Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)
2013-03-02 / 52. szám
FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ I» .Előtérben Tarnóczi Jakab és Krista Zsolt, a Zenthe Ferenc Színház ifjú tagjai, az asztalnál a vendég Liptay Katalin és a beszélgetőtárs Sokan azért érkeztek, hogy rokonként, barátként, ismerősként találkozzanak Liptay Katalinnal, mások viszont azért látogattak el a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház rendezvén nyére a József Attila Művelődési Konferencia- központba, hogy úgymond élőben hallják, lássák a Magyar Rádió riporterét, irodalmi szerkesztőjét. Minthogy kellemes orgánumát, ösz- szetéveszthetetlen hangját, a kulturális, művészeti értékeket népszerűsítő tartalmas műsorait csaknem negyven esztendeje élvezik a különböző hullámhosszokon. A vendéggel a Palóc Parnasszus szerkesztősége nevében Csongrády Béla beszélgetett. A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a Salgótarján-szerte jól ismert és tisztelt Liptay család - amelyik Madách Imrével is rokoni szálakat tudhat magáénak - leszármazottja mindkét szülőtől sok ösztönzést kapott a könyvek, az olvasás szeretetéhez, a magyar költészet, az angol-amerikai kultúra iránti érdeklődéshez. Madách gimnáziumi tanárai közül Liptay Katalin megemlítette Kelemen Erzsébetet, Csík Pálnét, Leblancné Kelemen Máriát, Herold Lászlót és nem utolsósorban Czinke Ferencet. Bár legszívesebben latint is tanult volna, végül is 1973- ban magyarangol szakon diplomázott. Ugyanabban az évben a „Riporter kerestetik” című tv-ve- télkedőn nyújtott teljesítménye alapján bemondói meghallgatásra hívták a Magyar Rádióba. Egyéb- iránt korábban háromszor nyert aranyérmet a Szép Magyar Beszéd Kazinczy-verseny országos döntőjében. Egy évig tanárként, illetve tolmácsként dolgozott, s 1974-ben lett irodalmi szerkesztőgyakornok. Ekkor volt Vitray Tamás Riporter Stúdiójának hallgatója is. A próbaév leteltével véglegesítették munkaviszonyát, ami azóta is tart. A négy évtized során megszámlálhatatlanul sokszor szólalt meg különböző műsorokban. Volt például egy Nemeskürty Istvánnal közösen jegyzett sorozata - „A magyar művelődés századai” - amelyben jeles irodalmárok, történészek, zenetudósok, muzsikosok működtek közre. A sorozatból könyv is készült mind szöveges, mind hangzó változatban. Több egyetemi tanárával, mesterével - köztük Németh G. Bélával - is dolgozhatott együtt. Alkalmanként dramaturgiai feladatokat is kap, gondozott regény-, napló-, illetve novellafüzér- adaptációkat, rádiós felolvasásokat. Még személyesen ismerhette a magyar líra olyan XX. századi kiválóságait mint Illyés Gyula, Weöres Sándor, Vas István vagy Pilinszky János. Ez azért is fontos számára, mert a kortárs irodalmi értékek felfedezését, megismertetését és a klasszikus hagyomány továbbörökítését egyaránt szívügyének tekinti. Vezette a „Könyvről könyvért” című élő adásban jelentkező rejtvényműsort, s minden alkalommal részt vett és vesz a könyv, az olvasás ünnepeihez kötődő műsorfolyamokban. Összeforrt a neve a „Társalgó”-val és a ma is működő, újra a Kossuth adón, az MRl-en hallható az „Irodalmi Újság”-gal. Több tévéfilmnek volt riportere, alkotója - a Lőrincze Lajosról készültnek is - de igazán soha nem vonzotta a képernyő, a hangjával akart - és kijelenthető: tudott - érvényesülni. Munkájáért több ízben kapott rádión belül és kívül is szakmai elismeréseket, díjakat. „Életem ajándéka ez a pálya, hivatásszerűen szolgálhatom a magyar kultúrát, s ráadásul önkifejezésre és önmegvalósításra is ad alkalmat ” - mondta Liptay Katalin és sokat mesélt korábbi és mai kollégáiról, a közös munka során előfordult érdekes esetekről, a megváltozott feltételekről. Őszintén szólt arról is, hogy - bár mostanában ismét javulnak a mutatók - összességben kevesebben hallgatnak rádiót. De ha „csak” néhány százezer emberhez jut is el a szavuk, az felemelő érzés és nagy felelősséggel jár. Különösen annak tudatában, hogy sok a hűséges hallgató. Liptay Katalin örült annak, hogy a helyi Zenthe Ferenc Színház tagjai - Krista Zsolt, Patakiné Kerner Edit, Sándor Zoltán és Tarnóczi Jakab - által előadott programban részben néhány kedvenc költőjének, írójának - így Madách Imrének, Mikszáth Kálmánnak, Petrőczi Évának és Weöres Sándornak - a művei szerepeltek, vagy olyanoktól - mint a szintén salgótarjáni gyökerű Nagy Pál, a párizsi Magyar Műhely egyik alapító szerkesztője vagy T. Pataki László, a Fráter Erzsébetről írott monodráma, a „Lidércláng” szerzője - hangzottak el írások, akikkel egy műsor vagy egy nemes, felkarolandó ügy kapcsán volt munkakapcsolatban. A hallgatóság soraiból is többen kifejtették gondolataikat, majd az estet Csongrády Béla - nem véletlenül - egy Bálint György-idézettel zárta be: „Csendesen, de erősen érezzük, hogy tartozunk valahová. Egy fizikai és szellemi tájhoz, mely elidegeníthetetlenül a miénk...” „Fals farsang” Hamvazószerda már elmúlt és javában benne járunk a böjti időszakban, ezért kapta az ötéves múltra visszatekintő salgótarjáni Cantabile Kamarakórus minapi, „torkos hétfői” koncertje a fenti címet. A fals jelző ha a hangokra, a többségében szakembereket, énektanárokat tömörítő együttes produkciójának színvonalára nem is, de a műsor összeállítására, szerkesztésére, előadásmódjára és vidám hangulatára alaposan és jó értelemben nyomta rá a bélyegét. A kórus egy kis zenetörténeti, világ körüli utazásra invitálta a Váczi Gyula Alapfokú Az est stílusára ráhangolódott a másfél évvel ezelőtt helyi zenepedagógusokból alakult Divertimento Vonósnégyes is, amikor Mozart „Kis éji zené”- jét különböző más dallamokkal mixelt változatban, humoros gesztusokkal adta elő vagy amikor úgymond tradicionális felállásban világslágereket játszott. Ugyancsak a kedélyesség jegyében fogantak az egymást „spontánul” váltó három műsorközlő szövegei. Jó ötletnek bizonyult az egyes kórusműveket, zeneszámokat találóan illusztráló képzőművészeti alkotások, fotók vetítése is. A Cantabile A vidám koncert főszereplői a zeneiskola színpadán: Cantabile Kamarakórus és a Divertimento Vonósnégyes Művészetoktatási Intézmény hangversenytermét megtöltő közönséget. Sajátos feldolgozásban, szép szólókkal mutattak be klasszikus hagyományra épülő műveket, népzenei ihletésű magyar, orosz és amerikai dalokat, Eisemann- és Zerkovitz-operettrészleteket. Kamarakórust Radnai Zsuzsanna vezényelte, a zongorakísérő Szabó Istvánná volt. Nemcsak a közreműködők érezték jól magukat a színpadon, a publikum számára is kellemes szórakozást jelentett a „Fals farsang”. . , Cs.B. SÍI Névsorolvasás: Kovács Gábor Kevés ember mondhatja el magáról, hogy az óvodában a „Brémai muzsikusok” című mesejátékban játszott szerepét - a rablót - felnőttként egy igazi színtársulat tagjaként megismételheti. S az sem mindennapos - ami szintén vele történt meg - hogy a szóbeli érettségin, minthogy egyik kedvenc írójáról, Örkény Istvánról kellett beszélnie, „illusztrációként” elmondott egy egyperces novellát. A színművészeti főiskolán tett felvételi vizsgán periig - amikor észrevette, hogy a bizottság tagjai nem figyelnek eléggé - olyannyira megemelt egy hangsúlyt, hogy az egyik ismert színművész ijedtében magára lötykölte a kávét S a sztorikat tovább lehetne sorolni, ami nyilván Kovács Gábor személyiségével és nem komoly közgazdász végzettségével, még kevésbé az adóhivatalnál betöltött szigorú revizori munkájával függ össze. Salgótarjánban, a Beszterce-lakótelepi Általános Iskolában a pedagógusok - Zsolnainé Kerékgyártó Edit és Authné Bandúr Mária - hamar észrevették, hogy van érzéke a pódium!, színpadi szerepléshez és aktivizálták műsorokban, versenyeken, beszervezték színjátszó szakkörbe, ahol - úgy emlékszik - /nég a legendás acélgyári Petőfi rendezője, Vertich József is tartott foglalkozásokat Már akkoriban is a próza állt igazán közel hozzá, kivált Janikovszky Éva írásait szerette előadni. A Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola tanulójaként ugyancsak sokat szerepelt rendezvényeken, az iskolarádióban. Különösen sokat köszönhet Pintér Valéria tanárnőnek, aki mindig nagyon figyelt rá, maximalista volt tanítványával és elfogulatlan kritikáival igyekezett elősegíteni a fejlődését Emlékei szerint az első, úgynevezett nagy nyüvá- nosság előtt fellépése egy március 15-i városi ünnepség volt, amely keretében Csikász István „Hosszú éjszaka” című darabjában T. Pataki László rendező felkérésére Petőfit személyesítette meg. 1996-ban érettségizett és tizenharmadik évfolyamosként még plusz egy évig a Táncsicsban tanult. Közben Sándor Zoltán előadóművész segítségével készült fel a színművészeti főiskolai felvételire. Ez viszontagságosra sikerült, mert először véletlenül a musical szakra jelentkezők közé keveredetett, majd amikor végül is bejutotta a drámai tagozatosok vizsgájára és elmondta az „Indul a bak- terház” - fentebb jelzett - részletét, peché- re énekelni kellett. Azt azonban nem tud és a nagy nehezen előadott „Tavaszi szél” nem hozott szerencsét számára. Másodszor már nem is próbálkozott a színművészetivel... 1998-ban felvették viszont a salgótarjáni pénzügyi és számviteli főiskolára, ahol ugyancsak kemény tanulmányok vártak rá. Nem lett azonban hűtlen a színpadhoz sem és a Sándor Zoltán vezette Pódium Stúdióval rendszeresen szerepelt különböző rendezvényeken. 2004-ben egyik alapító tagja volt a Vertich Színpadstúdiónak és a társulat első premierjén, a következő év tavaszán Szép Ernő „Május” című darabjában a rendőrt játszotta. Emlékezetes számára a 2006 novemberében bemutatott „Zsarnokölők” - amelyben a vívómestert személyesítette meg - annál is inkább, mert Marscahlkó Zsolt darabját ő ajánlotta előadásra. 2008-ban Rosafusére sorhajókapitány megformálásával részese volt a Vertich Színpadstúdió nagy vállalkozásának, A. L. Kopit „Jaj apu, szegény apu...” című abszurd tragibohózatának. 2009 szeptemberében az „Önnek ficereg?” című szatírával - amelyben Felhőfi Fikikást alakította - szerepeltek a „Kultúrházak éjjelnappal” című programban, amely keretében funkcionált először a forgószínpad. Működése az egyik feltétele volt annak, hogy 2010- ben színre vihették Müller Péter „Márta” című drámáját, amelyben az üldözött zsidó hentes, Golda egyik, az ellenállóként meghalt fiát játszotta. A „Brémai muzsikusok” - ban - mint szó esett róla - a rabló szerepébe bújt, Szávai Attila „Hevimetal, tehervonat, bányaló” című darabjában viszont egy önsorsrontó értelmiségit, egy a társadalom perifériájára szorult tanárt formált meg. 2012. januárjában, a magyar kultúra napjára, illetve Salgótarján várossá nyilvánításának 90. évfordulójára készített ünnepi műsorban a húszas évek acélgyárigazgatóját alakította és családfő volt a hatvanas évek hangulatát megidéző retrojelenetben. Különböző, más alkalmakra összeállított műsorokban játszott a Monty Python angol abszurdsorozat a „Döglött papagáj”, a „Nagy vonatrablás” és „A végzetes verés” című darabjaiban, prózamondóként a kedvencei közé tartozik egyebek mellett Esterházy Péter „Utószó, szó, szó” című esz- széje - amelyet már előadott a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház Mó- ricz-estjén - s ha úgy adódna, szívesen bemutatná Karinthy Frigyes „Énekelni tanulok” című humoreszkjét valamint Nógrádi Gábor Hogyan neveljük gyermekeinket az életre? című írását is. Az utóbbi művek azt jelzik hogy - mintegy a bajokkal, gondokkal teli világ ellenpontozására - főként a humor áll közel hozzá, de érdekes módon a majd egyszer előadandó művek listáján „Szilágyi Domokos „Napfordu- ló”-ja is szerepel, ami pedig drámai töltetű. A tavaly májustól már Zenthe Ferenc Színház néven működő társulat eddigi három bemutatójának - „A hetvenkedő katonádnak, a „Félreértés”-nek, illetve a „Közelebb”-nek - azonban nem volt részese, mert munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni a délelőtt-délutáni próba- rendet Ezzel együtt nagyon örül, hogy rendíthetetlen küldetéstudattal, szívós és színvonalas munkával sikerült eljutni az önálló városi színház megalakulásáig. Színésztársaival természetesen a továbbiakban is szeretne sokat együtt lenni, csak meg kell találnia a módját a zökkenőmentes együttműködésnek. A közös munkát már csak azért sem szeretné abbahagyni, mert azt tartja, hogy mindenkinek egy élete van ugyan, de a színésznek annyi, ahány személyt, karaktert megmintáz. Csongrády Béla w-m ”®l| MiisoDTrn a SALGŐTAItjÁM KÖZMÜVELÓiJÉSI NONPROFIT KFT. I «
