Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-26 / 70. szám

Jön az új Volkswagan e-up! Űj fejezetet nyitott a mobi­litás történetében a Volks­wagen: bemutatta első so­rozatgyártású, tisztán elektromos hajtású autó­ját. A négyüléses, szinte hangtalan új e-up! márci­us 14-én, a 2013-as éves sajtó- és befektetői konfe­rencián jelent meg első íz­ben a nyilvánosság előtt. Magával ragadó innováció - elektromos hajtásrendszerével és négy ülésével az e-up! egé­szen újszerű, s iránymutató jár­műkoncepció felé nyitja meg az utat: a mindennapos városi használatra tervezett kisautó je­lent meg, amely második kocsi­ként is ideális, és gond nélkül akár 150 kilométer is megtehe­tő vele. Az e-up! akkumulátora ezt követően már 30 perc alatt is kapacitása 80 százalékáig feltölt­hető. Szinte teljesen hangtalanul gondoskodik az e-up! hajtásáról 60 kW/82 LE maximális teljesít­ményű elektromos erőforrása, mégpedig minden zavaró váltá­si szünet vagy motorzaj nélkül. Az elektromos egység tartós tel­jesítményszintje 40 kW/55 LE, 210 newtonméter forgatónyoma- téki csúcsa pedig gyakorlatilag már indulástól, tengelye szinte első fordulatától rendelkezésre áll. Az e-up! így álló helyzetből 14 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 135 kilomé- ter/óra. Padlózata alá épített líti- umion-akkumulátora 18,7 kWh energia tárolására alkalmas, ami a jármű viszonylag csekély, 1.185 kilogramm saját tömegé­zői. Polírozott, 15 colos könnyű­fém keréktárcsái, kék háttér előtt megjelenő Volkswagen- emblémája és hátulja az „e-up!” felirattal már az első pillantásra felismerhetővé teszi a tisztán elektromos hajtású, négyüléses modellt. Utastere hangulatát e- up! specifikus, kék díszvarrá­sokkal készült, világosszürke üléskárpitjai határozzák meg. A bőr- és krómdíszítések célzott al­kalmazásával alapvetően puri­tán összhatást alakítottak ki a tervezők, ami harmonikusan il­leszkedik a teljes értékűen hasz­nálható nagyvárosi elektromos autó koncepciójához. Az e-up! ősszel, a Frankfurti Autószalonon (Internationale Automobil Ausstellung; IAA) tartja kiállítási premierjét, azt követően pedig már rendelések is leadhatók rá. nek köszönhetően akár 150 kilo­méteres (az NEFZ szerint) ható- távot is biztosíthat számára. Ak­kumulátora töltésére szolgáló csatlakozója az e-up! „tanksap- ka-fedele” alatt rejtőzik, amely a Volkswagen és további gyártók által szabványosított CCS (Combined Charging System) rendszer része. E technika egy­aránt lehetővé teszi a váltó- és egyenáramú töltést, az e-up! ve­zetője így - az általuk kínált áramfajtától és töltési sebesség­től függetlenül - a töltőállomások többségét igénybe veheti. Az e-up! megjelenésében ki­mondottan visszafogott és igé­nyes benyomást kelt. Külső mar­káns ismertetőjegye LED- technika íves elrendezése a lök­hárítóban, de aerodinamikai megfontolásokból orrát, beit és alját is átdolgozták Genfben mutatkozott be az új SEAT Leon SC A Volkswagen Csoport exkluzív bemuta­tóján már múlt hétfőn este, a SEAT stand­ján pedig kedden délelőtt mutatta be James Muir a cég elnöke a Leon család legújabb tagját a 3 ajtós SEAT Leon SC-t. Az autó - melyet Muir szerint „kategóriájának legszebb autója lehet -, a második Leon válto­zat a hazánkban március végén debütáló 5 aj­tós Leon után. Az először piacra került új Leon sikeresen kezdte piaci pályafutását, az őszi bemutatkozást követően már 10.000 ötajtós talált gazdára, és további 15.000 új Leonra van a gyárnak megren­delése. A most megjelenő SEAT újdonságokkal a spanyol gyártó modern, vonzó és versenyképes kínálattal vág neki a 2013-as évnek. Versenyképesek vagyunk... Európa egyik legver­senyképesebb autóipari piaca a magyar a gyár­tási költségeket tekintve - állapította meg az Ernst and Young Euró­pai Autóipari Felméré­sében. A tanácsadó cég az MTI-hez eljuttatott közleményében is­merteti: felmérése szerint az iparági szereplők úgy vélik, hogy a költséghatékonyság je­lentősen javult Magyarorszá­gon az elmúlt két évben. A megkérdezett autóipari gyár­tók és beszállítók szerint a kontinensen Magyarország a harmadik helyen szerepel a lis­tán. A válaszadók 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendkí­vül, 46 százalékuk, hogy elég­gé versenyképesnek tartja az országot. Az európai lista első helyén Csehország, második helyén Szlovákia szerepel. „Rendkívül pozitív hír Ma­gyarország számára, hogy a költséghatékonyság és a terme­lékenység tekintetében is javu­lásról számolnak be az autóipa­ri szereplők. A szektor ugyanis további átrendeződés előtt áll Európában, a gyártókapacitás nyugatról keletre vándorlásával lehet számolni. Ennek azitren- deződésnek pedig éppen azok lesznek a nyertesei, - akik költséghatékonyan és magas termelékenységgel tudják a ter­mékeket előállítani” - idézi Heinczinger Róbertét, az Ernst & Young partnerét a közlemény. Az iparági szereplők szerint kismértékben javult az autó­ipar termelékenysége az el­múlt két évben Magyarorszá­gon, így az európai listán a nyolcadik helyen szerepel. Az autóipari döntéshozók úgy ér­tékelték, hogy szektorukat te­kintve romlottak a mutatók a minőség és az innováció szem­pontjából Magyarországon 2011-hez képest. Az innováci­ós erőt és a termékek minősé­gét tekintve is a tizenegyedik helyre került az ország Euró­pában - derül ki a felmérésből. A megkérdezettek többsége szerint a világ nagy részén emelkedni fognak a gépjármű- aládások a következő egy év­ben. Kivétel ez alól Nyugat-Eu- rópa, ahol a várakozások sze­rint kevesebb autót értékesíte­nek majd. A legjelentősebb bő­vülést az alsó kategóriás gépkocsik piacán várják a szak­mai körök, amelyet a prémium és luxus szegmens követ majd. A válaszadók döntő többsé­ge, csaknem 80 százaléka úgy vélte, javulni fog üzleti helyze­te a következő fél évben. A vá­laszadók tizede nyilatkozott úgy, hogy jelentős javulást vár, 68 százalékuk pedig visszafo­gott bővülésről beszélt. Legin­kább a közép- és kelet-európai gyártók és beszállítók optimis­ták, 92 százalékuk pozitívan te­kint a jövőbe. A válaszadó cé­gek több mint harmada bőví­tést tervez a következő egy év­ben, több mint fele pedig a je­lenlegi szinten tartja majd a termelését. Világszinten bővül­het, a foglalkoztatós, a, szektor­ban, Európában azonban leg- jobh-esetben is csák azzal lehet számolni, hogy a mostani szin­ten marad a munkahelyek szá­ma a következő hat hónapban - mutat rá a jelentés. Az Ernst and Young felméré­sét a kontinensen működő 300 autóipari gyártó és beszállító megkérdezésével készítették. A válaszadók 15 százaléka a gyártók, 85 százaléka a beszál­lítók köréből került ki. Az in­terjúkat telefonon készítették 2013 januárjában. HIRDETÉS a gázctój attogara 2013. mwcius 20-tól. 433*434 tonnt tit» a 95-ós bttósn átlagára 2013. marsi us 20-lóf: 430*431 tóutótiifw Az autóbenzin és a gázolaj fogyasztói ára Magyarországon (2011-2013. február) A 95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj fogyasztói átlagára (forint/liter) i a. w. ».tátiai & xs. i i * ». * «, » » a x a a i u. fi HÜHHHHI 2011 IHHBHIHHHÍlHt 2012 Forrás: KStf/MTVA Sajttó éí FotóarchívumI MTI J | j[D) J mwMJhi gázolaj «HH» 95-ös benzin «0» l f i 1 « I T T ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom