Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-09 / 34. szám
KULTÚRA 2013. FEBRUÁR 9., SZOMBAT 1 Tűzzománcba égetett jelek Palócia...” hátizsákkal ff 1988 augusztusában volt az első zománcművészeti alkotótábor a nógrádi megyeszékhelyen, 2012 nyarán pedig már huszonharmadik alkalommal tárta ki kapuit a Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Rt. salgótarjáni gyára azok előtt, akik arra vállalkoznak, hogy tűzzománc - mint speciális műfaj s egyszersmind különleges technika - révén szárnyaltassák gondolataikat, fejezzék ki érzelmeiket. Nem lehet eléggé dicsérni, elismerni a röviden csak tűzhelygyárnak nevezett üzem nagyvonalúságát, sokrétű segítségét, amellyel hozzájárult ahhoz, hogy megteremtődjenek az alapvető feltételei a zománcfestésnek, égetésnek. Az induláskor találóan, lényegre tapintóan fogalmazta meg az alábbi sorokat az azóta elhunyt Czinke Ferenc festőművész a megyében élő pályatársainak küldött levelében: „Itt új műfaji és esedeg későbbi gyári kapcsolat teremthető, ami színesebbé teheti egy teremtő ember alkotói palettáját...s a magunkévá tett műfaji gazdagodás egy életen belül más vonatkozásban is realizálható..^ miniatúrától a murális feladatokig tágítható.” Az elmúlt bő két évtized során több mint száz - zömében nógrádi művész - vett részt az alkotótábor munkájában, de sokan az ország más településeiről - Borsodnádasdtól Szekszárdig, Budapesttől Szombathelyig, Debrecentől Veszprémig - sőt a határokon túlról, Romániából, Szlovákiából is érkeztek vendégek. A legutóbbi táborban készült művekből a Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Derkovits Gyula Galériájában nyílt kiállítás, amelyen tizenhét alkotó - Bakos Jánosné, Balázs Ferenc, B. Gedeon Hajnalka, G. Lóránt Lujza, Gressai Ferdinánd, Gressai Mánuel, Hertelendy Zsuzsanna, L. Presits Lujza, Losonczy Ildikó, Lőrincz Róbert, Maldrik Gábor, Romhányi Olga, Szabó Anett, Szenográdiné Végh Erzsébet, Sztremen Krisztina, Ujhelyiné Csincsik Orsolya és Vidra Réka - munkái láthatók. A kiállítók döntő többsége ezúttal is megyei, főként salgótarjáni illetőségű. A megnyitóünnepségen részt vett a házigazda intézmény igazgatója, Pálfalvai Zoltán is. Mellette Hertelendy Zsuzsanna, az egyik kiállító alkotó. A háttérben Romhányi Olga képei... A megnyitóünnepségen - amelyen a gimnázium diákjai működtek közre - Földi Gergely mondott beszédet. A festőművész azt hangsúlyozta, hogy a mai körülmények között már az is eredmény, ha egy kiállítás nem meghiúsul, hanem létrejön. Különösen, ha ez egy olyan tárlat, amelyen a kiálh'tott művek 424 Celsius fokon égtek ki, nem kevés anyagszükségletet igényelve. Ennélfogva már csak a materiális okokat tekintve is csoda ez a kiállítás. Az üveg- szerűen dermedt oxidokból álló masszából az alkotók keze, egyénisége teremt művészetet - mondta Földi Gergely és rámutatott arra is, hogy ugyanaz az anyag megannyi lehetőséget hordoz magában. S ez attól függően realizálódik, hogy ki miként közelít hozzá, úgymond hogyan ábrázol. S „ez nemcsak a választott témákon múlik, hanem az alkotók látásmódján, ebből fakadó kifejezésmódján is”. Azokon a valóságból megjelenített elemeken, amelyek - mint például egy fa képesek jellé válni-S. akkor már érdemes odafigyelni rájuk. „Még akkor is, ha csak egy táj raj egy pillanatra, egy élőlényre, egy hangulatra, egy igazságra vagy akár egy másik emberre utalnak. Hisz ebből áll a világ. Kérem keressük ezeket a jeleket a képeken!” - fejezte be mondandóját Földi Gergely. S a krónikás igyekezett eleget tenni a felkérésnek és sikerült Is jó néhány jelet fellelnie többek között B. Gedeon Hajnalka „Imitáció”jában, Hertelendy Zsuzsanna „Nyújtózkodó”-jában, Losonczy Ildikó négy „Evangelisták”-jában, Romhányi Olga „Próba- babák’-jaiban, Szenográdiné Végh Erzsébet „Kerek erdőijében, Ujhelyiné Csincsik Orsolya „Kacska- kagyló”-jában. Valamelyest még rejtettebbek ezek a bizonyos jelek, üzenetek az Ifjú Gressai testvérek munkáiban: Ferdinánd „ilyen-olyan vagyok” - sorozatában és Mánuel „Lomha vasutak kavicsgyártó társaságáéban vagy L. Presits Lujza „Paróká”-jában. A kiállítás ezúttal is azt bizonyítja, hogy a zománcművészeti alkotótábor résztvevői jól élnek a számukra adódó lehetőséggel és a továbbiakban is érdemesek a sajátos szponzori szerepet felvállaló tűzhelygyár támogatására..,,. Csongrády Béla A nógrádiaknak két szempontból is lélekmelegítő élményt jelentett a Duna Televízió „Szerelmes földrajz” című ismeretterjesztő sorozatának mostanában többször is műsorra tűzött „Palócia - Görbeország útjain” című epizódja. Egyrészt (ismét) jó érzéssel konstatálhatták, hogy az ország olyan szegletében élnek, amelyiket Madách Imre és Mikszáth Kálmán is szűkebb hazájának tudott, s amelyik a két írózseni szellemi örökségén kívül is felbecsülhetetlen irodalomtörténeti értékekkel rendelkezik. Másrészt (újra) élvezhette dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész szokás szerint ténygazdag, az érzelmi kötődést erősítő összekötő szövegét, a Hollós László szerkesztő kérdéseire adott szellemes válaszait. Akár szimbolikusnak is felfogható, hogy a salgótarjáni születésű, az itteni Madách gimnáziumban érettségizett irodalom- történész, a szécsényi, majd a megyei múzeum egykori igazgatója, a Palócfóld (kétszer is) volt fő- szerkesztője, a Mikszáth Kálmán Társaság örökös elnöke sok-sok ismerettel és a tájhazához fűződő mélységes szeretettel teli hátizsákkal indult neki a mikszáthi Görbeország bemutatásának. Útját nem véletlenül kezdte Horpácson, hiszen „primus inter pares” alapon Mikszáth áll a legközelebb a szívéhez, ráadásul ott szinte találkozni a nagy palóccal, aki iff. Szabó István szobrán manapság is békésen pipázgat a híres-nevezetes lócán. Ugyancsak tapintható Mikszáth jelenléte Mohorán, Balassagyarmaton és a szlovákiai Szklabonyán, ahol az író született és amely falut Praznovszky Mihály lelki szülőhelyének tart Csesztvén viszont Madách Imre volt és van otthon, nem is beszélve az ugyancsak határon túli Alsósztregováról, ahol „Az ember tragédiáját papírra vetette és ahol az ég felé mutat a Madách örök álmát őrző síremlék. Szécsényről, ahol a narrátor pályakezdő éveit töltötte, ahol gyermekei születtek, s ahol kedves emberek vették körül szintén empatikusán szól... Azt vallja, hogy „akit a sors messze vetett szülőföldjétől, előbb-utóbb visszatér oda.” A Palócia...” azt bizonyítja, hogy Praznovszky M&ály el sem szakadt Nógrádtól. Cs. B. Névsorolvasás: Mikecz Estilla A tavaly ősztől a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán színművészetet tanuló Mikecz Estilla ezekben a napokban éppen a moszkvai tanulmányút - amelyen osztályfőnökük, a Nemzeti Színház igazgatójának kinevezett Vidnyánszky Attila vezetésével vettek részt - élményzuhatagát próbálja feldolgozni, de szívesen tekint vissza salgótarjáni pályakezdésére is, merthogy szülővárosában alakult ki az életét meghatározó művészeti ág iránti érdeklődése, itt lépett először a világot jelentő deszkákra. A vonzalom már óvodáskorában elkezdődött, vetélkedett a nővérével, hogy ki mondja el szebben, hatásosabban Csukás István „Sün Balázs” című gyermekversét. Négy-öt éves lehetett, még olvasni sem tudott, amikor látta a „Grease” című musicalt és először megfogalmazódott benne, hogy mi szeretne lenni. Általános iskolába a Rákóczi útra járt, ahol Patakiné Kerner Edit volt a magyartanára. Mi sem természetesebb, hogy az előadóművész - aki nem mellesleg most a Zenthe Ferenc Színház egyik vezetője - tanítványában meglátta a tehetséget és a „János vitéz”-ben rábízta a gonosz mostoha szerepét s ezek után nem tekinthető véletlennek az sem, hogy a Pataki László által írt és rendezett „Békák és bolondok” című, Losoncon bemutatott színműben Mikecz Estilla egyike volt a gyermekszereplőknek. 2005-ben, a Bolyai lános Gimnázium elsős tanulójaként látta a Vertich Színpadstúdió bemutatkozó előadását, Szép Ernő „Május”-át, s ugyancsak nézője volt még csak Marschalkó Zsolt „Zsar- nokölők"-jének. A „Brémai muzsikusok” című mesejátékban viszont már játszott is: a kutya szerepében debütált. Ezt követte 2008-ban az első igazán nagy feladat: Arthur L. Kopit abszurdjában, a Jaj apu...” -ban Rosalie-t játszotta felváltva Müller Zsófiával. Bár mai fejjel már másként formálná meg a gyermeteg Jonathant férfivé avató lány alakját, nagy élménynek tartja ezt a szerepet, amelyet a bizalom jelének tartott a rendező, Susán Ferenc részéről, de egyszersmind teherként is nehezedett rá. Örült, hogy a premieren ő szerepelhetett és a szobája falán óriásplakát őrzi ezt a szép emléket. Aztán mintegy zsinórban jöttek az újabb feladatok, köztük Müller Péter „Mártá”-ja, amelyben a címszereplő egyik fiának kedvesét, a második világégés sötét napjaiban, a zsidóüldözés közepette gyermeket vállaló Juditot formálta meg s igyekezett nemcsak tudatilag, de lelkileg is alaposan rákészülni a figura hiteles megjelenítésére. A női főszereplője volt Szávai Attila „Hevimetal, bányaló, tehervonat” című darabjának, játszott az „Önnek ficereg?” című ugyancsak groteszk életképben és a „Kíváncsi királykisasszony” című mesejátékban is. S ami igazán fontos volt számára: ott lehetett a színpadon 2012. május 29-én is, amikor „A hetvenkedő katona” című vígjátékkal először mutatkozott be immár Zenthe Ferenc Színházként a helyi társulat. T. M. Plautus ókori római szerző vígjátékában Mikecz Estilla kettős szerepben jelent meg: Philocomasiumként saját ikertestvérét is meg kellett formálnia, hogy eloszlassa a hűtlenség gyanúját. Közben 2009-ben leérettségizett és nagy fába vágta a fejszét: japán szakot kezdett el az ELTE bölcsész karán. Emellett minden évben megpróbált bejutni a budapesti szín- művészeti egyetemre - s bár a négy próbálkozás során egyre biztatóbban szerepelt - végül is ez a terve nem sikerült. 2012-ben viszont elsőre felvételt nyert a kaposvári egyetemi színészképzőbe. Úgy érzi, hogy a sors jót akart neki, hiszen a dunántúli városban remek körülmények között, kiváló tanároktól tanulhatja meg a szakma alapjait az immár hivatásának tekintett életpályájának. Az osztályfőnök rendkívül türelmes, tapintatos a hallgatókhoz, soha semmiért nem emeli fel a hangját, nem szereti a fölösleges feszültséget, sok figyelmet fordít a közösségépítésre. Az sugallja a növendékeibe, hogy minden szituációt, szerepet elsősorban lélekben kell átélni, nem feltétlenül kell hozzá az életből merített élmény. Többször jártak már próbákat, előadásokat nézni, megvitatni Debrecenben, ahol Vidnyánszky Attila még egy fél évig vezeti a Csokonai Színházat. S hasonló célokkal jutottak el a minap Moszkvába is. A szoros kaposvári program, a reggeltől estig tartó elfoglaltság az oka annak is, hogy Mikecz Estilla nem tudott jelen lenni a Zenthe Ferenc Színház szeptemberi évindító, székfoglaló gálaestjén, ahol pedig nagy megtiszteltetés érte. Elsőként neki ítélték a 2009-ben elhunyt Pataki László tiszteletére alapított emlékgyűrűt, amelyet távollétében édesanyja vett át Patakiné Kerner Edittől. Nagyon jól esett számára ez az elismerés és kifejezetten sajnálta, hogy nem tudott együtt lenni a többi korábbi vertiches, s a mai zenthés társával akár a színpadon, akár a műsor utáni fogadáson, baráti beszélgetésen. S bár az egyetemen egyelőre, s még jó darabig a beszéd-, a mozgás- és énektanulásra, a különböző gyakorlatok megoldására, egy-egy feladat feldolgozására esik a hangsúly, a tizenöt első éves hallgató között értelemszerűen szóba jön, felsejlik a jövő is. Mikecz Estilla úgy érzi, hogy diplomával a zsebében eleinte mindenképpen szeretne társulathoz tartozni s olyan érdekes, különleges személyiségeket eljátszani mint például a „Jaj apu...”- ban Madame Rosaliguette, s emellett szívesen filmezne is, annál is inkább, mert a „Barátok közt” forgatása során már szerzett némi tapasztalatot e téren. Csongrády Béla mCköiíTetí a SAUIÓTARJÁNI KÓZMimŐDÉSJ NONPROFIT KR P
