Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)
2013-03-02 / 52. szám
2013. MÁRCIUS 2., SZOMBAT- Mikor kezdtétek a felkészülést, s milyen változások vannak a keretben?- Január 22-én kezdtük el a munkát. A keretből távozott Kábái Zoltán, Nagy Márton, Földvári Dávid, Horváth Gábor, Hisbéli András, míg érkezett Szatmári Patrik, Balga Ferenc és Mahler Bence.- Mi a cél tavasszal?- A célunk maradt, tehát szeretnénk megnyerni a bajnokságot. A labdarúgó megyei I. osztályban szereplő Berkenye csapata remek tavaszi szerepléssel a harmadik helyen fejezte be a 2011 -2012-as bajnokságot. A 2012-2013-as évad őszi szezonjában folytatták a menetelésüket, s végül, ha csak gólkülönbséggel is, de az első helyről várhatják a tavaszi folytatást. A kiváló szereplésről Bánföldi Zoltán játékos-edzőt kérdeztük, aki az elmúlt év januárjától van a csapat mellett. Balogh Tibor Őszi végeredmény 1, Berkenye ....14 10 Id egenben 2 2 49-22 32 1 0 28-7 19 1 2 21-15 13- Hogyan készültetek a bajnokságra, s mi volt a célkitűzés?- Heti két foglalkozással és egy. felkészülési mérkőzéssel készültünk. Az első hely megszerzését tűztük ki célul.- Ezt eddig teljesítette a csapat. Miként értékeled az őszi szezont?- Egy-két mérkőzéstől eltekintve meg voltam elégedve a csapát teljesítményével. Az eddigi menetelésünket a jó játékosállománynak és a fegyelmezett, szervezett játékunknak köszönhetjük.- Melyik csapatrész nyújtott jó teljesítményt?- A támadó szekcióval voltam megelégedve.- Kik voltak a segítők?- A Faluszövetkezet, Schmidt Szilárdja szövetkezet elnöke, Schmidt Józsefné polgármester, Ponicsán László, German Jószef aki egy évtizede a főtámogató, valamint Schmidt József tudósító. A számok tükrében Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Somoskőújfalu (otthon) 2-2, 2.: Bércéi (idegenben) 4-2, 3.: szabadnapos. 4.: Nőtincs (i) 4-2, 5.: Héhalom (o) 6-1, 6.: Szurdokpüspöki (i) 4-1, 7.: Szécsény (o) 4-1, 8.: Karancskeszi (i) 1-1,9.: Pásztó (o) 2-0,10.: Balassagyarmat (i) 3-4,11.: Mátranovák (o) 4-3,12.: Rimóc (o) 4-0,13.: Palotás (i) 3-2,14.: Érsekvadkert (o) 6-0,15.: Karancslapujtő (i) 2 -3. Gólszerzők 15 gólos: Fábri. 8: Greff. 6: Balázs. 5: Bábik, Mravik. 4: Rottek. 3: Bánföldi. 1: Földvári, Burzi, Nagy. Aki őszi szezonban pályára léptek Hisbéli András, Súlyán Zsolt, Puskás Sebestyén (kapusok), Bábik Krisztián, Rottenbacher Balázs, Földvári Dávid, Kábái Zoltán, Zsibók Zoltán, Mravik Norbert, Nagy Márton, Rottek Péter, Balázs Márk, Greff Ádám, Drajkó Gergő, Miklián Norbert, Burzi Attila, Fábri Tamás, Bánföldi Zoltán (mezőnyjátékosok). Hajdúböszörményi TE (6.) - Skorpió SE Salgótarján (7.) Hajdúböszörmény, szombat, 13 óra. Pusnik Zoltán, a Skorpió SE vezetőedző je: - A két csapat jelenleg azonos pontszámmal rendelkezik, ám nem csak a tabella állása, hanem a korábbi egymás elleni mérkfíZÓSfiiúk tapasztalatai is azt mondatják velem, hogy egy szoros, jó mérkőzési«: van kilátók Hajdúböszörményben. Az őszi, hazai találkozónkat kiváló kezdés, és kétgólos vezetés után naIOOÍ.U la&r1 1 UPI u ■ft §M S |fwi ■ i llvvLV 11 , gvon elrontottuk, ám az utóbbi időszak gyengélkedése dacára is érjftmnnyi erőt a csapatban, hogy szombafón visszavágjunk azért a roppant bosszantó vereségért. Sajnálatos, hogy egyik kulcsemberünk, Fefjér Vivien ezúttal nem tarthat velünk, j^fiír ügyanakkorjnogy hosszú kihagyás után csapátunkmásik nagy erőssége, Rusz Bianka ismét játékra jelentkezhet. A készülő keret: Nagy Lídia, Rusz Bianka (kapusok), Tóth Friderika, Gál Veronika Szandra, Németh Zsófia, Molnár Anett, Vámos Réka, Szklenár Kitti, Farkas Kitti. n Gyermekkert „csen VÁLTÓVERSENY Óvodások városi bain A közelmúltban immár harmadik alkalommal rendezte meg a SKÁID Beszterce-lakótelepi Tagiskola a salgótarjáni (és a megyeszékhely környékéhez tartozó) óvodások számára kiírt játékos váltóverseny bajnokságot. B. L. A korábbi évek hét-, illetve tízcsapatos versenye után idén kilenc óvoda nevezett, és az óvónénik alapos felkészítése után a gyermekek ügyesen teljesítették az előzetesen megadott játékos feladatokat. A verseny előtt ráhangolódásként még megtekinthették a besztercés gyerekek gumiasztal bemutatóját, melyet Sramkó Tibor testnevelő tanított be, majd Répás Ildikó tanító néni zenés aerobic bemelegítésén vehettek részt. Ezután kezdetét vette a verseny, ahol három pályán, három futamban 12-12 fős (6 fiú, 6 lány) csapatok mérhették össze ügyességüket, a gyerekek korosztályának megfelelő feladatokban, Szabó Attila testnevelő, játékvezető irányításával és a szurkolók hangos buzdítása közepette. A kis óvodások az óvónénik hathatós segítségével a szlalomfutós, labdagurítós, nyusziugrásos, szekrényre dobós, akadálypályás és „krumpliültetős” versenyszámokban nagy lelkesedéssel küzdöttek, ahol minden futamban időméréssel döntötték el a sorrendet. Az eredményhirdetésen a kis versenyzők boldogan vették át az érmeket, okleveleket, valamint az óvodáknak felajánlott labdákat Csépányi Istók Zoltántól, az iskola igazgatójától. A több mint száz kis óvodás résztvevő remélhetőleg maradandó sportélménnyel távozott a város legtisztább levegőjű, szép természeti környezetben fekvő, igen sok sport és tanulmányi sikert elérő iskolájából, ahol szeretettel várnak minden leendő első osztályost is. Végeredmény: 1. Gyermekkert óvoda 9 helyezési pont, 2. Mackóvár ló, 3. Pitypang 18,4. Nyitnikék 23,5. Vadvirág 35, ó. Jó Pásztor 38,7. Mesekert 40,8. Szivárvány 44, 9. Baglyas 47. Végtelen lehetőségek napja az egészségünk érdekében Röviden, tömören és túlzás nél ktiI lehel így jellemezni a II. Salgótarjáni Sportos Egészség nap programjait, melyek szerte ágazósága okán mindenki meg találja majd a számára kedvelt mozgásformát vagy aktivitási, esetleg tanácsadást, szűrővizs gálatol. Kér) István A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban a mai napon reggel U tói este 18 óráig tar tanuk majd párhuzamosan a programok összesen öt teremben, valamint külső helyszíneken és a kiállítói standoknál. Rögtön uz elején tisztázni kell, hogy alap jóban véve ez. a nap nem „csak" az aktív felnőtteknek szól, hiszen itt már az óvodás korúak és a 65 éven felüliek is találnak majd nekik való programokat, szűréseket ezen két korosztály számára a belé|)és egyébként Ingyenes lesz az. eseményre! Várhatóan az idei rendezvényen is meglő lik majd a sportcsarnok, látva a „iollépők” névsorát, a résztvevők most sem fognak majd csalódni. A lendületes indításról a nagyteremben Katus Attila hatszoros aero hit világ és kélsz.ttrés Európa bajnok gon doskodik majd, akinek óráján nem koré ográfiát kell megtanulni, hanem egyszerű en lekövethető erősítő, alakformáló gya kot látokat mutat majd be. A folytatásban sem lesz azonban mozgásformákban hiány, hiszen a t apoeirától kezdve a zutnbán és a hip hop és modern táncosokon át a gerinetréningig megannyi tevékenység megjelenik majd. A további termek közül a spinningteremben a 35 perces órák a tel jes napot kitöltik majd, míg az f os kísle l emben jellemzően jóga és pilates lesz el él hető. A 2 ősben kűlönlmzőegészségügyi szűrések és tanácsadások, a l asban pedig terápiás és masszázs technikák jelennek majd mega nap során. Ezen felül Óórakot futóverseny, valamint szűk tíz kilométeres vezetett gyalogtúra indul, de nap során lesz falmászás, közlekedésbiztonsági motorszimulálor és arcfestés is. A felsorolt és programból vetet Irns/e rűon kiemelt foglalkozások, bemutatók csak töredékét képezik az egészségnap teljes kínálatának, további informál tő és részletek az esemény plakátjain, vagy a www.nosza.inlo honlapon érhető el. AII. Salgótarjáni Sportos I gészségnapra sze retette! vár minden érdeklődőt a szerve ző Tarjám Szabadidősport Klub, Címvédésre készülnek Öt év elteltével szombaton és vasárnap ismét Budaörs, a városi sport- csarnok ad otthont a legrangosabb hazai asztalitenisz eseménynek, az országos bajnokságnak, amely már a 96. lesz a sorban. A hazai szövetség tájékoztatása alapján a nők kiemelési sorrendjében a tavalyi döntősök állnak az élen, egészen pontosan a címvédő Póta Georgina, illetve az ezüstérmes, 2011-ben győztes Lovas Petra. Őket a budaörsi tehetségek, Pergel Szandra és Madarász Dóra követik - mindketten oszlopos tagjai a Bajnokok Ligájában döntős Budaörs 2i SC együttesének. Pergel ugyan egyesben még nem nyert ob-t, de 2010-ben és 2011-ben is a végső siker kapujában állt, tavaly pedig bronzérmes lett. Az 5-8. kiemelési helyen a Postás SE játékosai - Kertai Rita, Braun Éva, Varga Tímea és Nagyváradi Mercédesz- találhatóak. Az indulók között lesz két, több alkalommal győztes versenyző is, a négyszeres bajnok Fazekas Mária és a kétszeres aranyérmes Braun Éva. A férfiaknál az olimpikon ■Pattantyús Ádám a bajnokság első kiemeltje, ő Top 12-első- séggel rendelkezik, ob~ arannyal azonban még nem, pedig többször volt már a legjobb négy között. A másodikként rangsorolt Fazekas Péter háromszor már legyőzhetet- lennek bizonymU,' ráadásul címvédőként érkezik majd Budaörsre. Az elmúlt két év ezüstérmese, Kosiba Dániel is nagy reményekkel várja a verseny rajtját, akárcsak Jakab János. A négyszeres bajnok immár budaörsi színekben vág neki a küzdelmeknek azok után, hogy tavaly sérülés miatt nem volt lehetősége 2011-ben megszerzett címe megvédésére. Az 1992 aranyérmesét, a Szécsény csapatában lévő Vitsek Ivánt 17. kiemeltként szólítják majd asztalhoz. Ismét díjazzák Két év után ismét versenyt hirdet az élvonalbeli klubok között a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Sport TV a leginkább családbarát stadion címért. „A pontozólapokat a Sport TV kollégái és az MLSZ ellenőrei töltik ki, a szezon végén pedig kiderül, melyik magyar stadion és melyik magyar klub végez az élen altban a versenyben, amelyet 2011-ben az ETO Park, illetve a Győri ETO nyert meg” - olvasható a Sport TV pénteki közleményében. Az osztályzás olyan szempontok szerint zajlik majd, mint a létesítmények infrastruktúrájának (büfék, mellékhelyiségek) minősége, a hangulat, a rendezői magatartás és a gyermekek, családok számára kínált egyéb kikapcsolódási lehetőségek. Az idei győztesnek az egymillió forintos pénzdíj mellett - melyből 500 ezret az MLSZ, 500 ezret a Sport TV ajánlott fel - a Sport TV tízmillió forint értékű reklámfelületet biztosít a 2013/14-es szezon Sportl-en és Sport2-n közvetített futballmérkőzéseinek környezetében. i i' p Kíl Ílll/tatl0 Jl I (p 011. 10 |JÄ|| m 3 mm ffj If fi Ilii fig fi ff B fi fi fi fi j8flf| fi fii fi ” fi fi fi fi Ä x fi 3S§? fi Ä fi Hm I 1 fifr fi fi fiflfi fi V IimI VB wV fim fi^fififi I 1 W I I V fifi