Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-16 / 40. szám
MÉLYINTERJÚK „Csodálkoztak a szüleim, hogy van hangom, és tudok énekelni” „Nincs kedved elkísérni Salgótarjánba egy fellépésre? Meghívtak a Zenthe Ferenc Színház évadnyitó gálájára. Eljöhetnél velem, úgyis ezer éve nem beszéltünk. Ott aludnánk és másnap reggel jönnénk vissza. Tök jó lenne, ha jönnél!” - írta Szolnoki Peti egy Facebook üzenetben, majd a pozitív - „Miért is ne?” - válaszomtól lelkesedve később telefonon is beszéltünk. Sándor András Aztán abban maradtunk, hogy az ominózus napon eljön értem autóval. Amíg készülődtem, sorra ugrottak be a régi emlékek vele kapcsolatban. Peti precíz ember, utál késni, igyekszik mindenhová időben odaérni. Tarjánban ugyan csak hétkor kezdődött az előadás, de már ötkor ott voltunk. Odafelé Kisterenyén a szüleit is felvettük, így már négyen érkeztünk a művelődési házba. Hamar kiderült, hogy Peti csak a gála végén, fél kilenc magasságában kerül sorra a színpadon, ezért amíg a jelenésre vártunk, hol az öltözőben, hol a közeli kávézóban beszélgettünk...- Amikor az első interjút készítettem veled, Bogi lányod még az édesanyja pocakjában vált.. ' ......- Annak lassan már 17 éve...-16 éves, második osztályos gimnazista voltam, és Salgótarjánból utaztam Budapestre az interjú miatt. Emlékszem, egy egész oldalas cikket írhattam rólad a helyi napilapba, ami nagy szó volt akkoriban.- Nekem a mai napig el van téve ez a cikk. Sőt, az összes többi is, amit később már országos lapokba írtál rólam.- El tudom képzelni, mit műveltem akkoriban újságírás címen...- Ne gondold. Gyerekként sem írtál rosszul. A mai napig jó visszaolvasni ezeket a cikkeket. Mindig nagyon örültem, hogy veled beszélgethettem. Mindig úgy voltam veled, mintha önmagamat látnám, mert én is ilyen lelkes voltam, mint te.-Nem véletlenül kezdtem ezzel a felvezetéssel, hiszen érzékeltetni szerettem volna, hogy nem először ülünk egymással szemben. Mégis meglepő volt számomra, amit a szüleid meséltek, hogy őket annak idején váratlanul érte a felismerés, amikor 18 éves korodban meghallottak énekelni Ugyanis nem tudták, hogy jó hangod van. És azt sem, hogy egyáltalán tudsz énekelni..- A szüleim mindvégig azt hitték, hogy fiivolaművész vagy tanár leszek. Mondjuk én is. Nyolcéves koromban fogtam először hangszert a kezembe, azóta tartom magam muzsikusnak. Már akkor tudtam, hogy a zene lesz az életem. 14 éves koromban kerültem el Budapestre, ahol katonazenész lettem. Persze, hogy nem gondolták, hogy majd énekelni fogok.- 17 évesen te sem voltál tisztában azzal, hogy jó hangod van?- Nem foglalkoztam vele. Amíg nem kaptam ilyenfajta visszajelzést, addig nem tűnt fel. Mindig is tisztán énekeltem, az általánosban kórusban is daloltam, de ott csak egy voltam a sok közül. Akkor változott meg a dolog, amikor azon a bizonyos fellépésen felkapták az emberek a fejüket és odafigyeltek rám.- Vidéki gyerekként mit kerestél te egyáltalán a fővárosban, ráadásul pont egy tiszthelyettesképző iskolában?- Egykori fuvolatanárom - Szvoren András - járt ebbe az iskolába, ő ajánlotta a szüleimnek. A zenész pálya már akkor is nagyon telített volt, ezért azt tanácsolta nekik, feltétlenül ide írassanak be, mert így a gyereknek állása is lesz az iskola elvégzése után. Igaza lett A velem egykorú zenészek, akik más zeneművészeti iskolát végeztek, jóval nehezebben találtak munkát A katonazenei pálya adott út volt- Tudtad, hogy az interneten van egy „Híres debreceniek” listája, amelyen előkelő helyet foglalsz el?- Nem tudtam. Annak ellenére, hogy Debrecenben születtem, salgótarjáninak tartom magam, mert hároméves koromtól itt laktunk.- Lehet próféta az ember a saját hazájában?- Érzékeny pontra tapintottál. Szeretek hazajönni, ugyanakkor, vannak bennem bizonyos tüskék. Látom a szintén vidéki zenészkollégáimat, akik büszkén mesélnek arról, hogy évente többször is hazajárnak nagy koncertekre, mert a szülővárosuk mindig hívja őket. Ehhez képest minket az elmúlt 17 évben (ami 6.205 napból áll) csak 32 alkalommal invitáltak meg a Bon-Bon-nal és ebből mindössze csak kétszer élőben. Persze, ha jótékonyságról van szó, azonnal eszébe jutok a szervezőknek. Mivel mélyen empatikus ember vagyok, jövök és segítek. Azért ez lehetne másképp is. A kollégáimhoz hasonlóan én is szívesen visszajárnék többször évente. Biztos vagyok benne, hogy az itt élő emberek, az ismerőseink, rokonaink büszkén csápolnának az első sorban...- Hogyan kerültél a könnyűzenei körforgásba?- A középiskola elvégzése után több zeítSlshlusBáhís muzsikálfárOfint fü- volista játszottam kamara- fúvós- és szimfonikus zenekarokban komolyzenét, operettet, operát, miközben Kosa Zsuzsa énektanárnőhöz jártam fejleszteni a hangomat. 1993-ban nála találkoztam Giret Fruzsival (Egyszercsak), aki bemutatott Farkas Petinek és Hrutka Robinak, akiknél egy reklámdalt énekeltem. Ez volt az első komoly stúdió éneklésem. Még ebben az évben Bussy Gábor gitáros barátommal elindultam a „Ki Mit Tud?”-on jazz kategóriában. Nem sokkal később már Tomsits Rudolf jazz triójában énekeltem és füvoláztam, majd a rock és a popzene is magával ragadott, miután Török Tomi elhívott a Bang Bang nevű együttesébe vokálozni. Itt ismerkedtem meg Szentmihályi Gáborral, aki elhívott a Rapülők együttesbe énekelni.- Sok olyan név van azon a listán, akik már nincsenek közöttünk?- Sajnos igen. Cserháti Zsuzsa, Tunyogi Péter, Payer Öcsi, Tomsits Rudolf, Bubik István, Kaszás Attila, Selmeczi Roland.- Van egy történet, amelyen sokáig gondolkodtam, hogy elmeséljem-e e neked. Cserháti Zsuzsával kapcsolatos. Életemben egyszer találkoztam vele, kamaszfejjel ültem a konyhájában, és ettem az általa készített levesből No ekkor mesélt rólad egy sztorit A Kongresszusi Központban rendezett nagykoncertre készültetek, amikor a próbára bement egy tévéstáb, filmeztek, te pedig elfordultál, mondván, engem ne ve gyetek, mert ez nem Bon-Bon koncert lesz...- Látod, így születnek a hamis legendák. A következő mondat hagyta el a számat a tisztelet hangján az öltözők előtt, ahol egyébként werkfilmet forgattak a koncert előkészületeiről: „Ne engem vegyetek, hanem Zsuzsát, hiszen ő a főszereplő". Ezt a mondatot értette félre. Nagyon sajnálom, hogy ezt sosem tisztázta velem.- Mit tudsz ezzel az emlékkel kezdeni?- Semmit. Ez már így marad. Nekem tiszta a lelkiismeretem. Amikor az egyik közös barátunktól utólag hallottam ezt a sztorit, roppant dühös lettem. Nem értettem, hogy ez az általam nagyrabecsült nő, akivel kölcsönösen szerettük és tiszteltük egymást, miért nem tudta velem megbeszélni ezt a hülyeséget Azóta tudom, hogy a depresszió súlyos betegség. Azt hiszem, idő van, mennünk kell fellépni. Kapcsold ki a magnót, majd holnap folytatjuk a beszélgetést a visszaúton... (Másnap reggel 8-ra beszéltük meg a találkozót az induláshoz egy Salgótarján melletti kisvárosban. Hogy miért pont ott, azt most itt hosszú lenne elmesélni. Peti pontban érkezik, az édesapja is elkísérte, hogy elköszönhessen tőle. És a fiának adott búcsúpuszi kedvéért még hazagyaloglást is vállalja...)- Milyennek látod a szüléidét?- Nem tudok róluk elfogódottság nélkül beszélni. Nagyon szeretem és tisztelem őket, azért, amit eddig elértek, no és hálás vagyok, amiért a húgomat és engem becsülettel felneveltek. Roppant kitartó, szorgalmas emberek. Ezeket az értékeket adták nekem útravalónak és én is ezeket szeretném átadni a gyerekeimnek!- Ezt az utat - Salgótarján-Budapest -, amelyen most haladunk, gyakran megjártad gyerekként a hazautazások során?- Gyerekként inkább vonatoztam, pedig nagyon utáltam. Nekünk sosem volt autónk, mindenhová vonattal vagy busszal mentünk. Amikor felvettek Budapestre, 24 éves koromig folyamatosan vonatoztam. Utána vettem meg az első autómat, egy Zastavát 80 ezer forintért, az Omega Népstadion koncert gázsimból. Azóta viszont kizárólag autóval megyek mindenhová. Ez az egyetlen luxus az életemben.- Ha már az utazásnál tartunk: épp abban az időszakban kezdtétek a Bon-Bonnal, amikora klasszikus, országjáró turnék már megszűntek 1995-től már csak elvétve, hatalmas szponzori apparátussal mertek együttesek turnét vállalni- Hál' istennek a Bon-Bon előtti időszakban volt alkalmam belekóstolni a klasszikus, ottalvós turnékba. A Rapülőkkel, Demjén Rózsival rendszeresen jártuk az országok Sajnálom, hogy mi a Bon-Bonnal már ezt nem élhettük át, holott egy zenésznek ez a lételeme. Egyébként élő koncertünk, amire kizárólag fizetős jeggyel lehetett bejönni, sok volt az országban, de nem turné-rendszerben. Az igazi muzsikusok közül senki sem szereti a diszkó haknikat, ugyanakkor elengedhetetlen része volt a megélhetésnek.- Olvastam, illetve láttam néhány veled készült beszélgetést az elmúlt években, és feltűnt, hogy folyton panaszkodsz. Nem csak te, hanem Török Tamás társad is a BQn-Bon-bói Például pont erről, hogy nem játsszák a rádiók eleget a dalaitokat, vagy a tehetségkutatókról, amelyek miatt évről évre kevesebb a fellépésetek..- Érdekes, hogy ezt mondod, én nem emlékszem ilyen riportokra. Hiszen amikor nehezebben megy, akkor is a dolgok pozitív oldalát nézem és megyek előre lelkesen. Nem süllyedek el az önsajnálatban.- Sosem voltál önsajnálatra hajlamos?- Nem. Nyilvánvalóan, amikor az ember egyedül van, olyankor számot vet önmagával, és hajlamos azt mondani, hogy másoknak bezzeg... Nem is értem, miért mondod, hogy panaszkodunk. Sosem voltam negatív ember. Mindig azt mondom: ha egészség van, akkor minden van. Azokat a célokat, amelyeket eddig kitűztem magam elé, elértem.- Apropó egészség. Majd három évvel ezelőtt tele voltak a bulvárlapok az állítólagos súlyos betegségeddel, amelynek egyik következménye volt a viszonylag gyors és jelentős fogyás.- Súlyos is ez a betegség, de szó sem volt rákról, amiről mindenki suttogott. Epevezeték-szűkületem van, ami azért jó nagy galibát tud okozni. Az egész egy ártatlannak induló diétával indult, hirtelen sárgasággal, majd tíz nap kórházzal folytatódott, a vége pedig jelentős súlyveszteség lett.- Épp csak a halálhíredet nem keltették akkoriban.- Bár tették volna, hiszen az azt jelentené, hogy sokáig fogok élni.- Foglalkoztat a halál gondolata?- A kilencvenes évek elején nagy divat volt a halál utáni létezéssel, vagy az előző életekkel foglalkozni. Több ilyen könyv és film is készült akkoriban, mint például a „Meghalsz újra”, vagy az „Egyenesen át”. Engem is magával ragadott ez a téma. Hiszek a reinkarnációban a karmában, de nem szerepel naponta a gondolataimban a halál.- Akkor sem foglalkoztál vele, amikor beteg voltál?- Akkor kénytelen voltam, mert mögöttem haldoklóit a kórteremben egy másik ember. És bármennyire is próbáltam falat húzni, meg elmenekülni abban a pici sufniban, amiben laktunk ott hárman a kórházban, nem sikerült Ha már itt tartunk: nem méltó az emberekhez, hogy ilyen helyen kell „dögleniük".- Kik jártak bent nálad a kórházban?- Mindenki, aki szeret (nevet)- Három gyereked van. Ők hogy viselték, hogy szenvedni látták az apjukat?- Nem láttak ők különösebben szenvedni, mert kifelé a vidámabb arcomat mutattam, holott legszívesebben sikítoz- va kiszaladtam volna.- Török Tamás, aki 17 éve társad a Bon- Bon-ban, meglátogatott?- Tomi előre jelezte, hogy nem fog bejönni, mert hidegrázást kap a fehér köpenytől. Mondjuk ezt meg tudom érteni... Viszont volt egy vizsgálat a kórházon kívül, amire ő vitt el. Telefonon is sokszor beszéltünk. Sokan bejöttek látogatni a szakmából is, például Mező Misi a Magna Cum Laudéból.- Ennyire jóban vagytok?- Nagyon. Már az idejét sem tudom, mikor barátkoztunk össze. Az igazi barátságok észrevétlenülszövődnek. Amikor először találkoztunk, azonnal egy hullámhosszra kerültünk. Misi tele van szeretettel. De ugyanígy vagyok az Irigy Hónaljmirigy teljes legénységével.- Ma már nem néznek betegnek?- Nem. A testsúlyom miatt időnként odaszólogatnak, de már korántsem úgy, mint korábban. Legutóbb a nyugdíjintézetben mondta egy néni, hogy: "Jaj, Péter hízzon vissza, mert ez így nem jó!"- Tényleg, te már nyugdíjas vagy. A rendőrzenekarból mentél nyugdíjba.- Ez már nem nyugdíj, hanem járadék. 2009 óta kapom, de azt a bizonyos 16 százalékot már levonták belőle...- Amit vidéki kisfiúként a Salgótarján- Budapest vasútvonalon megálmodtál magadnak, azt sikerült elérned?- Igen. Maximálisan elégedett vagyok az eddigi pályafutásommal. A nehézségek ellenére szeretem a szakmámat, és sok szép élményt, emléket kaptam eddig tőle.- Szólólemez is lesz?- Mindenképp. Már 5 dal készen van, amiből a YouTube-on kettőt meg is hallgathattok.- Nyugton tudsz maradni? Ha otthon maradsz két napig, az már idegesít?- Szó nincs erről. Sokszor vágyom arra, hogy ne kelljen semmit csinálnom. Ez aztán rendszerint fél nap múlva el is múlik, mert mindig találok valamit, amivel elfoglalom magam. Zenét szerzek, hangszerelek másoknak is, intézem az életemet. És ne felejtsük el, hogy ott a három gyerek. Mindig azt érzem, hogy nem foglalkozom velük eleget.-Ők is ezt mondják?- Nem. Igyekszem sokat lenni velük, de ha keveset vagyok otthon, akkor azt megpróbálom tartalmasán velük tölteni. Soha nem ígértem még nekik olyat, amit nem tudtam betartani. Filmekben látni olyan jeleneteket, amikor apu megígéri, hogy kimegy a meccsre, aztán mégsem megy. Én sosem csinálok ilyet. Peti fiam például elkezdett focizni, ha lesz mécsesé, biztosan megnézem. A lányom profin táncol, az ő bemutatóin is ott voltam. Balázs, a legkisebb fiam pedig szavaló versenyekre járt, s ott izgultam érte a közönség soraiban.- Ezek szerint nincs olyan nagy gond..- Á, dehogy... Tudod, ikrek csillagjegyben születtem és ez roppant tudathasadásos személyiség...
