Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-27 / 49. szám

SPORTTU Újoncok ranglista- versenye A közel­múltban Egyeken négy ver­senyszámban küzdhettek meg egymással azok az újonc asztaliteniszezők, akik a Móra Ferenc katoli­kus iskola tornatermében a Kelet-Magyarországi II. osz­tályú újonc ranglista verse­nyen vettek részt. A MOATSZ Észak-Alföldi régió, illetve az Egyeki SE, Gulyás Vince főbíró irányí­tása mellett lebonyolított vi­adalon Nógrád megyéből öt Szerva ASE Szécsény fiatal versenyző vett részt a meg­mérettetésben. Az Ull-es korosztályos lányoknál cso­portjában Gombár Lívia, Ko­losi Kitti, Gombár Noémi a 3., míg Kuris Kitti a 4. helyen végezve nem jutott fel a fő­táblára. Újonc leány össze­vont kategóriában a selejte­zőkben Kolosi Kitti, Gombár Lívia, Kuris Kitti egyaránt a 3. helyen végzett. A selejtezőkből az első két helyezett jutott tovább. Újonc fiúk összevont kate­góriájában Porubszki Mar­tin csoportjából a második helyen felkerült a ló-os fő­táblára, de itt az első talál­kozóján Sós Bendegúztól 3-1 arányú vereséget szen­vedett és kiesett a további küzdelmekből. Sorsoltak Az MKB Veszp­rém a spanyol Ademar León- nal, a Pick Szeged pedig a so­rozatban egyedüliként száz- százalékos lengyel Kielce együttesével találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - derült ki a keddi sorsoláson. A Veszp­rém - mint csoportelső - ide­genben kezdi a párharcot, míg a Szeged hazai környe­zetben találkozik először a lengyel csapattal. A nyolcaddöntők első felvonását március 13. és 17. között ren­dezik, a visszavágók március 20. és 24. között lesznek. Bundabotrány A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nyilvánosságra hozta azt a 33 labdarúgó­mérkőzést, amelyekkel összefüggésben felmerült a manipuláció megalapo­zott gyanúja a nemzetközi bundabotrány magyaror­szági vonatkozásában. A listán többek között 11 magyar, egy olasz és három finn élvonalbeli bajnoki ta­lálkozó mellett egy felnőtt válogatott összecsapás is szerepel. A KNYF közlése szerint Magyarországról to­vábbi 15 találkozó érintett az ügyben: két Magyar Kupa-, öt Ligakupa-, egy NB Il-es, négy U 19-es, két klubcsapa­tok közötti barátságos talál­kozó és egy megyei első osz­tályú mérkőzés. A maradék két összecsa­pás nemzetközi utánpótlás válogatott találkozó, ame­lyeken magyar bírók tevé­kenykedtek. Az ügy nyomo­zati szakasza múlt hét pén­teken zárult le, melynek vé­gére a gyanúsítottak száma 50-ről 46-ra csökkent. Hét­főtől már a - legfeljebb 90 napig terjedő - vádelőké­szítő szakasz tart. Balassagyarmat végzett az élen TEREMLABDARUGAS Otven év felettiek tornája Az elmúlt hét vasárnap­ján a Balassagyarmati Vá­rosi Sportcsarnokban rendezte meg a Balassa- gyarmati-öregfiúk csapa­ta az első alkalommal ki­írt ötven év felettiek tor­náját. Kanyó Ferenc A meghívást elfogadó csapatok keretében egykor volt magasabb osztályokban játszó kiválóságok - többek között Hugyecz János, Gál József, Varga Ferenc, Józsa Csaba, Kertész Márton, Zagyvái László, Kovács János, Tóth József - jelentek meg, akik ma is tanúbi­zonyságot tettek játékszeretetből, sportszerűségből és az ellenfelek tiszteletéről. Az első meccsen az Őrhalom nehezen adta meg ma­gát a rendezők csapatának, majd ezt követően javítottak és egy gól­lal verték a romhányiakat. A kö­vetkező körben a BSE és a Nagy­oroszi öregjei gól nélkül zárták „rangadójukat”. Majd utóbbiak egy góllal verték a Romhányt, akik mindkét meccsüket vezetés után veszítették el. A harmadik körben a házigazdák ismét kapott gól nélkül nyerték meccsüket, ez­úttal négyet rúgtak is. • A záró mérkőzés volt hivatva eldönteni a dobogós helyek sor­sát. A Nagyoroszi csapat a szü­netben már tornagyőztesnek tűnt négygólos vezetésüknek kö­szönhetően. Azonban ez elaltat­ta őket, és az Őrhalom megem­berelte magát és két gólt szer­zett, ezzel kikaparta a gesztenyét a hazaiaknak. A balassagyarma­tiak e győzelemmel kívánnak mielőbbi felépülést a fekvőgipsz­ben lábadozó csapattársuknak, Győri Jánosnak. Eredmények: Balassagyarmat - Őrhalom 1 -0 (0-0). Gl: Tóth I., Őrhalom - Romhány 2-1 (0-1). GL: Komjáti, Vaskor, ill. Tóth D., Nagyoroszi - Balassagyarmat 0-0, Nagyoroszi - Romhány 2-1 (1-1). GL: Gál ]., Lukács T., ill. Kertész M., Romhány - Balassa­gyarmat 0-4 (0-1). GL: Tóth J., Csábi L, Dénes L, Nagy A., Nagy­oroszi - Őrhalom 4-2 (4-0). GL: Lukács T. (2), Gál I., Kovács, ill. Komjáti, Baráz. A torna végered­ménye: 1. Balassagyarmat (Antal István, Hugyecz János, Kanyó Fe­renc, Kalmár Sándor, Koplányi Csaba, Tóth József, Koplányi Atti­la, Dénes János, Nagy Attila,) 7 pont (5-0), 2. Nagyoroszi 7 (A3), 3. Őrhalom 3 (4-ó), 4. Romhány 0 (2-8). Kiilöndíjak. Legjobb kapus: Antal István (Balassagyarmat). Legjobb mezőnyjátékos: Vaskor János (Őrhalom). Gólkirály: Lu­kács Tamás (Nagyoroszi). Dénes János veszi át a győztesnek járó serleget Csábi Istvántól, a torna egyik szervezőjétől Remek formában vannak FORMA-x Harmadik szezonjára készül a Williams Forma-l-es csapatának színeiben Pastor Maldonado - a venezuelai ver­senyző elmondta, az elmúlt évek­hez képest valóban jó formában várhatja az új évadot a grove-i ala­kulat. Maldonado múlt héten elő­ször tesztelhetett a Williams új, FW35-ÖS versenyautójával, mely­nek úgy tempója, mint megbízha­tósága jó benyomást tett rá.- Teljesen más a történet - mondta a venezuelai tehetség, amikor az AUTÓSPORT című an­gol szaklap munkatársa arról ér­deklődött, miben különbözik az idei évkezdet az előzőektől. - Kü­lönösen az autó megbízhatóságá­val vagyok nagyon elégedett. Sok kilométert megtettünk, és sem­miféle problémánk nem volt, no­ha ez az autó teljesen új. Ez a gép nem ugyanaz, mint a tavalyi, nem csupán az első szárny válto­zott, mint sok csapat esetében. Ez az autó egy új generáció, és na­gyon jónak tűnik. Minden adat, amit kaptunk, nagyon pozitív. Maldonado kifejtette, a múlt heti barcelonai teszten egyelőre még csak ismerkedtek az új autó­val. - Volt néhány kísérleti dolog az autón. Azzal töltöttük az időt, hogy megpróbáltunk új adatokat gyűjteni. A 27 esztendős verseny­ző hozzátette, úgy érzi, az FW35- ös versenygép meglehetősen jól bánik a Pirelli abroncsaival is.- Valamivel több kerékcserét terveztünk a versenyszimulá­cióra, de végül megoldottuk keve­sebbel. Meg kell néznünk, a töb­biek milyen feltételek mellett tel­jesítették hosszabb etapjaikat. A Williams versenyzője szerint azonban azt még korai megmon­dani, hogy állnak riválisaikhoz képest. - Ilyenkor mindenki azt mondja, az autó jó, ígéretes idény­nek nézünk elébe. Csak az előző évi autót vehetjük alapul. Márpe­dig az idei jobbnak tűnik. Hogy mennyivel? Azt nem tudjuk. A Forma-1 négyszeres világbaj­noka, Alain Prost abban bízik, a Francia Nagydíj 2014-ben vissza­kerülhet a királykategória ver­senynaptárába. Franciaország utoljára 2008-ban látta vendégül a Forma-1 mezőnyét, az elmúlt évben azonban komoly egyezteté­sek folytak annak érdekében, hogy a száguldó cirkusz a jövő­ben ismét ellátogasson az állam­ba. A Francia Nagydíj megrende­zésére két helyszín - Magny- Cours, valamint Paul Ricard - pá­lyázott, végül azonban eldőlt, hogy az idei évben biztosan nem tartanak versenyt egyik pályán sem. Alain Prost - aki tanácsadó­ként érintett is volt a tárgyalások­ban - a minap elmondta, idén nem, jövőre azonban ismét lehet esélyük. - Még mindig olvasom az újságokban, hogy vannak le­hetőségeink 2013-ra. Ez termé­szetesen lehetetlen - mondta a négyszeres világbajnok a francia Sport24-nek nyilatkozva. - 2014- re mindenestre lehetnek esélye­ink. Néhány nagydíj esetében ugyan vannak problémák, de Bernie Ecclestone számos új pro­jekten is töri a fejét. * * * 2014-től új motorbeszállító ér­kezik a Forma-1-be? A Speed- week úgy értesült, a Honda ha­marosan motorgyártóként térhet vissza a sportágba - mégpedig a neves szakember, Gilles Simon ve­zényletével. Mint ismert, 2014- ben új, 1.6 literes, Vó-os turbómo­torokra vált a Forma-1, amely for­mula bevezetése a várakozások szerint vonzóbbá teheti a sport­ágat a világ autógyártói számára. Azok után, hogy a múltban már többször is felröppentek'hírek ar­ról, hogy az Fl-ből 2008 végén vá­ratlanul kivonuló Honda motorgyártóként visszatér, most ismét felmerült ennek lehetősége. A Speedweek úgy értesült, a ko­rábban többek között a Ferrarinál tevékenykedő francia motorspeci­alista, Gilles Simon ismét egy Fl­es projekten dolgozik - mégpedig a Hondáén. Simon 2011 nyaráig a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelékében dolgozott, ahol az újabb, környezetbarát motor­technológiák kutatásával bízták meg. Ezt követően azért hagyta el a szövetséget, hogy csatlakozhas­son Craig Pollockhoz és a PURE- hoz, amely 2014-re saját motorral kívánt beszállni azFl be.Eza pro­jekt azóta zátonyra futott: Pollock pénzhiány miatt leállította a tur­bók gyártását. A Speedweek angol belső infor­mációkra hivatkozva állítja, Simon a Honda Angliában berendezett bázisán már javában fejleszti új F l­es motorjukat: - A jól értesült bel­ső ember számára már nem is az a kérdés, jön-e a Honda, sokkal in­kább hogy melyik csapattal kezdi meg az 1,6 literes, V6-os turbókor­szakát - áll a portál cikkében. Férfi es női negyes donto Godollon röplabda. A hétvégén a gödöllői Szent István Egyetem sportcsarnokában rende­zik meg a férfi és női röplabda Magyar Kupa négyes döntőit, amelynek során e- zúttal nem lesz majd bronzmérkőzés. Az esemény keddi beharangozó sajtótájékoz­tatóján Földvári Péter, a magyar szövetség marketing-, és kommunikációs vezetője azt mondta, két pályázat érkezett a Final Four lebonyolítására, az egyik Békéscsa­báról, a másik Gödöllőről.- Utóbbi egy kicsit jobb volt, így a ver­senybizottság ezt választotta - fogalma­zott Földvári, hozzátéve, hogy elsősorban a televíziós közvetítés miatt rendezik együtt a férfiak és a nők négyes döntőjét. A kupagyőzelemért sorra kerülő vasárna­pi találkozókat a Digisport sugározza majd élőben. Földvári elmondta, azért módosítottak a versenykiíráson és hagy­ták el a bronzmeccsek megrendezését, mert a közvetítés miatt ezeket olyan idő­pontban kellett volna lejátszani, ami Szép­laki István, a négyes döntő főszervezője azt mondta, a pénteki férfi és a szombati női elődöntőket a www.godolloi-hirek.hu oldalon élőben lehet majd követni, a va­sárnapi finálés összecsapásokat pedig a férfi ülőröplabdázók Magyar Kupa-döntő­je előzi majd meg. A napi belépők 1000 forintba kerülnek, a háromnapos bérlet 2000 forint, a diákok és a nyugdíjasok számára a napijegyek ára 500 forint. Széplaki István hozzátette, szeretnék, ha utánpótlás-csapatok is ellátogatnának az eseményre, részükre további kedvezmé­nyekkel készülnek a szervezők.- Különleges lesz ez az idei Final Four, egyrészt azért, mert a nyolc csapatból négy még sosem szerepelt négyes dön­tőben, másrészt a magunk részéről a há­zigazda szerepköre miatt - fogalmazott Ludvig Zsolt, a TEVA-Gödöllői RC vezető­edzője, aki szerint a férfiaknál a Kapos­vár és a Kecskemét kiemelkedik a me­zőnyből, míg a nőknél kiegyenlítetteb­bek az erőviszonyok. A célunk nem le­het más, mint bejutni a vasárnapi dön­tőbe - tette hozzá. A röplabda MK programja. Március 1., péntek. Férfiak. Elődöntők: Fino- Kaposvár - Dági KSE 16.30, Kádár Kecskeméti RC - MAFC-BME MAPEI 19.00. Március 2., szombat. Nők. Elő­döntők: TEVA-Gödöllői RC - Aluprof- TF-Budapest 16.30, Vasas Óbuda - Bu­dapest Bank-Békéscsabai RSE 19.00. Március 3., vasárnap: Ülőröplabda, fér­fiak, döntő 10.30, férfi döntő 13.00, női döntő 16.00.

Next

/
Oldalképek
Tartalom