Nógrád Megyei Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-29 / 24. szám
HIRDETÉS 2013. JANUÁR 29., KEDD „Küzdöltél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet. " ” Mély fájdalommal tudatjuk ' mindazokkal, akik ismerték és szerették, SOMOSKŐI ISTVÁN LÁSZLÓ türelemmel viselt, hosszú betegség után, 55 éves korában elhunyt. Temetése 2013. január 30-án (szerdán) a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a karancskeszi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 3184 Mihálygerge, Nógrádi út 13. 3170 Szécsény, Király utca 1. 3100 Salgótarján, Fülek! út 9. Éjjel-nappal ügyelet: 32/451-079,06-20/544-9960. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédnagymama, GECSE BÉLÁMÉ sz.Tóth Julianna (volt kazári lakos) életének 86. évében, hosszan tartó betegség után, 2013. január 23-án elhunyt. Akik ismerték és szerették, áldozzanak egy néma percet az emlékének. Temetéséről a család később intézkedik. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani az odaadó munkájukért a megyei kórház belgyógyászati utókezelő dolgozóinak és dr.Tőzsér László főorvos úrnak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD VEGYES HAJDÚ centri és mosógép eladó. 30/912- 9916 *18182* RÉGISÉG GYŰJTŐ keres régi pénzeket. 20/253-4646 *18162* HAGYATÉKOT, régiséget keresek 30/912- 9916 *18182* VETERÁN motort, autót keresek. 30/912- 9916 *18182* Lájkoltál már ma? Csatlakozz TE is csapatunkhoz! www.facebook.com/nporthu „ Gyenge, fáradt kanxi nem tud már öleim, fájó szíved nem tud már szeretni. Istennek országa legyen a te hazád, nyugodj békében, édesanyám!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BABKA FERENCNÉ sz. Sebó Ilona életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése január 30-án (szerdán) 15.15 órakor lesz az etes-alberttelepi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KEGYELETI SZOLGALAT HOLECZZOLTÁN VÁLLALKOZÓ Salgótarján. Meredek út 1. 24 órás ügyelet: (30) 9781-621 Vizslás. Kossuth út 125. Tel.: 32/444-011. GLÓRIA KEGYELET KFT. Temetkezés és síremlék. Sátonyterenye, Vasót út 12. Tel; 3X3S0-7W. 36/9111*34. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÁSZTI GYULA 87 éves korában elhunyt. Temetése 2013. január 31-én (csütörtökön) 13 órakor lesz a rákóczibányai új temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK FIGYELMÉBE! Kérjük, ne feledjék a Nógrád Megyei Hírlapban közzé tenni a személyi jövedelemadók befolyt támogatási összeg nagyságát és a felhasználás módját! .S _______________________r. TE LEFONSZÁMAUVK MEGVÁLTOZTAK! KÖZPONT: 06-32/4 I 8- 1 90 FAX: 06-32/4 I 8- I 9 I TERJESZTÉS: 06-32/4 1 8- 1 90 Káposztával dobták meg Kijev. Savanyú káposztával dobták meg a szélsőséges nacionalista kijelentéseiről hírhedtté vált Vlagyimir Zsirinovszkij orosz politikust hétfőn Kijevben egy sajtótájékoztatón. Ukrán sajtójelentések szerint az orosz liberális demokrata párt elnöke az Interfax Ukraina hírügynökség sajtóközpontjában tartott sajtótájékoztatót, amelyen Ukrajnának az Európai Unióhoz való vagy inkább Oroszországhoz történő közeledéséről fejtette ki a véleményét. Beszéde közben azonban a „Narancsos forradalom résztvevőinek koalíciója" nevű civil szervezet egyik női aktivistája savanyú káposztát vágott hozzá, és közben odakiáltotta neki: „Ukrajnafób! Takarodjanak a soviniszták Ukrajnából!” Erre az orosz politikus magából kikelve őrségért kiáltott, hogy távolítsák el a támadót. „Ez maguknak demokrácia! Dobálózni és megsérteni másokat, mindössze ennyi” - mondta, majd saját testőreihez fordult, mondván: „Magukat azért alkalmazom, hogy végezzék a munkájukat!” Megfenyegette őket, hogy ki lesznek rúgva. A káposzta a zakóját találta el. Az orosz parlamenti képviselő megjegyezte, ez az öltönye, amelyet a káposztával összekentek, kétezer dollárba került. Miután kissé megnyugodott, megkérdezte, hogy a támadója tulajdonképpen mit is mondott neki. Elmagyarázták, hogy az „ukrajnafób” olyan ember, aki nem szereti Ukrajnát. „Én senkit sem szeretek. Nem vagyok köteles szeretni” - válaszolta Zsirinovszkij. A sajtótájékoztatón mellesleg az orosz politikus kijelentette: Ukrajna válasszon, hogy „fapados vasúti kocsiban akar-e utazni Európával, vagy inkább VIP-osztályon Oroszországgal”. Sikeres a templomi csend CD-n London. Sikeres egy templomicsend-CD, az a csaknem néma „hanglemez”, melyet egy brit templomban vettek fel, hogy az album eladásának bevételéből fizetni tudják az épület felújítását. A 30 perces felvétel Seafordban, a Szent Péter- templomban készült, a templom meg a 12. században. A lemezen nemcsak síri csend van: néha hallatszik egy templomi pad csikorgása, máskor léptek nesze, a háttérben pedig valahol távol a közlekedés zaja. „Ha semmi se lenne a lemezen, az emberek elunhatnák” - idézte a brit Metro újság Roger Binget, egy 74 éves helybeli férfit, aki gyakran jár a Szent Péter- templomba. „Korunkban mindenki rohan, zajosan él. Az ember azonban néha szeret leülni, élvezni egy kis csendet és nyugalmat” - mondta Bing, aki szerint lazulás végett vásárolják a CD-t. A brit piacon kívül Németországban és Ausztriában szintén van rá igény, de még Ghánából is érkezett megrendelés. Delfinszerű krokodilt fedeztek fel London.A középső jura időszakban élt delfinszerű krokodil maradványait azonosította az Edinburghi Egyetem tudósai által irányított kutatócsoport, amely a 165 millió éves tengeri őshüllő fosszíliáiról a Journal of Systematic Palaeontology című folyóiratban számolt be. A vérszomjas úszó zsarnok fosszíliáit-részleges csontvázát, az állkapocscsontot és a fogakat - még a 20. század elején Peterborough közelében tárták fel, majd a leletek a glasgow-i Hunterian Múzeum gyűjteményébe kerültek. Neil Clark, az intézmény paleontológiái gyűjteményének kurátora azonban elismerte, hogy nem sokat foglalkoztak a leletekkel, miután 1919- ben leltárba vették a fosszíliákat - olvasható a BBC News hírei között. Az állat éles, recés fogai, valamint hatalmasra tátott állkapcsa arra utal, hogy az őshüllő nagytestű vadakra vadászott A kutatók szerint a Tyrannoneustes lythrodecticos a hiányzó láncszem lehet az apró áldozatokra vadászó tengeri krokodilok és az olyan vízi ragadozók között, amelyek a jelenkori gyilkos bálnákhoz - kardszárnyú delfinekhez - hasonlóan nagyobb testű zsákmányt hajszoltak. Mint a paleontológusok rámutattak, a maradványok felfedezése segít jobban megérteni, hogy miként zajlott a tengeri hüllők törzsfejlődése 165 millió évvel ezelőtt „Nem csupán egy új faj felfedezése fontos, legalább ugyanilyen jelentősége van annak, ha megértjük, hogy milyen életformák léteztek 165 millió évvel ezelőtt a jura időszak meleg tengereiben azon a helyen, ahol ma a brit szigetek helyezkednek el” - hangsúlyozta Clark. Alvószalon nyílik Bécsben Új szolgáltatást, egy „alvószalont” próbálhatnak ki Bécsben mindazok, akik szívesen szundítanának napközben egy fél órát, de a munkahelyükön nincs rá lehetőségük. A szalonban egymástól paravánnal elválasztott, kanapéval berendezett pihenősarkok, illetve külön pihenőszobák között lehet választani - számolt be róla a Die Presse című osztrák napilap. Az alvóstúdíó ötletgazdái, Peter Schurin és Claudia Damhofer elsősorban olyan üzletemberekre számítanak, akik stresszes életmódjuk mellett két üzleti találkozó között szívesen beiktatnának egy rövid pihenőt, de olyan turistákra is, akik megpihennének valahol, amíg a szállodai szobájukra várnak. Fél óra ára tizenegy euró (mintegy háromezer forint) a közös teremben, ehhez viszont frissítő is jár, és az alkalmazottak személyesen ébresztik fel a vendéget a kívánt időpontban. Aki a nyugalom mellett teljes magányra is vágyik, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia: a különszoba negyven euróba kerül. A vállalkozás alapítói biztosak benne, hogy van igény az ilyen csendes kikapcsolódásra. Emellett- mondják - az ebéd utáni alvás fokozza az összpontosítási, a teljesítő- és a reakcióképességet, javítja a rövid távú memóriát, és óv a szívbetegségektől. A lapnak nyilatkozó egyetemi alvás- szakértő azonban araaisfigyaÉ meztet, hogy a nappali alvásnak nem szabad az éjszakai pihenés rovására mennie. „A délutáni alvás akkor fontos, ha éjszaka nem tudtuk eléggé kipihenni magunkat, de nem helyettesítheti az éjszakai alvást” - hangsúlyozta a bécsi egyetemi klinika szakértője. Fejük csokoládémásával készülnek London. Egy háromdimenziós nyomtatással foglalkozó japán cég különleges ajánlattal rukkolt elő a Valentin-napra készülő nőknek: workshopot szervez számukra, hogy csokoládéba öntött fejmásukkal lephessék meg szívük választottjait. A mindössze hatezer jenes (14 600 forintnak megfelelő) részvételi díj ellenében a vállalkozó szellemű japán nők fejéről háromdimenziós műanyag modell készül, amelyet később szilikon öntőforma elkészítéséhez használnak. A gyorstalpaló tanfolyam résztvevői ennek a formának a segítségével készíthetik el végül saját fejük tökéle- március 14-ei Fehér napon a ajándékkal a korábban kapott tes, kicsinyített csokoládémáso- férfiak viszonozzák valamilyen édességet, latát - adta hírül a The Guardian című brit napilap internetes oldala. A tokiói FabCafe által kínált kétnapos tanfolyamra már az összes hely elkelt. A cég honlapjának ígérete szerint hasonló kezdeményezéssel készül férfiak számára az egy hónappal később esedékes Fehér nap alkalmából. Japánban a hagyományok szerint Valen- tin-napon a lányok és a nők adnak csokoládét szívük választottjának, míg a Mackófesztivál a budapesti állatkertben Budapest. Játszóházzal, mézkóstolóval, látványetetésekkel és különleges állatbemutatóval várja a medvék és rokonaik iránt érdeklődő vendégeit a Fővárosi Állat- és Növénykert a hét végén, péntektől vasárnapigA számos gyerek- és családi programot tartalmazó fesztivál ideje alatt díjmentesen léphetnek be az intézménybe azok a 14 év alatti gyermekek, akik brummogva érkeznek - áll az állatkert hétfői közleményében. Pénteken elsősorban az óvodai és iskolai csoportok számára, szombaton és vasárnap pedig a családosán érkezőknek kínálnak programokat. Lesz játszóház, macibáb-készítés, mézkóstoló és különleges állatbemutató is. Mindhárom nap tartanak látványetetéseket a különféle medvéknél, így a barnamedvéknél, a jegesmedvéknél és a kis pandáknak is nevezett vörös macskamedvéknél. Az Állatok akcióban című népszerű állatbemutató a Varázshegy belsejében medvés különkiadással jelentkezik. A barlangterem Dörmögő Dömötör játszóháza macibáb-készítés, illetve bábozás mellett sok más érdekességet is kínál. Szombaton és vasárnap játék- mackó-kiállítás, méhészeti bemutató és mézkóstoló, valamint jelképes medve örökbefogadás is lesz ugyanitt. A főbejáratnál lévő cukrászda háromféle macis muffinnal kedveskedik az édesszájú látogatóknak. A rendezvény részletes programja az állatkert honlapján olvasható. A Mackófesztivál keretében kerül sor február 2-án délelőtt 10 órakor a medveárnyék-észlelésre is. A népi megfigyelések szerint ugyanis ennek a napnak az időjárásából messzemenő következtetéseket lehet levonni arról, hogy meddig tart a tél, és milyen idő várható az elkövetkező hetekben. A hagyomány ráadásul ezt a medvék ébredéséhez köti, így azt kell megfigyelni, hogy van-e, vagy nincs árnyéka a barlangjából előjövő medvéknek. A medveárnyék- észlelés hivatalos eredményét, és az ebből levonható közvet- keztetéseket Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke fogja bejelenteni a helyszínen.