthon voltam, mikor jött hozzám a két vezető. Megegyeztünk, hogy eljövök próba­játékra. A Martfű atlétikai csapatával érkez­tem Salgótarjánba, majd a Nagybátony ellen léptem pályára a Stécé színeiben. Bablena László és Csáki Béla között játszottam, bizto­san nyertünk, én több gólt szereztem. Ez­után megkötöttük a szerződést, melynek na­gyon örültem. Mivel én villámigazolással ér­keztem Salgótarjánba, ezért a viharsarki klu­bom - ahol az igazolásom volt - kétjátékost igazolhatott, Szurgent Lajos és Schneider Ist­ván személyében. Első NB I-es bajnoki mér­kőzésem a Stécé színeiben az Újpest ellen volt 1962. augusztus 5-én. A Megyeri úton 15 ezer néző előtt, l:l-es félidő után 2:l-re kaptunk ki az alábbi összeállításban: Cser­háti - Agócs, Sándor Gy., Oláh II - Szojka, Menczel - Horváth Z., Kriskó, Toldi, Gerencsér, László. Az eredménytől függetíenül számomra ez az összecsapás örökre fe­lejthetetlen marad, ugyanis én lőttem a Stécé gólját, az akkor válogatott játékosokkal teletűzdelt ellenfél hálójába. Az egykori szélvész- gyors csatár pályafutása szinte valamennyi mér­kőzésére szívesen em­lékszik vissza. Ez nem is csoda, hiszen sok siker­ben volt része, és sok gólt szerzett.- Gólképességemet ta­lán a gyorsaságomnak, és jó lövőkészségemnek köszönhettem - emelte ki. - Szerettem edzeni, mert tudatában voltam annak, hogy kemény és következetes mun­ka nélkül eredményeket nem lehet elérni. Rengeteget gyakoroltuk a mérkőzések fo­lyamán adódó különböző variációkat. Nem voltam ugyan technikás, de ha szabadon vehettem le a labdát, és elindultam az ellen­fél kapuja felé, ritka eset volt, hogy szerelni tudtak volna az ellenfél védői. Ha nekem nem sikerült, akkor viszont beadásaimból a játékostársak szállították az örömteli gó­lokat. A legemlékezetesebb mérkőzésem egyike 1964. október 18-án volt az NB i/B- ben, amikor az Ózd csapatát hazai pályán 5:0-ra győztük le. Mesterhármast értem el, Szojka Ferenc és Horváth Zoltán szerzett még gólt. Ebben a bajnoki évadban Grosics Gyula irányításával elsők lettünk, így más­fél év után 1965-ben már újra az élvonalban játszhattunk. A másik legemlékezetesebb összecsapást 1971. május 12-én a Szombat­hely ellen játszottuk 8 ezer néző előtt Sal­gótarjánban. A Magyar - Gecse, Kmetty, Horváth E, Vertig - Szalay, Répás, Básti - Kriskó, Kajdy, leck összeállítású csapattal az első félidőben 1-1 volt az állás, majd vé­gül 4-1-re nyertünk. A mérkőzésen Básti két találata után, én a hajrában rúgtam két gólt. (Folytatjuk...) Az SBTC 1971. május 12-én 4-1-re nyert a Szombathelyi Haladás ellen között Kriskó Lajos (labdával), aki két góllal járult hozzá a sikerhez a Kohász-stadionban. A levonuló Stécé-játékosk (FOTÓ: Szász István süteményéből) Zsinórban hatodszor nyert a BE-BE TK TEKE NB I, NB II, férfiak NB I, Keleti csoport, 21. forduló Ózdi VFTC - BE-BE TK Salgótarján 3-5 (3111-3194) Ózdi VFTC- Klak Zs. 479, További eredményektVővárosi Vízművek SK - Földeáki TC 4-0, Szentesi TKSE - Postás SE 4-0, Gázművek MTE - Nyíregyházi Teke Klub 1 -3, Szegvári TSE - Eg­ri Nyomda SE 3.5-0.5, Tiszakécs- ke VSE - Ceglédi Vasutas SE 3-1. kény Roland duó. Szirmai S. 480, Bartók J. 532/1, StréerT. 576/1, Csanádi Cs. 510, A bajnokság állása Leütötték a bírót Ács P. 534/1. 1. Szentes 21 17 0 4 63-21 34 BE-BE TK Salgótarján: Klak J. 2. Ceglédi V. 21 15 1 5 60-24 31 labdarúgás. Másfél éves el 547/1, Nádasdi 1.556/1, Molnár 3. Szegvári TSE 21 15 0 6 59.5-24.5 30 tiltást kapott az a Győr-Moson­Gy. 499, Balázs P. 524, Fancsik I. 4. Tiszakécske 21 15 0 6 58-26 30 Sopron megyei labdarúgó, aki 551/1, Juhász T. 517. 5. Eqri Nyomda 21 15 0 6 56.5-27.5 30 a hétvégén második sárga lap­Zsinórban hatodik győzelmét 6. Nyíregyháza 21 14 0 7 54-30 28 ja után leütötte a mérkőzés ve­aratta a BE-BE TK csapata. 7. BE-BE TK 21 13 0 8 53-31 26 zetőt - írja internetes kiadásé­További eredmények Fővárosi 8. Ózdi VFTC 21 9 0 12 35-49 18 ban a Kisalföld. A megyei napi­Vízművek SK - Földeáki TC 8-0, 9. Postás SE 21 6 0 15 29-55 12 lap cikke szerint a bíró bántál­Szentesi TKSE - Postás SE 6-2, 10. Gázművek 21 4 1 16 20-64 9 mazása miatt szakadt félbe ­Gázművek MTE - Nyíregyházi 11. Fővárosi y, 21 2 0 19 12-72 2 1 -1-es állásnál - a megyei har­Teke Klub 1-7, Szegvári TSE ­12. Földeáki TC 21 0 0 21 4-80 0 További eredmények■ Széchenyi SC - Oroszlányi SZE 2-6, CHI- NOIN SC - Olajos TK 5-3, TÜKER SC - Sajóbábonyi VSE 1-7. 17. forduló Oroszlányi SZE - Somosi TK 6-2 (3184-3085) Oroszlányi SZE: Sipos G. 519, Jánosi Cs. 526/1, Papp L. 582/1, Gerlinger J. (Karácsony T.) 505, Torda E. (Ley A.) 531/1, Simonfi Zs. 521/1. Somosi TK: Ver- bovszky Gy. 538/1, Kerényi L. 469, Nagy D. 544, Nágel P. 550/1, Németh B. 497, Huram T. 487. Bátonyterenyei TK - Sajóbábonyi VSE 5- 3 (3266-3230) Bátonyterenyei TK: Horváth S. 570/1, Huber I. 502, Szőke T. 539, Márton F. 548/1, Sáfár Z. 606/1, Bablena G. 501. Sajóbábonyi VSE: Szecsődi P. 542, Kavalecz T. 537/1, Komjáti K. 552/1, Szabó Z. 534, Molnár A. 572, Térjék J. 493/1. Széchenyi SC - Nádújfalu KSE 6- 2 (3222-3027) Széchenyi SC: Pál J. 567/1, Nagy T. 607/1, Sülé F. (Tősi P.) 475, Gulyás F. 525/1, Bakos J. 555, Bajzát R. 493/1. Nádújfalu KSE: Fodor T. 515, Kotroczó Cs. 503, Kocsa R. 492/1, Kapás 1.463, Gubán F. 568/1, Gu­bán P. 486. • További eredmények: KÖFÉM SC - CHINOIN SC 7-1, TÜKER SC - Olajos TK 6-2. madosztályban játszott Und- Nagylózs mérkőzés. A fegyel­mi bizottság Farkas Attila lab­darúgót 2014. december 31-ig mindennemű sporttevékeny­ségtől eltiltotta, az Und két so­ron következő hazai mérkőzé­sére saját költségén szövetségi ellenőrt köteles kérni. Lapzártánkkor érkezett labdarúgás. Megyei I. osz­tály, 19. (pótolt) forduló: Ba­lassagyarmati VSE - Szurdok- püspöki TK 9-0, Pásztó SK - Szécsény VSE 4-1, Rimóc SE - Karaneskeszi KSE 0-3, Mátranováki VSC - Héhalom SE 6-1, Karancslapujtő KSE - Somoskőújfalu SE 2-5, Berke­nye SE - Nőtincs SE 1-0. Részletes tudósítások a pén­teki számunkban. Egri Nyomda SE 6-2, Tisza- kécske VSE - Ceglédi Vasutas SE 2-6. NB ll? Észak, 16. forduló Bátonyterenyei TK A bajnokság állása Somosi TK 1. Nyíreavháza 21 15 0 6 118-50 30 6-2 (3187-3077) 2 Fővárosi V. 21 15 0 6 108.5-59.5 28 Bátonyterenyei TK: Horváth 3. Ceqlédi V. 21 12 3 6 94-74 27 S. 555/1, Hetei A. 511, Bablena 4. BE-BE TK 21 13 0 8 95-73 26 G. 509/1, Márton F. 534/1, Sáfár 5. Szentesi'TKSE 21 12 2 7 94-74 26 Z. 561/1, Huber 1.517. 6. Szegvári TSE 21 10 4 7 95-73 24 Somosi TK: Molnár Z. 511, 7. Egri Nyomda 21 11 2 8 93-75 24 Nágel P. 518/1, Nagy D. 500, 8. Gázművek 21 8 1 1269.5-98.5 17 Verbovszky Gy. 514, Németh B. 9. Földeáki TC 21 8 1 12 73-95 16’ 508, Huram T. 526/1. 10. Ózdi VFTC 21 7 1 1362.5-105.5 15 11. Postás SE 21 5 0 16 64-104 10 Nádújfalu KSE - KÖFÉM SC 12. Tiszakécske 21 3 0 1841.5-126.5 6 Ifjúságiak Ózdi VFTC - BE-BE TK Salgótarján 0-4 (951-968) Ózdi VFTC: Koós M. 475, Ada- mecz D. 476. BE-BE TK Salgótarján: Bokros B. 491/1, Földesi G. 477/1. 7-1 (2875-2776) Nádújfalu KSE: Fodor T. 442, Kotroczó Cs. 455/1, Kocsa R. 486/1, Puporka K. 507/1, Gubán P. 464/1, Gubán F. 521/1. KÖFÉM SC: Czeilinger G. 493/1, Poroszlai G. 468, Petrovics F. (Asztalos P.) 430, Gajárszky T. (Kertész S.) 435, Horváth M. 455, Kovács Z. 495. A bajnokság állása LSajóbábony 17 12 0 587.5-48.5 24 2. Oroszlány 17 12 0 5 84-52 23* 3. KÖFÉM SC 17 11 0 6 78-58 22 4. Bátonyterenye 17 9 2 6 73-63 20 5. Széchenyi SC 17 9 0 ■ 870.5-65.5 18 6. CHINOIN SC 17 8 1 866.5-69.5 17 7. Somosi TK 17 7 0 1067.5-68.5 14 8. TÜKER SC 17 5 4 8 53-83 14 9. Olajos TK 17 5 1 11 59-77 11 10. Nádújfalu KSE 17 3 0 14 41-95 6 Ifjúságiak, 16. forduló Széchenyi SC - Oroszlányi SZE 0-1, Bátonyterenyei TK - Somosi TK 0-1, Nádújfalu KSE - KÖFÉM SC 0-1, CHINOIN SC - Olajos TK 1 -0, TÜKER SC - Sajóbábonyi VSE 0-1. 17. forduló: Oroszlányi SZE - Somosi TK 1 -0. Bátonyterenyei TK - Sajóbábonyi VSE 0-1, Szé­chenyi SC - Nádújfalu KSE 1 -0, KÖFÉM SC - CHINOIN SC 0-1, TÜKER SC-Olajos TK1-0. A bajnokság állása 1. CHINOIN SC 17 16 0 1 16-1 32 2. Olajos TK 17 12 0 5 12-5 24 3. Saióbábonv 17 12 0 5 12-5 24 4. Oroszlány 17 11 0 6 11-6 22 5. TÜKER SC 17 10 0 7 10-7 20 6. Nádújfalu 17 7 0 10 7-10 14 7. Bátonyterenye 17 7 0 10 7-10 14 8. Széchenyi SC 17 4 0 13 4-13 8 9. KŐFÉM SC 17 4 0 13 4-13 8 10. Somosi TK 17 2 0 15 2-15 4 Nádasdi Istvánnak jól dőltek a bábuk B. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom