Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)
2013-03-23 / 68. szám
3 nogradmtwp 2013. MÁRCIUS 23., SZOMBAT Újabb Szabó Gyula-kiállítás Losoncon HIRDETÉS HKIUUULMjÉ Salgótarján Szabó Gyula mintegy negyven, Losoncot és környékét ábrázoló olajképéből nyűt kiállítás a festő nevét őrző losonci emlékházban a napokban. A tájképtárlatot szeptember végéig láthatja a nagyközönség a felvidéki városban. Losonc. Magyarok és szlovákok mintegy hatvanan lehettek a tárlatnyitón, ahol a festőművész özvegye, Szabó Kinga elmondta: annak halála óta foglalkozik férje életműve rendszerezésével, közzétételével és megőrzésével. 2008-ban nyitott a losonci Szabó Gyula utcában lévő házukban galériát a hagyaték bemutatására, azóta ez a hatodik kiállítás itt. A galéria épületét tavaly ősszel a Besztercebányai Megyei Önkormányzat segítségével jelentősen bővítette, s ez az első alkalom, hogy a losonci Nógrádi Múzeum és Galériával közösen szerveznek a festőművész galériájában Szabó Gyula-kiállítást. Hozzátette: az új galériarészben 38 olajkép látható, melyeket Szabó Gyula a negyvenes-ötvenes és hatvanas években festett A kezdeti realisztikus ábrázolástól egészen a kubista megfogalmazásig elevenedik meg ezeken az alkotó szeretett városa, az érzékiséget hordozó táj, valamint Gömör és Nógrád ismertebb épületeinek szimbolikus ábrázolása. Iveta Kaczarová, a Nógrádi Múzeum és Galéria igazgatója a tárlatnyitón hangsúlyozta: Szabó Gyula európai formátumú alkotó volt, több mint kétezer műtárgyból álló képzőművészeti gyűjteményüknek az általa készített festmények a legértékesebb darabjai. Nevét, életművét azonban sajnos sokan nem ismerik még Szlovákiában sem, noha még életében számos kiállítása volt Kassától Ipolyságon át Pozsonyig. Szabó Gyula a szlovákiai magyar kultúra egyik legkiemelkedőbb egyénisége volt. Sokféle stílusirányzatban mozgott otthonosan, az erőteljes élményt kiváltó képei hol Csontváry, hol meg Munkács, vagy Szinyei Merse Pál magabiztos ecsetkezelését, gondolatvilágát idézik meg a tárlatlátogatóban. Az anyaországban is számon tartották, egyebek közt Érdemes művész címmel tüntették ki. Hogy kevéssé ismert, annak nem a tehetsége, sokkal inkább a történelem az oka: Az első világháború utáni változások ugyanis nagy nehézségeket gördítettek tehetsége kibontakozása elé. A pályája az állampolgárság Szabó Kinga, a festőművész özvegye, valamint Iveta Kaczarová, a Nógrádi Múzeum és Galéria igazgatója a tárlat megnyitóján nélküli, apja műhelyéből Indult, a festőinas kurzusokon sajátította el az alkalmazott grafika alapjait, majd Gyurkovits Ferencnél és Gerő Gusztávnál magánúton tanulta a festészetet. Pozsonyi ösztöndíjjal indult 1937-ben Párizsba, az Academie Julient látogatta, többször kiállított Budapesten, 1939-ben elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság Kitüntető elismerését, ám a világháború megpróbáltatásai idegbénulást okoztak nála. Később rendbejött, a művészi pályája is felfelé ívelt, a Magyar Nemzeti Galériában 1971-ben megrendezett gyűjteményes kiállításán már szinte lezárt életművet mutatott be. Az 1972. május 25-én elhunyt festő képeit Stockholmtól Prágáig, Szentpétervártól Bécsig, Kassától Budapestig számos közgyűjteményben őrzik. A Szabó Gyula emlékházban legközelebb a művész úti élményeiből született akvarell-képeit mutatják be. Szeptember 30-ig a most nyílt időszaki kiállítást csütörtök délutánonként tekinthetik meg az érdeklődők. Szabó Kinga ugyanakkor hozzátette, más időpontban is megmutatja a féltve őrzött kincseket, azt azonban érdemes előre egyeztetni. Tamóczi László APOLLÓ MOZI március 21-27.15.30,17.45 CROODÉK 3D (§) amerikai animációs film március 21-27.20.00 KÉPSZAKADÁS amerikai filmvígjáték JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT április 5. 1 ' koncertje ' A JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT MÁRCIUS 25-ÉN HÉTFŐN ÁRAMSZÜNET MIATT ZÁRVA TART. mm tm március 23.17.00 VÁRD VELÜNK A HÚSVÉTOT! CSALÁDI PROGRAM március 23.14.00 SKC-DUNAKESZI NB II-ES JUNIOR ÉS FELNŐTT FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKI A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült További programok www.stkuit.info honiadon Kezdődik a tavaszi útfelújítás (Folytatás az 1. oldalról) Nógrád megye. A beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Mázsi Attila a Bánkon tartott projektnyitón elmondta: 2013-ban országosan közel 600 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékutat újítanak fel, erre csaknem 87 milliárd forintot költenek az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatásból. ÜrmössyÁkos, a társaság Nógrád megyei Igazgatója hozzátette: megyénkben az egyes útszakaszoknál a teljes körű felújítások általánosan tartalmazzák a burkolat megerősítését és szélesítését, a kopóréteg cseréjét, belterületi szakaszokon a vízelvezető árkok és buszöblök kiépítését, rekonstrukcióját, külterületi szakaszokon az árok-padka rendezését, tartós útburkolatjelek festését és az átereszek rendbehozatalát is. A beruházás a Rétságot Galgagutával összekötő út 4,2, a Bánkot Nógrádkövesddel összekötő 6,9, valamint a Nagyoroszit Dejtárral összekötő út 7,9 kilométeres szakaszára vonatkozik. A kivitelezés áprilisban kezdődik és a tervek szerint szeptemberre végeznek a munkálatokkal. Az útfelújítások idején jelentős forgalomkorlátozásokra és terelésekre is számítani kell majd az érintett területeken, Bánktól Romhány felé például öt kilométer hosszan föl kell törni a teljes útalapot. A mára használhatatlanul kátyússá vált szakasz útanyaga azonban nem kerül a szemétbe, hanem azt homogenizálják és visszaépítik az útalapba. Ezek a beavatkozások akár teljes útzárral is járnak majd. A terelésekről és forgalomkorlátozásokról az úton lévőket és a Nógrád Volánt is időben értesítik - ígérte a közútkezelő társaság. A bánki projektnyitón az érintett települések polgármesterei mellett részt vett mások mellett Becsó Zsolt és Bállá Mihály országgyűlési képviselő is. Hangsúlyozták: a beruházások megvalósulását követően ezeken az utakon nő a forgalombiztonság, javul a szolgáltatási színvonal és az utazási idő is lerövidül. A felújított útszakaszok minőségét öt évre garantálni kell a kivitelezőnek, ezt követően az ígéretek szerint a felújított útszakaszok kiemelt figyelmet kapnak majd mind a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től, mind pedig a Regionális Fejlesztési Ügynökségek és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által. T. L. Nógrádiakat is vert a vihar j Mógrad megye, összesen több j mint 1 milliárd forintra becsülte ; a hétvégi hófúvások miatt kelet- I kezett lakossági vagyonkárok ! összértékét a Generali biztosító, ■ amely több mint 6000 ezer va- ; gyonkár-bejelentést regisztrált ; eddig. A károk többségét a viha- ! rok okozták, azonban jelentős ! számú, 500 bejelentés érkezett 1 tetősérülésekből és beázásokból ; adódó károkra, míg 600 esetben ; az áramszünetek miatt kiolvadt I élelmiszerek megromlásából ! származó károk megtérítését ! kérték a biztosítótól. A legtöbb ■ bejelentés Szabolcs, Borsod-Aba- ; új-Zemplén és Győr-Moson-Sop- ! ron megyéből érkezett, de a je- ! lentésből látszik, jutott a bajból ! Nógrádba is: megyénkben a hét- < végi hóvihar miatt 23 káresetet ; jelentettek, ezek becsült összér- ; téke 1,3 millió forint, amelyből eddig 150 ezret fizetett ki a biztosítótársaság. A legtöbb kárese- ; mény, összesen öt Bercelen tör- ; tént, majd ezt követi a sorban ; Salgótarján, Pásztó, Bátony- ! terenye, Balassagyarmat és egy- > egy káreseménnyel Érsekvad- ; kert, Szirák, Sóshartyán, Nagy- j orosz!, Luciáivá, Karancsalja, ! Ecseg, Diósjenő és Keszeg. Mivel a hétvégére ismét hó- ! fúvásra lehet számítani, a j szakemberek azt tanácsolják, ; hogy aki teheti - különösen a J leginkább érintett északi, ! északkeleti megyékben - in- ! kább maradjon otthon, vagy j ha mindenképp útra kell kel- ; ni, akkor érdemes az autóba ; bekészíteni élelmiszert, inni- i valót, meleg takarókat és hó- í láncot, semmiképpen ne induljanak azonban útnak nyári gumival. ; Megalakult a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság A cél egy olyan szakképzési struktúra kialakítása szűkebb hazánkban, amely megfelel a munkaerőpiaci keresleti igényeknek. Bővültek a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) szakképzési feladatai tavaly októbertől. Megalakult a Nógrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság (MFKB), amelynek a munka- szervezetét a kamara biztosítja. Nógrád megye. A bizottság egy hét tagból álló véleményező, javaslattevő, tanácsadó testület. A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által felkért tagok megbízása három évre szól. Az elnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát képviselő Hajdúné Bodor Zsuzsa, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében. Tagjai pedig Halmosi György az ÁFEOSZ, Plantek Lászlóné, a Munkástanácsok Országos Szövetségének képviseletében, Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója, Híves Márta, a Nógrád Megyei Kormányhivatal oktatási főosztályvezetője, Csank István Csaba, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének delegáltja, valamint Borkő István, a Magyar Agrárkamara képviseletében. A bizottság kiemelt feladata a megye szakképzés-fejlesztési irányainak a meghatározása. Javaslatot tesz a gazdaság által igényelt szakképzési szükséglet meghatározására, a támogatott és nem támogatott képzések körének, valamint a szakképző évfolyamokra történő beiskolázási irányok-arányok, ösztöndíjas szakmák meghatározására. A frissen megalakult bizottság első kiemelt feladataként a Nemzeti Foglalkoztatási Alap keretéből finanszírozandó, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására kiírt pályázat nyerteseire vonatkozó döntési javaslatának elkészítése volt. Ennek a forrásnak a segítségével Nógrád megyében közel százmillió forintos forráshoz jutnak a pályázaton nyertes szakképző iskolák a tanműhelyek fejlesztéséhez, valamint a szakképzésben résztvevő gyakorlati oktatást nyújtó vállalkozások, akik tanulókat képeznek tanulószerződéses formában. Az MFKB következő feladata a 2014/2015- ös tanév szakképzési irányainak-arányainak a meghatározása. Az erre vonatkozó javaslatot ez év március 31-ig kell meghoznia a bizottságnak. A beiskolázási szerkezet meghatározásának az alapját egy kérdőíves felmérés adja. Az NKIK megbízásából több vállalkozást és pályakezdő szakmunkást kerestek fel. Megkérdezték továbbá a 2011/12-es tanévben szakmunkás végzettséget szerző pályakezdő fiatalokat a munkaerőpiaci elhelyezkedésük alakulásáról, a vállalkozásokat pedig a szakképző iskolát végzettek iránti keresletéről. i j I f «