Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-01 / 27. szám

MTI FOTÓ: CZEGLÉDI ZSOLT A jövő héten Varsó­ban tanácskoznak Budapest. Tanácskozást tart az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) és az Európai Püspöki Konfe­renciák Tanácsának (CCEE) közös bizottsága jövő hétfő­től szerdáig Varsóban Józef Michalik érseknek, a lengyel püspöki konferencia elnöké­nek meghívására, ő egyben a CCEE alelnöke is - közölte az Esztergom-Budapesti Fő­egyházmegye Hivatala csü­törtökön az MTI-vel. Az általában évente egy­szer ülésező bizottság 1972- ben jött létre, és az európai keresztény egyházak közötti párbeszéd legmagasabb szin­tű fóruma. A CEC küldöttsé­gét a franciaországi Emma­nuel ortodox metropolita, a CCEE delegációját Erdő Péter bíboros vezeti. A közlemény utal arra, hogy „a találkozó központi té­mája - új keresztény mozgal­mak Európában - alkalmat ad a két egyházi valóság (szer­vezet) számára arra, hogy megvitassa az európai em­berben zajló változásokat Is­tenhez fűződő kapcsolatában és vallási élményében”. Ezek a változások különösen is megtapasztalhatok az újpro­testáns és a pünkösdista moz­galmak európai növekedésé­ben - tették hozzá. Megje­gyezték, hogy szakértők se­gítségével a résztvevők meg­vizsgálják a történelmi egyházak és az új közösségek közötti „időnként nehéz kajr csolatot”, mert „ezeknek a kö­zösségeknek az európai je­lenléte új kihívások és lehető­ségek felé nyit távlatot”. A találkozón többek között felszólal Eileen Barker, a Lon­don School of Economics szo­ciológia professzora, és Angelo Bagnasco bíboros, a CCEE al­elnöke. A résztvevők a megbe­szélések során megismerked­nek a lengyel egyházi és öku­menikus helyzettel. A tanács­kozás zárt ajtók mögött zajlik majd, és a végén, jövő szerdán sajtókonferenciát tartanak. Magyarország ele- § mentáris érdeke, hogy jó vi- | szonyban legyen és szoros Ü együttműködést tartson fenn | Oroszországgal - jelentette ki g Orbán Viktor miniszterelnök £ csütörtökön Moszkvában, ami­kor a Kremlben fogadta őt Vla­gyimir Putyin orosz elnök. A magyar kormányfő azt is mondta, hogy Magyarország szá­mít Oroszországra energiarend­szere bővítésében. Vlagyimir Putyin pedig jelezte, hogy az orosz cégek készek részt venni a magyar energiaipari beruházá­sokban. Magyarország „kétségkí­vül prioritást élvező partnerünk Kelet-Európábán”, a két ország kapcsolata pedig minden irány­ban kedvezően fejlődik - mondta az orosz elnök, amikor fogadta az egynapos moszkvai munkaláto­gatáson tartózkodó Orbán Vik­tort. Emlékeztetett: Oroszország- Németország után - a második legfontosabb kereskedelmi part­nere Magyarországnak, 2011-ben 11 milliárd amerikai dollár volt a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a befektetések az utóbbi három évben nem, vagy csak nagyon alacsony mértékben növekedtek, ezért ezen a terüle­ten további lehetőségek vannak az együttműködésre. Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország meghatározó szere­Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja az egynapos látogatáson Moszkvában tartózkodó Orbán Viktor miniszter- elnököt a Kremlben. Balra Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. pet játszik Magyarország ener­giahordozókkal való ellátásában a kőolaj, a földgáz, valamint a vil­lamosenergia területén egyaránt, és a nukleáris fűtőanyagot is orosz cég szállítja a paksi atom­erőműbe. Kijelentette egyúttal: az orosz társaságok készek arra, hogy részt vegyenek a magyaror­szági erőművek felújításában, il­letve újak építésében. Az energia- politikát érintve köszönetét mon­dott azért is, hogy Magyarország támogatta a Déli Áramlat földgáz­vezeték építését, amelynek meg­valósítása során a magyar gazda­ság mintegy 610 millió eurónyi beruházáshoz jut, a tranzitdíjak­ból pedig további bevétele szár­mazik majd, és gázellátása is ja­vulni fog. Az orosz elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy több ma­gyar vállalat - elsősorban a gyógy­szeriparban - nagyon sikeresen működik az orosz piacon. Putyin végül üdvözölte és megköszönte, hogy tavaly Budapesten, a Város­ligetben sétányt neveztek el Lev Tolsztoj világhírű orosz íróról. „Ez is azt mutatja, hogy a kapcsolata­ink egészen másképp alakulnak jelenleg, mint az utóbbi tíz évben. Átláthatóbbakká válnak, baráti és pragmatikus jelleget öltenek” - zárta szavait Magyarország ele­mentáris érdeke, hogy jó viszony­ban és szoros együttműködésben legyen Oroszországgal - mondta köszöntőjében Orbán Viktor. „Mi, magyarok tisztában vagyunk az­zal, hogy Oroszország milyen fon­tos partnerünk. Tisztában va­gyunk Oroszország súlyával és jelentőségével is, de a tiszteletet, amelyet iránta érzünk, elsősor­ban nem az ország mérete, ha­nem kultúrája váltja ki belőlünk, és az orosz kultúra iránti tisztele­tünk adja meg az alapját a jó gaz­dasági együttműködésünknek” - fogalmazott a kormányfő. Hozzá­tette, hogy Magyarország mindig is egy nagy nemzetként tekintett Oroszországra, amelynek nagy jövője van. A miniszterelnök kö­zölte: a magyar kormány bátorít­ja Oroszország magyarországi be­fektetéseit, kifejezetten szeretné megőrizni a két ország közötti energetikai együttműködést, és az energiarendszer bővítésében is számít „Oroszország nagysze­rű szakmai felkészültségére, vi­lágszínvonalú technológiájára”. Reméli, hogy Magyarország is ké­pes lesz növelni Oroszországba irányuló exportját. Moszkvai láto­gatásának célja - folytatta -, hogy a válság utáni korszak kérdései­ről egyeztessenek, a pénzügyi válság után ugyanis Európában egy új korszak kezdődik, amely­ben Oroszországnak szerinte ki­emelkedő szerepe lesz. „Mi egy erős európai országként szeret­nénk együttműködni a hatalmas Oroszországgal. Nyitottak va­gyunk minden kérdés őszinte megtárgyalására és megállapo­dásra is” - összegezte álláspont­ját Orbán Viktor. „Izrael megsértette az ENSZ-alapokmányt” Interfax Inrügynökségnék azt mondta: Moszkva. Moszkvát nagyon aggasztják azok a hírek, amelyek szerint az izraeli lé­gierő légicsapást mért egy szíriai kutató- központra; az orosz külügyminisztérium szerint ha igaz a hír, az az ENSZ-alapok- mány durva megsértését jelentené a zsidó állam részéről. „Ha ez az információ igaznak bizonyul, akkor egy szuverén állam területén lévő cél­pontok elleni nem provokált támadásokkal van dolgunk, ami az ENSZ-alapokmány dur­va megsértését jelenti, és elfogadhatatlan, bármivel is próbálják indokolni” - idézte az Interfax hírügynökség csütörtök reggel az orosz külügyminisztérium közleményét. Moszkva ellenőrzi az izraeli légicsapásról szóló hírek helytállóságát. Izrael a múlt va­sárnap figyelmeztette Szíriát, hogy ne játsz- sza át vegyi fegyvereit Tel-Aviv ellenségei­nek, főként a libanoni Hezbollahnak. Izra­elben régóta aggódnak amiatt, hogy az egy­re jobban sarokba szorított szíriai kormány­zat elveszítheti az eüenőrzést tömegpusztító fegyverei fölött. Az orosz külügyminisztéri­um az izraeli légierő szíriai támadása kap­csán az erőszak beszüntetésére szólított fel Szíriában, és megengedhetetlennek neve­zett bármilyen külső beavatkozást a közel- keleti országban. A tárca honlapján megje­lent közleményben a Kreml a 2012. június 30-án elfogadott genfi megállapodással összhangban össz-szíriai párbeszédre hív­ta fel a konfliktusban érintett feleket Oroszország Szíria egyik legszorosabb szövetségese, Damaszkuszt folyamatosan fegyverrel látja el, valamint fenntart a föld­közi-tengeri Tartúszban egy haditengeré­szeti ellátó-kiszolgáló bázist. Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) tavaly három alkalommal vétózta meg Pekinggel együtt, hogy a világszervezet Szíriát elíté­lő és büntető intézkedéseket foganatosító határozatot fogadjon el a Bassár el-Aszad vezette rezsimmel szemben. Gennagyij Gatyilov külügyminiszter-helyettes az nem hiszi, hogy az ENSZ BT-ben új, Szíri­ával kapcsolatos határozat kidolgozásába fognának. Nagy hibának nevezte azt, hogy egyes tagállamok ellenállása miatt a világ- szervezet nem hagyta jóvá az úgynevezett „szíriai akciócsoport” tavalyi megállapo­dását. 2012. június 30-án az ENSZ BT öt ál­landó tagja, valamint az Európai Unió és a Szíriával szomszédos országok külügymi­niszterei békés politikai rendezésről szó­ló egyezményt fogadtak el Genfben. A megállapodás szíriai egységkormány meg­alakítását helyezi kilátásba, és nincs szó benne Bassár el-Aszad távozásáról. Bevezetik az egészségügyi hozzájárulást Nagyvárad. A nagyváradi megyei sürgősségi klinikai kórház épülete. Márciustól jelképes egészség- ügyi hozzájárulást kell fizetniük a romániai kórházak pácienseinek. Uniós fejlesztések nyílt napja Budapest. Nyílt napot tart az uniós fejlesztésekről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) március 2-án, a program kereté­ben harminc olyan beruházás te­kinthető meg, amely az Új Széc­henyi Terv keretében, uniós támo­gatással valósult meg - közölte az NFÜ csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a program­mal az NFÜ közelebb szeretné hozni az emberekhez a számtalan fejlesztés eredményét, szeretné megmutatni a lakosságnak, hogy az Új Széchenyi Terv és ezen ke­resztül az uniós források nem el­vont fogalmak, hanem olyan fej­lesztéseket jelentenek, amelyek mindenki életére hatással vannak. Országszerte 30 projekt nyitja meg kapuit a látogatók előtt, a helyszínek önként csatlakozhat­tak a rendezvényhez. Az NFÜ ha­gyományteremtő szándékkal hir­deti meg az első nyüt napot, a „mú­zeumok éjszakája” mintájára. Hasonló rendezvényt egyéb­ként más uniós országokban is szerveznek. Február 18-tól az ujszechenyiterv.gov.hu honlapon megtekinthetők lesznek a láto­gatható projektek és a kapcsoló­dó események. Átadták a felújított Madách-kastélyt Alsósztregova. Átadták a szlovákiai Alsó- sztregován (Dolná Strehová) a teljesen felújított Madách-kastélyt, Madách Imre szülőházát, ahol Az ember tragédiáját is írta. Az egyik legjelentősebb magyar irodalmi emlék­helyet három év alatt újították fel - részben az Euró­pai Unió támogatásával - mintegy másfél millió euróból egy magyar-szlovák határon átívelő együtt­működési projekt keretében. Az ünnepélyes átadón Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma közgyűjteményi főosztályának vezetője, vala­mint Jana Motycková, a szlovák kulturális tárca mű­vészeti szekciójának főigazgatója bemutatta és mél­tatta a projektet, valamint hangsúlyozta a példamu­tató együttműködést a két fél kö­zött. Vígh Annamária kiemelte: ahhoz, hogy a kastély újjászület­hessen, hosszú évek kitartó mun­kája vezetett, de a legnagyobb ki­hívások csak az átadást követően várják a projekt résztvevőit.- Madách Imre fizikai és szel­lemi hagyatéka méltó megjelené­si helyet kapott, de még meg kell újulnia a kiállításnak is - emelte ki. Hozzátette: meg kell mutatni a világnak, hogy érdemes ide eljön­ni. Jana Motycková rámutatott: a kastély közös felújítása annak bi­zonyítéka, hogy a művészet nem elválasztja, hanem összeköti a két országot és a két nemzetet. Jarábik Gabriella, a Madách-kastélyt gondozó Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazga­tója további terveikről az MTI-nek elmondta: az ün­nepélyes átadást,a kastély műszaki átadása köve­ti, erre mintegy két hónap áll rendelkezésükre. Terveik szerint 3-4 hónapon belül a kastélyban el­helyezik a már megvásárolt műtárgyakat és kora­beli bútorokat, ezt követően az emlékhely már lá­togatható lesz. A hivatalos megnyitót Jarábik Gab­riella szerint várhatóan októberben, a Madách éle­tét és munkásságát bemutató átfogó kiállítás elké­szülte után tarthatják meg. Dusán Malis polgármester beszél a felújított Madách-kastély átadási ünnepségén Alsósztregován (Dolná Strehová), Szlovákiában O í ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom