Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-06 / 31. szám

PROMÓCIÓ NO GRADMMÍPI 2013. FEBRUAR 6., SZERDA Falopásért négy nap bírtak. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai értek tetten falo­páson egy 31 éves férfit pár napja, Patak határában. A helybeli fiatalember a község külterületén lévő érdőrészben engedély nélkül mintegy ti­zenötezer forint értékben vá­gott ki fenyőfát. A hatóság ezt lefoglalta, a tolvajt pedig - elő­állítását követően - a tulajdon elleni szabálysértés elköveté­se miatt őrizetbe vette. A bíró­ság pedig négy nap elzárással büntette - tájékoztatta lapun­kat Horváth Zsófia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Jelmezes télbúcsúztató Rónafalu. Salgótarján tele­pülésrészén idén is vidáman szeretnék búcsúztatni a telet, az ehhez fűződő szokások be­mutatásával és minél széle­sebb körű megismertetésével. A szervező Rónafaluért Bará­ti Társaság február 9-én szom­baton 14 órától toborozza a résztvevőket a jelmezes felvo­nulásra. Tizenöt órakor indul a menet, a résztvevők bejár­ják a falut, végül elégetik a te­let jelképező bábut. A rónafa­lui kultúrházban farsangi menyasszonytánccal, bábu- táncoltatással és falatozással folytatódik a mulatozás. Farsangolnak Szécsény. Palóc farsangot rendeznek február 16-án, szombaton a szécsényi Krúdy Gyula Művelődési Központ és Könyvtárban. Házigazda a Pa­lóc néptáncegyüttes, muzsikál a Dűvő népzenei együttes. A gyermekeket 17 és 19 óra kö­zött táncház várja - Tóth Zsu­zsanna és Takács Bernadett vezetésével -, majd a felnőtt mulatság kezdődik. A belépő­jegy ötszáz forintért kapható. Fogadóórák Rétságon Rétság. Ebben a hónapban Mezőfi Zoltán polgármester: február 11-én, hétfőn, 13-17 óráig; dr. Katona Ernő alpol­gármester: február 27-én, szerdán, 16.30-17.30 óráig, míg Tömör Józsefné aljegyző: február 11-én, 18-án és 25-én - mindhárom alkalommal - 14-17 óráig várja az érdeklő­dő állampolgárokat. Mobil kazánt állítanak be az iskolában hatónak, az utóbbi alternatíva ér­dekében megbeszéléseket folytat­tak íme néhány, a törekvéseket jelző esemény az elmúlt hetekből: január 7-én is tárgyaltak az Ipoly Erdő képviselőivel, hogy árajánla­tot kérjenek az általuk felajánlott kazánok telepítésére, üzemelteté­si szerződésre. A társaság segítséget kínált a tervezési árajánlatok terén is, amit a faluvezetés köszönettel el­fogadott. Január 9-én dr. Hoff­mann Imre, államtitkárhoz fordul­tak a „kazánprogram” keretén be­lül új kazánok beszerzéséért Saj­nos, kérelmüknek nem tudtak eleget tenni. Január 9-én, 10-én és 11-én is kaptak tervezési áraján­latot, tájékozódtak apríték- tüzelésű kazánok, illetve dendro- masszára alapozott tüzelési rend­szer kiépítésének lehetőségeiről. Közben informálódtak az úgyne­vezett kavitációs fűtési rendszer működésének feltételeiről. Az Ipoly Erdő már tervezi a faelgázo- sító kazánrendszert, felvállalva azt, hogy esetleg nem ezt fogják elfogadni, telepíteni. Az eddigi lépésekről, részlete­sen tájékoztatta a képviselőket és más jelen lévőket a január 30-i testületi ülésen Tóth János polgár- mester, aki érdeklődésünkre je­lezte egyrészt, hogy az önkor­mányzatnak nem áll rendelkezé­sére akkora összeg, amelyből bár­melyik megoldást önerőből meg tudná valósítani, tehát minden­képpen forrást kell teremtenie. Megjegyezte: ezekben az időkben nagy nyomás nehezedik a telepü­lés vezetésére,, döntést, jó döntést azonban csak a most említett fel­tétel megléte esetén lehet hozni. A vis maior pályázat pozitív elbí­rálásában bíznak, de más forrá­sok előteremtésének is folyama­tosan keresik a módját. A szülői munkaközösség nyílt levélben fordult a faluvezetőhöz és a képviselőkhöz kellő tájékoz­tatásért és döntéseket sürgetve. A felvetéseikre adott válaszai mellett Tóth János megfogalmaz­ta: abban rejlik a problémák gyö­kere, hogy sokan nem látják át, milyen sokrétű nehézségekkel jár a kialakult helyzet. Ezeket nem olyan egyszerű megoldani. Mindez sok és kemény munkát, megértést, és türelmet kíván minden érintettől. Mint arról a polgármester tájé­koztatott, a január 30-i ülésén mo­bil kazán beállításáról határozott a képviselő-testület. A megvalósí­tás feltételeit most mérik fel. (M.J.) A település vezetése min­den elérhető szálat igyek­szik kézben tartani az is­kolában tavaly december­ben történt kazánrobba­nás következményeinek megnyugtató rendezésé­re. S ezzel együtt, ennek ellenére, nehéz helyzetet kell kezelnie. A tragikus, halálesettel járó baleset felzaklatta az iskola és a település közösségét, és nehéz helyzetbe sodorta az önkormányzatot, amely a szükségmegoldás képletéből próbálja ki­munkálni a véglegest. Forráshiány a legfőbb akadálya ennek. . A tragédia után azon­nal megtették a szükséges lépé­seket, így a vis maior-helyzet mi­att sürgős állami segítséget igé­nyeltek, két ízben is levélben for­dultak a Orbán Viktor miniszter- elnökhöz, Pintér Sándor belügyminiszterhez és más kor­mánytagokhoz. Pályázatukat még nem bírál­ták el, ugyanakkor a problémák orvoslásához, a kulcsfontosságú (további) döntésekhez elsődleges lenne, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő anyagi fedezet. Köz­ben kapcsolatba léptek hivatalos szervekkel, az intézményfenntar­tó központtal, megyei szervekkel, országgyűlési képviselővel, számlát nyitottak, hogy adit«, mánygyűjtéssel is megtámogat­ható legyen az ügy. Itt jegyzendő meg, hogy sokan ajánlottak fel pénzbeli és más segítséget. Meg kellett szervezni a tanítás rendjét, ami nemcsak abból állt, hogy a diákok befogadást nyerje­nek egyik vagy másik intéz­ménybe, polgármesteri hivatal­ba, egyházi termekbe - össze­sen hat helyre - hanem az oda- szállításról, s ennek költségvon­zatáról is szükséges volt gondoskodni. Ennek megoldásá­hoz az egyik szülő egy kisbusz vásárlásával járult, a faluvezetés pedig a szállítással járó kiadáso­kat vállalta, holott a 2013-as költ­ségvetésében nincs forrás az is­kola működtetésére. A nagy kérdés kezdettől az, hogy a fűtési rendszert korszerű­sítsék vagy a kazánokat állítsák helyre? Egyik és másik verzióra is volt számos megkeresés, részben elfogadható, részben - objektív okok miatt - nem teljes körű aján­latokkal. Az Ipoly Erdő Zrt. példá­ul felajánlotta, hogy segít a régi, szenes kazánok újraindításában vagy üzemeltetési szerződés kere­tében telepített, faelgázosító kazá­nok működtetésében. Az előbbi lehetőséget a száznapos időbeni és a tízmilliós anyagi ráfordításra tekintettel nem tartották elfogad­Adómegállapításhoz kapcsolódó feladatokról bővebben Nógrád megye. Tájékoztatónkban a munkáltatói mély bevallásának minősül, mind a munkáltatói adómegállapítás választására tévesen tett igenlő nyilat­adómegállapítás legfontosabb eljárási szabályaira, vala- adómegállapítás vállalása, mind pedig annak választá- kozat miatt az állami adóhatóság a magánszemély ön­mint az ahhoz kapcsolódó, a 1308-as bevallás kitöltését sa felelős döntést igényel. adózás keretében benyújtott 1253-as számú bevallását is érintő adminisztratív feladatokra szeretnénk felhívni Felhívjuk figyelmét, hogy a személyi jövedelemadó nem tudja feldolgozni. A munkáltatói adómegállapítás a figyelmet. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tör- elszámolását vállaló munkáltatóknak a munkáltatói választásával kapcsolatos 12NY29-esés 12NY30-asnyi vény 27. §-a értelmében valamennyi munkáltató a koráb- adómegállapítás választásáról a 1308-as bevallásban latkozatok átvételének dokumentálására, valamint bi évekhez hasonlóan idén is szabadon dönthet arról, 2013. február 12-éig adatot is kell szolgáltatniuk az ál- azok megőrzésére az idei évben is szíveskedjenek ki­hogy vállalja-e az alkalmazottai helyett a 2012. évre vo- lami adóhatóság felé. Azt, hogy az érintett munkavál- emelt figyelmet fordítani. natkozó személyi jövedelemadó megállapítását. laló a 2012-es adóévre a munkáltatói adómegállapítást Amennyiben ön munkáltatóként úgy dönt, hogy a Abban az esetben, ha a munkáltató úgy döntött, hogy választotta-e vagy sem, az idén a 1308M főlap (C) blokk- munkáltatói adőmegállapításra nem vállalkozik, akkor vállalja a munkáltatói adómegállapítást, akkor az alkal- jában a megfelelő (az „igen"-t vagy a „nem” el helyet- kérjük, tájékoztassa az alkalmazottait arról, hogy ön­mazottainak 2013. január 31-éig a I2NY29 vagy a tesítő „1” vagy „N”) betűjel alkalmazásával kell jelölni, adózás keretében milyen módon teljesíthetik a személyi 12NY30 elnevezésű nyomtatvány kitöltésével írásban Az adatszolgáltatás pontossága és a későbbi jogviták jövedelemadó-bevallási kötelezettségüket. Kérjük továí>- kellett nyilatkozniuk arról, hogy kívántak-e élni ezzel elkerülése érdekében kérjük, hogy a kódkocka kitölté- bá, hogy az adónyilatkozathoz, illetve az egyszerűsített a lehetőséggel vagy sem. Mivel a munkavállalók határ- sére szíveskedjenek fokozott figyelmet fordítani! A nem bevalláshoz szükséges nyomtatványt is szíveskedjen pa­időben megtett 12NY29-es nyilatkozata a jogkövetkez- megfelelő adatszolgáltatás ugyanis amellett, hogy adó- pír alapon a munkavállalók részére átadni, menyek szempontjából az adóbevallással egyenérté- hatósági egyeztetések sorozatát indíthatja el, az érin­kű, illetve a munkáltatói adómegállapítás az ellenőrzés tett munkavállalókat is hátrányosan érintheti. Előfor- Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a jogkövetkezmények szempontjából a magánsze- dúlhat például, hogy a munkáltató által a munkáltatói Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság Salgglas Zrt.: világpiac vezetők Salgótarján. Alig több mint két eszten­deje, hogy a média hírül adta: ...a SALGGLAS Zrt. 255 millió forintos uni­ós támogatást nyert a GOP keretén be­lül kiírt „Vállalati innováció támogatá­sa” című pályázaton 682 millió forintos összköltségű projektjéhez. 2013. január 22-én a társaság vezeté­se ünnepélyes projekt zárót hívott össze „Új akusztikus szélvédő termék és gyártási technológia kidolgozása a SALGGLAS Zrt.-nél” címmel megvaló­sult GOP-1.3.1-10/A-2010-0042. jelű pá­lyázat befejezése alkalmából. A pályázat kidolgozását megelőzte az a felismerés, hogy a társaság számára a nagy ugrást egy új termék csoport, az akusztikus fóliával készülő ragasztott autóipari üveg gyártása jelentheti. (Az akusztikus üvegek ragasztott üvegek, melyek gyártása során olyan PVB fólia kerül felhasználásra, amely akusztikus tulajdonsága révén az utastéri zajszintet csökkenti. Az újonnan kifejlesztett ter­mékcsoport tartalmaz szélvédő és tető­üvegeket, valamint olyan oldalüvegeket, melyek félig edzett ragasztott üvegek.) Az új termékek gyártási technológiá­jának kialakítása során, új gépek beren­dezések kerültek beszerzésre, ezek az eszközök biztosítják, hogy a gyártandó autóipari üvegek jó minőségben és ver­senyképes árral készüljenek el. A be­szerzésre került Cugher szitagép, mely gyors, pontos és a vevői követelményeket maximálisan kielégítő szitázást biztosít. A megvásárolt Benteler fúrógéppel meg­valósítják a furatos oldalsó üvegek gyár­tását, ezek a furatok biztosítják az üveg­re épített szerelvények felfogatását, és az üveg autóba történő beépítését. Az akusztikus fóliával illesztett üve­gek gyártásánál a beépülő alapanyag­ok értéke nagyon magas, ezért a gyár­tási selejtet minimálisra kell csökken­teni, és növelni kellett a gyártás bizton­ságot, ezért a meglévő gépek számító- gépes vezérlőegységei szünetmentes tápegységgel lettek ellátva. A szünet- mentes tápegységeknek köszönhető­en a gépek kevésbé lesznek kiszolgál­tatva egy áramszünetnek. Az akuszti­kus fóliával illesztett autóipari üvegek kifejlesztése során változtatni kellett a gyártócsarnok fényviszonyain, a kopolit üveg oldalfalak cseréjével, másrészt a mesterséges munkahelyi megvilágítás áttervezésével, átépítésé­vel, fejezte be tájékoztatását Kugler Gá­bor vezérigazgató. A program üzemlátogatással folytató­dott. Tisztaság, rend mindenütt. Az az ember érzése, hogy a társaság egyik fő erénye, hogy mindenki a helyén van. Is­merős arcok (közel 300 főt foglalkoztat­nak) a munkahelyeken. Megkérdeztük egyik-másikat,hogyan minősíti munka­helyét és ha összegeznénk a vélemé­nyeket, a többség a kiszámíthatóságot helyezi első helyre. Természetesen a fejlesztéseket to­vább folytatják. Látogatásunk időpont­jában egy team azon dolgozott, hogy a világon elsőként gyártsanak 1 mm-nél vékonyabb járműiparban felhasználha­tó üveget. u j * V. {

Next

/
Oldalképek
Tartalom