Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)
2013-03-19 / 64. szám
Ipoiytamoc. Egyre mozgalmasabban és látványosabban, új és új színtereit mutatja meg a világ húszmillió évvel ezelőtti szeletéből az ősmaradványos természetvédelmi terület. Egyre inkább hasonlítható egy emberi szem kiteljesedő látóteréhez, amely oly sok természeti történést „fog be,” az itt maradt őslábnyomoknak, kövületeknek, a konzerváló, őrző, tengeri üledéknek köszönhetően. A jelentős fejlesztések a látogatóbarát tálalásról, az értékek bemutatásáról hivatottak gondoskodni a technika bravúros megoldásaival. Élményekben gazdag időutazást tehet, aki ide látogat, nem túlzás, hogy élményszerűen tanulhat az ismeretek hiteles közvetítése által. A tanösvény alapjai ugyanazok, a képet mégis új és új keretbe fogja az időjárás, amely még stílszerűbb a helyhez talán, ha fellegek sorakoznak az égen. A napfény derűje pedig mintha azt sugallná: minden vulkáni földindulásból van feltámadás. Őslények lábnyomai, megkövesedett fák mutatják az időben visszavezető utat, a zsendüiő miocén erdőn át, ahol a perzsa varázsfa és amerikai ámbrafa vagy ezek mai változatai is növekedésnek indultak. Szinte szurkol a turista, hogy mielőbb erdővé izmosodjanak a fák, elrejtve az ijesztő medvekutya, a páros ujjú patások és más, egykor itt élt állatok élethű másait. Gyurkó Péter képriportja Forgalomkorlátozás és útlezárás Salgótarján városközpontjában - Indul a Múzeum tér felújítása A Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által elnyert „Salgótarján városközpontjának funkcióbővítő rehabilitációja” című kiemelt projekt részét képezi a Múzeum tér felújítása. A felújítási munkák a Rákóczi út - Bem út - vasútvonal - Erzsébet tér által határolt teljes közterületet érintik. ' Az építési munkaterületet 2013. március 12-én adták át a kivitelező részére. A munkákat a kivitelező ütemekre bontva, a mozi épületének korszerűsítési munkáival összehangolva végzi. A munkálatok tervezett befejezési határideje 2013. november vége. A munkálatok a városközpont érintett részén, az építési ütemekhez igazodva, jelentős mértékű forgalomkorlátozással járnak, melyek leginkább a gyalogosforgalmat érintik. A forgalomkorlátozásokról a lakosság a helyi médián keresztül folyamatos tájékoztatást kap. A területen lévő intézmények, üzletek, az építési ütemekhez igazodva, más-más útvonalon lesznek megközelíthetők. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Honlap: www.salgotarjan.hu A Városházához vezető utat az Erzsébet térnél, a parkoló vonalában 2013. március 18-án lezárják, oda csak behajtási engedéllyel rendelkezők hajthatnak be. A lezárt útszakaszt a gyalogosok sem vehetik igénybe. A térfelújítás első ütemében, á tervek szerint 2013. július végéig, a Városháza és a Múzeum közti terület átépítése zajlik. Ez ideig a Városháza földszinti bejáratát lezárják, az ügyfelek és az épületben lévő cégek, intézmények dolgozói az alagsori bejáraton keresztül juthatnak be az épületbe. Az alagsori bejáratot a Bem úti járda irányából, a munkálatok idejére megépítésre kerülő ideiglenes lépcsőn keresztül lehet majd megközelíteni. A Múzeum a felújítás ideje alatt is látogatható, épületébe a Rákóczi úti járda felől, az épület Városháza felőli oldalánál lévő bejáraton keresztül lehet bejutni. A mozgáskorlátozottak az építkezés teljes ideje alatt az Erzsébet téri útlezárásnál, a behajtást felügyelő őrnél kérhetnek felvilágosítást és segítséget a Városházára és a Múzeumba történő bejutáshoz. A taxi állomást ideiglenesen az autóbusz pályaudvar bevezető útszakaszánál lévő parkolóba és az Erzsébet térre „költözik”. Tájékoztatás, felvilágosítás: Tóth Tibor műszaki managertől kérhető a 32/417-255/231-es telefonszámon! A kivitelező, a Strabag-MML Kft. és az Önkormányzat kéri a városlakók megértését és türelmét! Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata SZÉCHÉNYI TERV Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www. ujszec he nyite rv.gov. h u 06 60 638 638 MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. Magyar nagyasszonyok Szécsényben Szenográdi Ferenc Szécséfly. A Kubinyi Ferenc Múzeumban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szé- csényi csoportjának szervezésében igen nagy érdeklődés mellett nyílt meg a napokban a Budapesten élő Józsa Judit kerámiaművész, a Magyar Kultúra Lovagjának, a Nők Esélyegyenlőségéért díjazottjának a Magyar nagyasszonyok című kiállítása. A vendégeket Gusztiné dr. Toronyi Judit, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd Stayer László, a város polgármestere az alkalomhoz illő verssel köszöntötte a művészt, a megjelenteket. Megköszönte Józsa Juditnak, hogy Szécsényben is bemutatja alkotásait. Kériné Szabó Mária, a Keresztény Értelmiségiek helyi csoportjának titkára - akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a több mint ötven alkotásból rendezett kiállítás Szécsényben létrejöhetett-, köszöntötte az alkotót, a vendégeket. Kiemelte, hogy a fiatal művész - aki 1994-ben települt át Romániából hazánkba, majd három év múlva megkapta a magyar állampolgárságot - alkotásait megcsodálták a világ több részén, többek között Amerikában, Auszráliában. Tarnócziné Máté Melinda, Salgótarján kulturális főtanácsosa megnyitójában többek között azt mondta: Az erdélyi Józsa Judit olyan családba született, ahol a keresztény értékrend mellett a népművészeti hagyományok tiszteletét, a különféle művészeti ágak megismerését és különösen a magyar történelemben való jártasságot fontosnak tartották. Az örökölt értékek bemutatása, ezen keresztül új értékek teremtése és azok kiteljesítése a művészet által, ez a köröndi származású keramikus csodálatos útja. A művész nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy bemutassa, majd ezer év magyar történelmének híres asszonyait, királynékat, író-, és költőnőket, színésznőket, politikus asszonyokat, tudósokat és művésznőket. Lányok és asszonyok... Sokszor körülöttük forog a világ, sokszor ők vették kezükbe sorsuk irányítását... Megdöbbentő, de még egyetlen magyar művész sem dolgozta fel és mutatta be őket így, tematikus csoportban. Megformálásuk sokukat emelte ki a feledés homályából. Hiszen hányán tudunk az első magyar színésznőről, Moór Annáról, az első régésznőről, Torma Zsófiáról, vagy az egyetlen Nobel-díjra jelölt magyar'írónőről, Tormay Cécile-ről? A tárlatlátogató nemcsak e páratlan tehetségű keramikus művészetét ismerheti meg, hanem a példaértékű, kiemelkedő személyiségű asszonyainak életén keresztül újra élheti csodálatos és viszontagságos történelmünket. A Magyar nagyasszonyok kiállítás nőalakjai eltérő gazdasági, társadalmi, politikai körülmények között, más szellemi és más kulturális közegben éltek. Kimagasló intelligenciájú, kitartó és példás életvitelű nők, akik nem csupán származásuknál fogva érdemelték ki megbecsülésünket, hanem tetteik által is. Az egyik legősibb anyagból, különleges egyedi technikával készült, patiná- zott terrakotta kisplasztikák sora a megformált nőalakok belső világára is utalnak. Művészi megfogalmazásuknak köszönhetően többféle olvasatra adnak lehetőséget. Nemcsak esztétikai élményt szeretnének nyújtani az értékekre fogékony látogatónak, hanem egyúttal történelmi és művelődéstörténeti ismereteket is, segítséget adva értékeink újrafelfedezéséhez. Józsa Judit megköszönte a meghívást, a jelenlévőknek az érdeklődést. Az ünnepélyes megnyitón közreműködtek a helyi művészeti iskola tanárai, Lévárdi Beáta és Sebestyénné Csabai Ildikó, valamint Varga Ivett énekes. A kiállítás április 6-ig látogatható. » * f í