Nógrád Megyei Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 75-99. szám)
2013-04-11 / 83. szám
HIRDETÉS 20 13. ÁPRILIS 11., CSÜTÖRTÖK MAGAZIN OGATÁSÁVAI ELETMOD ■ ELETMOD Most akkor ihatunk kávét, vagy sem? Sokat hallani, hogy a kávé egészségtelen, de közben egyre több jó tulajdonságát fedezik fel. Először is, a kávé tele van antioxidánsokkal, amikre szükségünk van a káros méreganyagoktól való megszabaduláshoz. Ásványi anyagok, például magnézium, kalcium, és a szervezet számára szükséges B-vita- minok is találhatóak benne, emellett a trigonellin nevű ösz- szetevő a fogszuvasodást okozó baktériumok ellen véd. Különböző tanulmányok a kávé hosszútávú előnyeire is felhívták már a figyelmet. Ezek szerint a kettes típusú cukorbetegség és különböző rákos elváltozások kockázata csökkenthető napi 14 csésze kávéval, emellett egyéb betegségek, például az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, a szívroham és mások megelőzésében is segít. Egy Harvard tanulmány szerint továbbá az olyan nők, akik napi 2- 3 csésze kávét elfogyasztottak, 15%-kal kisebb eséllyel merültek depresszióba. A kávé ugyanakkor veszélyforrás is. Bár már több kutatás bizonyította, hogy a vérnyomást nem minden esetben növeli, de az LDL-, ún. „rossz” koleszterinszintet igen. Kettő vagy több csésze forró kávé naponta hozzájárulhat a csontritkulás kialakulásához: a nedű savas kémhatását ellensúlyozza a test azzal, hogy a csontokból és fogakból von el kalciumot. Emellett a kávé megakadályozza a vas felszívódását, így hozzájárul a vashiány okozta vér- szegénység kialakulásához. Amennyiben tehát Ön táplálékkiegészítő formájában szed vasat, figyeljen oda, hogy a bevétel előtt é s után 2 órával ne fogyasszon kávét. A főtt kávé továbbá irritálhatja az emésztőszerveket, így ezek megbetegedéseit tovább ronthatja. A paracetamol tartalmú gyógyszerekkel (pl. egyes fájdalomcsillapítók) együtt fogyasztva májbetegségek kialakulását segíti elő. Néhány embernél továbbá a koffein ingerlékenységet, idegességet okozhat, ezt koffeinmentes kávéval kerülhetjük el. Amikre érdemes odafigyelni:- Ha tehetjük, csak organikus (természetesen, vegyi anyagok nélkül termelt) kávét fogyasszunk! A pörkölési folyamat sajnos nem minden toxikus anyagot távolít el a szemekből.- A kevesebb itt is több: napi 2- 3 csészénél lehetőleg ne fogyasszunk többet.- Ne helyettesítsük a vizet kávéval! Ellensúlyozzuk a vízhajtó hatást úgy, hogy kávéfogyasztás után rögtön elfogyasztunk egy pohár vizet is.- A mellékvese-betegséggel küzdők kerüljék a kávéfogyasztást, mert a koffein ezeket a szerveket készteti hormonkiválasztásra. Koffeinmentes kávéval ez elkerülhető.- A mellékvese által termelt hormonok a májat a vércukor- szint megnövelésére késztetik, ez pl. cukorbetegeknek fontos tudni. A koffeinmentes kávéval ez a hatás is kisebb lesz.- Az egészségre kifejtett pozitív hatások leginkább fekete kávéval érhetők el. Kis mennyiségű tej vagy tejpótló belefér, de a többi: cukor, cukorpótlók, tejszínhab stb. káros hatásaik miatt nem ajánlottak. gyoró). Az omega- 3/omega-ó aránynak különösen nagy jelentősége van. A szervezet e két zsírsav segítségével hozza létre az úgynevezett eicosa- noidokat, amelyek a sejtek közötti információcserét segítik. Ha a mérleg túlságosan az omega-ó felé billen, akkor a szervezetben „rossz” eicosanoidok képződnek, amik gyulladásokat okoznak és legyengítik az immunrendszert, mindez pedig a krónikus megbetegedések melegágya lehet. A mai modern, civilizált étrendben az omega-ó bevitel aránya jóval nagyobb az omega-3-énál, ezért mindenkinek javasolt minél jobban odafigyelni az utóbbi fogyasztására. Az omega-9 zsírsavak szintén a koleszterinszintre vannak jó hatással, így egészségesen tartják a szív-és érrendszert. Ezen kívül erősítik az immunrendszert, és segítenek az optimális vércukor- szint megőrzésében. Omega-9 zsírsavat tartalmaz például az olíva- , repce-, kukoricaolaj és a dió. Az omega-3 és az omega-6 olyan telítetlen - úgynevezett „esz- szenciális” - zsírsavak, melyeket szervezetünk nem képes előállítani, noha szükségünk van rájuk. Az omega-3 zsírsavak mérséklik a vér koleszterinszintjét, ezzel javítképességre pedig meglepően pozitívan hatnak. Kismamáknak különösen ajánlott a magzat egészséges fejlődése érdekében. Omega-3 zsírsavat köztudottan főleg a tengeri halak tartalmaznak, kismértékben növényi olajokban, dióis jó hatással vannak a koleszterinszintre, így az érrendszerre és a szívre, ezen felül a sejt- felépítés, a vázizomrendszer, az agy és a szem számára is fontosak. Ezek a zsírsavak megtalálhatók növényi olajokban és az olajos magvakban (dió, moI A sze* mek alatt különböző okokból kialakuló sötét karikák miatt sokan bosszankodnak, pedig kis dolgokkal nagyban elősegíthetjük ezek eltűnését. Az arcunkat öregítő karikák egyik legfőbb kiváltó oka a kevés alvás és a stresszes életmód. Persze kiválthatják genetikai okok is, egyes orvosok szerint például örökölt tulajdonság is lehet a karikás szem. Szerencsére apró lépések segítségével enyhíthetünk a problémán. Már az is javulást hozhat, ha odafigyelünk arra, hogy legalább napi másfél liter folyadékot igyunk, a karikákat ugyanis okozhatja a folyadékhiány okozta nyirokkeringés-lassulás is. A sötét mélyedések a szem alatt ugyanakkor vashiány miatt is kialakulhatnak. Ha sok nyers gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk, az elősegítheti eme ásványi anyag pótlását; A spenót és a petre- zselyem különösen gazdag vasban, így ezek karikákat! fogyasztása kiemelten ajánlott. A karikák mellett a ráncoso- dás ellen is jót tesz, ha tornáztatjuk, masszírozzuk arcunkat, ettől felgyorsul a keringés a bőrben. Gyors megoldásként emellett sokan krumpliból vagy uborkából szeletelt karikákat, kihűlt teafiltert helyeznek szemükre, ezzel ápolva a szem körüli bőrt. A Gerovital Plant szem- és ajakkörnyék ápoló szérum különösen hatékony a karikák elleni küzdelemben, emellett a ráncok megelőzését, eltüntetését is elősegíti. A termék kíméletesen ápolja a szem és a száj körüli bőrfelületet is, emellett könnyű állagának köszönhetően gyorsan beszívódik. Az omega-3 és omega-6 zsírsavak a szervezet számára nélkülözhetetlen anyagok, míg az omega-9 zsírsav fogyasztása jótékony hatása miatt ajánlott. ban, mogyoróban, hüvelyesekben is megtalálható, de ma már halolaj kapszulákat is vehetünk, ha a zsírsav bevitelét növelni szeretnénk. Az omega-6 zsírsavak kiegészítik az omega-3 hatásait. Ezek a vérkeringést és csökkentik a szívinfarktus és az érelmeszesedés kockázatát. Gyulladásgátló anyagok képzését segítik, jó hatással vannak az immunrendszerre. Az idegrendszer és a sejtek felépítését, egészségét is védik, az agyi teljesítőváltson zöldre A Müncheni Egyetem kutatói egy rövid online teszt segítségével mérték fel a színek kreativitásra gyakorolt hatását. A résztvevőknek egy hétköznapi tárgy, például egy konzervdoboz minél több felhasználási módját kellett összegyűjteniük. A trükk az egészben az volt, hogy az online teszthez való bejelentkező felület színe más volt a& egyes résztvevők esetében. A csoport égyik,f®nél zölden, másoknál fehéren (majd a későbbi tesztek során pirosán, kéken és szürkén) jelent meg a főoldal. A zöld szíitítóhden eMtmü jobb eredményeket hozott, körűibe 1Ü120 százalékkal jobban teljesítettek az ezt a színt kapó résztvevők 'A', Küzdd le a Az Omega zsírsavak titka