Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-19 / 64. szám

7 mm. 2013. MÁRCIUS 19., KEDD MAGAZIN! ­UTAZÁS ■ GARÁZS ■ TUDOMÁNY&TECHNIKA ■ ÉLETMÓD ■ GASZTRONÓMIA ■ ÉRTÉKŐRZŐ fonts eaKtKifmgrPtxta- «TMS^to-ttFaswiibn «T1 | íQ | Q | rww.im.hu A Volkswagen Golf a 2013-as év autója Sokat izzadtak a fejlesz- ; tők, mire elkészítették a ; szándékosan izgalommentes ! külsőt és belsőt felvonultató I VW Golfot, de megérte a fá- j radozásuk, hiszen fölénye- ; sen megnyerte az európai Év ; Autója címet a német kom- ! pakt. A 414 pontot begyűjtő ! VW mögött 202 ponttal kö- j vetkezik a Toyota GT j 8ó/Subaru BRZ, a harmadik | a Volvo V40-es lett (189). A ! Golf, 1992-ben már meghódí- ! tóttá ezt a címet. 204 lóerős Cee'd- j del erősít a Kia A Genfi Autószalonon be- ! mutatkozott a népszerű Kia ! Gee'd sportváltozata-.' Az -év j közepétől nálunk is kapható ; háromajtós Pro Gee'd GT | egyik érdekes ismertetője- ! gye a hangsúlyos légterelők 1 mellett a lökhárítóba integ- ; rált, oldalanként négy fény- ; diódából álló nappali menet- | fény, illetve a 18 colos, kéttó- ! nusú keréktárcsák, melyek ! mögött vörös féknyergeket j láthatunk. Az 1,6 literes, 204 ; lóerős turbómotorral ellátott \ Pro Cee'd GT 7,9 másodperc ! alatt gyorsul 100 km/órára. ! I Együtt „sportol” a Mazda és a Fiat i A Mazda és a Fiat véglege- ' sítette megállapodását, ; amelynek értelmében a ja- j pán cég 2015-től Alfa sport- ! kocsit gyárt majd. A követ- ! kező generációs MX-5-ös és j olasz megfelelője külsőre je- ; lentősen különbözik, aho- j gyan a motorok is eltérnek ! majd (mindkét fél a saját erő- ! forrásait használja). Az új Al- j fa, mint a jelenlegi MX-5-ös, ; globális modell lesz. j Az üzemanyagok kiskereskedelmi árának összetevői Magyarországon (2013. március 18.) A benzin kiskereskedelmi áfának A gázolaj kiskereskedelmi árának (1.422 euró/literj összetevői: (1,438 euró/hier) összetevői: marginális költségek (finomítás, szállítás, ’biztosítós, 13% (0.183 euró) —------<- a« - ii-.».IÁ _ í.----«, ma rginális KoitsegeK (ftnomrtás, szállítás, biztosítós, kész tetszés, elosztás, értékesítés) 18%-10229 ári) Benzingőzfüggő orosz medvék Kerozin- és benzingőzfüg­gővé vált több medve Orosz­országban: az állatok elősze­retettel lélegzik be mélyen az üzemanyag szagát, hogy azután bódultán heveréssze- nek. A jelenségre Oroszország távol-keleti részén, Kamcsat­ka déli vidékén figyeltek fel. Igor Spilenok természetfotós hét hónapot töltött medvék közelében, így bőven volt al­kalma megfigyelni szokásai­kat. Előfordul, hogy helikop­tert cserkésznek be a med­vék, megvárják, míg felszáll, hogy azután élvezhessék az elcsöpögtetett üzemanyag il­latát. Az eddigi legnagyobb fo­gásra egy Szuzemkának be­cézett nőstény medve tett szert: a természetvédelmi te­rület dolgozói nem helyezték kellően hamar biztonságba a generátoraik számára heli­kopterrel odaszállított ben­zint, és mire észbe kaptak, a medve feldöntötte és kinyitot­ta a hordókat - adta hírül a The Daily Mirror című brit lap. A környéken 700 barna­medve él, ők a világon fajuk legtermetesebbjei, fél ton­násra is megnőnek. A 225 ezer hektáros Kronockij Ter­mészetvédelmi Terület a vi­lágörökség része. Az Opel Ampera újra indul Monte-Carlo ralin te-Carlo rali az alternatív hajtású autók legrégebbi és legelismertebb sporteseménye, 1995 óta szervezi meg Monaco autóklubja. A többszörösen kitüntetett Ampera koncepciójával a fenntartható mobilitás úttörője az Opel. Az Ampera az első korlátozás nélkül használható villanyautó egy európai gyártótól, egyben Európa legkelendőbb elekt­romos limuzinja. 111 kW/150 LE teljesítményű vil­lanymotorját lókWh kapacitású lítiumion-akkumu- látor látja el energiával. A vezetési stílustól, az út domborzati viszonyaitól és a külső hőmérséklettől függően 40 - 80 kilométert lehet tisztán akkumulá­toros üzemmódban, emissziómentesen megtenni, hosszabb utakon pedig benzinmotorral hajtott gene­rátor termeli az áramot. Az Ampera 370 newtonmé­teres nyomatéka már álló helyzettől rendelkezésre áll, és kilenc másodperc alatt teszi elérhetővé a százas se­bességet. Az elektronikusan határolt csúcssebesség 161 km/óra. A modell gyártásának megkezdése után egy év­vel, a Peugeot 208 átlépte a 300 000-es gyártási da­rabszámot. A 300 000. le­gyártott 208 a PSA Peuge­ot Citroen Poissy gyárá­ban készült el. Mindössze néhány hónappal a bevezetése után a 208 a szeg­mens legjobbjaként zárta a de­cembert az európai összesítés­ben. 20.754 példányt értékesítet­tek belőle, ezzel 10,4 százalékos részesedést ért el a B szegmens­ben, magamögé utasítva ver­senytársait. A térség több orszá­gában dobogós helyen végzett. Franciaországban, szágban és Portugáliában pedig első lett, míg Hollandiában a má­sodik legnépszerűbb modell volt a kategóriában. A Franciaország­ban (Poissy) és Szlovákiá- b a n (Trnava, Nagyszombat) gyártott 208-at 2012 tavaszán vezették be Európában; az év második felé­ben fokozatosan került a külön­böző európai piacokra. Ez a fo­lyamat néhány hónap múlva Eu­rópában az oroszországi forgal­mazás megkezdésével, a tenge­rentúlon pedig a brazil és az argentin piacra szánt modell Bra­zíliában történő gyártásának be­indításával fejeződik be. Magyarországon elért eredmények Magyarországon is kedvező fo­gadtatásban részesült az új mo­dell. A 2012. májusi bevezetését követően, hazánkban 265 db 208 ' : gazdára. A 208 modell ügy- főleg a benzines változatot választották, és közülük is a szep­tembertől kapható, 1,2 VTi (3 hen­geres) verzió volt a legkedveltebb. 2013-ban folyamatosan bővülő kínálat Az ősszel bevezetett új generá­ciós, rendkívül takarékos, 3 hen­geres benzinmotor-család idén to­vábbi két taggal bővül. Már meg­érkezett a költséghatékony, mind­össze 3,7 literes országúti fo­gyasztással büszkélkedő 68 lóerős 1 literes VTi motor, vala­mint júliusban érkezik a 82 ló­erős 1.2 VTi robotizált váltóval komfortossá tett változata, mely az első Stop&Start rendszerrel el­látott benzinmotor lesz a Peuge­ot kínálatában. A fejlesztőköz­pontban már készül a számos műszaki újdonsá­got (változó szelep­vezérlés és szelepemelés, gyé­mánt keménységű súrlódó felü­letek, osztott hűtőkör, vezérelt olaj és vízpumpa, stb.) felvonulta­tó motorcsalád legújabb, turbófel­töltött, direkt befecskendezésű 120 lóerős verziója, mely 2014- ben jelenik meg a piacon. A spor­tos autózás szerelmeseit kényez­tető GTi verzió viszont már idén májusban kikerül a szalonokba. A 200 lóerős THP motorral, szé­lesített nyomtávval, ültetett sport futóművel és különleges külső­belső megjelenéssel rendelkező sportváltozat méltó folytatója lesz a Peugeot GTi hagyományainak. Díjak, elismerések Európa szerte A 208-at már számos díjjal tün­tették ki Európa-szerte (Horvátor­szág, Spanyolország, Nagy-Britan- nia, Írország, Olaszország, Magyar- ország - Playboy Évautója/Prémi- um Kisautó kategória) és egyike az „Év autója 2013” díjért vetél­kedő modellek dön­tőseinek. Másodszor vesz részt az Opel az Ampera villanyautóval a nemzetközi Monte-Carlo ralin. A tavalyi győzelem és az első tízben szerzett további három előkelő helyezés után most nyolc Ampera csapat áll ki címvédésre az al­ternatív hajtású járművek versenyében. A Monaco autóklubja által 14. alkalommal kiírt „Rallye Monte-Carlo des Énergies Nouvelles” márci­us 21-én kezdődik. Indulási helyszínei Annecy-le- Vieux, Clermont-Ferrand és Lugano, célja pedig há­rom nappal később Monaco. Idén több lesz az egyen- letességi próba, a súlypont tehát még jobban áttevő­dik a járművek hajtásának hatékonyságára. A rali cél­ja az, hogy lehetőleg egyenletes sebességgel és minél kisebb fogyasztással tegyék meg a távot.- A tavalyi sikerek meggyőzően mutatják, hogy az Ampera mind extrém körülmé­nyek között, mind a rendszeres használatban felülmúlja vetély- társait - mondta Dr. Thomas Sedran, az Adam Opel AG straté­giai igazgatója. - Ebből kiindulva akarjuk ismét igazolni vezető sze­repünket az alternatív hajtások terén. A részvétel feltétele, hogy maxi­mum 115 g/km lehet a jármű C02 emissziója. A végső helyezést eb­ből, a jármű súlyából, az üzem­anyag energiasűrűségéből és a fo­gyasztásból számítják ki. A Mon­Egy tonna, hétszáz lóerő Minél kisebb tömeg, an­nál nagyobb teljesít­mény... Forego T700. A fenti, csalhatat­lan receptet követi Aljosa Tushek szlovén autóversenyző cége, a Tushek. Első autójuk, a több éves vajúdás után tavaly végre piacra bocsátott Renovatio T500 szupersportkocsikhoz mérten pa­píron nem hangzott különöseb­ben félelmetesnek. Ám szerény 450 lóerejéhez és 428 Nm nyo- matékához 1090 kg saját tömeg társult, így a tetszetős kupé 3,7 másodperc alatt ugrott százra, végsebessége pedig elméletileg meghaladta a 310 km/órát. A cég régóta ígéri, hogy a 300 eurós (90 millió forint) T500 mel­lé csatasorba állít egy könnyebb, erősebb gépet is. A név is ismert volt már, a Forego T700 egyéb adatai azonban nem. Mostanra viszont ezekre is fény derült: az RS4 4.2 V8-as blokkja új helyén 700 lóerő fölött teljesít, miközben a tömeget majdnem egy mázsá­val csökkentették tovább. A legnagyobbak mintájára szénszálas monocoque váz köré épülő, titánium elemeket is fel­használó Forego nem marad egyedül. Ahogy a Renovatio T500- ból, ebből is készül versenyválto­zat; gyártójuk már most mindket­tőre vesz fel megrendelést. Kategóriavezető a Peugeot 208 Európában t i 1 i f

Next

/
Oldalképek
Tartalom