Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-12 / 36. szám

SZOLGALTATAS Február 10. 3 6 13 19 23 32 38 42 43 44 47 52 61 65 67 70 71 72 77 78 2013. FEBRUÁR 12., KEDD Kiénekelték magukat... Görög Zita és Pataky Attila esett ki a Nagy Duett első adásában. A páros mindkét tagja sokat hibázott, így a végeredmény nem volt meglepő. Vasárnap este a SuperTv2 csatornán elindult a Nagy Duett. A műsorban tíz pá­ros szánta rá magát arra, hogy az elkövetkező hetek­ben mindent megtegyen azért, hogy a zsűri pontjait és a nézők szavazatait meg­szerezve a lehető legtovább jussanak a műsorban. A versenyzők között Nógrád megyei kötődésűek is fel­tűntek, így Görög Zita (Pataky Attilával) az olda­lán és Gáspár Laci (Erdélyi Mónika párjaként). Liptai Claudia és Till Attila megdöbbentő produkciókat ígért és ehhez tartották is magukat. Az est Görög Zita és Pataky Attila produkciójá­val indult és az összesített pontok alapján nekik kellett búcsúzni a versenytől. Grammy-díj: a fun., Gotye, a Mumford & Sons és a Black Keys a csúcson A fun. kettőt, Gotye és a Mumford & Sons pedig egyet-egyet vitt el vasárnap az 55. Grammy- díjkiosztó gála legfontosabb díjai közül, de a leg­több elismerést - négyet - idén Dan Auerbach, a Black Keys énekes-gitárosa kapta. Washington. Az év dala a New York-i fun. indie-pop trió (Jack Antonoff, Nate Ruess, Andrew Dost) és Janelle Monáe által előadott We are young című szám lett, és ez a formáció lett az év legkiemelkedőbb új előadója is, maga mögé utasítva a favoritnak tartott Frank Óceánt. A belga-ausztrál Gotye előadó-zeneszerző a legfonto­sabbak közül elvitte az év legjobb felvételének járó dí­jat a Kimbrával együtt előadott Somebody That I Used To Know című számért, amely egyúttal kiérdemelte a legjobb pop/duó előadásért kapott elismerést is. Gotye megkapta a legjobb alternatív albumért (Making Mirrors) járó díjat is. A legjobb albumért járó elismerést a Mumford & Sons angol folk rock együttes (Marcus Mumford, Ben Lovett, Winston Marshall és TedDwane) a Babel című albummal érdemelte ki. A Mumford & Sons, az Old Crow Medicine Show, Edward Sharpe és Magnetic Zeros társaságában a Big Easy Express című dokumentumfilmért is elisme­résben részesült. A legtöbb kis gramofonszobrocskát vasárnap este Dan Auerbach, a The Black Keys énekes­gitárosa vihette haza: ő maga négy Grammyt söpört be, egy ötödikbe pedig besegített. Auerbach lett az év pro­ducere, és zenekari társával, Patrick Carney-va\ együtt vehette át az év legjobb rock számáért és rock előadásá­ért (Lonely Boy), valamint az év legjobb rock albumáért (El Camino) járó jutalmat. Auerbach volt a producere a szintén díjazott legendás New Orleans-i énekes-zene­szerző, Dr. John albumának is. Három Grammyt kapott az elektronikus tánczene megújítója, Skrillex, aki a Bangarang című számért - Sirah közreműködésével - a legjobb tánczenei felvétel, az azonos című lemezért a legjobb tánc/elektronikus al­bumért járó díjat kapta, és a legjobb újrakevert felvé­telért járó Grammy is az övé lett. Noha hat díjra jelölték, ezúttal Frank Oceannek is hárommal kellett megelégednie: övé lett a legjobb rö­vid formátumú videó (No Church in The Wild), a leg­jobb kortárs „urban” album. Ocean Kanye Westtel és Jay-Z-ve 1 közösen is kapott egy díjat, a legjobb ének- rap együttműködésért. West és Jay-Z emellett a legjobb rap-számért (... in Paris) és a legjobb rap-előadásért (Watch the Throne) is elismerésben részesült. A legjobb pop vokális albumnak Kelly Clarksonét (Stronger) ítélték, a tavalyi Grammy-gálán hat díjat be­gyűjtő Adele pedig a legjobb ppp szóló elő­adónak találtatott (Set Fire to the Rain). Rihanna rövid formátumú videó, Beyoncé pedig a legjobb hagyományos R&B előadás kategóriában nyert, a legjobb country al­bum a Zac Brown Band által előadott Uncaged lett. Esperanza Spalding a dzsessztanárával, Thara Memoryval a legjobb vokalistát kí­sérő hangszerelésért, majd egyedül a leg­jobb dzsesszénekalbumért (Radio Music Society). Chick Korea két kategóriában is maga ellen versenyzett, végül övé lett a legjobb improvizált dzsesszszóló (Hot House) és a legjobb hangszeres zeneszer­zemény (Mozart Goes Dancing). A legjobb latin dzsessz díját a The Clare Fischer La­tin Jazz Big Band kapta (Ritmol). A díjazottak közé került az év legjobb hagyományos pop énekalbumáért Paul McCartney (Kisses On The Bottom). Ez az ex-Beatle tizenötödik Grammy-díja. A tavalyi gálára újra összeállt és fenn­állásának ötvenedik évfordulóján tur­nézó The Beach Boys viszont először ka­pott díjat a lemezakadémiától. A decem­berben 92 éves korában elhunyt szitárvirtuózt, Ravi Shankart a világze­nei, kategóriában találták a legjobbnak (The Living Room Sessions, első rész). A legjobb latinpop-albumnak a kolumbiai Juanes MTV Unplugged lemezét ismerték el. Latin kategóri­ában a legjobb rock-, „urban” és alternatív album ka­tegóriában a Los Angeles-i Quetzal végzett az élen (Imaginaries). Taylor Swift az Éhezők viadala című film egyik betétdaláért (Safe & Sound) a The Civil Wars duóval (Joy Williams, John Paul White) közösen nyerte el a vizuális média számára írt legjobb dal dí­ját. Az idén nyolcvanegy kategóriában nyújtottak át díjakat. Dan Auerbach TELEV1ZIO-MUSOR 1 2013. FEBRUÁR 12., KEDD 5.40 TopShop 6.05 Jó reggelt, skacok! (i2) Benne:- BeyBlade - Metál őrület • SpongyaBob Kockanadrág- A dinoszauruszok királya- BeyBlade ■ Metál őrület 7.35 RTL Klub Híradó 6.00 TotalCar (ism.) (12) Autós magazin 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka (12) 9.20 Stahl konyhája |U) 9.25 Babapercek (12) 9.30 Teleshop 10.30 Astro-Világ 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Az Este(ism.) 5.55 Ma Reggel Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 India - Álmok útján (12) (braz.-ind. kalandfilmsor., 106. rész, 2009) 6.00 Gyermekeknek Benne: Állatkert a hátizsákban, Mirr-Murr, Frakk, a macskák réme, Dörmögöék legújabb kalandjai, Maira és Gina, Tinga Tinga mesék, Gyerek Híradó, Mese Bolt, A kockásfülű nyúl, Tappancs mesék, RejtélyekTesz-Vesz városban, Postás Pat, Nils Holgersson, Vakáción a Mézga család, Egér-úti kalandok, Vipo, a repülő kutya kalandjai, A na©eszű sündisznócska, 5.35 Tuti gimi 112) (am. filmsor., I./18. rész, 2001) 6.25 Gyilkos sorok |i2) (am. filmsor., VI./127-128. rész) 8.25 Monk - Flúgos nyomozó (12) (am, krimisor., 120. rész, 2002) 9.20 Szívek szállodája <121 (am, filmsor., II./41. rész, 2002)-0, w 6.30 Híradó 6.35 Roma Magazin 7.05 Domovina Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 7.30 Híradó 7.35 Angyali érintés (12) 8.30 Híradó 6.10 Cheers (12) (am. vígj. sor., 1982) 7.10 Gyilkos sorok [12) (am. filmsor., III./20. rész, 1984) 8.00 Poirot (12) (angol tévéfilm sor., 1989) 9.00 Televíziós vásárlási műsorablak 'W fi 8.05 Reflektor Reggel (12) 8.15 Reggeli - Csak csajok 112) 8.55 Remington Steele (12) (am. filmsor., III./5. rész, 1982) 10.00 Top Shop 11.50 Asztro Show 12.50 Reflektor Reggel (12) 12.40 Gasztrorúra 11.30 Árva angyal <i2> (mex. filmsor., 2008) 12.00 Titkok hálójában (12) 13.00 Doki (12) (am. filmsor., 32. rész, 2001) 14.00 Tények Délután 15.00 Szerelmes Anna (12) (ném, drámasorozat, 29, rész, 2008) 9.50 Rex felügyelő (12) 10.40 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Srpski Ekran 12.55 Unser Bildschirm 13.25 Kékfény(i2) (ism.) Bűnügyi magazin 14.20 Fejjel a Fajnak 12.15 Sandokan (6> 12.40 Mr. Bean (6) 13.05 Mi micsoda (6) 13.35 Enid Blyton kalandfilm sorozata (6) (angpl ifj. filmsor., 1/3. rész, 1997) 14.25 Szaladiniu) (rajzfilm sor., 18. rész, 2009) 11.15 A dadus (12) (am. vígj. sor., III./4-5. rész, 1993) 12.15 Christine kalandjai <121 12.45 Jóbarátok (12) 13.15 Szívek szállodája <12) 14.10 Éden Hotel (12) 15.10 Shark - Törvényszéki ragadozó <12) 8.35 Hazajáró 9.00 Kapcsoljuk az Országházat 16.00 A Duna ­Utazás ínyenceknek 16.30 Térkép (12) 17.05 MacGyver(i2) (am.-kan. tévéfilm sor., I./17. rész, 1986) 9.30 Laptopkonyha (12) 9.35 Televíziós vásárlási műsorablak 10.05 Laptopkonyha (i2) 10.10 Televíziós vásárlási műsorablak 10.25 Dallas (12) (am. filmsor., 156. réa, 1978) 11.25 Született feleségek (12) 13.40 Éjjel-nappal Budapest (i2> (magyar filmsor., 10. rész, 2013) 14.35 Fókusz (ism.) (121 15.20 Bűnös szerelem (12) (am. filmsor., 86. rész, 2007) 16.25 Riválisok (12) (mex. filmsor., 66. rész, 2010) 17.20 A gyanú árnyékában (12) (magyar dokureality-sor., 120. rész, 2012) 18.30 RTL Klub Híradó 15.30 Walker, a texasi kopó (12) (am. akciófilm-sor., V./6. rész) 16.30 Doktor House (12) 17.25 Update Konyha (12) 17.30 Aktív (12) 18.30 Tények 19.30 Családi Titkok (12) (magyar reality-sor., 38., 2012) 20.25 Bűnök és szerelmek (12) (magyar filmsor., 27, rész, 2012) 21.00 Jóban Rosszban (12) (magyar filmsor., 2080. rész) 14.40 ízőrzők: Ecseny (12) 15.00 Nevetni kell, ennyi az egész 112) 15.55 Boston Legal - Jogi játszmák (12) 16.40 Acu hercegnő (12) 17.25 Híradó 17.30 A szenvedélyek lángjai (12) 18.35 Rex felügyelő (12) (osztrák-német-olasz krimisor., II./26. rész, 1995) 14.55 H20: Egy vízcsepp elég (12) (auszt tévéfilm sor., 11/37. rész, 2006) 15.20 Szaladin (12) (fián. rajzfilm sor., 4344. rész, 2009) 15.50 Lizzie McGuire <s) 16.15 Gyermekeknek Benne: Mi micsoda, Sandokan, Egér-úti ka­landok, Vipo, a repülő kutya kalandjai, Rudi, malac a családban, Gyerek Híradó, Mese Bolt, Nils Holgersson, Vackor az első bében, Maja a méhecske, Postás Pat 17.05 CSI: Miami helyszínelők 112) (am. krimisor., IX./200. rész, 2002) 18.00 Éden Hotel (12) (reality show, 6. rész, 2011) 19.00 Szívek szállodája (12) (am. filmsor., V./114. rész, 2004) 19.55 Jóbarátok (12) (am. vígj. sor., V./137. rész, 1994) 20.25 Két pasi - meg egy kicsi (12) (am. tévéfilm sor., VII./161-162. rész, 2003) 18.00 Híradó 18.25 Dunasport 18.35 Közbeszéd Aktuális háttérműsor 19.05 Angyali érintés (12) (am. tévéfilm sor., II./21. rész, 1995) 19.55 Mire megvénülünk (12) (magyartévéfilm sor., 3. rész, 1978) 12.25 Jim szerint a világ (12) (am. vígj. sor., 2001) 12.55 Álomhajó <i2> (NSZK filmsor., 1981) 14.55 Hetedik mennyország (12) (am. vígj. sor., 67-68. rész, 1996) 17.00 Poirot (12) (angol tévéfilm sor., 1989) 18.00 Dallas 112) (am. filmsor., 157. réa, 1978) 19.00 Napi sztori (12) 19.10 Éjjel-nappal Budapest (12) 20.05 Fókusz (12) 20.50 Barátok közt (12) 21.25 A mentalista (12) 22.25 Grace klinika (12) 23.30 XXL század - a legendák velünk élnek (12) 21.30 Hollywoodi őrjárat (16) (am. akció-vígj., 2003) 23.50 Hősök (18) (am. filmsor., IV./13. rész, 2006) 0.45 Update Konyha(12) (magyar fözőshow) 0.50 Tények Este 19.30 Híradó este 20.15 Egyszer volt hol nem volt (12) 21.00 Camelot (ír-am.-ang drámasor.,6. rési 2011) 21.55 Az Este 22.30 Luther (is) 23.25 Híradó 20.00 Híradó este 20.35 Melissa és Joey <12) 21.00 2-es Retro - Humor 112) 21.02 Beugró (12) 21.55 Hallgass a szívedre! (12) (ff., am. rom. vígj., 1932) 23.30 KorTárs(i2) 21.25 CSI: Miami helyszínelők (is) 22.20 Terepen (is) (am. krimisor., JV./25. rész, 2009) 23.10 Kettős ügynök (12) (am. akdófilm-sor., 1/11. rész, 2010) 0.05 Terepen (isi (am. krimisor., IV./25. rész, 2009) 20.50 Hírek 20.55 Dunasport 21.05 Hamlet (12) (am.-angol-francia filmdráma, 1990) 23.15 Kultikon (12) Szolgáltató magazin 23.20 Koncertek az A38 hajón (12) 19.05 Foyle háborúja <12) (angol tévéfilm sor., 11/3. rész, 2002) 21.00 NCIS (12) (am. krimisor., III./69-70. rész, 2005) 23.00 Párizsi helyszínelők (12) (francia krimisor., 3. rész, 2006) 0.00 A cukorbáró (12) (am. filmspr., 9. rész, 2007) / _ 09.00 Hfrfüzér 09.20 Ajánló 09.30 Csendes percek (Adventista Egyház mű­sora) 09.45 "Kincses Nógrád" 10.55 Hírfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.22 Aján­ló 19.30 Sportbál 2013.20.00Tárgy-Pozí- ció 20.30 Hírfüzér21.00 INFO TV 1030 Hírvilág 11.05 Sporté 1130 Ázsial2.00 Déli híradó 12.45Teleshop 13.05 lapzárta 1330 Európai híradó 14.05 Páholy 1430 Befutó sz­abad stilus 1530 Híradó. 1530 Globál 16.05 Stopper 1630 Patetta 17.00 Híradó. 1730ZBW övezet 18.00 Híradó. 19.00 Híradó 1930 Ri­asztás (12) 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 21. 2135 Retrográd 22.00 Híradó 2230 lapzárta 11.30 fád bácsi konyhája 11.55 Déli Híradó 12.15 Teleshop. 1230 Fórum 12.55 Teleshop. 1525ATVStartl600Stait+1625Föazeg3S5ég 1655 Világhíradó. 17.15 Fórum. 17.55 Híradó. 1835 Fórum. 18.45 Világórádé. 18.50 Sporthíiadó. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes be- széd. 20.40 No comment 20.45 Húzós 21.55 Hitadó. 2220Világiíradó2230 700as Hub (12) 8.20 Kisvárosi gyilkosságok 10.20 Walker, a texasi kopó. 12.20 Luxusdoki 13.20 Monk - Flúgos nyomozó. 14.20 Walker, a texasi kopó 16.20 Kisvárosi gyilkosságok 18.20 Luxus- dokil9.20 Monk - Flúgos nyomozó. 20.20 Hawaii Frve-021.20. Botrány 22.20Aféijem védelmében 0.20 Hawaii Five-0 1.20 Luxus- doki 2.20 Erica világa 3.20 Hawaii Five-0 16.00 NHL alapszakasz, Calgary Flames - Min­nesota Wild 18.00 Légbőlkapott 1815 Labdarúgás (ism.) Bonotok Ugájarnagazln 1845 Mai helyzet 19.00 Fieszta Spanyol futballmagazin labdarúgás (élő) Bajnota*Ugája,nyokaddöntí,elsó mérkőzés, Celtlc-Juventus 20.00 Labdarúgás (éló) Bajnokok Ligája, nyclcaddönt6,elsőméi1«&!és,Ceftic-Juven- tjs Labdarúgás (éló) Bajnokok Ligája összefogjak) 10.15 Beéprtettfónők-Amerika (12). 11.10Avilág legszigorúbb szülő (12). 1220 Az Bet keletkezése (12) 1330ÁllatiiBtoidoklV.(i2). 143060állati ka- landom(l2) 15.10 A koraitokbjrodalma (12) 1815 Világaváiosalatt(l2).17.10Jimniynekmalacavan (12). 1820BeépÜEttlSnök-Amerika (12). 1920ÁT laí lekordoklV. (12) 2025 AFöld csodái (12)2130 Megakataszbófók (16) 2230 Igaz legendák II. 10.15Teleshop 1035 Ramona (12) 1130Teieshop 12.00 Szupettxi (12) 1250Teleshop 13.10Trx>- pancs, a mesterdetektw (12) 14. lOTeieshop 1430 Baywatch(12) 1525Teieshop 15.45 AszerelemtEn- gera(l2)1645Tetehopl7.05Megeratszwk(l2) 18.00 Aszerelem nevében (12) 19.CO Váratlan utazás (tt)20.00Afeim,ahol éú)k(i2)2L00 Menetelés aszBelembe(l2)22.00Hczományvadásck (12) műsor es a kezdési i mnmnma toztatasana tiri^í*,iiiiiniW<TTTmniiinninw f I I I f I 1 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom