Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-20 / 43. szám

SZOL GALTAT AS J A * Február 18. 1 3 10 17 19 21 25 35 41 46 r ‘irn 47 52 53 55 57 61 62 67 69 80 2013. FEBRUÁR 20., SZERDA Egymillió felett... A Dal harmadik elődöntő­je is egymillió feletti né­zettséget ért el. Több mint egymillióan nézték múlt szom­baton A Dal harmadik elődön­tőjét az Ml-en és a Duna World csatornán - közölte a Média- szolgáltatás-támogató és Va­gyonkezelő Alap (MTVA). A 2013-as eurovíziós dalválasztó show harmadik elődöntőjének nézettsége 1 millió 28 ezer fő volt, a műsor közönségaránya pedig 22,2 százalék, ami az ed­digi legjobb eredménye. A nézettségi adatokból kitű­nik, hogy a több mint kétórás show-ra ezúttal is csaknem 2,5 millió néző kapcsolt hosszabb- rövidebb időre. A három adás valamelyikébe pedig a négy­évesnél idősebbek 44,8 száza­léka, azaz eddig több mint négymillió néző nézett bele. Hétvégén hat újabb produk­ció csatlakozott A Dal közép­döntős mezőnyéhez; a zsűri Radics Gigi, Cserpes Laura és Potyák Lilla dalát tartotta a leg­jobbnak, a nézők pedig Moha­med Fatimát, Puskás Petit és a United zenekart juttatták to­vább szavazataikkal. A Dal népszerűségét mutat­ja, hogy az Ml szombat esti né­zettsége több mint a két és fél­szeresére emelkedett a show eredményeképpen, míg a má­sik két országos adó nézettsé­ge csökkent. Azzal, hogy a né­zők több mint ötödé az Ml-et és a Duna Worldöt választja a műsor idősávjában, A Dal a legnézettebb műsornak szá­mít a szombat este 8 utáni mű­sorkínálatban. Micsoda férfi ez a nő ?! és mentalitás pedig a politi­kát is megújíta­nák. Férfiként sokkal szaba­dabbnak, kö­töttségektől mentesebbnek képzelem el az tennék a betartatásukért. A par­lamentben bevezetném a női kvótát. Kötelezővé tenném, hogy a férfiak is menjenek szülési szabadságra. Ha pedig egy házasság vál­ságba kerül, és a felek a válást fontolgatják, kötelező mediá- tori segítséget írnék elő, ame­Milyen lenne néhány napra férfivé változni és nőként férfiszemmel szemlélni a világot? Budapest. Hat ismert magyar nőt azzal a céllal változtatott fér­fivé a Marie Claire magazin, hogy az első rácsodálkozás után elmondják, milyenek is lenné­nek „talpig férfiben”, mit tenné­nek másként, milyen döntéseket hoznának, milyen emberek, apák vagy társak lennének. Demcsák Zsuzsa, Ónodi Eszter, Karafláth Orsolya és Péterfy Bori mellett Szöllősi Györgyi és Winkler Nóra vettek részt az ext­ra kalandban.- Kemény, határozott férfi len­nék, aki könnyen hoz döntése­ket. Nem álcáznám, nem burkol­nám a véleményemet. Mernék szeretni, és akit szeretek, azért akár meg is halnék. Soha nem szegném meg a szavam, és nem hagynám, hogy a mellettem élő nő kiszolgálta­tottnak érezze magát. Szíve­sen lennék döntéshozó, politikus, aki tudja, hogy a 2000-es évek­ben a nők vilá­gát éljük, a női szempontok életet. Nem a szerelmemtől vár­nám a kiteljesedést - vallotta Demcsák Zsuzsa.- A családon belüli lelki és fi­zikai erőszakot a törvényi sza­bályozás szintjén haladéktala­nul az európai normáknak meg­felelően alakítanám át és sokat Péterfy Bori lyet bárki igénybe vehetne. A gyerekeimet úgy nevelném, hogy kitartóan és szenvedélye­sen szeretném az anyukájukat, és talán ez a legtöbb, amit te­hetnék azért, hogy egészséges önképpel és stabil érzelmi hát­térrel indítsam el őket az élet­be - tette hozzá. Ha hirtelen az erősebbiknek tartott nem képviselői között ta­lálná magát, Péterfy Bori szavai szerint rögvest megpróbálna be­furakodni a politikai életbe és igyekezne elérni, hogy több nő kerülhessen a parlamentbe, ko­moly döntéshozói szintekre. Karafiáth Orsolya pedig úgy érzi, valószínűleg művész lenne, például festő. A képzeletbeli kül­ső és személyiségjegyeiről is bír képpel...- Magas lennék, vékony és csinos, vidám ruhákban járnék- kelnék. Félő, hogy nem tudnék kikötni egyetlen nő mellett - fűz­te hozzá. • TELEVIZIO-MUSOR 1 2013. FEBRUÁR 20., SZERDA can: 5.40 Top Shop 6.05 Jó reggelt, skacok! U2) Benne:- BeyBlade - Metál őrület ■Transformers Prime ■ A dinoszauruszok királya- Lego Ninjago 7.35 RTL Klub Híradó 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka (12) A TV2 reggeli magazinműsora 9.20 Stahl konyhája m 9.25 Babapercek (12) 9.30 Teleshop 10.30 Astro-Világ 11.30 Árva angyal (12) 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Az Este (ism.) 5.55 Ma Reggel Közéleti műsor Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 India - Álmok útján (12) 9.50 Rex felügyelő (12) 5.55 Gyermekeknek Benne: Állatkert a hátizsákban, Orrom krumpli, hajam kóc!, Frakk, a macskák réme, Marco és Gina, Raju, a riksa, Miss BG, Gyerek Híradó, Mese Bolt, Vackor az első bében, Maja a méhecske, Nils Holgersson, Postás Pat, Rudi, malac a családban, Kérem a következőt, Egér-úti kalandok, Caillou 5.15 Tuti gimi (12) (am. filmsor., II./2. rész, 2001) 6.05 Gyilkos sorok (12) (amfilmsor., VH./133-134. rész, 1984) 8.05 Harmadik műszak (12) (am. filmsor., Il./l. rész, 2000) 9.00 Aranyoskám (12) (am. vígj.. 1982) 6.30 Híradó 6.35 Unser Bildschirm 7.00 Srpski Ekran 7.30 Híradó 7.35 Angyali érintés (12) (am. tévéfilm sor., III./4. rész, 1996) 8.30 Híradó 8.35 Határtalanul magyar 6.10 Cheers (12) (am. vígj. sor., 1982) 7.10 Gyilkos sorok (12) (am. filmsor., IV./5. rész, 1984) 8.00 Poirot (12) (angol tévéfilm sor., 1989) 9.00 Televíziós vásárlási műsorablak 'H fi 8.05 Reflektor Reggel (12) 8.15 Reggeli - Csak csajok 112) 8.55 Remington Steele <12) (am. filmsor., III./11. rész, 1982) 10.00 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor Reggel <i2) 13.05 Trendmánia 12.00 Titkok hálójában (12) (am.-mex. filmsor., 62. rész, 2010) 13.00 Doki (12) 14.00 Tények Délután 15.00 Szerelmes Anna (i2) 15.30 Walker, a texasi kopó (12) 10.40 Család-barát Szolgáltató magazin 12.01 Híradó délben 12.25 Hrvatska krónika 12.55 Ecranul nostru (12) 13.25 Arisztokraták (12) 14.15 Fejjel a Fajnak 12.01 Sandokan (6) 12.25 Mr. Bean (6) 12.50 Mi micsoda (6) 13.20 Enid Blyton kalandfilm sorozata |6) (angol ifj. filmsor., II./9. rész, 1997) 13.45 A Nyereg Klub (6) 14.10 Szaladin (12) 11.15 A dadus (12) 12.15 Christine kalandjai (12) 12.45 Jóbarátok (12) 13.15 Szívek szállodája 112) (am, filmsor., VI./119. rész, 2005) 14.10 Éden Hotel (12) 15.10 Shark - Törvényszéki ragadozó (12) 9.05 Közbeszéd 9.30 Napok, évek, századok (12) 10.30 Közlekedés XXI. 11.00 Mire megvénülünk (12) 12.02 Híradó - Déli kiadás 12.10 Helló, Doki (12) (magyartévéfilm sor., 4. rész, 1997) 13.00 Kívánságkosár 9.30 Laptopkonyha (12) 9.35 Televíziós vásárlási műsorablak 10.05 Laptopkonyha 112) 10.10 Televíziós vásárlási műsorablak 10.25 Dallas (12) (am. filmsor., 163. rész, 1978) 11.25 Született feleségek (12) 13.40 Éjjel-nappal Budapest (12) 14.35 Fókusz (ism.) (12) 15.20 Bűnös szerelem (12) (am. filmsor., 92. rész, 2007) 16.20 Riválisok (12) 17.20 A gyanú árnyékában (12) 18.30 RTL Klub Híradó 19.10 Éjjel-nappal Budapest (12) 20.05 Fókusz (12) 20.50 Barátok közt (12) 21.25 Szulejmán (12) (török filmsor., 2011) 22.35 Házon kívül (12) 23.05 Szűzlányok ajándéka (i8) (am. rom. kalandf., 2007) 1.25 Reflektor (12) Sztármagazin 16.30 Doktor House 112) (am. filmsor., 2004) 17.25 Update Konyha (12) (magyar főzöshow) 17.30 Aktív (12) 18.30 Tények 19.30 Családi Titkok (12) (magyar reality-sor., 44. rész, 2012) 20.25 Bűnök és szerelmek (12) (magyarfilmsor., 33. rész, 2012) 21.00 Jóban Rosszban (12) ........(magyarfilmsor., 2086. rész) 21 .30 Sherlock és Watson (12) (am. krimisor., 5. rész, 2012) 22.30 Frizbi Hajdú Péterrel m (magyar talk show, 2010) 23.45 Áldott jó nyomozó (12) (am. krimisor., 4. rész, 2007) 0.40 Update Konyha (ism.) (12) 14.25 Izőrzök: Pusztamérges 15.00 Humoróra (12) 16.00 Boston Legal - Jogi játszmák (12) (am. tévéfilm sor., I./12. rész, 2004) 16.45 Acu hercegnő (12) (japán tévéfilm sor., 33- rész, 2008) 17.30 Jövő-időben 17.35 Híradó 17.45 A szenvedélyek lángjai (12) 18.35 Rex felügyelő (12) 19.30 Híradó este 14.40 H20: Egy vízcsepp elég (12) 15.05 Szaladin <12) (fián. rajzfilmsor.,26. rész, 2009) 15.30 Lizzie McGuire (6) 15.55 Gyermekeknek Benne: Mi micsoda, Sandokan, Raju, a riksa, Egér-úti kalandok, Caillou, Kérem a következőt!, Rudi, malac a családban, Gyerek Híradó, Mese Bolt, Nils Holgersson, Vackor az első bében, Maja a méhecske, Postás Pat 20.00 Híradó este 17.05 CSI: Miami helyszínelők (i5) (am. krimisor., IX./206. rész, 2002) 18.00 Éden Hotel (12) (reality show, 11. rész, 2011) 19.00 Szívek szállodája (12) (am. filmsor, V./120. rész, 2004) 19.55 Jóbarátok (12) (am. vígj. sor., V./143. rész, 1994) 20.25 Két pasi - meg egy kicsi (12) (am. tévéfilm sor., V1II./167- 168. rész, 2p09) _ 15.00 15.30 16.00 16.30 17.05 18.00 18.25 18.35 Ahonnan elindultam... - Koncsol László portré (12) Vidékességek (magyar ism. sor, 5. rész, 2013) Hitvallók és ügynökök - Az igazság szabaddá tesz benneteket (121 Térkép (12) MacGyver (12) Híradó Dunasport Közbeszéd 12.25 Jim szerint a világ (12) (am. vígj. sor., 2001) 12.55 Álomhajó 112) (NSZK filmsor., 1981) 14.55 Hetedik mennyország (12) (am. vígj. sor., 79-80. rész, 1996) 17.00 Poirot (12) (angol tévéfilm sor, 1989) 18.00 Dallas (12) (am. filmsor., 163. rész, 1978) 19.00 Napi sztori (12) 20.15 Bosszú (12) 21.00 A Kennedy család (12) 21.50 Az Este 22.25 Summa 22.55 Történetek a nagyvilágból (12) 23.25 Híradó 20.35 Családom és egyéb emberfajták (12) 21.00 2-es Retro - Humor (12) 21.02 Mestersége színész (12) 21.50 Feje fölött holló (12) 22.50 Seraphim Falls - A múlt szökevényem 0.4Q .Szellem, a palackból., 21.25 Sherlock (i2) (angol krimisor., III./2. rész, 2010) 23.10 CSI: Miami helyszínelők <is> (am. krimisor, IX./206. rész, 2002) 0.10 Sherlock (12) (angol krimisor, IL/2. rész, 2011) 1.55 A nagy házalakítás (i2) 19.05 Angyali érintés (12) 19.55 Glóbusz (12) 20.50 Hírek 20.55 Dunasport 21.05 Első a szerelem m 22.45 Kultikon 23.00 Beavatás (12) 23.15 Élet a Marson m 19.05 Foyle háborúja (12) (angol tévéfilm sor, III./4. rész, 2002) 21.00 NCIS (12) (am. krimispr., 2. rész, 2005) 22.00 A hidegsebész (12) 23.00 Kémjátszma mi (német-am.-japán krimi, 2001) 1.15 EzoTv 21.25 Szulejmán (12) (tőrök filmsor., 2011) 21.30 Sherlock és Watson (12) (am. krimisor., 5. rész, 2012) 17.45 A szenvedélyek lángjai (12) (am.-kol. filmsor., 8. rész, 2003) 22.50 Seraphim Falls - A múlt szökevényem 21.25 Sherlock (12) (angol knmisor.. III./2. rész, 2010) 19.05 Angyali érintés m (am, tévéfilm sor., III./5. rész, 1996) 18.00 Dallas (i2) (am. filmsor., 163. rész, 1978) TARJANI TV 09.00 Hírfüzér 09.30 "Kincses Nógrád" 10.40 Hírfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hír­füzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Van-e élet az olaj után? - Hetesi Zsolt fizikus előadása 20.30 Hír­füzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV 11.05 Stopper 11.30 GyógyHír (12) 12.00 Déli híradó 12.45 Teleshop 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Vetítő (12) 14.06 A főbusu 15.00 Híradó. 15.30 Retrográd 16.05 Ősöktere 16.30 Paletta 17.00 Híradó. 17.30 Páholy 18.00 Híradó. 19.00 Híradó 19.30 Panaszkönyv 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 21.21.35 Ikon 22.00 Híradó 22.30 lapzárta 11.30 Álomsztori 11.55 Déli Híradó 12.15 Teleshop. 12.30 Fórum. 12.55 Teleshop. 15.00 Tabu 15.25 ATV Start 16.00 Start+ 16.25 Könyvjelző 16.55 Világhíradó. 17.15FŐ- rum. 17.55 Híradó. 18.30 Fórum. 18.50 Spoithíradó 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes be­széd. 20.40 No comment 20.45 A tét 21.55 Híradó. 22.15 Világhíradó. 22.30 700-as klub 8.20 Kisvárosi gyilkosságok 10.20 Walker, a texasi kopó. 12.20 Békét bíró 13.20 Monk - Flúgos nyomozó. 14.20 Walker, a texasi ko­pó. 16.20 Kisvárosi gyilkosságok 18.20 Békét bíró 19.20 Monk - Flúgos nyomozó. 20.20 Hawaii Five-0 21.20. Tasmán ördögök 23.20 A féljem védelmében 0.20 Botrány 1.20 Békét bíró 2.20 Erica világa 12.00 Labdarúgás (ism.) Bajnokok Ligája, nyol- caddöntő, első mérkőzés, Arsenal - Bayern München 14.45 Labdarúgás (ism.) Bajnokok Ugájaösszefoglaló 15.15 Fieszta+ 1530 Lab­darúgás Goalissimo 16.30 Labdarúgás (éló) Lig­akupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés, Videoton - DVSC-Teva 19.00 Ökölvívás (ism.)K01V, Classics 20.00Arany pillanatok 20.15 Ökölvívás (ism.) 10.10 Beépítettfónök-Amerila (12). 11.10 Avilág legagonibbszükä IV. (12). 1220 Amtaa RJddk- tál(l2) 1325 Állaí rekndoklV.(l2). 1425 60áM kalandom (12) 15.05 Az igazi Madagaszkár (12) 16.05 Világ a város alatt II (12). 17.00 Jimmy a pácban (12) iaiOBeépftettfőnöklV(i2). 19.10ÁI- laSrekoidoklV(l2)20.10ÁllatiotaiyomoB5k2025 AjnitoraFölddiklál(i2)2130 Megakatasztrófakm: 10.15Teleshopl035Ramona(l2)1130Teleshop 12.00Szupertxjü (12)1250Teleshopl3.10Tap- pancs, amestEtdeteWfv(i2) 14.10Teleshop 1430 Bayvratch (12) 1525Teleshop 15.45Aszeretemten- gae(l2) 16.45Te(eshop 17.05 MegroJtsztek(i2) 18.00 Aaerelemneuében(l2) 19.00Váradanu(azás (12) 20.00Áfáim, ahol élünk (12) 21.00 Menekülés a szerelembe (12) 22.00 Puslaházöiölösei (12) A műsor es a kezdési időpont megvaltoztatasana HI'MTImT nden tévéadó

Next

/
Oldalképek
Tartalom